Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

1997. szeptember 24., szerda Sport 9. oldal A palánk mellől Győzelemmel javíthatnak Női NB I. KSC Szekszárd- Zala Volán: csütörtök, 16.30. Újvári Miklós: — A soproni mérkőzésünk valóban a GYSEV ünnepe volt, mi pedig „nem akartuk” elron­tani. Értetlenül állok a történ­tek előtt. A Nemzeti Sportban megjelentekkel ellentétben a meccset mégsem a buszban, hanem a pályán adtuk fel - öt percnyi játék után. Egy-egy súlyos vereség is benne van a bajnokságban, ám ennyire sú­lyos azért nem, az 59 pontos kosárkülönbség túlzó. Egy sportolónak minden helyzet­ben meg kell őriznie tartását, mindegy, hogy kétezer vagy ötven ember előtt játszik. — A Zala Volán velünk ellentétben rendelkezik kül­földi játékossal mégis egyen­rangú ellenfélnek tartom. Az egerszegi gárda lesz egyik nagy riválisunk a nyolcba ke­rülésért folytatott harc során. Az akarati tényezők terén fel­tétlenül előrébb kell lépnünk, ez döntő dolog lesz. Első ha­zai mérkőzésünkön csak a győzelmet tartom elfogadható eredménynek. Sérültjeink kö­zül Kiefer és Kranyecz is tel­jes intenzitással edz, komplett együttesünkkel léphetünk pá­lyára csütörtökön. Nem lesz könnyű, de én képesnek tar­tom a csapatot feladata vég­rehajtására. NB I-es Ifibajnokság Férfiak: Albacomp-SZÜV- Dombóvári VMSE 87-77 (46-45). DVMSE: Vati B. (2), Szőke Sz. (11/6), Lehőcz (18), Szili (16/3), Balogh (22/6). Csere: Szabó G. (-), Szilágyi (4), Krasznai T. (4). Edző: Németh József. A hal­latlanul lelkes dombóváriak jó védekezésüknek köszönhe­tik a szoros eredményt. Ki­tűnt: Balogh, Lehőcz. Atomerőmű SE-Szolnok 90-88 (48-48). ASE: Rutkai (25), Bovánovics (24), Tun- czinger (25/9), Somodi (9), Nemes (7). Csere: Velencei (-), Lukács (-). Edző: Halmai Tibor. A végig szoros mérkő­zésen megérdemelten nyert a hazai csapat. Kitűnt: Rutkai, Bovánovics, Tunczinger. Dombóvári VMSE-Klí- ma-Vill Kaposvári SE 118-102 (57-57). Dombóvár: Szőke Sz. (14), Lehőcz (18), Balogh (25), Szili (36), Vati B. (23). Csere: Krasznai T. (-), Szabó G. (-), Szilágyi (2). Edző: Németh József. Mindkét oldalon gyenge vé­dekezés, a jobb százalékban dobó dombóváriak megérde­melten nyertek. Kitűnt: Vati B., Lehőcz, Szőke Sz., Ba­logh, Szili. Nők: GYSEV Sopron- KSC Szekszárd 107-69 (51-38). KSC: Császár (22), Rúzsa (23), Orbán (9), Ko­vács A. (4), Böröcz (5). Csere: Magyar (3), Galabach (2), Lerch (1), Balogh (-). Edző: Újvári Miklós. A szek­szárdiak az első félidőben még tartották a lépést a hazai­akkal, ám szünet után már a különbségben is kidomboro­dott a soproniak nagyobb ru­tinja. Kitűnt: Császár, Rúzsa. II. Atom-kupa nemzetközi sakkverseny Asztalnál a paksi újoncok Kézilabda NB II Mindössze egyetlen pontra futotta Hétfőn Pakson, a Prelátus épületében megkezdődött a II. Atom-kupa nemzetközi sakk­verseny. A torna egy 12 fős nagymester- és egy 10 fős nemzetközi mesterviadalt foglal magába. A kilenc or­szágból érkezett versenyzők 15 órakor ültek először asz­talhoz, s az október 2-i záró­fordulóig mindennap ugyan­ebben az időpontban teszik majd meg az első lépéseket. A nagymester-csoportban (ahol a megszerezhető tizen­egyből nyolc pont szükséges a norma teljesítéséhez) indult a paksi NB I-es csapat egyik új szerzeménye, Csőm István nagymester, valamint a „ré­giek” közül Molnár Béla nemzetközi mester is. A 10 fős nemzetközi mester-cso­portban (kilencből hat pont a norma) pedig öt ASE sakkozó próbál szerencsét: a vasárnap befejeződött Szekszárd-kupán negyedik helyen végzett Mé­száros, valamint Berta, Ber­kes, Gosztola és a Duna-par- tiaknál ugyancsak újoncnak számító Dumitrache román nemzetközi mester. I. forduló, Nagymester­csoport: Csom-Roeder (né­met) 1:0, Órái (cseh)-Molnár 1:0, Asovich (jugoszláv)- Claesen P. (belga) 0:1, Batsa- nin (orosz)-Vadász 0:1, Ko­gan (izraeli)-Gorbatov (orosz) 0.5:0.5, Pertonics (ju- goszláv)-Arhipov (orosz) 0.5:0.5. Nemzetközi mester­csoport: Claesen J. (belga)- Senff (német) 1:0, Berta-Bu- kál (horvát) 0:1, Berkes-Mé­száros 0.5:0.5, Marcsedics (jugoszláv)-Vidéki 0.5:0.5, Gosztola-Dumitrache (ro­mán) 0.5:0.5. Férfiak Iregszemcsei TKI SE-Kiskő- rös-Kalocsa KC 21-21 (12-12), Siófok, 80 néző. V: Balaskó, Somogyvári. Ireg- szemcse: Pech- Kovacsik 3, Szappanos 7, Varga 1, Papp 4, Haáz 2, Csóka 2. Csere: Sülé (kapus), Pécsi 1, Kuli- már 1. Edző: Dravecz Károly. Két gyors vendéggóllal indult a találkozó, de a jól és fegyelme­zetten játszó TKI a 15. percben már 9-6-os, a 25. percben 12-10-es előnyre tett szert. Kimaradt hazai helyzetek után az NB I-et is megjárt, egykori dunaföldvári Takács átlövés- góljaival a szünetig egyenlített a vendégcsapat. A második fél­órát a vendégek kezdték jobban (37. perc: 14—16), de a sérülése miatt pihentetett Kulimár pá­lyára lépésével a 40. percben már az Iregszemcse vezetett. A kiskőrösiek 40 másodperccel a lefújás előtt kiegyenlítettek, míg a hazaiak utolsó támadásá­nál Papp a kapufát találta telibe, így a színvonalas mérkőzésen maradt a döntetlen. Jók: Pech, Varga, Csóka, Szappanos, Ku­limár. Dravecz Károly Simontornyai TC-Mar- tonvásár 22-23 (13—9). Si- montornya, 150 néző. V: Belső, Marosi. Simontornya: Bokor- Lampert 3, Bosnyák 2, Vinczellér A. 4, Tenke 6, Simon 1, Vinczellér I. 1. Csere: Bodoki 2, Fekti 2, Ha­lasi 1, Sztojka. Edző: Zámbó Tibor. Nagy lendülettel kezd­tek a hazaiak, gyorsan, ötlete­sen játszottak, Bokor kapus többször is bravúrosan védett, így megnyugtató előnnyel tér­hettek pihenőre. Szünet után lassítani próbálták a játékot a vendéglátók, de a Martonvásár fokozatosan felzárkózott, s az 53. percben egyenlített (20-20). A lendületbe jövő vendégek a mérkőzés folyamán az 56. percben vezettek először (21-22), s előnyüket a mérkő­zés végéig megőrizték. Mintha átok ülne a simontomyaiakon, a Martonvásár elleni utolsó négy mérkőzésükön mindig egy gól­lal kaptak ki. Jók: Bokor, Lam­pert, Tenke. Varga László Pécsvárad-Tolnatej SE 43-41 (24-18). Pécsvárad, 50 néző. V: Gőzsi, Rákóczi. Tol­natej SE: Spoljár- Baranyi 1, Nagy 7, Rákász 3, Teimel J. 10, Teimel L. 6, Cziráki 6. Csere: Lengyel (kapus), Rácz 3, Kovács J. 3, Tauber 1, Buri 1, Angyal, Jánossy. Edző: Te­imel Lajos. Jól kezdett és az első perc végére kétgólos előnyt szerzett a Tolnatej. Ve­zetését az 5. perc végéig sike­rült megtartania, ezután a haza­iak zsinórban hat gólt lőttek, s ez a különbség a félidő végéig megmaradt. Szünet után a lel­kesen játszó tejesek Cziráki és Rácz vezérletével előbb két gólra, az 56. percben Tauber ta­lálatával pedig egy gólra fel­zárkóztak, ám a Teimel J. két­perces kisbüntetése miatt em­berhátrányba került szekszárdi­aknak egyenlíteniük már nem sikerült. A pergő ritmusú találkozón a csapatok nem sokat törődtek a védekezéssel. A szinte folya­matos emberhátrányban játszó szekszárdiak nem tudtak pontot szerezni a jó játékerőt képvi­selő Pécsvárad otthonában. Jók: Teimel J., Cziráki, Rácz. Bach Ferenc Nők Pécsi Terni-Simontornyai TC 25-18 (11-7). Pécsvárad, 100 néző. V: Pohár, Hortobá­gyi. Simontornya: Ádám- Pa­taki 1, Mészáros 2, Molnár, Varga Zs. 3, Gerussi O. 11, Gerussi N. 1. Csere: Kenéz (kapus), Botos, Takács. Edző: Balassa Zoltán. A vendégek szellősen védekezve kezdtek, bátortalanul támadtak, az első játékrészben hat kapufát is lőt­tek, ám a rutinos pécsváradiak így is csak az utolsó hat perc­ben húztak el. A második félidő tükörképe volt az elsőnek, a ha­zaiaknak szinte minden bejött, míg az STC játékosai többnyire továbbra is a kapufát forgácsol­ták, vereségük így törvényszerű volt. Csupán a két kapus, Ádám és Kenéz nyújtott átlagon felü­lit. Mohácsi TE-Simontornyai TC 14-13 (5-8). (Az első for­dulóban elmaradt mérkőzés.) Mohács, 60 néző. V: Décsi, Fritsch. Simontornya: Ádám- Pataki 1, Mészáros 1, Molnár 1, Varga Zs., Gerussi O. 6, Gerussi N. 4. Csere: Ke­néz (kapus), Takács. Edző: Balassa Zoltán. Az első fordu­lóból - a játékvezetők hiányá­ban - elmaradt mérkőzésen a vendég Simontornya jól kez­dett, s negyedóra alatt három­gólos előnyt szerzett (3-6), me­lyet jó védekezéssel a szünetig megőrzött. Az 50. percben egyenlített a Duna-parti gárda, majd zsinórban három büntetőt is elhibázott az STC, s ez dön­tőnek bizonyult. Hiába véde­keztek jól a vendégek, szünet után lövésre alig vállalkoztak, így önmagukat okolhatják a ve­reségért. Jók: Ádám, Kenéz, Gerussi N. Varga László Nagyatád VSE-Tamási KC 16-15 (10-10). Nagyatád, 150 néző. V: Aczél, Elmont. Ta­mási KC: Tóth- Müller 4, Béres 1, Kondor B., Grúber, Kondor V. 4, Lanczki 3. Csere: Siklósi (kapus), Szabó Bakos 2, Szabó N. 1. Edző: Varga László. Jól indított a vendégcsapat, fokozatosan nö­velte előnyét. A 19. percben már 7—4-re vezetett a Tamási, a játékrész végén azonban a ha­zaiak egyenlítettek. A második félidőt a nagyatádiak kezdték jobban, a Tamási a 22 perc alatt mindössze két gólt szerzett (15-12). A sorozatos játékveze­tői tévedések felőrölték a ta­mási lányok idegeit. A hajrában ugyan ismét jobb volt a ven­dégcsapat, de a döntetlent már nem tudta kiharcolni. A Tamási várakozáson alul szerepelt. Tok Csaba Hegyei bajnokságok: Tolna megye, nők Hőgyész-Németkér 21-6 (10-3). Ld: Kerekes, György 4­4, Pál 3, ill. Kun, Deigner 2-2. Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd-Tolna 15-8 (8-4). Ld: Horváth 6, Mizsák, Samu 3-3, ill. Sipos A. 5. Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd-Németkér 29-4 (14-1). Ld: Kőfalvi 7, Horváth, Samu 6-6, Szuprics 4. Hőgyész-Tolna 16-16 (8-8). Ld: Kerekes 7, Fazekas 3, ill. Sipos Á, Konkoly 5-5, Schmidt, Izsákné 3-3. Tolna-Németkér 20-6 (12-6). Ld: Sipos Á. 8, Izsákné 5, Konkoly 4, ill. Kun 3. Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd-Hőgyész 18-10 (10-6). Ld: Horváth 6, Samu 5, Szuprics 4, ill. Kerekes, György 4-4. Ifjúságiak: UKSE Szek- szárd-Iregszemcse 24-27 (9-15), Kocsola-Tamási 11-27 (8-16). Serdülők: FPL Decs-Ko- csola 11-19, Iregszemcse- Szekszárd UKSE III 40-10, Tolna-Iregszemcse 12-38, FPL Decs-Iregszemcse 17-38, Kocsola-UKSE Szekszárd I 11-15, Kocsola-Tamási 12-8. Férfiak Fadd-Gyönk 40-27 (25-14). Ld: Klein 9, Acsádi S. 8, Acsádi A. 6, ill. Palásti 10, Kiss, Farkas 5-5. Gyönk-Dunaföldvár 23-42 (13-17). Ld: Kiss 8, Palásti 6, ill. Polgár 14, Mezei 10, Princz 8. Fadd-Tolnatej SE II 32-20 (14-8). Ld: Parrag 8, Schiffler 6, Acsádi S. 4, ill. Budai 4. Dunaföldvár-Hőgyész 26-22 (13-9). Ld: Polgár 8, Princz 7, Mezei 5, ill. Nándor 8, Kristóf 5. Somogy megye, nők Barcs-Kocsola 25-22 (13-10). Ld: Tamás 10, Beré- nyi 5, Sponga 3. Kocsola-Öreglak 41-5 (16-2). Ld: Szauervein, Boda- kosné 9-9, Berényi 6. Mai sportműsor Sakk: II. Atom-kupa nem­zetközi sakkverseny Pak­son, a Prelátus épületében 15 órától. Időpontváltozás! Megyei duatlon diákolimpia Vasárnap Szekszárdon ren­dezik meg az idei duatlon diákolimpia Tolna megyei döntőjét. Eredetileg 10 óra­kor kezdődött volna a via­dal, ám a délelőtti vásár mi­att a rendezőknek módosí­taniuk kellett a kezdési idő­ponton, így a városi sport­csarnok elől 13.30-tól raj­tolnak a futamok. A részt­vevők 11.30-tól nevezhet­nek a helyszínen. Az I. korcsoportban 1 km futás, 4 km kerékpározás, s végül újabb 500 méter futás vár a versenyzőkre, a 12-14 éveseknek 2, 8 és 1 km-t kell teljesíteniük, míg 18 éves korig 3, 12 és 1.5 km az előírt penzum. Az öt kor­csoport első három helye­zettje képviselheti megyénk színeit október 12-én a deb­receni országos döntőben. Női labdarúgás Továbblépő boszik Magyar-kupa előselejtező: Quinter SE Bonyhád-Sze- gedi Boszorkányok 1-2 (1-0). Bonyhád, 70 néző. V : Köő. Bonyhád: Kató­László, Mecseki, Molnár- Nagy, Fazekas (Szászi), Hergert, Forray- Paulik, Szűcs, Meiszter. Edző: Fa­zekas József. A Quinter SE nem tisztelte NB I-es ellen­felét, ám egy 11-es eldön­tötte a továbbjutás sorsát. G: Meiszter. Jók: Meiszter, Szászi, Mecseki. Hunyadi Népújság Totó Tippjeink a totó 39. heti mérkőzéseire: 1. BVSC-Zugló-MTK FC 2 2. Békéscsaba-Kispest 1 3. Vasas DH-Győri ETO X 4. Dortmund-1860 München 1 5. Hamburg-Bochum 1 6. Kaiserslautern-Bremen 1 7. Leverkusen-Rostock 1 8. M.gladbach-Karlsruhe X 9. Wolfsburg-VfB Stuttgart X 10. Brescia-Piacenza 1 11. Lecce-Internazionale 2 12. Napoli-Atalanta 1 13. Parma-Udinese 1 Plusz 1 mérkőzés: 14. Sampdoria-Juventus X DIÁKSPORTSOROK Atlétika: Klézli aranyjelvényes dobása A megyei atlétikai szövetség Szekszárdon rendezett verse­nyén többpróbában és egyéni számokban állhatták rajthoz a jó eredményekkel idén még adós sportolók. Összetettben ezüstjelvényes minősítést adó teljesítményekkel lehetett nyerni. Az egyéni versenyek közül színvonalával a női kala­pácsvetés emelkedett ki. Klézli Zsuzsanna (AC Szekszárd) edzéseredményei végre verse­nyen is realizálódtak - arany­jelvényes eredményt produkált! Gaál Tamás (AC Szekszárd) immár sokadszor repítette disz­koszát 46 m fölé. A tamási Gu­lyás Tamás súly lökésben reme­kelt 15 m feletti dobásával. Jobb eredmények, nők: Serdülő A, hétpróba: Bősze Hajnalka (Tamási) 4641. 14 évesek: négypróba, C-válto- zat: Gaál Zsófia (AC Szek­szárd) 1986. 13 évesek: négy­próba, B-változat: Benkő Ad­rienne (Dombóvár) 1461 pont. Egyéni versenyszámok, magasugrás: Lamm Viktória (Dombóvár) 150. Távolugrás: Kapitány Eszter (Dombóvár) 538. Diszkosz vetés: Priger Anita (AC Szekszárd) 32.80, Tarr Katalin (Dombóvár) 28.70. Kalapácsvetés: Klézli Zsuzsanna 35.28, Kiss Judit 34.86 Priger Anita 27.42 (mindhárom AC Szekszárd). Férfiak, 14 évesek: négy­próba, B-változat: Banai Ist­ván (Dombóvár) 1281. 13 éve­sek: négypróba, B-változat: Baka Szabolcs (Dombóvár) 1029. Egyéni versenyszámok: Távolugrás: Farkas Krisztián (Dombóvár) 556. Súlylökés, 5 kg: Gulyás Tamás (Tamási) 15.32. 4 kg: Gaál Tamás (AC Szekszárd)' 13.08. Gerelyhají­tás: Schell András (Tamási) 46.62, Horváth Csaba (Dom­bóvár) 43.34. Diszkoszvetés, 1 kg: Gaál Tamás (AC Szek­szárd) 48.10. 1.5 kg: Steib Ro­land (AC Szekszárd) 44.00. Labdarúgás: NB 11-es serdülő bajnokságok U-14: Dunaszentgyörgy Li- mex SE-Komló 2-0. Limex: Oláh- Vass, Dömötör, Nyúl (Haag), Horváth- Dömény, Gi- lányi (Baki), Lencsés, Pál- Tóth, Berkó. Edző: Babik Zol­tán. G: Pál, Berkó. Jók: Len­csés, Dömötör, Dömény. Dunaszentgyörgy Limex SE-Kiskőrös 2-1. Limex: Oláh- Vass, Dömötör (Berkó), Nyúl, Horváth (Gilányi)- Pál, Gyöngyösi, Lencsés, Dömény- Tóth (Haag), Baki. Edző: Babik Zoltán. G: Dömény, Lencsés. U-16: Dunaszentgyörgy Limex SE-Komló 9-0. Limex: Bánhelyi- Merk, Kiss (Antlfin- ger), Kugler (Halász), Klein (Walczer)- Vizdár, Diriczi, Kispál, Deli- Papp, Kovács G. Edző: Horváth Péter. G: Kispál 2, Deli, Papp, Vizdár, Diriczi, Halász, Kovács G., Walczer. Jók: Kovács G., Diriczi, Ha­lász. Dunaszentgyörgy Limex SE-Kiskőrös 7-1. Limex: Bánhelyi- Antlfinger, Diriczi, Kugler (Walczer), Klein- Viz­dár, Kovács L., Papp, Deli- Ha­lász (Serezla, Merk), Kovács G. Edző: Horváth Péter. G: Halász 3, Vizdár, Kovács L., Papp, Kovács G. Gyermekek Háza siker Vas megyében A Gyermekek Háza labdarúgó csapata idén is meghívást ka­pott a Vas megyei Gyöngyösfa­luba, a dr. Tolnay Sándor em- léktomára. A közelmúltban megrendezett viadalról Köve­cses József csapata ismét aranyéremmel tért haza. A szekszárdiak az 5-6. osztá­lyos korcsoportban a horvátzsi- dányi, vasszécsényi és kőszegi együttest legyőzve jutottak a döntőbe, ahol a kőszegi Béri Balogh Ádám Iskolát 2-1 arányban győzték le a Tolna megyei nebulók. A Gyermekek Háza labdarúgói az egyéni dí­jakat is elnyerték: Rátkai Gábor nem csak fizikailag, tudásával is kiemelkedett a mezőnyből. A gólkirály cím mellett elnyerte a torna legjobb mezőnyjátékosá­nak járó különdíjat is, Szilágyi Jánost pedig a legjobb kapus­nak választották. Úszás: Bonyhádi aranyak Szentesről Szombaton, szeptember 20-án került megrendezésre Szente­sen a Hungária Biztosító-kupa úszóverseny, melyen a Bony­hádi USE versenyzői is képvi­seltették magukat és igen szép sikereket értek el. A verseny rangját emelte a Damyi Tamás úszóiskola részvétele. Az ér­meket az egykori úszókiváló­ság Damyi Tamás akasztotta a nyertesek nyakába Eredmények: 1989-ben született lányok, 33 m gyors: 1. Bányai Zsuzsanna. 33 m mell: 1. Bányai Zsuzsanna. 90- ben született lányok, 33 m gyors: 2. Tornyay Gitta. 87- ben született lányok, 33 m gyors: 1. Popp Edina. 66 m pil­langó: 1. Popp Edina.

Next

/
Oldalképek
Tartalom