Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-08 / 157. szám

4. oldal __________Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke 1997. július s., kedd Hí rSorok Jövőre indulhat a BSZV A felszámolás hat éve után gazdára talált az egykor szebb napokat is látott Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat. Az üzemet a szintén a bőriparban működő fővárosi Skinlandia Kft. vásárolta meg. A vételárról sem a felszámoló szervezet képviselője, sem a kft. tulajdonosa nem nyilatko­zott. A Skinlandia átvállalta tovább a tekintélyes környe­zeti kár elhárítását, mely a cég felszámoló biztosa szerint 50- 60 millió forintra rúg. A kft. a konfekcióüzem gépparkja ki­vételével a teljes üzemet meg­vásárolta. Az új tulajdonos, a simontornyai születésű Pajor István a jövőről annyit mon­dott: az üzem helyreállítása miatt a szőrmekikészítés eb­ben az évben még biztosan nem indul el, a foglalkoztatot­tak létszáma pedig lényegesen alatta marad a BSZV egykori létszámának. Wernesgrüne a megyére tekint Gazdasági kapcsolatok lehetőségeiről esett szó szombaton a simontornyai várban a Simontornyára érkezett wernes- grüne-i delegáció és vendéglátóik között. Tamási Nyár, jövőre Tóth Antallal, a Ferencvárosi Nyári Játékok Kht. ügyvezető igazgatójával tárgyalt az elmúlt héten Feliinger Károly né, Ta­mási polgármestere a Tamási Nyár elnevezéssel tervezett rendezvény-sorozatról. A pol­gármester személyesen tekin­tette meg a fővárosban a kht. ál­tal szervezett Bakácsi-téri ren­dezvénysorozat egy darabját, amelyet a közhasznú társaság referenciaként ajánlott Tamási­nak. A felek abban maradtak: ez évben az idő rövidsége miatt nem rendezik meg a programot, amely így 1998-ban indulna. Új rendelő Simontomyán Új orvosi rendelőt és orvosla­kást alakítanak ki Simontor- nyán. A Népjóléti Minisztérium hárommillió forinttal támogatja az orvosi körzet létrehozását. Az ötezer lakosú város betegeit jelenleg két háziorvos és egy gyermekorvos látja el. Az új orvosi körzet az Országos Egészségbiztosító Pénztár fi­A vadászok védőszentjéről, Szent Hubertuszról nevezték el a Nagykónyitól négy kilomé­terre lévő kápolnát vasárnap délelőtt, amikor Márton István, Nagykónyi plébánosa misét mondott a felújított szenthe­lyen. Az 1907-ben épült, festői szépségű kápolnát a nagykónyi nanszírozásától függően már ez évben megkezdheti működését. Felújított regölyi tornacsarnok Befejeződött a regölyi általános iskola tornacsarnokának felújí­tása, melynek során az épület korszerű technológiával készült tetőszigetelést kapott. A felújí­tásra 1,6 millió forintot költött a község önkormányzata. Esős foci Fürgédén Ismét a simontornyai amatőr futballcsapat nyerte a szomba­ton rendezett fürgedi labdarú­gótorna vándorkupáját, melyért kilenc csapat versengett a für­gedi sportpályán. A győztesek a döntőben az ozorai csapatot múlták felül. Jegyző nélkül Pályázatot írt ki az iregszem- csei önkormányzat a megüre­sedett jegyzői állás betöltésére. A hivatalvezetői teendőket ide­iglenesen Fata Istvánné, és Gazáig Zoltánné látja el. Koppánymenti Vadásztársaság állíttatta helyre, mintegy kö­szönetét mondva Értény, Kop­pány szántó és Nagykónyi föld- tulajdonosainak azért, hogy bi­zalmukkal megtisztelve a va­dásztársaságot, területeik vadá­szati jogát bérbe adták a kop­pánymenti vadászoknak. Simontomya német testvérvá­rosának küldöttségével gazda­sági szakemberek, üzletembe­rek is érkeztek a három telepü­lést - köztük Wernesgrüne-t is - integráló Steinbergből. A gazdasági kapcsolatok kialakí­tását a német partnerek szor­galmazták, a wemesgrüne-iek hétvégi látogatása alkalmával ezért kölcsönös bemutatko­Az iskola igazgatója az elmúlt heti testületi ülésen számolt be a község képviselői előtt az iskola helyzetéről és az 1997/98-as tanévre vonatkozó tervekről. Szenczi András kér­désünkre elmondta: egészen biztosan sor kerül osztályok összevonására. Szeptembertől csak egy negyedik osztály in­dul, - az egyik most végzett harmadik osztályban tizenkét zásra is sor került. Tolna me­gyét Bach József, a Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Bősze Gábor, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ vezetője mutatta be, Wemesgrüne-ről pedig Bernd Rosberg polgár- mester adott kitekintést. A ke­let-németországi településen a német egyesülést követően nagy létszámú munkaerő sza­diák tanul -, az összevonás pedig legtöbb három évfolya­mot érint, flogy az összevonás következtében szűnnek-e meg pedagógus-álláshelyek, egy­előre még nem eldöntött. A túlórákról megtudtuk: 1997- ben kétmillió forint áll e célra az iskola rendelkezésére, az első félévben 800 ezer forintot használt fel az intézmény. Szenczi András fontosnak tar­badult fel, Simontomya part­nervárosa ezért keresi a vál­lalkozási lehetőségeket Ma­gyarországon is. Két konkrét megállapodás van születőben: Ulrich Bachmann szellőző­gyártó és lemezfeldolgozó vál­lalkozása Várdombon alakított ki üzleti kapcsolatot, Klaus Leucht, a holland DAF stein- bergi kirendeltségének veze­tője egy simontornyai autója­vító-műhellyel együttmű­ködve tervez DAF-szervizt létrehozni Simontomyán. tóttá megjegyezni: az iskola 1997-ben is 48 millió forintból gazdálkodik, csakúgy, mint tavaly. Ocsovai László polgármes­ter ezzel kapcsolatban annyit mondott: az önkormányzat nem kíván állást foglalni az összevonások kérdésében, az intézményvezető önálló mun­káltatói jogkörrel rendelkezik. A község az állami normatí­ván felül tizenkét millió forint­tal járul hozzá az iskola mű­ködéséhez. Kék HIrek Kevés kivételtől eltekintve lo­pásokról, betörésekről érkezett feljelentés a múlt héten a ta­mási rendőrkapitányságra. Jú­lius 5-én, pénteken délután öt órakor egy fiatalkorú lány ellen elkövetett nemi erőszak miatt tettek feljelentést Pincehelyről a hozzátartozók. A sértett egy tizenhat éves lány, az erőszak tényét a rendőrségi eljárás van hivatva megerősíteni. Szerdán Szakályban tizenegy darab kakast lopott ki egy lezá­ratlan baromfiólból valaki. Da­rabja négyszáz forint. Másnap Kisszékelyben besurranó tolva­jok jártak egy idős asszony há­zában, tízezer forinttal távoz­tak. Csütörtökön a tamási Vár­hegyen hatoltak be fényes nap­pal az ajtó feltörése után isme­retlenek, zsákmányuk 280 ezer forint értékű aranyékszer volt. A ház tulajdonosa a kertben kapált... Másnap egy Tamási­ban lakó olasz állampolgár azt sérelmezte, hogy lakásából is­meretlen körülmények között eltűnt 150 ezer forint értékű va­lutája. A simontornyai benzin- kúttól szerényebb bevétellel tá­vozott egy tolvaj: egy bélyeg­zőt és 30 ezer forint készpénzt tudott magával vinni. ÁelásAjánlat A tamási munkaügyi kirendelt­ségen a térség munkáltatói ke­resnek: Iregszemcsére öt szak­képzett varrónőt, egy normást, egy üzemmérnököt, Felső­nyékre tizenöt képesítéssel ren­delkező varrónőt, Hőgyészre egy péket, egy molnárt, két-há- rom szövőmunkást (nő, vagy férfi), egy szövődéi betanított munkás. Nagykónyiba egy test- nevelés-(vagy matematika)- technika-fizika szakos férfita­nárt, egy felszolgálót és egy nehézgép-kezelőt. Szekszárdra egy háztartási gépszerelőt, vi­déki munkára tíz NC-CNC gépkezelőt, a Hungária Bizto­sító egy fő területi képviselőt. Hirdetésfelvevő helyeink Takarékszövetkezetek: Ho­gy ész és Vidéke, Hőgyész 7191, Iregszemcse, Felsőnyék és Vi­déke, Iregszemcse 7095, Nagy­kónyi, 7092, Pincehely, Ozora és Vidéke: Pincehely 7084, Ozora 7086, Nagyszékely, 7085, Simontomya 7081. Ta­mási és Vidéke: Tamási 7090, Szakály 7192, Regöly 7193. Vércse Bori: Szakály 7192, Szabadság u. 188. Szabó Gyu- láné: Tamási 7090, Szabadság u. 25. Üzenet a 416-211-es tele­fonon. Gyászközlemények: PAN-HOL Bt., Tamási, Aradi u. 19. Hubertusz-mise Szentkúton Az igazgatóra bízták a döntést Osztályösszevonás Pincehelyen Változások előtt áll a pincehelyi általános iskola, két alapvető okból: kevés a gyerek és a pénz. Hőlégballonverseny, Simontomya Bronz a Gemencnek A harmadik helyezést szerezte meg a július 4-én és 5-én Si­montomyán a Gemenc Kupáért rendezett Országos Hőlégbal­lon Versenyen a házigazda­szervező szekszárdi Gemenc Hőlégballon Sportegyesület há­rom fős csapata. A nyolc ballo­nos mezőnyben a pálmát a kis­kunfélegyházi repülőklub ver­senyzői vitték el, a szekszár­diak azonban dicsekedhetnek egy péntek esti „futamgyőze­lemmel”. A hőlégballonosok simon- tomyai találkozóját ismét nagy érdeklődés övezte, így a Ge­menc SE részéről nincs akadá­lya annak, hogy jövő nyáron is a simontornyai sportpályáról startoljon a verseny - tudtuk meg Szigeti Júliától, az egyesü­let vezetőjétől. Hurrá, nyaralunk obikát, a nagyfalu hatéves vagány kissrácát kérde­zem, mikor megy nyaralni. Végül is jó esélyei vannak. Közel a magyar tenger, más nem kell, mint egy fürdőnad­rág, meg egy ötvenes kólára. Az apja elvileg munkanélküli, de dolgozik, ha van mit. Az anyja otthon van. Cukorkára tőle kap pénzt, tejre, kenyérre a nagyanyjától. A nyugdíj, az havi fix. Az apja azt mondja, nem sok kedve van nyaralni. Ha lenne is miből, nem tudja nézni, hogy egyre kevesebben vannak olyan csórók, mint ők.- Már voltam, - mondja büszkén maszatos ábrázatá­val -, a Balatonon.- Mikor, Robi?- Hát. . majd most me­gyünk. Apu megígérte. rTbmás szintén falusi srác, J néhány évvel idősebb Ro­binál. A menedzserkalkulátor érdekli, meg a számítógép, de gyakran „mobilozik’’ az ap­jának, főleg, ha a papa kül­földön van, mert az olyan buli. „Apám gyakran megy németbe, ott szokott dolgozni, és mindig hoz valami számí­tógépes játékot" - hadarja. A nyaralás nem hozza tűzbe, egyszerűen nem kérdés. Min­den évben tenger mellett nya­ralnak, az olasz, vagy a jugó parton. Tamás szerint a ju- góknál sokkal finomabb a kóla. De lehet, hogy ott csak szomjasabb. Nem tudja. A két srác nemigen szokott találkozni. Úgysem tudnának egymásnak mesélni semmiről. (-h-c) Egy nedves fenyves-est Kis híján elmosta az eső szom­bat éjszaka a tamási Várhegyen rendezett szolid rockmulatsá­got, amelynek látogatottságáról úgy háromszáz fiatal (és ke­vésbé fiatal) gondoskodott. A bővebb égi áldás már csak azért sem lett volna barátságos gesz­tus, mert Tamásiban hosszúnak nevezhető, két éves szünet után rendeztek ismét zenés zsúrt a műfaj klasszikusait kedvelők­nek. Az égiek három Analfa- beat-számot csíptek el a mű­sorból negyedegy felé, addigra a csapat azonban túl volt Beat- les-en, Stones-on és Hendrixen. A bátaszéki Gránit tagjainak lábai alatt már majdhogy por­zott a színpad, amikor egy óra tájban fellépett a világot jelentő deszkákra. Képünkön: a Hósen- Tróger két gitárosa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom