Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-02-03 / 179. szám

1997. augusztus 2., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Knunpliétkek szabad tűzön Népi gasztronómiai fóljegyzésbóí A Faddi Varga János halfőzőmester, „királyi szakács” népi gasztronómiai túljegyzéseiből közöljük az alábbi krumpliéte­lek receptjeit. A receptekből kiderül, hogy milyen gazdag az ételválaszték krumpliból, s azokat maguk a főzőmesterek mondják el. Gangl János, Fadd: Spórolós menü Gangl-módra: — Tudvalevő, hogy a fad- diak mindig nagy halevők vol­tak, de az nem mindig jutott a szegény zsellérnek, a földeken dolgozónak. Most is készítik a halaslevest krumpliból, úgy, ahogy ezt itt elmondom. Hamis halleves: lényegében úgy készül, mint az igazi ha­lászlé, csak a hal helyett krumplit használok. Három jó fej vöröshagymát fölaprózok, az edény aljára szórom, rá né­hány gerezd fokhagymát, né­hány szem cseresznyepapri­kát, egy csöves zöldpaprikát, egy szem félbe vágott paradi­csomot, majd fejenként három szem krumplit fölkarikázva teszek rá, fölengedem annyi vízzel, hogy jó háromujjnyira ellepje. Mikor fölforrt, sózom, meghintem két púpozott ka­nálnyi szép, tűzpiros törtpap­rikával. Félórai forralás után a levet a külön kifőzött gyufa­metéltre szűröm, majd tála­lom. Krumpliterc: A hamis hal­levesben főtt krumpliból ké­szítem úgy, hogy jó kanálnyi zsíron apróra metélt hagymát üvegesre párolok, majd meg­hintem kávéskanálra való törtpaprikával, a levesből ki­vett jól megfőtt krumpli felét kiszedem a paprikás hagy­mára. (A krumpli többi része a burgonyafasírthoz kell). Meg­hintem kis törött borssal és jól áttöröm villával, még kicsit a tűzön hagyom, így finom pirí­tott ízt káp az étel. Krumplifasírt: a húsfasírt- hoz hasonlóan készül. A ha­mis hallevesben visszamaradt burgonyát kiszedem, majd át­töröm, két beáztatott zsemlé­vel, zúzott fokhagymával, to­jással, apróra metélt zöldpet­rezselyemmel, jól összedolgo­zom, ha kell még kis sót te­szek bele. Zsemlemorzsába forgatom, forró zsírban kisü­töm, majd lecsepegtetem. Mohácsi János, Szek- szárd: Tejszínes, kapros töltött krumpli: — Ennek az ételnek az eredete anyám főztje gye­rekkori emlékeimben. Akkor ott Szatmárban, ahonnét szár­mazom, kapirgált a baromfi az udvaron és a tehénke legelt az árokparton. Ez az étel úgy ké­szül, hogy a burgonyákat kés­sel kifúrom, ebbe töltöm a vagdalt baromfihúst, amit só­val, petrezselyemzölddal, borssal, majoránnával, tojás­sal, kis liszttel kevertem össze, a krumplikat kissé sózom. Tejszínes, kapros mártást ké­szítek úgy, hogy liszttel, vajjal világos rántást készítek, amire friss, apróra vágott kaprot szó­rok, fölengedem kevés vízzel és tejszínnel, ebben főzöm meg a megtöltött krumplikat. Lassú tűzön kiforralom, majd tálalom ezt a nemzeti indítta­tású - piros töltelék, fehér krumpli, zöld mártás — finom ételt. Kóstolják meg! Hetesi Róbert Tamási: Pergelt leves. —• Hozzávalók négy személyre: 7 dkg füstölt szalonna, 1 fej hagyma, 6 db közepes krumpli, 1 db zöld­paprika, 1 szűk maréknyi szá­raztészta, só. A bográcsban a füstölt szalonnadarabokat megsütjük, hagymát vágunk rá és megpuhítjuk. Annyi vízzel öntjük fel, amennyi levet sze­retnénk. Belevágjuk a krump­lit és a zöldpaprikát. Amikor a krumpli megpuhult, szűk ma­réknyi száraztészta kerül bele. Ha szükséges, sózzuk. Surján István Szekszárd: Baktai betyáros bográcsban. — Hozzávalók tíz sze­mélyre: 1 db sertés hátsó csülök, 20 dkg füstölt sza­lonna, 1 szál füstölt házikol­bász, 1 kg sertés oldalas, 60 dkg vöröshagyma, 1 tubus piros arany, 1-1 db paradi­csom-zöldpaprika, törött paprika, só, 8 liter víz, 3 kg burgonya, 3 levélből készült rövidmetélt szárítva. A füstölt szalonnát „ka­kastaréj” formára szeletel­jük, saját zsírjában az apróra vágott hagymával üvegesre dinszteljük. Felöntjük a 8 li­ter vízzel, belerakjuk a fel­darabolt csülköt (2x2 centi­méter) és a feldarabolt olda­last (3x3 centiméter). For­ráskor hozzáadjuk az ada­lékanyagokat, ízlés szerinti mennyiségben. 1-1,5 óráig főzzük, hozzáadjuk a hasábra vágott burgonyát és a karikára vágott házikolbászt, majd fél óra múlva a száraztésztát. Mi­kor felforr, lefedjük, a tűzről levéve pihentetjük, ahol saját gőzében összefő a hússal, a burgonyával és „tocsogós” ál­lapotban lesz. Elégedett lehet a család szemefénye Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság Szerkesztőségének címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: Rejtvény! Be­küldési határidő: augusztus 15. A július 19-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Minden feleség egyforma, te már a hatodik vagy, aki el­hagy. ” A helyes megfejtést bekül­dők közül könyvet nyertek: Se­bestyén János Simontomya, Pásztor u. 32. sz. 7081, Nyer­ges Mihályné Paks, Anna u. 31/A. 7030, Lőrincz Nándor Bonyhád-Majos V. u. 138. sz. 7187, Szegedi József Kölesd, Úttörő u. 22. sz. 7052, Kiss Sándomé Kistormás, Kossuth u. 18. sz. 7068. Mégis otthon a legjobb? Az üdülés - csupa izgalom A vakáció legalább annyira idegölő, mint egy rendes költö­zés - ezt a meglepő kijelentést egy brit pszichológus, Trevor Jellis tette. Szerinte a szabadság nemcsak a bankszámlát terheli meg; hanem az ember idegeit is. Éppen ezért akkor stressz­mentes és nyugtató a nyári nya­ralás, ha otthon maradunk - vonja le a következtetést. Az angolok tapasztalatai és felfogása igazolni látszik a szakember nézetét. A szigetla­kók saját bevallásuk szerint már hónapokkal az elutazás előtt a nyaralás szervezésével voltak elfoglalva, 42 százalék mégis már útközben összeve­szett családtagjaival. Másik 40 százalék mindvégig saját lakása után epekedett, amelyről el­mondhatja: az én házam az én váram. Minden harmadik attól tartott: idő előtt elfogy a pénze. A viták oka is jellegzetes. A vakációzó családtagok 13 szá­zaléka a pihentetőnek szánt nyaralás során az anyagiakon kap hajba, 12 százalékot az hoz ki sodrából, ha valamit otthon felejtett. Különösen puskaporos lesz a rekkenő nyári hőség, ha a fürdőruha vagy a fényképező­gép maradt otthon. A családi békének az is árt, ha a családta­gok valamelyike alaposan megnézi az ellenkező nemű, a szomszédos matracon napozó­kat, vagy a gyerek neveletlen- kedik. Ráadásul a statisztika szerint az utazók negyede ösz- szeszed külföldön valami be­tegséget. (FEB) Süssünk-fözzünk, de okosan! — Süssünk „szabálytala­nul” palacsintát! Tegyünk a kész masszához két evőkanál túrót és ezzel együtt tegyük a forró serpenyőbe. Nagyon ízle­tes lesz. — A meggytortába te­gyünk banánt is! Ha a torta­lapra alulra vékonyra szeletelt banánt teszünk, nem lesz olyan savanyú a torta a savanykás meggy miatt. — A kompótot csak akkor édesítsük, ha már kihűlt! A forró lé miatt különben még nem érezzük eléggé a cukor édes voltát, így könnyen édes­ragadós kompótlevet készí­tünk. — A száraz kenyeret csa­varjuk be nedves ruhába és te­gyük be egy napra a hűtőszek­rénybe! Ezután a konyharuhát levéve, tegyük be a kenyeret néhány percre az előmelegített sütőbe, ahol alacsony lángon újra süthetjük.-— A mélyhűtött rizst könnyebb felmelegíteni, ha a hűtőzacskóval együtt tesszük be öt percre a lobogó vízbe. Olyan ízletes lesz, mintha ép­pen akkor készült volna el, tel­jesen frissen. — A májat sütés előtt semmiképpen nem szabad megsózni, különben kemény lesz. Ha azt akarjuk, hogy om­lós legyen, tegyük kisütés előtt két órára tejbe! — A fasírozott finomabb lesz, ha a beletett hagymát előtte megpirítjuk s nem nyer­sen kinyomva tesszük bele a húsmasszába. — A marinált húsnak nagy a kelete, ha a másnapra elké­szítendő húst éjszakára olaj, vörösbor vagy kefir és fűsze­rek keverékébe áztatjuk. Ha a hús valóban nagyon gyenge, két-három órai vörösborfürdő is elegendő. — Ha húslevest készít, ne csak fűszert és csontot tegyen bele! Vegyen egy nagy darab hagymahéjat is, amelyet a fő­zés után eltávolíthat. Az íz azonban belefő. — Ha káposztás ételt ké­szít, tegyen bele egy kevés köményt is! Ezzel ízletesebbé teheti az ételt. — Mandulával akarja a sü­teményt díszíteni? A kész sü­temény tetejét kenje be lehe­letvékonyán vízzel. Ekkor még a mézeskalácsról sem csúszik le a mandula. — A tortamasszát könnyen összeállíthatja, ha a hozzávaló margarint vagy vajat egy kü­lönálló edényben szobameleg állapotban vagy langyos edényben keveri ki. — Az almás sütemény cso- dafinom és omlós lesz, ha a tortaformát illetve a benne levő masszát sütés előtt bezsí­rozott pergamennel leborítja. Csak a sütés vége előtt 10 perccel vegye le a papírt a fél­kész finomságról. — Ha finom és nem túlsá­gosan édes tortaöntvénnyel akarja meglepni családját, ké­szítse azt kompótlével, na­rancs- vagy citromlével! A cseresznyekompót, az eper­szörp és a meggy szép színt ad. „Nulladik évfolyam Pakson” A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara 1997. szeptember 4-től matematika és fizika tárgyból előkészítő tanfolyamot indít a Paksi Energetikai Mérnöki Képzésen. A képzés önköltséges, időtartama 33 hét. A tanfolyam vizsgával zárni. Aki az előkészítő tanfolyamot elvégzi, felvételt nyerhet az Energetikai Mérnöki Képzésre, valamint együttműködési megállapodás alapján további 22 egyetemre ill. főiskolára, ahol matematika és fizika a felvételi tantárgy. ******************************************************************************* Jelentkezési lap az Energetikai Szakképzési Intézetben kapható. 7030 Paks, Dózsa György u. 95. Jelentkezni lehet: 1997. augusztus 4-28-ig További felvilágosítás 75/313-626-os telefonon 8-14 óráig. (16403) SZIRÉNAPRÓBA Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti a lakosságot, hogy a BM Polgári Védelmi Tolna Megyei Parancsnokságtól kapott tájékoztatás szerint 1997. májustól havi rendszerességgel tartanak szirénapróbát. A lakosság előzetes tájékoztatása a polgári védelmi szervezők által készített és kifüggesztett plakátok, valamint a lakásokba eljuttatott szórólapok útján történik. A legközelebbi szirénapróba 1997. augusztus 4-én lesz. (17028) NAGY0BB MÉRET, NAGYOBB ÖRÖM! tWM Mi % & Készítsen csodála tosan szép szuperméretű 13x18 cm-es nagyításokat filmelőhívás - nagyításkor a SOOTER’S- FOTÓ-nál! Tolna, Deák F. u. 9. Szekszárd, Széchenyi u. 55. 24 exp. filmelőhívás 13 x 18 cm-es méretben most csak 999 Ft, plusz ajándék Soot’s szuperminőségű 24 exp. színesfilm minden tekercs előhívás-nagyításával ezzel a kuponnal! Előhívásonként csak egy kupon vagy hasonló kedvezmény használható! Sooter's film akció! Kettőt tízet, hármat kap matricáért - ajándék film! Érdeklődjön üzletünkbenl A kupon érvényé 1997. aug. 31-ig TOLNA MEGYEI AGRÁRKAMARA körzeti mezőgazdasági bizottsági üléseket tart az alábbi időpontokban és helyeken A mezőgazdasági bizottsági ülések témája a kedvezményes kamatozású, középtávú tőkepótló, forgóeszköz finanszírozásra szolgáló hitelcsomag ismertetése. augusztus 8-án, 16 óra Művelődési Ház 22. terem, augusztus 4-én, 14 óra Polgármesteri Hivatal tanácsterme, augusztus 6-án, 14 óra Polgármesteri Hivatal tanácsterme. SZEKSZÁRD: augusztus 12-én, 14 óra Vállalkozók Háza II. em. tanácsterem. TAMASI: augusztus 7-én, 14.30 óra Vöröskereszt, Szabadság u. 51. (16875) I BONYHÁD: GYÖNK: PAKS:

Next

/
Oldalképek
Tartalom