Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-02 / 230. szám
r m -/I SjOlMJ Ófaluban összefogtak A megújult harangláb fotó: bakó JENŐ Jótékonysági koncertet tartottak még tavaly Bony- hádon, a művelődési központban. Ezen Kisi és barátai, azaz Kisvárdai József és csapata lépett fel, nagy sikerrel. A koncert bevételét az ófalui harangláb felújítására fordították. A megújult épületet vasárnap avatják fel. . — Ennek a haranglábnak mindig is fontos szerepe volt a falu életében, ezért gondoltam, hogy örülnének az itt élők, ha felújítanánk - mondja Kisvárdai József, aki jó évtizede költözött ki Bonyhádról. A falu központjában álló presszójában találkozunk. Kávéval és legújabb dalával fogad minket. A bonyhádi koncert anyaga már kazettán van. Kisinek az élete a zene. Meg Ófalu. Örömmel vezet minket a A nagyapja is harangozott „Kalktalba”, azaz a Meszesvölgybe, ahol van egy kis telke, kellemes baráti találkozók színtere. A Kalktal Gasse-ból sokan beköltöztek a városba. Némelyik vályogház már szinte bizonyosan nem menthető meg. Másokat felújítottak, hétvégi Örülök, hogy megcsináltuk házként hasznosítanak. Egy útelágazásnál magasodik a sárgára festett harangláb, amelynek helyén valaha egy fából készült építmény szolgált a jó vagy rossz hírt hozó szerkezet megtartására. A torony tőszomszédságában lakik Heck Adám, akinek még a nagyapja is harangozott. Elmondja, hogy régebben a harang igen gyakran szólt. Jelezte és szabályozta az ott lakók életritmusát. Azóta sok evangélikus család elköltözött a faluból. Ma már csak rendkívüli esetben szólal meg a harang: leginkább akkor, amikor meghal valaki. Heck Adám nagyon örült, amikor megtudta, hogy felújítják a tornyot. A renoválás alapjául szolgált a koncert bevétele, de sokan besegítettek a faluból is. Ófalu összefogott, és haranglábat avat október 5-én, vasárnap. Az ünnepség délután háromkor kezdődik a haranglábat Kräh- ling Dániel evangélikus esperes avatja fel. Ezt követően a művelődési házban koncert lesz Kisi és barátai, a Holló együttes és a Herger-Pálfy duó közreműködésével. - háj Barangolás a Völgységben Völgység! Szüret kezdődik Bonyhádon október 4-én. A megnyitón, szombaton délelőtt 9-kor kerül sor a várossá nyilvánítás 20. évfordulójára hirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére. Ugyanebben az időpontban kezdődik a népi kirakodóvásár, nyílik a borudvar, majd a kézművesek tartanak bemutatót 10 órától. Ekkor kezdődik a Dél-dunántúli Német Nemzetiségű Falusi Turizmus Egyesület közgyűlése. Délután hagyományőrző együttesek adnak műsort a város több pontján, majd kaval- kád kezdődik a borudvarban. A szüreti bálon a Ticket együttes zenél. Vasárnap szüreti felvonulással és hagyományőrző együttesek műsorával zárul a szüret. Bonyhádvarasdon elkészült a szennyvízhálózat és a tisztító- telep. Az elkészült műtárgyakat falunap keretében avatják fel október 10-én. A cikói szüretet az idén október 11-én rendezik. A programban fellép a besnyői népdalkor, a zombai hagyomány- őrző együttes, a cikói német kórus és a hagyományőrző egyesület tánccsoportja. Este nyolctól szüreti bál lesz a Ticket együttes közreműködésével. Az est folyamán megválasztják a szüret legszebb hölgyét és urát. Kakasdon, a volt téglagyári agyaggödör helyén véget ért a kispályás labdarúgó bajnokság. A hét csapat részvételével megrendezett tornán tizenkét forduló után került sor az eredményhirdetésre. Illés Ferenc polgármester adta át a Rímet kupa kicsinyített mását a győztes Hörpincs csapatnak. Kassai élménybeszámolót tartanak a bonyhádi Utazók Klubjában október 6-án 17 órakor. Révész! Etelka tart előadást a bonyhádi Honismereti Kör számára a helyi református templomról. A program a templom épületében kezdődik október 7-én 17 órakor. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Textiles Pályázat kiállítása nyílik Bonyhádon a művelődési központban október 10- én. A pályamunkákból rendezett tárlatot Jánosi György, a Parlament Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke nyitja meg. A második alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényhez kétnapos szakmai tanácskozás is kapcsolódik. Ezen előadást tart Andrásfalvy Bertalan Néphagyomány a kézművességben címmel. Meddig melegszik a bonyhádi víz ügy? Novemberben újabb forduló Alsószéplakon a napokban készült el a sankoló tó. A 6-os főút melletti terület mindig rossz vízgazdálkodású volt. Á Pannónia szövetkezet már korábban készített egy vízrendezési tervet, ám az jó ideig papíron maradt. Most - ösz- szekötve a kellemeset a hasznossal - a három hektáros tó megépítésével megoldották a terület vízgondjait, egyben kellemes környezetet teremtettek a közelben talált melegvíz hasznosításához. Nem mellékes szempont, hogy a város jelentős központi támogatást is kapott a tó elkészítéséhez. A közel harmincmilliós beruházás tervezője és kivitelezője a Szekszárd-Paksi Vízitársulat volt. A költségek egyharmadát fizették a város kasszájából, a többit különféle központi pénzalapokból szerezték. Olvasóink értesülhettek róla, hogy a melegvíz hasznosítására alakult kft. egy - az önkormányzat által létrehozandó - alapítványnak adta volna át a kutat. Az alapítvány azonban, amelyet Soly- mosi József szorgalmazott, nem jött létre. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a legutóbbi önkormányzati ülésen a a parlamenti képviselő nyílt levélben fordult a képviselőkhöz, ám az visszhangra nem talált. Ennek kapcsán megkérdeztük őt: mi lesz most a melegvízzel? — Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen a város veA sankoló tó elkészült zetői elvállalták, hogy gazdái lesznek a meleg víznek, és eddig nem sok minden történt. Többen félreértették a szándékunkat, hiszen az alapítvány nem akarta elvenni a várostól a vizet, ellenkezőleg. A Termál Kft. tagjai - akik annak idején a kutat megfú- ratták - azt szerették volna, ha nem tisztán vállalkozói alapon történik a víz hasznosítása, hanem sikerül bevonni a várost is, és az alapítványon keresztül pénzzel segítettük volna a célok megvalósulását. Természetesen a fúráskor kockáztatott pénz fejében a társaság tagjai telekhez szeretnének jutni a melegvíz közelében. A közös megvalósításhoz szerettünk volna a segítségünket felajánlani, hiszen a javasolt kuratóriumi tagok jó kapcsolatokkal rendelkező, köztiszteletben álló emberek, jó esély lenne rá, hogy több tízmillió forintot szerezzenek a célra. — A kft-nek a város is a tagja. — Igen, ez így van. Azóta a kft. tartott egy közgyűlést, és elhatároztuk: kezdeményezünk egy találkozót a képviselő-testület tagjaival. A tervek szerint novemberben kerül sor erre a beszélgetésre. Remélem, az eredménnyel jár, hiszen valamennyiünk érdeke, hogy a város minél intenzívebben vegyen részt a víz hasznosításában. (Lapunkban nyomon követjük a párbeszéd alakulását.) FOTÓ: BAKÓ 7100 Szekszárd, Palánki-hegy 107B. Tel.: 74/410-129, 60/368-943, 368-942 Fax: 74/415-026. UJ MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK EKÉK: Farmer 3, Kühne RÁBEWERK-4 vasú TALAJMŰVELŐ GÉPEK: ásóboronák, kombinátorok, tárcsák, gyűrűshengerek GABONAVETŐGÉPEK LAJTA-32 soros Feldherr-23 soros Angeloni HD-25 soros MŰTRÁGYASZÓRÓK: 250-600 L függesztett 3-5 T RCW vontatott 5 T Tornádó vontatott EGYÉB GÉPEK: rendsodrók, fűkaszák, permetezőgépek, egyéb | mg-i gépek raktárról és megrendelésre Szekszárd Deltánál - a MÓL kút mellett. BONYPLAST IPARI ÉS KERESKEDELMI BT. 7150 Bonyhád, Zrínyi u. 25. Tel./fax: 74/452-426, Tel.: 74/452-449. ÉPÍTKEZŐK, FELÚJÍTÓK FIGYELEM! Akarnak Önök 30% energiát megtakarítani? Ha igen, ez esetben örömmel értesítjük Önöket, hogy PANORAMA 1000-es MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓINKAT egyszárnyú, két- vagy többszárnyú ablakok és erkélyajtók, bejárati, tolóajtók, alakos, íves és fix ablakok redőnnyel vagy redőny nélkül egyedi méretek alapján AKCIÓS ÁRON AJÁNLJUK! Már most gondoljon a téli, egekbe szökő energiaárakra! NÉHÁNY PÉLDA KÍNÁLATUNKBÓL: Egyszárnyú ablakok Kétszárnyú ablakok 900x900 120.700,- 18.800,- 1800x1500 46^00,-42.200,900x1200 23^00,- 21.100,- 2100x1500 51 J&Q,- 46.800,1200x1500 30.9bq,- 28.100,Erkélyajtó Az árak a 25% áfát 900x2100 TffOOO,- 32.700 nem tartalmazzák. (20501) COMFOTHERM KFT.-----^ Telephely: 7 150 Bonyhád, Perczel M. u. 80. ^ Tef/fax: 74/451-240, mobil: 30/594-511. KÖZPONTIFŰTÉS, VÍZ-SZENNYVÍZ, FÖLDGÁZELLÁTÁS TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE, ÜGYINTÉZÉSE, ANYAGBIZTOSÍTÁS GÁZSZAKÜZLET: - konvektorok- öv.- és lemezkazánok- cirkogejzírek- gáztűzhelyek- gázbojlerek- lapradiátorok KIS- ÉS NAGYKERESKEDELME: 7150 Bonyhád, Perczel M. u. 80. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 7-16 óráig. Muzsikával a haranglábért