Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-09-10 / 185. szám
14. oldal Gyermekvilág 1997. augusztus 9., szombat A Naprendszer bolygói A Szatumuszt szokás a Jupiter kisebb testvérének is nevezni. A Szaturnusz is egy gázgömb, a legnagyobb különbség a két bolygó között, hogy a Szaturnusz felhősávjai halványabbak, s egyedülállóvá teszik ezt a bolygót látványos „gyűrűi” is. A gyűrűk nem a bolygó pályasíkjában található, ezért mindig más szögben láthatóak. A gyűrűket megszámlálhatatlan mennyiségű kő- és jégdarab alkotja. A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titan, az egyetlen olyan hold a Naprendszerben, aminek légköre van. A légkört a szondák elemzése szerint főként nitrogén alkotja. A sűrű, vöröses felhőréteg miatt a Titan felszíne nem látható. Az Urá- nuszt 1871-ben fedezte fel távcsövével William Hers- chel. A Neptunuszt pedig csillagászati számítások alapján „találták meg” 1846-ban. Egyes csillagászok meg voltak győződve arról, hogy kell még egy bolygónak lennie, így bukkantak aztán 1930-ban a Plútóra. Az Uránusz és a Neptunusz egyaránt gázbolygók, nagyjából négyszer akkorák, mint a Föld. A Neptunusz legnagyobb holdja, a Triton nagyjából akkora, mint a mi Holdunk. A Naprendszer legtávolabbi bolygója, a Plútó körülbelül Hold-méretű. Neki is van egy saját holdja, a Charon. Tiszta nyári estéken jó szórakozás megfigyelni a bolygókat. A Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz elég fényes ahhoz, hogy megtaláljuk őket. A bolygókat szabad szemmel arról lehet felismerni, hogy nem pislákolnak, viliódznak, fényük nyugodt. Az alkonyi nyugati vagy hajnali keleti égbolt ragyogóan fényes égiteste a Vénusz, amit szokás vacsoracsillagnak is nevezni. A Mars jellegzetesen vöröses színű, a Jupiter és a Szaturnusz pedig sárgás. Gyermekvilág-divat Máté Szilvia (Bonyhád) ruhaterve Az indiánok története (3.) Síkságok és felföldek lakói illeszkedő csoportját, az úgynevezett pueblo-t. A pueblo- kultúra két híres törzse a navajo (ejtsd: navahó) és az apacs. A kettő közül az apacs volt a harcosabb törzs, ők gyakrabban hagyták el a pueblo-t, hogy vándoroljanak, gyűjtögessenek és vadásszanak a kietlen vidéken. A fehér telepesek érkezése minden indián törzs életében változást hozott. Az indiánok általában jóindulattal fogadták az idegeneket, akiket legtöbbször szívből sajnáltak furcsa kinézetük és „tudatlanságuk” miatt. Az első telepesek valószínűleg mind éhen pusztultak volna az első télen, ha az indiánok nem segítik őket élelemmel. A „sápadtarcúak”, ahogy ők a fehéreket nevezték, azonban a jóért rosszal fizettek. Lenézték, alacsonyabb rendűnek tekintették az indiánokat, s gátlástalanul becsapták, kihasználták őket. Az értékes prémekért haszontalanságokkal, üveggyönggyé!, olcsó tükörrel, stb. A gyerekek egyik kedvenc csoportos játéka az indiánosdi. Amit ezekről az emberekről tudnak, legtöbbször a kalandfilmekből merítik, amik nem mindig adnak hiteles képet az indiánok életéről. Ezt a hiányt pótoljuk most. A hegylánc és a sziklahegységek közötti óriási kiterjedésű vidék északi fennsíkján és déli, félsivatagos részén olyan népek éltek, akik a vadászatot gyűjtögetéssel kombinálták. A vadon termő növények gyökereit és magvait tekinthetjük fő táplálékuknak, ezek közül is a hatalmas fenyőtobozok magja, az úgynevezett pinyon dió volt a legkedveltebb. Emellett kígyóra, gyíkra és sáskára vadásztak, a vadnyúlon és antilopon kívül. A szőrmét és bőrt is felhasználták, rostos növényekből pedig kosarakat, lábbeliket, sőt, még csónakot is készítettek. Az északi fennsíkon valamivel bőkezűbb volt hozzájuk a természet, vadban gazdag erdőket és bővizű folyókat kínált az indiánoknak. Az kontinens észak-nyugati részén hosszú ideig háborítatlan nyugalomban éltek az indiánok. A csapadékos tengerparti területen nem kellett állandónak vadállatok nyomában járniuk, hiszen a tengerben és a folyókban nyüzsögtek a halak. Az itteni indiánok hosszú deszkaházakban laktak, egy-egy épület akár 15-20 méteres is lehetett, s több család élt benne együtt. A halakon kívül fókára, delfinre , sőt, még bálnára is vadásztak. Emellett bogyókat, friss tavaszi hajtásokat, gyökereket fogyasztottak, télen pedig a tartósított nyári zsákmány - füstölt hal, szárított bogyók, stb. - szolgált táplálékul. Nem kellett a zsákmány után vándorolniuk, szabadidejük is akadt, így nem csoda, hogy gyönyörű tárgyakat készítettek fából: maszkokat, totemoszlopokat, házdíszítő címereket. A dél-nyugati vidéken viszont forró és száraz volt az éghajlat, ahol az élet más mederben folyt, mint a csapadékos, gazdag észak-nyugati fertályon. A vidék magas fennsík, amit kanyonok - folyómedrek - tagolnak. A fennsíkon kaktuszokon, jukkán, néhány bokron kívül nem sok minden található. A folyóvölgyek vegetációja szerencsére dúsabb volt, itt még fenyőerdők is akadtak. Az itt élő indiánok különleges kultúrát hoztak létre. Az egyik törzs például csatornákkal és gátakkal vezette el a folyók vizét, amivel termőföldjeiket öntözték, ahol babot, tököt, kukoricát termesztettek. Mások a hegyekből alázúduló esővizet „fogták el” öntözéshez. Falvakat építettek kövekből, vagy agyagtéglákból, mégpedig többemeletes házak egymáshoz „fizettek”, s hasonlóan jártak el, ha földet vásároltak az indiánoktól. Ez utóbbi egyébként az indiánok számára teljesen érthetetlen volt, a földet nem tekintették árunak, értéknek, tulajdonnak, későn fogták csak fel, mit jelenet a föld eladása az ő számukra. Akkor amikor fegyveres katonák hajtották el a törzseket ősi területeikről, s terelték kietlen, terméketlen pusztaságokra, az úgynevezett rezervátumokba. A fehérek által behurcolt, az amerikai kontinensen addig ismeretlen betegségek, mint például a tbc és a himlő miatt ezrével pusztultak el az indiánok. Legalább ennyi kárt okozott az alkohol is, nem beszélve a rezervátumban az őslakosokat sújtó éhínségről. A bevándorlók az indiánokat barbárnak, pogánynak és primitívnek tartották. Nem vették a fáradságot, hogy megismerkedjenek mindennapi életükkel, a nehéz életkörülményekkel vívott állandó harcukkal, a természettel kialakított harmóniájukkal, kultúrájukkal, szokásaikkal. így aztán nem is értették és félremagyarázták cselekedeteiket, s módszeresen igyekeztek eltüntetni kultúrájuk nyomait. Állatprémekkel és gyöngyhímzéssel díszített bőrruha Gyors trükkök A következő trükkök sikere azon múlik, milyen boszorkányos gyorsasággal végezzük el őket. Az első: egy széles nyílású palack szájára állítsunk egy körülbelül 2 centi széles, félkemény papírból készített karikát - nem fektetve, állítva. A karika tetejére tegyünk egy pénzdarabot. Ezután szólítsuk fel a társaságot, hogy juttassák a pénzt az üvegbe a legegyszerűbb és legbiztosabb módon, de anélkül, hogy az érméhez hozzányúlnának. Persze erre senki sem fog vállalkozni. Erre vegyünk elő egy vonalzót, dugjuk a papírkarikába és vízszintes mozdulattal üssük félre a karikát. Ha a mozdulat elég gyors volt, a pénzdarab pontosan a palack szájába esik. Egy pohárra egy lapos, keményebb papírt teszünk, arra egy pénzdarabot. Ezután felszólítjuk a társaságot, hogy juttassák a pénz a pohárba anélkül, hogy hozzáérnének. (A poharat sem szabad megfogni.) Mikor már mindenki hiába próbálkozott, a középső ujjunkkal megfricskázzuk a papírt, ami elrepül, a fölötte lévő pénzdarab pedig belehull a pohárba. „Hetes” játék A társaság tagjai leülnek körbe és elkezdik mondani a számokat T4ől. Akire a hetes szám jut, nem mondja ki, hanem helyette azt kiáltja: bumm! Megy tovább a számsor, ám amikor a 14- hez érnek, ehelyett is azt kell mondani, hogy bumm. S így tovább, minden héttel osztható számnál, tehát a 21-nél, a 28-nál, a 35-én, stb. Persze választhatunk más számot is, aminél bumm-ot kell mondani, lehet a négy, a nyolc, a három, stb. Az a gyerek, aki elhibázza, zálogot ad, amit később úgy válthat ki, hogy megoldja a többiek által kitalált feladatot. Például elmond egy verset, énekel, táncol, mesél, vagy valami tréfás dolgot végez el, mondjuk át kell bújnia egy szék alatt. Vicces! — Miért állítod, hogy Lali buta, hiszen harmadik lett a vetélkedőn! — Na igen, de a versenyen csak ketten indultak! A királyfi és az okos királylány Egyszer volt hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl éldegélt a király és királyné. Egyszem -gyermekük volt, szomorkodtak is miatta eleget. Sehogy sem jeleskedett a királyképző általános iskolában. Ráadásul, mit tagadjuk némiképp lusta is volt. Hiába büntették a királyfit azzal, hogy el kellett olvasnia három dokumentumregényt, meg négy eposzt, nem lett sem okosabb, sem szorgalmasabb. Mikor nagy üggyel-bajjal elvégezte az általánost nem merték beíratni a királyképző gimnáziumba. Tanuljon csak szakmát a gyerek, mondta a király és beadta a hadi akadémiára. Mikor azt is elvégezte ap- jaura úgy döntött, hogy a fiú menjen szerencsét próbálni. Tanuljon a saját kárán, elvégre tizenhét éves volt. Ment, mendegélt a királyfi, mígnem egy sűrű sötét erdőbe nem ért, ahol összetalálkozott a boszorkánnyal. Kígyóvá változtatlak mondta a boszorkány, ha egy kérdésemre meg nem felelsz. Megszeppent a királyfi, mert jobban szeretett volna inkább király lenni, mint kígyó. Nagyon figyelt a kérdésre, nagyon koncentrált hát a válaszra. Mit mondott a kis Napoleon mikor megkérdezték tőle az iskolában, hogy hol van Szent-Ilona szigete. Gondolkodott a királyfi, már csak azért is mert fogalma sem volt arról, hogy Napoleon az emberek világában a Föld Franciaország nevű földdarabjának a császára volt. Végül nagy nehezen kibökte: Nem tudom. Legnagyobb meglepetésére a boszorkány szépséges királylánnyá változott, mert helyes volt a válasz, hiszen nem tudhatta a kis Napóleon, hogy felnőtt korában majd a szigetre száműzik és ott is hal meg. Ment mendegélt tovább a királyfi, s erősen elgondolkodott a hallottakon, mígnem egy gyönyörű várkastélyhoz ért. A toronyszoba ablakában megpillantott egy arany hajú leányt, a nyomban szerelemre lobbant iránta. A poroszló bebocsátotta a királyfit, ahol nyomban a házigazda király elé vezették. Mellette ott ragyogott aranyhajú királykisasszony. A lusta királyfi ezúttal nem habozott, hanem nyomban meg kérte a lány kezét. Neked adom a lányom és fele királyságom, ha a három próbát kiállód. Inába szállt a királyfi bátorsága, de azért rábólintott. Ha megtalálod az idő vas fogát, vagy legalább annak a nyomát, mondta a király, kiálltad az első próbát. Ezt követően fején kell találnod a szöget, végül pedig meg kell találnod a döntő láncszemet. Elkullogott a királyfi, mert értette is nem is, hogy mit beszél az öreg király. Fölmászott a toronyszoba legfelső lépcsőjére és ott búnak eresztette a fejét. Hanem felragyogott a szeme, amikor megpillantotta az aranyhajú királylányt, pedig az nem volt olyan szép. mint az átváltozott boszorka, a királyfi mégis úgy érezte, hogy nincs nála szebb a világon. Egymásra néztek, beszélgettek, majd a királylány így szólt. Nem segíthetek a feladvány megoldásában, de azt elmondhatom, hogy apám okos ember, s nagy híve a képes beszédnek, az anyám viszont igen hiú asszony,^ s mindent szó szerint vesz. Én meg szeretlek azóta, hogy először megpillantottalak, s ezzel átadott neki egy kis tükröt. A királyfi úgy érezte okosabb ugyan nem lett, de boldogabb annál inkább, amikor megfogta a királylány kezét. Másnap reggel az egész udvar jelen volt, amikor a királyfinak ki kellett állnia a próbákat. Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom, gondolta a királyfi, amikor a királylány a kezében amulettként szorongatott tükörre, majd ap- j aurára nézett. íme itt látszik az idő vas fogának a nyoma, s a király elé tartotta tükröt. El- komorodott a királyné, mert a jelenet eszébe juttatta a saját korát. Rajtad viszont nyoma sincs az éveknek mosolygott a királyfi jövendő anyósára, aki elégedetten bólintott. Erre a királyfi fölkapta a királykisasz- szonyt, magához szorította és megcsókolta. Bólintott király magában, eleget rágott már az idő vas foga. Uralkodjon már más helyette. Fején találta a szöget a királyfi, hiszen minden a feleségeken múlik, s a házasságban a döntő láncszem a szerelem. Jól kivágta a rezet a királyfi. Neki viszont az jutott eszébe, milyen okosak is lesznek a királyfiak, ha rátalálnak az igazira. Ihárosi ibolya
