Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-09-10 / 185. szám

10. oldal Focimagazin 1997. augusztus 9., szombat Fiath edző bízik fiaiban Visszatérés kilenc ev után Dunaföldvári FC A bátaszékiekről sok dicsérő véleményt hallottunk a nyár fo­lyamán. A tavaszi csapat való­ban tovább erősödött az átiga­zolási időszakban, s Fiath Ta­más visszatérését is mindenütt pozitív tényként értékelik. A helyi illetőségű edző az első NB III-as szezont követően, 1995 nyarán három és fél éves ténykedés után köszönt el az egyesülettől. A régi-új mester sikeresnek ítélte az alapozást, melyet csu­pán egy-két sérülés hátráltatott, jó maga a mezőny első felébe várja fiait. A maródiak közül egyedül Takács Gyula gyógyu­lása vesz igénybe hosszabb időt, szerencsére a Pap Péter ál­tal irányított ifjúsági csapatból is bevethető két-három játékos. Dombóvári FC-Ariel Műszaki Áruházlánc Kapusok: Bontovics Tibor (1968), Szabados Zsolt (1976). Védők: Bódis Ta­más (1974), Farkas Szilárd (1976) Kiss István (1963), Péter Imre (1964), Vámosi Ferenc (1971). Középpá­lyások: Bordács Lajos (1972), Fekete Tamás (1976) Lieber Adrián (1975), Koch Gábor (1972), Nagy Gábor (1971), Ötvös László (1974), Savanyu Norbert (1971), Steiger Gá­bor (1974). Támadók: Horváth Árpád (1966), Ja­kab Sándor (1961) Kaiser Szilárd (1973), Kovács Pé­ter (1977). Edző: Fekete István. Megyeszékhelyünk gárdája a Dráva-csoport legfiatalabb együttese. A huszonnégy fős, tehetséges fiatalokból álló keret tagjainak két harmada húsz év­nél fiatalabb. — Az elmúlt bajnoki évben szerepelt játékosaink közül ti­zenheten távoztak - tudjuk meg Teszler Vendeltől, az UFC Szekszárd szakmai igazgatójá­tól, egyben a „felnőtt csapat” edzőjétől. — A július végén lezárult átigazolási időszakban hasonló létszámban érkeztek hozzánk, döntően kölcsön adott fiataljainkat hoztuk vissza. Tel­jesen új fiúnak a Komlóról ér­kezett Kovács József kapus, a simontomyai Takács Norbert, a bonyhádi Köllő Roland, vala­mint a dombóvári Gyánó Sza­bolcs számítanak. Nem mond­ható el, hogy teljesen felké­— A sorsolás szeszélye folytán az első két fordulóban Tolna, illetve Baranya megye bajnokával mérkőzünk. Újonc­csapat otthonából mindig na­gyon nehéz pontot rabolni. Egy jó kezdés nagy lendületet adhat a további szerepléshez. Úgy ér­zem, rendkívül küzdelmes, re­mek iramú találkozóra van kilá­tás. A magam részéről bízom az eddig elvégzett munkában, s legfőképpen játékosaimban - nyilatkozta Fiath Tamás a nyi­tómérkőzés kapcsán. Dombóvári FC-Ariel Mű­szaki Áruházlánc-Bátaszék: vasárnap, 17. Kocsis- Hauwasser, Bojás, Scheppi, Tóth- Péter, Szaba­dos, Rupa vagy Rácz- Szíjas, Göller, Pusztai. A dombóvári labdarúgók hét­éves szünet után szerepelhetnek újra a Nemzeti Bajnokságban, ahol hosszú időn át két egyesü­lettel (DVMSE, D. Vasas) is képviseltették magukat. A kilencvenes évek elején gyökeres változások zajlottak le a város labdarúgó életében, a megtisztulási folyamat végén a Dombóvári FC idén nyáron ju­tott fel az NB III-ba. — Télen a megyei bajnok­ság megnyerését tűzte ki célul a vezetőség. Utólag is állítom, hogy bátor tett volt - mondja Fekete István, a bajnokcsapat edzője. — Olyan együtteseket sikerült megelőznünk, mint az ősszel remeklő Tevel, a tavasz- szal veretlen Dunaföldvár, a ru­tinos Szálka, vagy az idén me­szült, összeszokott csapattal rendelkezünk, a mi felkészülé­sünk egész évben fog tartani. Azt feltétlenül szeretném el­érni, hogy mindenki ellen győzni akaró, lelkes játékot nyújtsunk, amivel ki tudjuk ér­demelni szurkolóink elismeré­sét és biztatását. A fiatal, tehet­séges játékosokból álló csapa­tunknak nagy szüksége lesz kö­zönségünk támogatására. — Az első fordulóban Mo­hácsra látogatunk. Nem tudjuk, mire képes a Megyeri Karcsi, korábbi játékosom által vezé­nyelt és a pályán belülről is irá­nyított mohácsi csapat. Az ösz- szeállítást illetően túl sok a kérdőjel, így csak a mérkőzés előtt jelölöm ki a pályára lépő tizenegyet. Mohácsi TE-UFC Szek­szárd: vasárnap, 17. Bátaszéki SE Kapusok: Kocsis Zoltán (1971), Tenczlinger Tamás (1980). Védők: Acsádi Gá­bor (1976), Bojás Zoltán (1970), Hauwasser Antal (1975), Makk Norbert (1973), Rácz Ferdinánd (1968) , Scheppi Csaba (1975). Középpályások: Göller Gábor (1972), Hosz- szú Attila (1977), Péter Ró­bert (1973), Rupa László (1975) , Szabados Tibor (1969) , Takács Gyula (1976) , Tóth Attila (1968). Csatárok: Pankovics Ró­bert (1973), Pap Péter (1964), Pusztai Gábor (1973), Szíjas Zsolt (1974), Sztojka Csaba (1974). Edző: Fiath Tamás. netelő Tamási. Támogatóink - különösen Takács László klub­elnök - segítségével azonban valóra váltottuk terveinket. — A nyáron húsz fős kere­tünket hasonló képességű játé­kosokkal töltöttük fel, Vámosi Tamásiból, Lieber a PVSK-ból, Bódis Komlóról, Nagy Felső- szentmártonból érkezett. Úgy vélem, számos meglepetést tar­togat az NB III-as mezőny. Az első hat hely valamelyikét sze­retnénk megszerezni, ami ra­gyogó teljesítmény lenne. Dombóvári FC-Ariel Mű­szaki Áruházlánc-Bátaszék: vasárnap, 17. Bontovics- Bódis, Farkas, Kiss- Ötvös, Savanyu, Vá­mosi, Lieber, Steiger- Hor­váth, Kaiser vagy Jakab. UFC Szekszárd Kapusok: Keszthelyi Sza­bolcs (1977), Kovács József (1973) . Védők: Fehér Attila (1974) , Kiss Csaba (1977), Farkas Balázs (1977), Hor­váth Gábor (1976), Kadosa Balázs (1979), Szilágyi Pé­ter (1976), Takács Norbert (1979). Középpályások: Horváth József (1973), Ka­sza Péter (1977), Kiss Ta­más (1979), Kovács Róbert (1976), Kvanduk János (1967), Máté Péter (1977), Mészáros István (1980), Tóth Vilmos (1977), Veres János (1978), Vesztergombi Péter (1976). Támadók: Gyánó Szabolcs (1980), Hegedűs Attila (1980), Köllő Roland (1978), Ta­kács Gábor (1976), Takács