Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11-12 / 238. szám

1997. október 11., szombat Hazai Tükör 5. oldal Ellenzéki szemmel köznapi dolgainkról Kistelepülések nagy gondjai Nincs szó a demokrácia intézményrendszerének megingásáról Vélemények vitáról, válságveszélyről Jogi szempontból semmi sem indokolja azt az aggályt, mi­szerint alkotmányos válság van kibontakozóban. így véle­kednek a politológusok, akiket a népszavazás körül kibonta­kozott heves vita kapcsán arról kérdeztünk: valósak vagy túlzottak a félelmek az alkotmányos rend, a demokrácia in­tézményrendszerének megingásától? Takács Albert, az Államigaz­gatási Főiskola alkotmányjo­gásza emlékeztetett arra, hogy az efféle „válság” fogalma ne­hezen értelmezhető.- Ilyen kitételt a nyugati or­szágok alaptörvényei nem tar­talmaznak, legfeljebb pénz­ügyi, törvényhozási szükség- helyzetre utalnak, s nálunk sem ismeretes e jogi kategória. Emlegetése tehát inkább re­torikai, politikai eszköznek te­kinthető, nem pedig jogi hely­zetértékelésnek. Lényegében ugyanez áll az „alkotmányon kívüliség forga­tókönyve” megfogalmazásra is, amelynek tartalmát illetően is csak találgatni lehet - mondta a neves szakember. Bragy óva András, a Jogtu­dományi Intézet tanára szerint „alkotmányos válsághelyzet­ről” akkor indokolt beszélni, ha alkotmányos intézménye­ink - például az Országgyűlés vagy a kormány - működése veszélybe kerülne. Lehetséges efféle minősítés akkor is, ha a meghatározó politikai erők fittyet hánynak az alaptörvény előírásaira, ám ilyen szándék­nak nem adta jelét sem az An­tall, sem a Hom-kabinet. To­vábbá olyan esetben, ha mond­juk feloldhatatlan konfliktus robbanna ki az Alkotmánybí­róság és a parlamenti többség között. Hasonlóan vélekedett Hal­mai Gábor alkotmányjogász is, megjegyezve, hogy az „al­kotmányos válság” legfeljebb politikailag értelmezhető, ki- nek-kiriek szájíze, meggyőző­dése szerint. Jogilag még az az állapot is „csak” patthelyzet­nek minősülne, ha mondjuk nem sikerülne kormányt vagy köztársasági elnököt válasz­tani. Takács Mariann Szigorítások és bővítések A jövő évi címzett és céltámogatásokról szóló törvényjavasla­tot már az illetékes országgyűlési bizottságok tárgyalják. Megkérdeztük Darázs Imrénét az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium helyettes főosztályvezetőjét, hogy milyen újdonságokat tartalmaz a módosítástervezet. Számos kifogást fogalmaztak meg a népjóléti tárca által meg­hirdetett, egy-egy országrészre vonatkozó egészségügyi kor­szerűsítési programmal kapcso­latban a Fidesz szakértői. Szóvá tették például, hogy miközben az egészségügyet in­tézményenként a tb-alapból fi­nanszírozzák, a program köz­ponti forrást biztosítana, de nem az intézményeknek, ha­nem egy-egy régiónak. A Független Kisgazdapárt gazdasági kabinetje elfogadha­tatlannak tartja a kormány ter­vét a kötelező gépjármű-fele­lősségbiztosítás összegének felszabadítására. Úgy véli: ehe­lyett el kellene számoltatni a biztosító társaságokat az ebből származó bevételeikről. Az MDF-frakciónál elmond­ták: a költségvetés számait te­A magyar katolikus egyház számára nagy öröm Apor Vilmos győri püspök bol­doggá avatása - nyilatkozta Rómában Paskai László bí­boros, Esztergom-Budapest egyházmegye érseke. II. János Pál pápa november 9-én avatja boldoggá Apor Vil­most, és ebből az alkalomból csaknem négyezer magyar za­rándok érkezése várható Ró­mába, a Vatikánba. Programju­kat a Pápai Magyar Intézet szervezi majd.- A boldoggá avatás jó alka­lom arra, hogy az egész ország­ban felhívják a figyelmet Apor püspök személyére. Hosszú időn át nem lehetett ugyanis Eddig nem vezettek ered­ményre a kormány és a gáz- szolgáltatók tulajdonosai kö­zött folyó tárgyalások, így to­vábbra is bizonytalan, hogy sor kerülhet-e jövőre a villa­mos áram drágulásának részbeni ellentételezéséhez hasonló intézkedésre a gáz­számlákat illetően vagy sem. Igaz, egyelőre a villanyszám­lák kompenzációja körül sincs minden rendben. Dr. Budavári László, a Fővá­rosi Gázművek vezérigazga­tó-helyettese szerint az immár egy éve tartó egyezkedés eddigi sikertelenségének legfőbb oka a gázár nyereséghányadának el­térő megítélése. A szolgáltatók - a privatizá­kintve a települési önkormány­zatok jövőre még az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerülnek, az előirányzatuk ugyanis mind­össze 12 százalékkal nőne. Fő­leg a kistelepülések gondja sú­lyosbodna. A Magyar Demokrata Nép­párt egyetért azzal, hogy a jö­vőben négyévente meghatáro­zott időben, áprilisban legyen az országgyűlési és szeptem­berben az önkormányzati vá­lasztás. Az alkotmány- és a vá­lasztójogi törvénymódosítás bevezetésének időpontját azon­ban már vitatja. Ha ugyanis nem 1999. január 1-jével lép hatályba az új jogszabály, ak­kor a parlament 1998-ban - al­kotmányellenesen - három hó­nappal előbb leváltja a négy évre megválasztott önkor­mányzatokat. beszélni róla - jelentette ki Paskai László. - Ápor Vilmos 1945 húsvétján halt mártírha­lált: szembeszállt a részeg orosz katonákkal, akik a püs­pökség épületébe menekült nő­ket akarták elhurcolni, s ezért az egyik katona lelőtte.-Á boldoggá avatásnál - a mártírok esetében is - a kiin­duló pont a keresztény erények hősi gyakorlása. Apor püspök­nek volt bátorsága védeni az asszonyokat, de püspöksége idején másokat is próbált men­teni. Sokakat rejtegetett a püs­pöki palotában, a püspökség más épületeiben. Korábbi, gyu­lai plébánosi éveire, kereszté­nyi magatartására is mindenki tisztelettel tekintett. ciókor kialkudott módon - ra­gaszkodnak a kintlévőségeik banki finanszírozása miatt ke­letkező költségeik érvényesíté­séhez az árakban, míg a kabinet képviselői vitatják azt. Kérésük méltánylása érde­kében az érintett cégek árfelül­vizsgálati beadvánnyal fordul­tak a Magyar Energia Hivatal­hoz, ám válasz még nem érke­zett. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta: egyelőre nem ér­tek meg a feltételek a lakossági gázáremelés részleges ellenté­telezésére, de a tárgyalásokon felmerült bizonyos „új momen­tumok” adnak némi reményt a belátható időn belüli megegye­zésre. T. M.- Jövőre, miután az önkor­mányzatok minden helyi be­ruházásra kérhetnek támoga­tást a megyei területfejlesztési tanácsoktól, a címzett támoga­tások körét szűkítik. Csak az olyan, 200 millió forint feletti térségi beruházásokhoz igé­nyelhető címzett támogatás, amelyek a környékbeli telepü­lések javát is szolgálják. Min­den helyi célú és 200 millió forint alatti beruházás támoga­tása átkerül megyei hatás­körbe. E célra a jövő évi költ­ségvetés 4 milliárd forintot kü­lönít el. A kormány például kész volt támogatni, hogy január 1-je helyett csak február 1-jétől emeljék fel 1800 forintról 2100 forintra az egészségügyi hozzájárulás összegét, s hogy előbbre hozzák a munkaadók által fizetett szolidaritási járu­lék csökkentésének idejét. Az üdülési csekkek kibo­csátási értékhatárát az eddig megjelölt 1 milliárd forintról 5 milliárdra lett volna hajlandó emelni a kormány. A munka­A céltámogatásokat érintő legfontosabb változás, hogy ezentúl nem kell évente igé­nyelni a pénzt, a pályázatok három évre szólnak. Továbbra is négy célra kapható támoga­tás. Ezek: a települési szilárd hulladéklerakó és a szenny­vízhálózat- illetve csatornaépí­tés, az egészségügyi gép- és műszerbeszerzés, valamint az életveszélyes iskolák felújí­tása. A környezetvédelmi be­ruházások támogatásának mértéke 10 százalékkal nő. Az eddigi gyakorlattal szemben ezentúl pályázatot adók és a munkavállalók kép­viselőinek mindez kevés volt. A közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat vitájá­ban az ÉT munkavállalói ol­dala azt szorgalmazta: ne a törvény határozza meg, mely szervezetek minősülnek köz­hasznúnak. Az csak arról ren­delkezhet, hogy mely szerve­zetek vehetik igénybe a jog­szabály által megjelölt ked­vezményeket. A munkaadók képviselői csak megvalósíthatósági terv­vel együtt lehet benyújtani. A törvény eddig azt írta elő, hogy a támogatás odaítélésé­nek évében el kell kezdeni a beruházást, mert egyébként elvész a jogosultság. Ezután a pályázat eredményének kihir­detésének napjától számított egy éven belül kell megkez­deni a munkálatokat. Ameny- nyiben nem a jogszabályok­nak megfelelő célra használ­ják fel a támogatást, akkor büntetőkamattal vissza kell fi­zetni a pénzt. A törvényjavaslat a címzett és céltámogatásokra 47 milli­árd forintot irányoz elő. A címzett támogatásokért 1997. november 14-ig lehet folya­modni, a célzottakért 1998. február 2-ig. Koós Tamás több más észrevételt is tettek, javasolták például a köz­hasznú szervezetek körének bővítését. A kormányzati oldal nem zárkózott el a javaslatok megfontolásától. Az érdekegyeztető felek jó­váhagyták a jövő évi munka­szüneti napok körüli munka­rendről szóló miniszteri rende­let tervezetét. Ezek szerint jö­vőre január 2., péntek pihenő­nap, január 10., szombat mun­kanap, augusztus 15., szombat munkanap, augusztus 21., pén­tek pihenőnap, december 19., szombat munkanap, december 24., csütörtök pedig pihenő­nap lesz. Családipótlék-j avaslat. Az SZDSZ szociálpolitikai mun­kacsoportja módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez a családi pótlék 13,5 százalékos emelésére. Szerintük csak így tartható meg a reálérték megőr­zésére tett kormányzati ígéret. Tárgyalás a honvédekkel. A Magyar Szocialista Párt parla­menti frakciójának honvédelmi és költségvetési munkacso­portja tárgyalásokat kezd a Honvédszakszervezettel annak érdekében, hogy megállapodás szülessen a hivatásos katonák jövő évi béremeléséről. Deutsch Tamás válasza. A kormány és a kormányzó pár­tok lelkiismereti válságban vannak a népszavazással kap­csolatos döntésük miatt, s ezt leplezve a Fideszt, illetve elnö­két támadják - mondta Deutsch Tamás alelnök. Leszögezte: a kormánypártok olyan szándé­kot tulajdonítanak pártjának, amelyet az soha nem képviselt. Közösen a matricáért. Ön­kormányzati autópálya érdek­egyeztető fórumot alakított tegnap Gödöllőn 53, autópálya menti település képviselője. A forgalmat lassító, drága kapus­rendszer helyett a matricás fize­tés bevezetését szorgalmazzák. Per felfüggesztve. A Fővá­rosi Bíróság a Tocsik Márta és társai ellen indított büntetőeljá­rás jogerős befejezéséig felfüg­gesztette azt a polgári peres el­járást, amelyet a Legfőbb Ügyészség kezdeményezett az ÁPV Rt.-vel és Tocsik Márta jogásznővel szemben. A rádió marad. Egyelőre nem született megállapodás a par­lamenti ülések televíziós és rá­dióközvetítéseinek jövőbeni sorsáról, a parlament házbizott­sági ülésén, ahol jelen voltak a tv-csatornák vezetői is. Az biz­tosnak tűnik, hogy a rádiós közvetítésekben nem lesz vál­tozás. A tv-közvetítések várha­tóan maradnak az MTV2-es csatornáján, de lehet, hogy a hétfői napirend előtti felszóla­lások az MTV 1-re kerülnek át. Interneten a Nemzeti Sport. Újabb lap lépett rá az informá­ciós szupersztrádára, meg­kezdte adását a Nemzeti Sport Online változata. Köszönhe­tően az Internetnek, mostantól Békéscsabától Melboume-ig, Zalaegerszegtől Montrealig hamarabb olvashatják az érdek­lődők a legfrissebb híreket, mint akik hajnalonként az újsá­gosbódék előtt toporognak. Robbantás Óbudán. Távirá­nyítóval vezérelték azt a nagy hatású bombát, amely csütörtö­kön késő délután robbant fel az óbudai Szépvölgyi úton és négy személy sérülését okozta. November 9-én avatják boldoggá Apor püspököt Hős, keresztényi erényekkel Gáz a gázszámlák körül Egyelőre „nem értek meg” a feltételek A pihenőnapokban megegyeztek Adótörvényekről, közhasznú szervezetekről tovább tárgyal az ÉT Nem sikerült megállapodni a jövő évi költségvetési adótör­vény-javaslatok vitatott tételeiről az Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén, pedig a kormányzati oldal komoly engedmé­nyeket tett. Az egyeztetést szerdán folytatják. A lovak közé csapott a GYIA Pályázat az 1848^49-es szabadságharc 150. évfordulójára A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram (GYIA) az idén 350 millió forintból gazdálkodhat, s ebből eddig mintegy 250 millió forin­tot osztottak szét különféle pályázatokra. Az idén még öt pá­lyázatot kívánnak meghirdetni, ám ezek közül csak három ter­helné az ez évi GYIA-költségvetést, kettő áthúzódna jövőre. A szervezet 1996 óta tartozik közvetlenül a kormány felügye­lete alá, azóta költségvetési szervezet. Az eltelt másfél év során csaknem 3 millió fiatal­nak tudtak különféle program­jaik révén segíteni, így nem lé­nyegtelen, milyen lehetőségek kínálkoznak még az idén a pá­lyázni kívánó szervezetek, in­tézmények számára. Ezek rész­leteiről Bodor Tibort, a GYIA titkárságvezetőjét kérdeztük. Megtudtuk, hogy a Munka­ügyi Minisztériummal tárgya­lásokat folytatnak egy, a pálya­kezdő és fiatal munkanélkülie­ket támogató közös pályázat ki­írásáról. E célra a szervezet és a tárca egyaránt 30-30 millió fo­rintot áldozna. Szeretnék felkarolni azokat a médiákat is, amelyek az ifjúság ügyeivel rendszeresen foglal­koznak. Külön kategóriában hirdetnek pályázatot a hírleve­lek, diákújságok, a központi és vidéki írott, valamint az elekt­ronikus sajtó számára. Az idén az ifjúsági szervezetek is pénz­hez juthatnának a GYIA pénz­alapjából. Még ebben az évben két má­sik programot is indítanak, amelyek azonban a következő évre is áthúzódnak - folytatja az alapprogram vezetője. A tá­borozásra szóló pályázatot azért hirdetik meg már most, mert így a nyertes és nem nyer­tes pályázók jó előre kalkulál­hatnak: mennyi pénzből gaz­dálkodhatnak valójában. Jövőre ünnepeljük az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc 150. évforduló­ját. Ebből az alkalomból a ha­zaszeretet és a honismeret tárgykörében hirdet pályázatot a GYIA, s a színvonalas mun­kákhoz érdemes több időt adni, jó, ha fel tudnak készülni a fia­tal pályázók. Szalóky Eszter Az európai norma az egyetlen mérce Állam- és kormányfők az emberi méltóság védelméért Strasbourgban pénteken délelőtt fél tizenegykor a vendég­látó Jacques Chirac államfő üdvözlő szavaival megnyílt az Európa-csúcstalálkozó, amelyen az Európa Tanács 40 tagál­lamának 25 állam- és 19 kormányfője - köztük Kovács László külügyminiszterrel együtt Horn Gyula -, valamint az ET négy tagjelöltjének vezetői vesznek részt. Chirac elnök emlékeztetett az Európa Tanács eddigi legna­gyobb hatású alkotására, az Emberi Jogok Európai Egyezményére, amely minden tagállam számára kötelezővé teszi a szabadságjogok, a plu­ralista demokrácia, valamint az emberi méltóság védelmét. Az elnöki megnyitót köve­tően az angol ábécé szerint szólaltak fel az egyes tagor­szágok vezetői. Helmut Kohl kancellár után Horn Gyula kö­vetkezett, aki - félretéve a ko­rábban megírt beszédét - sza­badon, az előtte elhangzot­takra reagálva beszélt. A ma­gyar kormányfő kiemelte: az Európa Tanács sokat segített abban, hogy Magyarországon is létrejöjjön a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesíté­sének intézményrendszere. Az egységesülő Európában a ma­gyarok számára igen fontos, hogy a Tanács bebizonyította: az európai problémákat meg lehet oldani európai módon. Az Európa Tanács tettei és tervei minden kívülálló ország számára jó gyakorlati felké­szülést jelentenek az euroat- lanti integrációban. Magyar- ország ezért elfogadja és tá­mogatja a mostani csúcs záró­nyilatkozatát és cselekvési programtervezetét. A doku­mentumban foglaltakat ma­gára nézve kötelezőnek tekinti és végrehajtja annak tudatá­ban, hogy mindez az európai egységesülést, az európai szel­lemiség terjesztését szolgálja. Horn Gyulát Tony Blair brit kormányfő felszólalása kö­vette. Borisz Jelcin beszéde az esti órákban hangzott el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom