Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-23-24 / 196. szám
14. oldal Gyermekvilág 1997. augusztus 23., szombat Egy kis tudomány A csillagok világa Derült éjszakán az égre pillantva sok száz halványan pislákoló csillagot számlálhatunk össze. Ezek a csillagok a mi Napunkhoz hasonló, izzó gázgömbök, s csak azért halványak, mert sokkal mesz- szebb vannak, mint a Nap. Még a legközelebbi csillagok fénye is csak évek alatt ér ide hozzánk. A csillagokat a Föld légkörén keresztül látjuk, ami állandó mozgásban van, ezért tűnik úgy, hogy a csillagok fénye vibrál, pislákol. A csillagok folyamatosan keletkeznek. Kezdetben csak egy hatalmas, gázból és porból álló felhő van valahol a világűrben. Ez a felhő valamilyen erő hatására aztán elkezd összetömörülni. Az összesűrűsödő felhő közepén a hőmérséklet egyre nő, amíg egyszer csak olyan sűrű lesz, hogy a belsejében beindul az atommagok egyesülése. A hidrogénből hélium keletkezik, hatalmas energia szabadul el és már meg is született az új csillag. A csillagászok kozmikus gázfelhőket keresnek, s azok közepén tanulmányozzák a születő csillagokat. Nem ritka, hogy egy hatalmas gázfelhő közepében egyszerre egész sor csillag keletkezik, ezt csillaghalmaznak nevezik. A legkisebb csillagok mérete tizede a mi napunkénak, de vannak nála ötvenszer nagyobb csillagok is. A csillagok nem élnek örökké. Egyszer elérkezik az az idő, amikor a csillag magjában kifogy a hidrogén. Ilyenkor megváltozik és örökre megszűnik csillagnak lenni ez az égitest. Az öreg csillagok először vörös óriássá fúvódnak fel, majd összezsugorodnak, ilyenkor nevezik őket fehér törpének. „Pályafutásukat” megsemmisítő erejű szupernóva robbanással fejezik be. A szupernóva néhány napon keresztül sok millió Nap együttes fényével világít. Belső magjából szabályos impulzusokat kibocsátó csillagroncs, úgynevezett pulzár lesz. Legutóbb 1987-ben a Nagy Ma- gellán-felhőben figyeltek meg szupernóva robbanást. Gyermekvilág-divat Kovács Ágota (Szekszárd) ruhaterve Az indiánok története (5.) Az amerikai őslakosok jelene A gyerekek egyik kedvenc csoportos játéka az indiánosdi. Amit ezekről az emberekről tudnak, legtöbbször a kalandfilmekből merítik, amelyek nem mindig adnak hiteles képet az indiánok életéről. Ezt a hiányt pótoljuk most. Az indiánokról úgy vélekedtek a múlt században, hogy hamarosan elfogynak mind egy szálig, legfeljebb egy maroknyi hírmondó marad belőlük, illetve fokozatosan beleolvadnak a fehérek társadalmába. Ám a megzavart, szétzilált, százféle módon hátrányos helyzetbe hozott, másodrendűnek tekintett indiánok nem voltak hajlandók igazodni a „fehérek” elképzeléseihez. Számuk ma az Egyesült Államok és Kanada területén mintegy 2,5 millió. A népesség fele rezervátumokban, fele azon kívül él. A mindinkább öntudatra ébredő indiánok A következő „mutatványok” kiválóan megfelelnek szülinapi zsúrok színesítésére. Jancsi behoz a vendégeinek egy kancsó vizet. Miután ketten is megkóstolták, kiküldi az egyik vendéget, Julcsit, egy tojásért. Ez alatt az idő alatt behoz egy másik kancsót is, amiben körülbelül ugyanannyi víz van, mint az előző kancsóban. Leteszi és azt mondja Julcsinak: — Tedd óvatosan a tojást az első kancsóba. Julcsi beleteszi a tojást, s az szabályszerűen lesüllyed a kancsó fenekére. Ezután Jancsi kiigyekeznek a maguk lábán megállni a rezervátumokban is, hogy ne függjenek az amerikai kormányzat támogatásától. A népükből származó művelt indiánok, közöttük sok ügyvéd pedig azon fáradozik, hogy ősi jussukat, földjeiket és jogaikat valamilyen módon visszaszerezzék. A rezervátumok közösségei lassan felélesztik az ősi hagyományokat, vallást, filozófiát és szertartásokat, ünnepségeket. A nagy rendezvényeken az indián népesség 90 százaléka részt vesz, hogy megerősítse az oly nehezen visszaszerzett identitástudatát. Megállják a helyüket a reveteti a tojást Julcsival, s azt mondja neki, tegye a másik kancsóba. Julcsi beleteszi a tojást a vízbe, s az, csodák-cso- dája fennmarad a víz tetején. Hiába próbálja lejjebb nyomni, az mindig újra feljön. Ha átteszik a másik kancsóba, ott újra lesüllyed a fenékre. Jancsi pedig azt állítja a társaság tagjainak, hogy megbabonázta a tojást. Ha a többiek másik tojást hoznak be és azzal kísérleteznek, ugyanúgy járnak, mint Julcsi. Az egyik kancsóban a fenékre süllyed, a másikban viszont feljön a víz tetejére. A zervátumokon kívül is, az egyik törzs tagjai kiváló egyensúly érzéküknek köszönhetően például Amerika legjobb magasépítő közössége, akik lélegzetelállító ügyességgel dolgoznak a felhőkarcolókon. A hagyományos művészeti ágak, mint például a szövés vagy az ezüstművesség kiváló bevételi források és vannak olyan törzsek, akik élve kongresszus adta jogaikkal kaszinókat nyitottak területükön, hogy a szükséges pénzt előteremtsék. A rezervátumok iskoláiban két nyelven - a törzs nyelvén és angolul - folyik az oktatás, s hangsúlyt helyeznek rá, hogy minden gyerek iskolába járjon. Amerika indiánjai tehát a mai napig ellenállnak - ha más módszerekkel is - a Nagy Víz túlsó partjáról jött hódítóknak. végén Jancsi elárulja a titkot: a második kancsóba - amelyikben a víz tetejére jött a tojás - előzőleg egy-két kanálnyi sót tett. A sós víz ugyanis sűrűbb a tiszta víznél, ezért nem tud a tojás elsüllyedni. Más. Ha egy vízzel nem egészen színültig megtöltött pohárra helyezed a tenyeredet és erősen rátapasztod úgy, hogy teljesen eltakard, akkor tenyered alatt légritkított tér lesz. Ez lehetővé teszi, hogy tenyeredet lassan felemelve a pohár is a levegőbe emelkedjék. (Óvatosan kísérletezz, nehogy eltörjön a pohár!) Tüsszentés és brekegés Ha sokan vagytok együtt, mulatságos „hangjáték” a tüsszentés vagy brekegés utánzása. Ehhez négy egyenlő csoportra osztjuk a résztvevőket. Minden csoportban legyen legalább három-négy gyerek. Minden csoport kap egy szót, vagy mondatot, amit aztán az adott pillanatban, a játékvezető intésére egyszerre, lehetőleg mindannyian egyforma hangosan, gyorsasággal és érehetően kiáltanak. Ha tüsszentést akarunk utánozni, akkor kiosztjuk a következő szavakat: Első csoport: here. Második csoport: treff. Harmadik csoport: pikk. Negyedik csoport: ász. Ha a négy csoport ezt a négy szót egyszerre kiáltja és arra is vigyáznak, hogy egyik ne harsogja túl a másikat, akkor együtt úgy fog hangzani, mint egy hatalmas tüsszentés. Ha „brekegni” akarunk, a csoportok mondatokat kapnak. Az első: Mit varrsz? Mit varrsz? A második: Papucsot, papucsot. A harmadik: Kiknek? Kikenek? A negyedik: Uraknak, uraknak. A szavak első szótagját próbáljátok magasabb hangon mondani, s akkor, ha sikerül összehangolni, pompás, élethű brekegést fogtok hallatni. Vicces! — Mi az? Kicsi, szőrös és a Föld körül kering? — „Műhód”. — Hogy hívják a kínai hot-dog árust? — Virs Lee. — Hogy hívják a finn sífutót? — Porho Hessinnen. Legoza Barbara gyűjtése — Itt vannak a fagyosszentek, uram! — Akkor kínálja meg őket forró teával, Jean! — Hányat ütött az óra? — Egyet, uram. — Biztos, hogy csak egyet? — Igen uram, mert kétszer is ütötte... — Jean, hozza a lovamat, a kelevézemet és a buzogányomat! — De miért, uram? — Álmos vagyok! Wéhmann Zoltán gyűjtése Varázsoljunk! Fenn, lenn és tenyéren Kiskutya-barátság FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Manócska és az iskola Manócska igen eleven gyerek volt. Már kisbaba korában azon fáradozott, hogy lerúgja magáról a pólyát, lecibálja a kissap- kát a fejéről és kidobja az ágyból a macit. Később sem változott a helyzet, az apukája azt mondta, olyan mint egy kis manó, sürög-forog egész nap, így lett a neve Manócska. Azt, hogy Jánoskának hívják, csak a nagymamája tudta megjegyezni. Manócska nagyon szeretett oviba járni, ott aztán lehetett sürögni-forogni, egyedül az ebéd utáni csendes pihenőt nem szerette. Egyszer aztán kedves nénik érkeztek az oviba, azt mondták, megnézik, milyen okosak és erősek a nagycsoportosok. A végén aztán mindenkinek azt mondták, hogy mehet az iskolába, csak Manócska anyukájának küldtek egy levelet. Anyuka elolvasta és nagyokat sóhajtott. Manócska megkérdezte, valami baj van-e, erre az anyukája azt válaszolta, talán még nem jött el az ideje, hogy Manócska iskolába menjen. De hát miért? - értetlenkedett Manócska. Azért, válaszolta anyu, mert egy iskolás nem izeghet-mozoghat minden percben, a padban szépen kell ülni, csöndben maradni és csak akkor szólni, ha kérdezik. Manócska sokat gondolkodott anyu szavain, de sehogy sem értette, mi a baj vele. Egyszer aztán meglátott a játszótéren egy nagyobb fiút, aki a pádon ült és egy papírra betűket rajzolt. — Mit csinálsz? - kérdezte Manócska. — Levelet írok a barátomnak - felelte a nagyfiú. — Miről írsz neki? — Arról, hogy kaptam végre egy kiskutyát. Manócska arra gondolt, hogy neki is jó lenne egy kiskutya, úgy látszik, ha megtanul írni valaki, akkor kutyája is lehet. Márpedig ezért érdemes áldozatot hozni. Amikor este hazament, azt mondta az anyukájának, hogy írassa csak be nyugodtan az iskolába, nem lesz semmi baj. Biztos benne, hogy csendben fog ülni a padban, mert nagyon szeretne megtanulni írni. (A kiskutya-dolgát egyelőre jobbnak látta nem szóba hozni.) Kicsit hallgatott, aztán még annyit mondott anyunak: mától kezdve szólítsa Jánoskának. -r -n
