Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-29 / 175. szám

1997. július 29., kedd Sport 9. oldal Szerdán várják Fadd-Domboriba Béres Jánost A hétvégére tervezett érke­zése helyett valószínűleg már szerdán befut Fadd- Domboriba Béres János, aki a Duna Fekete-erdei forrás­vidékétől kajakozik a holtá­gig. A szekszárdi sportem­ber sokakkal szemben örült a folyón levonuló árnak, hi­szen az jelentősen felgyorsí­totta és megkönnyítette az útját. Túljutva a hatalmas hullámzással nehezített bé­csi szakaszon, egy nap alatt lecsorogva Szlovákián, hét­főn már magyar vizeken ha­ladt. Ha semmi váratlan nem történik, a magányos hajós ma eléri Dunaújvá­rost, holnap pedig partra szállhat Fadd-Domboriban. Randalírozó diósgyőriek Vasárnap verekedés tört ki a 2-0-ás hazai győzelemmel végződött Tiszakécske- Diósgyőr labdarúgó-mérkő­zésen, miután az NB I 2. fordulójában a hazaiak elő­ször találtak be a vendégek kapujába. A rendbontó, kő­vel dobáló, randalírozó diósgyőri szurkolókat csak rendőri segítséggel sikerült megfékezni. A mérkőzést követően Bács-Kiskun me­gye rendőrei Jász-Nagykun- Szolnok megye határáig kí­sérték a diósgyőrieket, ezt követően kezdődött a mér­kőzés „negyedik” félideje. A megyehatárhoz közel eső Tószegről vasárnap dél­után a Csücsök Csárda veze­tője kért segítséget, jelezve, hogy az étteremben tömeg- verekedés tört ki. A hely­színre érkező rendőrök megállapították, hogy a diósgyőri szurkolók a csár­dában vacsorázni akartak, s amikor közölték velük, hogy vasárnap nincs konyha, hangoskodni kezd­tek, verekedést kezdemé­nyeztek, majd üveges italo­kat vettek magukhoz és az­zal távoztak a csárdából. Mielőtt a buszra visszaszáll- tak volna, az útról felszedett kövekkel megdobálták a helybélieket. Az autóbuszt a helyszíntől pár száz méterre a rendőrök megállították és igazoltatták az utasokat: hat diósgyőri szurkolót csopor­tos garázdaság alapos gya­núja miatt hallgattak ki. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését, melynek során több tószegi lakos megsérült és az oko­zott kár is jelentős. Június hónap legjobb Tolna megyei sportolói (3.) Az első számú maratoni egység Az elmúlt hónapokban még csapataink, júniusban viszont már az egyéni sportágak kép­viselői örvendeztették meg si­kereikkel megyénk sportsze­rető közönségét. A többes szám ezúttal teljesen indo­kolt, hiszen az első nyári hó­napban négyen is kimagasló eredmény(eke)t értek el, így - a lapunkban tavaly ősszel út­jára indított sorozat történe­tében először - megosztva ítéltük oda „A hónap sporto­lója” címet. Az összeállítás első részében Csillag Balázs atlétával, míg a másodikban Istlstekker János kerékpáros­sal beszélgettünk. Ezúttal a Szakály Viktor-Jámbor At­tila tolnai kajak kettőst mu­tatjuk be. Jámbor Attila és Szakály Viktor, a Tolna Kajak-Kenu SC versenyzői a sportág egy külön­leges, ám egyre népszerűbb vállfája, a maratoni távú (42 km) kajakozás mellett kötelez­ték el magukat. A duó az idén - a két évvel ezelőtti bronz- és a tavalyi ezüstérem után - orszá­gos bajnoki címet szerzett (ez­zel az első számú magyar egy­ségként állhat rajthoz az őszi Európa-bajnokságon), június­ban pedig harmadik helyen végzett a lengyelországi Világ­kupán. — Miért éppen a kajak? Jámbor Attila: — A szom­széd srác csalt le egy edzésre 1984 nyarán. Megtetszett, így aztán itt ragadtam. Szakály Viktor: — Az első napokban még a vizet sem lát­tam. Én ugyanis 1983 telén, éppen a tornatermi, erőnléti edzésekbe csöppentem bele. Később öröm volt végre lapátot is fogni. — Mikor dőlt el, hogy mara­toni távon versenyeztek? J. A.: — Eleinte persze mi is olyanok voltunk, mint min­den „rendes” kajakos. Egyes­ben és rövid távokon indultunk. Azután „összeültünk”, s a ha­gyományos versenyek mellett megpróbálkoztunk a hosszabb távokkal is. Sz. V.: — A 200 és 1000 méter közötti távokon a tehet­ség, 42 km-en viszont inkább a kitartás dominál. Kettőnkbe az utóbbiból szorult több, s így a maratoni távon vagyunk ered­ményesebbek. — Hogyan zajlik egy mara­toni kajakverseny? Sz. V.: — A rajtot általában kilenc órára írják ki. A készü­lődés nálunk már „rituálé” szintjére emelkedett. Hét óra­kor ébresztő, majd reggeli. Ide­ges gyomrunk nehezen veszi be a nagy mennyiségű szénhidrá­tot tartalmazó tésztaféléket. Fu­tással, majd pedig gimnasztiká­val melegítünk. A rajtra általá­ban úgy esünk be, nem egyszer megkérdezték már tőlünk a versenybírók: „Maguk is in­dulni szeretnének?”. J. A.: — A startpisztoly el- dördülése aztán megnyugtat egy kicsit bennünket. A mara­toni távon is fontos a jó rajt, a nagy létszámú mezőnyben (a világversenyeken nem ritkán ötven egység küzd a győzele­mért) természetesen mindenki próbál helyezkedni. A 42 kilo­méter alatt hatalmas taktikai csata zajlik, minden páros igyekszik a lehető legtöbbet tar­talékolni a hajrára. Névjegykártya Jámbor Attila Születési idő/hely: 1974. július 31., Budapest. Kedvencek, étel: Hal minden formában. Ital: Szénsavas narancs. Film: „Rettenthetetlen”. Irodalom: A Rejtő­könyvek. Versenyhelyszín: Spa­nyolország, Rab-sziget (Horvátország). Szakály Viktor Születési idő/hely: 1975. január 12., Szekszárd. Kedvencek, étel: Tejbe- gríz, édességek. Ital: Kakaó, rostos kör­teié. Film: „Csapd le csacsi!” Versenyhelyszín: Spa­nyolország. Sportáguk: Maratoni távú kajak. Nevelő egyesületük/ edzőjük: Tolna, Barináné Ritt Gabriella. Jelenlegi egyesületük/ edzőjük: Tolnai Kajak­Kenu SC, Barina József. Eredményeik: 1994: ma­ratoni országos bajnokság 4„ szegedi Grand Prix 4. 1995: maratoni ob 3., győri Grand Prix 3., világ­kupa (Spanyolország) 10. 1996: maratoni ob 2., győri Grand Prix 2., világ­kupa (Spanyolország) 4., vi­lágbajnokság 10. 1997: maratoni ob 1., Vi­lágkupa (Lengyelország) 3. Jámbor Attila és Szakály Viktor az idei Világkupán Sz. V.: — A pálya egyes szakaszain futva, kajakkal a ke­zünkben a szárazon kell foly­tatni a versenyt. Ilyenkor jól esik rövid időre kinyújtóztatni elgémberedett tagjainkat, ráa­dásul a futórész még fekszik is nekünk. A partraszállásnál vi­szont vigyáznunk kell, mert a nagy tolakodásban a fából ké­szült hajónk könnyen megsé­rülhet, és súlyosabb esetben akár a versenyt is fel kell ad­nunk. — Mennyit edzetek naponta, és hány kilométert eveztek egy esztendő alatt? J. A.: — A napi „dózis” ál­talában negyven kilométer, a táv azonban attól is függ, hogy a felkészülés mely időszakában tartunk. A viadalok előtti na­pokban természetesen kíméljük magunkat. Az első versenyig ezer kilométert, egy év alatt pe­dig mintegy négyezer kilomé­tert evezünk. — Amikor éppen nem a ha­jóban ültök, mivel töltitek a szabadidőtöket? Sz. V.: — Én motorozni és síelni szeretek. Kikapcsolódás­ként zenét hallgatok, a muzsi­kában mindenevő vagyok. J. A.: — Amint egy kis sza­badidőhöz jutok, jó szőlős­gazda módjára rohanok a szek­szárdi domboldalon elnyúló telkemre. — Civilben mivel foglalkoz­tok? J. A.: — Szekszárdon, a DD Gáz-Épszolg Kft-nél gázveze­tékszerelőként dolgozom „fél- sportállásban.”^ Sz. V.: — Én pedig az idén szereztem energetikus-mérnök diplomát Pakson, az ESZI-ben. — Terveitek? Sz. V.: — Az augusztusi, dániai Világkupán a dobogón, a szeptemberi, olaszországi Eu­rópa-bajnokságon pedig az első hatban szeretnénk végezni. A távlati tervek között szerepel egy világbajnoki arany is. Ta­lán éppen az 1999-es magyar- országi viadalon jön el a mi időnk. Fekete László * (Szakály Viktor és Jámbor Attila felkészülését és verseny­zését Tolna Város Önkormány­zata, a Tolna Megyei Önkor­mányzat, valamint az Aquädukt Kft., a Béres Bt., az ITB Kft., az Auto Techno, a Romcar Kft., a Delta Glass, a Gamma Plus Bt., az Androméda Kft., Hámori At­tila, a Reschmayer és a DD Gáz-Épszolg Kft. segíti.) Labdarúgó előkészületi mérkőzések Horvát kiránduláson a Szakály Dunaszentgyörgy Limex SE-Kalocsa 2-1 (1-0). Duna­szentgyörgy, 200 néző. V: Nyitrai. Dunaszentgyörgy: Szlanyinka (Májik)- Nikolov, Hosnyánszki, Nagy, Debre­ceni- Káldi (Pintér), Stölkler (Dienes), Hajpál (Aradi), Papp (Horváth J.)- Boros (Dömötör), Horváth L. (Szabó). Edző: Pál József. Kalocsa: Szép- Iván, Aradi, Kovács (Kocsis), Far­kas- Paletta (Süveges), Sári, Balogh (Bata), Mácsai (Szoko- lai)- Tóth (Kákonyi), Bimbó. A két NB Il-es újonc összecsapá­sán a helyzeteit jobban kihasz­náló Limex megérdemelten győzött. G: Nagy, Aradi, illetve Bimbó. Paksi SE-Györköny 2-2 (1-2). Paks, 200 néző. V: Led- neczki. Paks: Németh- Wolf, Prantner (Somogyi J.), Lacza, Kródi- Nagy Zs„ Huszti, Maj- sai N. (Péter), Taba- Feer (Ko­vács Z.), Radies (Kulcsár). Edző: Blatt Pál. Györköny: Almási (Horváth)- Wohl, Ke­szeg (Fritz), Hahn (Kiss)- No- vák, Somogyi V. (Kara), Mé­száros, Kolovics (Porga)- Tálas (Farsang), Molnár (Krausz), Kollár (Kindl). Edző: Gracza Tibor. Az NB III-as hazai csa­pat végig egyenrangú ellenfele volt a magasabb osztályban szereplő szomszédvári együt­tesnek. G: Taba, Kulcsár, il­letve Kollár, Molnár. Hidas-Bátaszék 0-12 (0-8). Hidas, 100 néző. V: Ma­raszin. Bátaszék: Kocsis (Tenczlinger)- Bojás, Hauwas- ser, Tóth (Rácz), Scheppi (Acsádi)- Szabados, Rupa (Hosszú), Pusztai, Göller (Pé­ter)- Pankovics (Sztojka), Szí- jas. Edző: Fiath Tamás. Sport­szerű mérkőzésen a lelkes hazai csapat ellen közepes játékkal is kiütéses győzelmet arattak a vendégek. G: Szíjas, Pusztai 3- 3, Göller 2, Tóth, Pankovics, Sztojka, Péter. Mihovac (horvát)-Szakály Agraco 1-0 (1-0). Mihovac, 500 néző. Szakály: Bogaras- Hopp R., Hopp K„ Magócs, Zsolnai- Tóth A., Árvái M„ Walter, Gulyás- Nagy Zs. (Nagy A.), Simon. Edző: Szie- ber József. A hétvégén Har­kányban „mini edzőtábort” tartó szakályiak egy kedves meghívásnak eleget téve a ha­tártól 20 km-re fekvő, 7000 la­kosú horvát községben, Miho- vácon játszottak barátságos mérkőzést. A harmadosztályú helyieknek méltó ellenfelei vol­tak a vendégek, az Agraco azonban számtalan helyzetet és egy 11-est is elpuskázott a má­sodik félidőben. A szakályiak így is a közönség vastapsa mel­lett vonulhattak az öltözőbe. UFC Szekszárd-Fadd 1-0 (0-0). Szekszárd, 50 néző. V: Unyatinszky. Szekszárd: Ko­vács J- Farkas, Horváth G„ Szilágyi, Takács N- Máté, Kovács R. (Kiss T.), Tóth N„ Horváth J.- Takács I G. (Ka­sza), Köllő (Hegedűs). Edző: Teszler Vendel. Fadd: Blazsó (Éppel)- Horváth T„ Kalmár (Berta), Szabó L„ Pesti- Szabó A. (Wiedemann), Beda, Pető, Ádám (Muskovics)- Illés J. (Rettich), Karip (Németh). Edző: Kalmár Ferenc. A mér­kőzést szinte végigtámadó ha­zaiak helyzetek sorát hagyták ki a lelkesen játszó, jól véde­kező vendégek ellen. G: Máté. Szálka-Mohácsi TE 4-1 (2-0). Szekszárd, 100 néző. V: Unyatinszky. Szálka: Cziráki- Bárdos, Varga F„ Bíró (Mó- zsik), Balázs (Gayer)- Kocsis, Török, Kárpáti (Kapás), Beré- nyi- Kiss, Szűcs (Csende, Szabó A.). Edző: Kniesz Má­tyás. Mohácsi TE: Kiss (Já- nics)- Peterke (Bicskei I), Gaál, Virágh, Fiser (Tóth)- Szukfil (Benedek), Megyeri (Bicskei II), Kovács (Péter), Bódis (Trunk)- Kajtár (Sárdi), Vezér (Szabó). Edző: Megyeri Károly. A végig fölényben ját­szó Szálka könnyedén nyert az NB III-as újonc ellen. G: Kiss 3, Szűcs, illetve Szabó. FIGYELEM! - KISVÁLLALKOZÁSOK! EGYÉNI VÁLLALKOZÓK! Lehetőséget kínálunk Önnek: Tegye közzé vállalkozását, nyitvatartási idejét, címét, telefonszámát lapunkban, MINDÖSSZE 1000,-Ft (+áfa) ÁRON. ____________________^ „ É ljen ezzel a lehetőséggel, váljon-----------------------------------------------­Név: ........................................................ i smertté megyeszerte! Kérjük ezt a szelvényt kitöltve beküldeni címünkre: Lakcím: ........................................................ V állalkozás: ................................................. Telefon:....................................................... M ÉPÚJSÁG 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., valamint mellékelje az 1250,-Ft-ról szóló befizetési postautalványt! Nyitvatartás:................................................ Előfizetőinknek 50% kedvezmény: 500,-Ft (+áfa) =625,-Ft. A Kedvezmény azokra a vállalkozókra is vonatkozik, akik a mellékelt előfizetői szelvény alapján július hónaptól új elő­fizetőként rendelik meg lapunkat. TISZTELT OLVASÓNK! Szeretnénk, ha nem csak eseti olvasója, hanem előfizetője is lenne a Tolnai Népújságnak. Ezért kérjük, hogy a mellékelt megrendelőlevél kitöltésével és a Kiadóba küldésével rendelje meg lapunkat. Címünk: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Minden olvasónk, aki augusztus 1-ig kitöltve visszaküldi a megrendelőlevelet - és kézbesítőnk sikeresen felkeresi ­részesül! Megrendelőiével a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak: egy hónap Előfizetés díja: 625,- Ft 1997. augusztus hónapra megrendelem Önöktől a Tolnai Népújságot: Név: ........................................................ L akcím:...................................................... K érem, hogy kézbesítőjük keressen fel az előfizetés érdekében! »¥1111 Iff si |f! ' -1 i * f ' fi rn Ilii*— 1II MM Minden olvasónk, , aki e megrendelőlevél beküldésével megrendeli a lapot ajándékban részesül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom