Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-22 / 221. szám

1997. szeptember 22., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 5. oldal — SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK És KÖRNYÉKE Kriminális őszi csúcs a bűnözésben Megkezdődött az őszi csúcs a bűnelkövetésben. A szüret idején, sőt még azt követően is megsokszorozódnak a bűn- cselekmények. Aztán egy kis apályt követően karácsony előtt megint rekordokat dönt az elkövetett és bejelentett bűncselekmények száma. Az elmúlt héten hetvenkilenc el­járás indult a a Szekszárdi Városi Rendőrkapitányságon. Tanyabetörések időszaka Feltörtek tanyát Hidaspetrén, Kisbödőben, Szőlőhegyen, Bátaszék mellett. Leginkább rotakapát, permetezőgépeket, gázpalackokat loptak el. A kár a legtöbb esetben megha­ladta a 100 ezer forintot. Besurranásos lopások Több besurranásos tolvajlás is előfordult az elmúlt héten. A Gemenc szállóból egy irodá­ból tizenkétezer nyolcszáz, a Babits Mihály Művelődési Házból huszonkétezer, egy káeftétől négyezer forint készpénzt, s ugyanennyi valu­tát loptak el. A Vöröskereszt­hez is betörtek, ahonnét némi készpénzt és okmányokat lop­tak el. Több gépkocsiból is igazolványokat vittek el isme­retlen tettesek a táskákkal együtt. Ilyen esetben a sokféle igazolvány, vagy éppen a bankkártya letiltása okozza a legnagyobb gondot, nem az anyagi kár. Gátlástalan elkövetők Meglehetősen elszemtelened- tek mostanában a különféle bűncselekmények elkövetői. A Megacentrum előtt, a leg­inkább kivilágított helyen tör­tek fel jelenleg még ismeret­len tettesek egy személygép­kocsit, amelyből bőrkabáto­kat vittek el százötvenezer fo­rint értékben. Feljelentést tett az orvhalász Tetten érték az orvhalászokat a kistormási halastó őrei. A tettesek az autójukat hátra­hagyva menekültek el. A ha­lat azonban magukkal vitték. A hátrahagyott autó rend­száma alapján megpróbálták megtalálni az egyik elkövetőt, de azon az éjszakán éppen nem tartózkodott otthon. Másnap viszont megjelent a rendőrségen, és elismerte, hogy lopott halat, de keveset. Viszont igen fel volt hábo­rodva, hogy a tónál hagyott képkocsijának a gumiját is­meretlen tettesek kiszúrták. Kórházban j ártak, de nem gyógyulni Ismeretlen tettesek a kórház­ban is végigjártak néhány részleget és különféle értéke­ket tulajdonítottak el. Az uro­lógiáról sportcipőt, ruhane­műt vittek el, a pénzügyi cso­port irodájából pedig pénzt. A szülészetről egy mikroszkó­pot loptak el, százezer forint értékben. Visszatérő vendég a rendőrségen Mintegy másfél éve szórakoz­tatja a rendőröket egy fiatal­ember, aki időközben nagy­korúvá lett. Régebben kisebb fiúkat fenyegetett meg, ha nem hoznak neki pénzt, akkor felgyújtja a házukat, vagy legalábbis nagy verekedést rendez. Később lopás miatt indult ellene eljárás. Most visszatérni látszik a régi mód­szeréhez, mert egy kisebb gyerektől vett el fenyegetés­sel órát és pénzt. Három barát verekedett Három fiatalember szüretelést vállalt, majd a nap végén a kapott pénzből a fáradalmakat egy kocsmában igyekezetek kipihenni. Az elfogyasztott ital hatása alatt szőlőkarókkal összeverekedtek. Ennek a vége az lett, hogy ketten jól elverték a harmadikat, majd a pénzét is elvették. Két nappal később tudott csak bemenni a rendőrségre a sértett, aki vi­szont hű maradt a barátság­hoz, mert azt vallotta, hogy nem a pénz miatt tört ki kö­zöttük a verekedés. így társai ellen nem rablás, hanem ki­fosztás és testi sértés miatt in­dult meg az eljárás, ami lé­nyegesen enyhébb elbírálás alá esik. Összetörték a Trabantot Minden héten előfordul, hogy benzint, gázolajat lopnak ki gépkocsiból. A héten egy Trabantot valósággal felbon­tottak tizenöt liter benzinért. A Szőlőhegyen pedig négy­száz liter gázolajat loptak el. Személyautó az elmúlt héten nem tűnt el a kapitányság működési körzetében, sőt egyet meg is találtak Baján a Bácska áruház előtti parkoló­ban. Egy kismotort elloptak a vendéglátó iskola udvarából. Kitüntetett főiskolai oktatók Húszéves a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola. Ez al­kalomból az intézmény vezetése kitüntetést alapított Illyés- plakett néven azon dolgozók számára, akik hosszú éveken ke­resztül kitartóan és magas színvonalon végezték munkájukat. Az elismeréseket idén először a tanévnyitón adták át. Az aláb­biakban bemutatjuk a kitüntetetteket. A főiskola Intézményi Tanácsa javaslatára idén egy II. foko­zatú és két I. fokozatú plakettet ítéltek oda. KlézU Istvánná lllyés-plakett II. fokozat kitün­tetést kapott Klézli Istvánné tit­kárnő, főmunkatárs. A főiskola megalapításától az intézmény dolgozója. A főiskola - ma is jól használható - ügykezelési, oktatási, adminisztrációs rend­jének kialakítása, bevezetése, formálása az ő tevékenységé­nek eredménye. Szorgalma, embersége új iránti fogékony­sága kezdettől fogva példamu­tató. Az elmúlt húsz évben négy főigazgató közvetlen munkatársaként látta el jI ada­tát. Nélkülözhetetlen segítője a két főigazgató-helyei.', snek és a főtitkárnak. Szerénysége, al- kalmazkodó-képessége, szolgá­latkészsége és munkabírása példaértékű. Dr. Hild Gerda lllyés-plakett I. fokozat kitünte­tést vett át Akoshegyiné dr. Nem elég korán kezdeni, mert Csíki János már óvodásként „kitett” magáért, meglepte az óvónőket, mert olyat rajzolt, ami magasan eltért attól a köve­telményszinttől, amit egy óvo­dástól várni lehetett. Tehetségét az általános iskolában is meg­mutatta, ám kételkedve fogad­ták rajzát a pedagógusok. Kö­zépiskolás éveiben - Bátaszé- ken, a gimnáziumban érettségi­zett - sokak elismerését kivívta, Hild Gerda, aki az intézmény alapító tagjaként került a főis­kolára. Előbb a Kaposvári Ta­gozat oktatója, tanszékvezető csoportvezetője, majd tanszék- vezetőjeként alapvető érdeme­ket szerzett szakmai és okta­tásszervező munkájával, az ön­álló főiskola létrejöttében. Hosszú időn keresztül a főis­kola Testnevelési Bizottságá­nak elnöke volt, az intézmény vezető testületének, a Főiskolai Tanácsnak választott tagja, részt vett a Tudományos Bi­zottság munkájában. Tudomá­nyos oktatói tevékenységet kezdettől végez, szívesen vesz részt szakmai tanácskozásokon, tudományos ülések munkájá­ban, maga is aktív szervezője ezeknek. Kutatási eredményeit folyamatosan publikálja, min­dig azok gyakorlati alkalmazá­sára törekszik. Jelentős szerepet vállalt egy új szak, a gyógytest- nevelés szakirányú szakosító továbbképzés akreditációjában. Szakmai, emberi kvalitásai alapján a legjobbak közé tarto­zik. különösen az első bemutatkozó kiállításán. Annyira megtetszet­tek a képei, hogy jónéhányat el is kunyeráltak tőle. Szokatlan módja az alkotói művészetnek, talán fiatalkori nyugtalanságból is adódhat, hogy témáinak nagy részét nem kitalálja, hanem ha meglát egy- egy számára izgalmas, érdekes pillanatot, lefényképezi azt. A normál fényképekből aztán a nagyméretű festmények szület­Dr. Endréd! Lajos Ugyan csak Illyés- plakett 1. fokozat kitüntetést kapott dr. Endrédi Lajos, az intézmény első vezetője. Endrédi Lajos akkor kezdte meg munkáját a főiskolán, amikor az még a ka­posvári Tanítóképző Főiskola Kihelyezett Tagozataként mű­ködött. Tagozatvezetőként el­évülhetetlen érdeme van a főis­kola indulásakor a rangos okta­tói gárda és szakmai személy­zet kialakításában, hogy rangos felsőoktatási intézmény jött létre Szekszárdon. Munkássága országosan ismert, számtalan tudományos cikk, jegyzet szer­zője, kiadványok, tankönyvek lektora, illetve szerkesztője. Tervezett audiovizuális tanesz­közöket. Munkája elismerése­ként 1973-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1980-ban pedig Kiváló Munkáért kitünte­tésben részesült. 1987-ben megkapta a Kiváló Újító Ezüst Fokozata kitüntetést. Oktató­társai és a hallgatók körében tekintélye van. Tagozatvezető­ként, főigazgatóként, tanszék- vezetőként a Tudományos Bi­zottság elnökeként a főiskolán folyó tudományos munka irá­nyítója volt éveken keresztül. Személye és munkássága a fő­iskola számára meghatározó. nek meg. Mindig van mappa a kezében, s bármi érdekes eszébe jut, amely egy újabb képhez adhat ötletet, azonnal lerajzolja, bárhol is legyen. Hogy miért nagyméretűek a képei? Azt vallja, minden téma megszüli a maga méretét. Természetes igény számára, hogy nemcsak festeni szereti a képeket, hanem azokat meg­nézni is. — Egy időben nem kedvel­tem Csontváryt a korcs figurái­ért, addig, míg a pécsi múze­umban megnéztem az alkotá­sokat. Torzószerű figurái, a túl­erőltetett, hatásszerű képei mély benyomást tettek rám. Többször is olvastam az Aranyecsetet, a Nap szerelme­sét, szeretem Munkácsyt, s pél­daképemnek tekintem őt. Igaz, Munkácsyba az is szerelmes lesz, aki nem festő. Tájképek, portrék, női aktok, csendélet -, mind-mind alkotó­juk sokszínű érzelem világát tükrözik. Többször bemutatta kiállításokon képeit, s volt alka­lom, amikor hozzáértő szakem­berek is látták azokat. A sokféle vélemény újabb öt képet hozott, sötét, mélytónusú színek árnya­lataival. (péteri) Hírek Suligaléria az I. Bélában Kovács Tibor festményeiből nyílik kiállítás szeptember 29-én 10.20-kor Szekszár­don, az I. Béla Gimnázium­ban. A folyosógalérián a 3. számú általános iskolában tanító pedagógus képeit bemutató kiállítást Ebiinger Ferenc nyitja meg. Pedagógiai szakszolgálat A művelődési bizottság szeptember 23-án, kedden 15 órakor tartja soron kö­vetkező ülését. Az összejö­vetelen sor kerül a pedagó­giai szakszolgálat feladat el­látási projectjének jóváha­gyására és a helyi önkor­mányzatok létszámcsökken­tési döntéseivel kapcsolatos egyszeri hozzájárulás igény­lésére készített pályázatról. Energia­racionalizálás A gazdasági és környezet­védelmi bizottság is kedden 16 órakor ülésezik. Napi­renden az 1997. évi költség- vetés módosítása, a város­üzemeltetési és fenntartási munkák költségvetésének módosítása szerepel. A bi­zottság megvitatja az I. Béla Gimnázium energia-racio­nalizálási pályázatát. Mire, mennyit költöttek? A városi sportrendezvények lebonyolításához adott ön- kormányzati támogatások felhasználásáról hangzik el tájékoztató a sportbizottság szeptember 24-i ülésén. A városházán 16 órakor kez­dődő ülésen szó lesz a Szek­szárdi Kosárlabda SC és az Utánpótlás Nevelő Football Club tevékenységéről. Véradás Szekszárdon A megyei kórház vértransz­fúziós állomása Szekszár­don tart véradó napot szep­tember 22-én, ma, 8-15-ig. ✓ Állás és képzési börze Bátaszéken Állás- és képzési börzét tar­tanak szeptember 25-én, csütörtökön Bátaszéken, a Munkaügyi Központ Kiren­deltségén munkanélküliek és pályakezdő fiatalok szá­mára. A börze 8-12 óra kö­zött lesz. Tájképek, portrék, női aktok A bátaszéki Csiki János - aki mozdonyvezető - festményeiből a hét végén nyílt kiállítás a Petőfi Sándor művelődési házban. Nem tanult rajzolni, nem végzett főiskolát, még különórákat sem vett. Az ART '999 egyik alapító tagja, szívesen dolgozik zománccal, legtöbbször olajjal fest. B lilt i i I JT’O j < j j j r:zj co nt VÁSÁROLJON KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL! Kínálatunkból: heverők franciaágyak körfranciaágyak ülőgarnitúrák sarokgarnitúrák szekrénysorok 14.200 Ft-tól 26.800 Ft-tól 48.700 Ft-tól , 33.100 Ft-tól ! 35.200 Ft-tól ' 39.200 Ft-tól román étkezők többféle színben 76.500 Ft-tól A helyszínen kiválasztott termékeink azonnal megvásárolhatók, választékunkban található bármilyen bútorszövettel megrendelhetők. Ifjú házasok hitellevelét elfogadjuk, OTP-hitelvásárlási lehetőség (30%) előleg. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS A HELYSZÍNEN MEGRENDELHETŐ! ÜZLETÜNK: Szekszárd, Sárvíz u. 2. Telefon: 74/411-822/300 mellék. HELIOSZ Kft. telephelyén (a Gemenc Volán-telep után, a SHELL benzinkút mögött, lejárat a Tartsay útról). Nyitva tartás: hétköznap 9-18 óráig, szombaton 8-12 óráig. frontautó A környezet védelméért!- Mi energiatakarékos gumiabroncsokat is forgalmazunk!- Magunkra vállaljuk a gumiabroncsok környezetvédelmi termék díját!- Ezenkívül gondoskodunk a selejt gumiabroncsok szakszerű megsemmisítéséről! Mi zöld utat adunk Önnek! AJÁNLATUNK:- Continental Eco Contact EP- Michelin MXT Green Energy gumiabroncsok, amelyekkel akár 6% üzemanyag-megtakarítást is elérhet, bármilyen méretben raktárról vagy megrendelésre. AKCIÓNK: szeptember hónapban ingyen szereléssel és centrírozással várjuk Ont! 7100 Szekszárd, Major u.10- Tel.: 74/319-79 I Szászvár, Kun B. u. 46/1. Tel.: 72/389-445 VÁRJA ÖNT A SUZUKI KARÁCSONYI $1 SUZUKI! SUZUKI GLOBE Uj akciós modelljeink már autószalonunkban Továbbra is várjuk kedves ügyfeleinket a SUZUKI teljes típuscsaládjával, új színválasztékkal és a korábbi időszaknál sokkal kedvezőbb hitelfeltételekkel! Vidéki vásárlóinknak extra ajándékot adunk! Mozgássérült utalványát beszámítjuk új és használt gépkocsi vásárlása eseténl Szervizünk munkadíját 20%-kal csökkentettük! Mert nálunk minden SUZUKI-tulajdonos családtagnak számít! SUZUKI. Jól fór vele. Az Ón márkakereskedője: SUZUKI Szekszárd Karácsonyi Kft. Palánki út 1. Telefon: 74/415-611.

Next

/
Oldalképek
Tartalom