Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-27 / 199. szám

Elindult, majd leállt a Szerb templom felújítása Félig felöltöztetve A város arculatáért aggódók, törődök nagy megelégedésére, hosszú évek után végre elindult a nagyon leromlott állapotban levő szerb templom felújítása. A munkálatok látványosan és fo­lyamatosan haladtak, teljesen kicserélték a torony rézbontását, nekiláttak a külső vakolásnak. Aztán úgy a nyár elején eltűntek a szorgos mesterek az állványokról, a munka azóta is áll. Mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk ennek oka igen prózai: el­fogyott a pénz. Az elmúlt évben a város nyert pályázaton ötmil­lió forintot, az önkormányzat biztosított egymilliót, hatszázez­ret adott a Műemléki Felügyelőség, ebben az évben megint adott a város egymilliót, ezt megtoldotta négyszázezerrel az Et­nikai Kisebbségi Hivatal. Ez összesen nyolcmillió, a beruházás első ütemének költsége viszont tizenkettő millió. Ráadásul közben olyan plusz munkák merültek föl — villámhárító, ma­dárriasztó — amik nem voltak benne az eredeti tervekben. A tervek szerint hiányzott négymillió forint, de úgy kötötték a szerződést a kivitelezővel, hogy kezdjék meg a munkát, és foly­tassák, amíg a pénzből futja. Időközben benyújtottak még két pályázatot a hiányzó összeg előteremtésére, ebből az egyiket elutasították. A másik, a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázat sorsa még nem dőlt el. Talán ezzel be lehet fejezni a templom teljes külső felújítását, azután következhet a templom belső, ahol csak a restaurálási munkák kerülnének a számítások szerint nyolcmillió forintba, és akkor a belső építészeti mun­kákról még nem is szóltunk. Ha majd egyszer tényleg elkészül a templom teljes felújítása, a szerb egyházzal kötött együttműkö­dési megállapodás értelmében az önkormányzat hasznosíthatja a műemléket. A megállapodás értelmében hangversenyeknek, kiállításoknak adhatna otthont majd a templom, vagy egyéb olyan rendezvényeknek, melyek közösségi célokat szolgálnak. Majd egyszer... Most annak is örülni kell, hogy elindult a dolog, és talán a közeljövőben legalább kívülről a régi pompájában tündökölhet ez az értékes műemlék. -pataki- FOTÓ: GOTTVALD Erről-arról, Dunaföldvárról Nyári beszélgetés Nagy Gáborné polgármesterrel A nyáron aki csak teheti nyaral, pihen, kikapcsolódik, ezért egy város működésében, közéletében is „uborkaszezonnak” számít ez az időszak. A testület sem ülésezik, kevesebbet lehet hallani a város dolgairól. Ezért érdeklődtünk Nagy Gáborné polgármestertől, mi foglalkoztatta a nyáron a város vezetését. — Az első helyre kívánkozik talán a gimnázium bővítésének kérdése. Ezzel kapcsolatban nem tudok jó hírekkel szol­gálni. Mivel nyilvánvaló, hogy a város egy ilyen nagy beruhá­zást nem tud önerőből létre­hozni, ezért címzett támoga­tásra nyújtottunk be pályázatot. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a pályázat benyújtásának határideje ugyan november 14- ike, de május 5-ig be kellett adni egy előzetes igénybejelen­tését. Sajnálatos módon már ezek alapján, tehát a pályázati határidő lejárta előtt eldöntetett, hogy kik kapnak címzett támo­gatást, Földvár nem. Voltam a múlt héten ez ügyben a Műve­lődési Minisztériumban, ahol talán 1999-re ígérték a címzett támogatást Földvárnak. Ennek ellenére a közbeszerzési tör­vény alapján kiírtuk a pályáza­tot a gimnázium bővítésének kivitelezésére, hiszen a munká­latok elindításához szükséges 15 millió forinttal rendelkezik a város. Két dunaújvárosi cég pá­lyázott a munkák elvégzésére, de egyiket sem tudtuk elfo­gadni, így új pályázatot fogunk kiírni. Ha a város jövőre is tud annyi pénzt biztosítani mint idén, és a most készülő, Tolna Megyei Területfejlesztési Ta­nácshoz benyújtandó pályáza­ton sikerül pénzt nyerni, akkor jövőre talán elkészülhet első ütemben a tornatermi rész. A másik fájó ügy a Város­gazdálkodási Kft. körül kiala­kult helyzet, mely már régóta húzódik, és most újra kiéleződ­tek a problémák az ügyvezető több valótlanságot tartalmazó nyilatkozata kapcsán. Ebben olyan kijelentéseket engedett meg magának, amit egyetlen tu­lajdonos sem tűrhet. A dolgok tisztánlátása érde­kében vissza kell egy kicsit te­kinteni. A Városgazdálkodási Kft. átszervezése, Gozsovics József kinevezése után a cég fő profiljának továbbra is a kom­munális feladatok ellátását kapta. Úgy gondoltuk, legyen ennek a kft.-nek egy olyan vál­lalkozási része, amelyik építő­ipari beruházásokkal, kivitele­zésekkel foglalkozik. Az itt el­érhető nyereséget lehet aztán a kommunális ágazat fejleszté­sére fordítani. Gozsovics úr pá­lyázatában egyébként ez volt leírva. Ezzel szemben az tör­tént, hogy nagy ütemben el­kezdte fejleszteni az építőipari tevékenységhez szükséges inf­rastruktúrát — számítógépek, fax, mobiltelefon, autó —, em­bereket vett föl. Eközben a meglévő mellett fölhalmozott egy tetemes veszteséget, amely talán velejárója egy ilyen fo­lyamatnak, de nem mindegy milyen mértéken. A kialakult helyzetet látva — mármint azt, hogy az építőipari részleg által termelt veszteség veszélyezteti a kommunális ellátást — már júniusban úgy döntött a testület, hogy a kommunális ágazatot átszervezi és kihozza a társa­ságból. A további működtetésre két lehetőség merült fel, egy új közhasznú társaság létrehozása, vagy a Dunavíz Kft. venné át a feladatot. Azt azért el kell is­merni, hogy a Városgazdálko­dási Kft. időközben megnyerte és már el is kezdte a paksi Penny Market építését, mely egy 128 milliós beruházás, melynek 120 nap alatt el kell készülnie. Ez iszonyatos erőfe­szítést kíván az ott dolgozóktól és türelmet, megértést azoktól, akik biztosítják a cégnek az anyagot, az alvállalkozói mun­kát. Az a kérdés, hogy a kft. le tud-e valamennyit dolgozni a felhalmozott veszteségből. A felügyelő bizottság egyébként most éppen egy szigorú ellen­őrzést folytat a kft. pénzügyei­nek alakulásáról. Azon a bizo­nyos júniusi testületi ülésen egyébként arról is döntött a tes­tület, hogy megpróbálja a kft.- ben lévő üzletrészét értékesí­teni. Örömmel mondhatom, hogy érkezett a napokban egy szándéknyilatkozat dunaföld- vári vállalkozók aláírásával, mely szerint megvennék az ön- kormányzat üzletrészét és át­vennék a kft. működtetését. A dolgok megnyugtató rendezé­sére még várni kell. A laktanyáról annyi újat tu­dok mondani, hogy egy székes- fehérvári társaság, további hasznosításra megvette a volt kendergyárat, és a szovjet lak­tanya is érdekli őket. A két terü­let együtt ugyanis már tekinté­lyes méretű, ipari park létesíté­sére is alkalmas. A szerződés már elő van készítve, aláírásra vár. Megemlíthetném még a földvári idegenforgalom feltá­masztására tett erőfeszítéseket. Több színvonalas program is volt a városban, gondolok itt a reneszánsz váijátékra, a szín­vonalas orgona hangversenyre és most legutóbb az augusztus 20-i rendezvényre. Nagyon ké­szül a város a Szüreti Feszti­válra, sok vendéget várunk bel­földről és Németországból egy­aránt. Pataki Dezső S'/! IDti’TT XTXTiyrp|"i|T £ w . xj xvxi* JL A Jr xiX X v WEINLESENFEST DUNAFÖLDVÁR Szüreti Fesztivál A Városi Művelődési Központ a város önkor­mányzata és a helyi vállal­kozók segítségével idén is megrendezi a már hagyo­mányos szüreti fesztivált. A fesztivál az évek során egynapos „Szüreti nap”- ból nőtte ki magát igazi kulturális, szórakoztató nagy rendezvénnyé, mely most már országos hírű. A szeptember 12. és 14. kö­zött megrendezésre kerülő fesztivál igen gazdag prog­ramkínálatába idén olyan újdonságok is bekerültek, amelyek korábban nem vol­tak. Ilyen 12-én, pénteken a nyitórendezvény — a kórus- találkozó. A találkozót a két helyi és több vidéki kórus meghívásával rendezik, bízva abban, hogy ez is ré­szévé válik a fesztiválnak. Idén is lesz kiállítás, ezúttal Cyranski Mária szobrász- művész alkotásai kerülnek a közönség elé. Most először a szervezők nótaesttel ruk­kolnak elő péntek este, melynek színvonalát a fel­lépők garantálják: Kovács Apollónia, Csere János, Oláh Kálmán népi zenekara. A szombati nap annyiban tér el a korábban megszo­kottól, hogy e nap délelőtt- jére kerül a Comexu Kupa díjugrató lovasverseny és ezen a napon rendezik a 120 éves tűzoltóegyesület ün­nepségét is. Délután a szo­kásoknak megfelelően a Blues-Country-Rock feszti­válé a szabadtéri színpad. A várhatóan éjszakába nyúló bulin fellép többek között a Rivel és a Blackriders (co­untry), a PMD Blues Band, és a Felkai Blues Brothers. A vasárnapi programok között is található valami egészen új, az autocross verseny, melyen többek kö­zött a polgármesterek is rajthoz állnak. Közben per­sze a szabadtéri színpadnál a gyerekeké a délelőtt, lesz­nek vetélkedők, bábelőadá­sok, kézműves bemutatók, bolhapiac. Délután a szüreti felvonu­lás járja végig a várost, majd fergeteges néptánc gálamű­sor következik, melyen fel­lép a paksi Tűz virág, a szek­szárdi Bartina és a pécsi Ta- nac táncegyüttes. A feszti­vált mint mindig, utcabál zárja. A Béke tér és a Sóház utca sarkán álló épület az 1860-as években épült. Sorsa változatos volt, működött itt a polgári kaszinó, kórház. Hosszú ideje gyógyszertár van a föld­szintjén, felújítva a hagyományt, hiszen elődje, amely ugyanezen a helyen állt a múlt száza­dig, szintén patika volt. fotó: gottvald károly Százhúsz év Szent Flóriánnal. A Szüreti Fesztiválon ünnepük jubileumukat a város önkéntes tűzoltói. „Tűzi adót” ugyan már nem fizet a lakosság, mint az egylet alakulásakor, a tűzoltóság néhány éve mégis joggal lehet büszke tevékenységére. írásunk az egyesület múltjá­ról és jelenéről a 8. oldalon található. fotó: gottvald

Next

/
Oldalképek
Tartalom