Gergely (1979). Edző: Teszler Vendel. Az 1988-89-es idény során a földváriak egyszer már megjár­ták az NB Ill-t, ám két év múlva a körzetiben landoltak, sőt három idényen át felnőtt csapata sem volt a városnak. Négyéves körzeti szereplés után tavaly került fel a harmad- osztályú terveket dédelgető gárda a megyei I. osztályba. Idén tavasszal szabályosan szárnyaltak a Duna-partiak, ti­zenöt mérkőzésükön tizen­négyszer győztek, csupán egy alkalommal „ikszeltek”. A baj­nokság zárófordulójában pont­számban beérték az „aranyos” Dombóvári, s a megyei máso­dikok egyik legjobbjaként jogot nyertek az NB III-as indulásra. Tóth Balázst, az egyesület elnöke és fő támogatója: — Jó középcsapattá szeret­nénk válni, kívánjuk, hogy Paksi SE Kapusok: Németh József (1962), Pokomi Tamás (1967). Védők: Borsi János (1974), Kródi János (1970), Prantner Attila (1973), So­mogyi József (1967), Wolf Attila (1974). Középpályások: Bene­deczki Ferenc (1975), Huszti Gyula (1970), Ko­vács Zoltán (1977), Lacza István (1967), Majsai Nor­bert (1978), Nagy Zsolt (1976), Péter Norbert (1973), Taba Sándor (1975). Támadók: Radies Attila (1972), Takács Sándor (1976) , Feer Josif (1974), Pummerschein Zsolt (1977) . Edző: Blatt Pál. minden vendégünk megemle­gesse földvári kirándulását. Reméljük, hogy a jövőben egy- egy vereség után sem veszítjük el gyarapodó közönségünk bi­zalmát. Úgy gondolom, Duna- földvámak - különösen az NB I/B-s kézilabda együttes meg­szűnése után - szüksége van egy NB III-as labdarúgó csa­patra, feljutásunk nagy dolog a város életében. Hazai mérkőzé­seinken látványos játékkal sze­retnénk szórakoztatni a duna­földvári polgárokat. Az önkor­mányzattól a támogatási ígéret mellé egymilliós gyorssegélyt is kaptunk, így belevágtunk. Dunafóldvár-Baja: vasár­nap, 17. Sági- Simon, Debreczeni, Magyar, Tőkési- Kollár v. Lengyel, Boncz, Vörös, Tár­nái v. Fehér- Bóka, Gáspár. A Paksi SE új edzővel kezdte nyári felkészülését, miután Pat­kós István az elmúlt szezon vé­gén elköszönt játékosaitól. Blatt Pál egy viszonylag fiatal társaságot vehetett át elődjétől. A korábbi csapatból Erdélyi és Kulcsár Györkönybe tette át székhelyét, Szendrei pedig nem került be a végleges keretbe. Új játékosként Lacza (Györköny), Pokomi, Pummerschein (ASE ifi), Taba (Limex) és Nagy Zsolt (UFC) húzhatja majd ma­gára a PSE zöld-fehér mezét. Az első félév az edző szerint rámegy a csapatépítésre, ám így is szeretnének az első hat kö­zött végezni,, — A rövidre nyúlt felkészü­lési időben elvégezhető munkát - teljes létszámban - végrehaj­Dunaföldvári FC Kapusok: Sági Csaba (1964), Tóth László (1964). Védők: Debreczeni Sán­dor (1961), Tőkési Tamás (1973), Simon László (1978), Mérges József (1973), Varga Roland (1978), Huber Balázs (1978). Középpályások: Vörös József (1960), Fehér József (1969), Kollár Ádám (1973), Dunai Zsolt (1974), Magyar József (1974), Tí­már Dezső (1949), Boncz Gábor (1975). Támadók: Bóka Gábor (1971), Alberczki Csaba (1976), Gáspár Miklós (1969), Tamai Árpád (1978), Cséza Ferenc (1978). Edző: Vörös József. tottuk - mondja Blatt Pál, a PSE új trénere. — Az újonnan érkezett játékosok jól beillesz­kedtek a társaságba. A csapat összhangját illetően még je­lentkeznek hibák, de a teljes „összeéréshez” időre van szük­ség. Szurkolóinkhoz hasonlóan magunk is várjunk már a baj­noki nyitányt, és nem csak vár­juk, de mindent elkövetünk a sikeres rajt érdekében. Sérülés miatt a nagykanizsaiak ellen nem számíthatok a Majsai Nor­bert és Wolf Attila játékára. Paksi SE-MÁV Nagykani­zsai TE: vasárnap, 17. Németh vagy Pokorni- Prantner, Benedeczki, Borsi vagy Kródi- Nagy Zs., Lacza, Kovács, Taba- Radies, Huszti, Feer. Bonyhádi FC Kapusok: Szőcs Árpád, Götz Tamás (1976). Védők: Csordás Tamás (1976), Gu- zorán Ferenc (1969), Ka­tona Mihály (1960), Klem Róbert (1977), Stölkler Ró­bert (1973), Végvári Tamás (1978). Középpályások: Balogh László (1977), Bi- liczki Zsolt (1978), Bau­mann Norbert (1976), Dara­bos László (1968), Illés Menyhért (1977), Stumpf József (1964), György At­tila. Támadók: Günter Csaba (1973), Papp Zoltán (1975), Pfeifer Zoltán (1959), Román Árpád (1977), Kecskeméti Szil­veszter (1973). Edző: Schlapp János. Váratlan csere a kispadon A bonyhádiak félig-meddig új életet kezdtek a nyáron, pedig sokáig semmi jel sem utalt arra, hogy vége szakadna a Kiss- korszaknak. Három héttel a bajnoki rajt előtt azonban várat­lan váltás történt az edzői kis­padon (az okokról különböző mende-mondák terjengenek, később még visszatérünk az ügyre). Kiss János játékosedző vette a kalapját, s a jövőben Szálkán folytatja labdarúgó pá­lyafutását, a völgységi gárda irányítását Schlapp János vette át. Az új tréner az előző szezon során a megyei I. osztályú Te­vel együttesénél tevékenyke­dett nagy sikerrel, csapatával őszi bajnok lett, s végül az elő­kelő ötödik helyen zárt. Ahogy Schlapp edző. fogal-^ mázott az elmúlt két hét az is­merkedés jegyében telt. Kiss Jánoson kívül a játékosedző unokaöccse Kiss Tamás, vala­mint Zsilka és Bogaras kapus is „eltolta szekerét”. Helyükre Hidasról Szőcs Árpád, Tévéiről Stölkler Róbert, Majosról György Attila, Kisdorogról Brunner Attila került a Völgy­ség fővárosába. — Fiataljaink tehetségesek, de még rutint kell szerezniük. A Barcs sötét ló, ráadásul a nyitó fordulóban Baumann, Stumpf és Stölkler játékára sem szá­míthatok és sajnos, elég keve­sen vagyunk - tudtuk meg a mestertől. Barcs-Bonyhád: vasárnap, 17. Újoncként is merész tervek Eles gyakorlaton az utánpótlás Idő kell az „összeéréshez” NB III, a Dráva-csoport I. forduló, aug. 10., 16.30: Mohács-UFC Szekszárd Dombóvári FC-Ariel Műszaki Áruházlánc-Bátaszéki SE - Dunaföld vár-B aj a Paksi SE-MÁV NTE Barcsi SC-Bonyhádi FC Pécsi VSK-Kaposfüred Marcali-Pécsi Postás Balatonföldvár-B.lelle II. forduló, aug. 16., 16.30: Bonyhád-Balatonföldvár - MÁV NTE-Barcs Augusztus 17., 16.30: Bátaszék-Mohács Szekszárd-PVSK Pécsi Postás-Dunaföldvár - Baja-Paks Balatonlelle-Dombóvár Kaposfüred-Marcali III. forduló, aug. 23., 16.30: Dunaföldvár-Marcali Kaposfüred-Szekszárd Augusztus 24., 16.30: PVSK-Bátaszék Dombóvár-Bonyhád Paks-Pécsi Postás B.földvár-MÁV NTE Barcs-Baja Mohács-Balatonlelle IV. forduló, aug. 30., 16.30: Dunaföldvár-Kaposfüred - MÁV NTE-Dombóvár Augusztus 31., 16.30: Marcali-Paks Pécsi Postás-Barcs Baja-Balatonföldvár Bonyhád-Mohács B alatonlelle-P VS K Bátaszék-Szekszárd V. forduló, szept. 6., 15.30: Kaposfüred-Bátaszék Szeptember 7., 15.30: PVSK-Bonyhád Mohács-MÁV NTE Dombóvár-Baja B.földvár-Pécsi Postás Barcs-Marcali Paks-Dunaföldvár Szekszárd-Balatonlelle VI. forduló, szept. 13., 15.30: MÁV NTE-PVSK Dunaföldvár-Barcs Bonyhád-UFC Szekszárd ­Szeptember 14., 15.30: Paks-Kaposfüred Marcali-B alatonföldvár Pécsi Postás-Dombóvár Baja-Mohács Balatonlelle-Bátaszék VII. forduló, szept. 20.: Barcs-Paks (14 óra) Kaposfüred-B.lelle( 15) Szeptember 21., 15: PVSK-Baja Mohács-Pécsi Postás Dombóvár-Marcali B .földvár-Dunaföldvár Bátaszék-Bonyhád Szekszárd-MAV NTE VIII. forduló, szept. 27., 15: Dunaföldvár-Dombóvár MÁV NTE-Bátaszék Bonyhád-Balatonlelle Szeptember 28., 15: B arc s-Kaposfüred Paks-B alatonföldvár Marcali-Mohács Pécsi Postás-PVSK Baja-Szekszárd IX. forduló, okt. 4., 14: Dombóvár-Paks Kaposfüred-Bonyhád Október 5., 14: PVSK-Marcali Mohács-Dunaföldvár B alatonföldvár-B arc s Balatonlelle-MÁV NTE - Bátaszék-Baja Szekszárd-Pécsi Postás X. forduló, okt. 11., 14: Dunaföldvár-PVSK MÁV NTE-Bonyhád Október 12., 14: B alatonföldvár-K. füred B arcs-Dombóvár Paks-Mohács Marcali-Szekszárd Pécsi Postás-Bátaszék sorsolása B aj a-Balatonlelle XI. forduló, okt. 18., 13.30: Bonyhád-Baja Kaposfüred-MÁV NTE Október 19., 13.30: PVSK-Paks Mohács-Barcs Dombóvár-B .földvár Balatonlelle-Pécsi Postás - Bátaszék-Marcali Szekszárd-Dunaföldvár XII. forduló, okt. 25.: Pécsi P.-Bonyhád (10.30) - Dföldvár-Bátaszék (13.30) ­Október 26., 13.30: Dombóvár-Kaposfüred Balatonföldvár-Mohács Barcs-PVSK Paks-Szekszárd Marcali-Balatonlelle Baja-MÁV NTE XIII. forduló, nov. 1., 13: MÁV NTE-Pécsi Postás Bonyhád-Marcali Kaposfüred-Baja November 2., 13: P V S K-B alatonföldvár Mohács-Dombóvár Balatonlelle-Dunaföldvár Bátaszék-Pécs Szekszárd-Barcs XIV. forduló, nov. 8., 13: Dunaföldvár-Bonyhád November 9., 13: Mohács-Kaposfüred Dombóvár-PVSK B .földvár-Szekszárd Barcs-Bátaszék Paks-B alatonlelle Marcali-MÁV NTE Pécsi Postás-Baja XV. forduló, nov. 15., 13: MÁV NTE-Dunaföldvár Bonyhád-Paks Kaposfüred-Pécsi Postás November 16., 13: PVSK-Mohács Baja-Marcali Balatonlelle-Barcs Bátaszék-Balatonföldvár S zekszárd-Dombó vár

Next

/
Oldalképek
Tartalom