Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-24 / 171. szám

1997. július 24., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal A megye nyitott az elképzelés iránt Tambov, hét év szünet után A köztudatban lassan már az emléke is feledésbe me­rül annak, hogy egykoron Tolna megyének a Szov­jetunió Tambov megyéjé­vel volt partneri kapcso­lata. A rendszerváltás után ez a kontaktus - a nagy tá­volságra való hivatkozás­sal - rövid úton megszűnt. Ám lehet, hogy nem mind­örökre ...? Bizonyos jelek ugyanis arra mutatnak, hogy Tambovban nem kevesen vannak azok, akik szeretnék feléleszteni a hajdani kapcsolatot. Ezt erősí­tette meg tegnap Szekszárdon az Orosz Föderáció Kereske­delmi Képviseletének három fős küldöttsége is. A Vlagyi­mir Mihajlov információs igazgatóhelyettes, Borisz Ko­tov és Anatolij Gurov fősza­kértők alkotta delegáció útjá­nak első állomásaként a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát kereste fel. Itt ad­ták át Rostás Ilona titkárnak Tambov megye üzenetét, melyben az illetékes gazda­sági-önkormányzati vezetők javaslatot tettek a kapcsolatok újrafelvételére. Az eszme­csere hamarosan a Tolna Me­gyei Önkormányzat hivatalá­ban, dr. Farkas László irodá­jában folytatódott tovább. A megye főjegyzője szintén nyugtázta az üzenetet, s a közgyűlés elnökének, a távol­lévő Bach Józsefnek állásfog­lalását tolmácsolva közölté, hogy szűkebb pátriánk nyitott minden hasznos kezdemé­nyezésre. Ám az ilyen jelen­tős horderejű kérdésekben a végső szót a közgyűlés mondja ki. -szá­Tizenegy alapszervezet már jelentkezett Szakszervezetek az árvízkárosultakért Miért nem veszik igénybe a termelők a közraktározást? Támogatás csak bankon keresztül A paksi közraktár madártávlatból ótós Réka felvételei A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöksége - más társadalmi szervezetekhez, illetve politikai erőkhöz ha­sonlóan - a közelmúltban felhívást tett közzé, melyben a csehországi, lengyelor­szági és szlovákiai árvízká­rosultak megsegítésére kér­te tagszervezeteit, megyei képviseleteit és alapszerve­zeteit. A segélynyújtó akcióhoz Tolna megyében is számosán csatlakoztak. A tegnapi napig - tudtuk meg Kállai Istvántól, az MSZOSZ Megyei képvise­letének munkatársától - a Ez év őszén lejár az 1994. végen alakult gazdasági kamarák tisztségviselőinek három évre szóló mandá­tuma. A Tolna Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamará­ban is sor kerül a választá­sokra. A kamarai törvény értelmé­ben a kamarai küldöttgyűlés tagjait, azaz a küldötteket, továbbá az osztályok veze­tőit a kamara tagjai közvet­lenül, osztályokban választ­ják. Az alapszabálynak megfelelően a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkama­rában a tagokat kilenc, Dalmandi Mezőgazdasági Rt., a Szekszárdi Mezőgazda- sági Rt., a Matáv Rt., a Patyo­lat, a Héliosz Kft., a Húsipari Rt., a Tejipari Rt., a Paksi Konzervgyár, valamint a Pos­tások, a Nyugdíjasok és az Építők helyi szakszervezete jelezte, hogy tevékenyen hozzá kíván járulni a kezde­ményezés sikeréhez. A felso­rolt jelentkezők - megfelelő koordináció mellett - pénzt és élelmiszert juttatnak az emlí­tett három ország árvízkáro­sultjai számára. Az akció egyébként még nem zárult le, a szervezők a továbbra is vár­ják az önzetlen csatlakozó­kat. -szó­szakmai alapon szerveződő osztályba sorolták be. A vá­lasztásokra való felkészülés érdekében a tagok osztá­lyokba való besorolását be­tekintésre elhelyezik a szek­szárdi, dombóvári és tamási ügyfélszolgatokon, illetve a paksi, bonyhádi, simontor- nyai, bátaszéki és tolnai polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálatán. A kamarai tagok, illetve képviselőik abban az osz­tályban választhatnak, s lesznek ők maguk is vá­laszthatók, ahová a listák véglegesítése után besorolá­suk szerint tartoznak. Az elmúlt napokban bőven esett szó az aratásról és a búza áráról. A tárca képviselői arra biztatják a termelőket, hogy a későbbi jobb árak reményében, várjanak. Erre lehetőség is adó­dik, hiszen az idei évtől a tárca közraktározási támogatást is biztosít. A tények ellenére nem tolonganak a termelők sem a megyei földművelésügyi hiva­talban, ahol a pályázatot lehet beadni a közraktározás támoga­tására, sem a közraktárak előtt. A budapesti központú Con­cordia Közraktár Rt. paksi tele­pén Világ Ildikó telepvezetővel beszélgettünk. — Van-e érdeklődés a ter­melők részéről? — Érdeklődés van, de gya­korlatilag még egyetlen közrak­tározási szerződést sem kötöt­tünk. Bértárolások viszont fo­lyamatosan vannak. — Mit jelent a gyakorlatban a közraktározási támogatás? — A Földművelésügyi Mi­nisztérium az idei évi búza táro­lására támogatást hirdetett meg. Ennek célja, hogy a saját ter­mésű gabona közraktározását elősegítse. Azok, akik legalább 3 hónapig tárolják közraktárban a búzájukat, kamattámogatást kapnak, 40 százalékot automa­tikusan, további 30 százalékot pedig akkor, ha a Gabona Ter­méktanácsi tagságukat igazolni tudják. — Ez a támogatás egyben azt is jelenti, hogy a termelőnek hitelt kell felvennie, hiszen a támogatás mértéke a kamatban nyilvánul meg. Banki hitel nél­kül nem lehet igénybe venni a támogatást? — Csak az FM rendeletben megjelent pályázati felhívás alapján lehet igénybe venni a közraktározási támogatást. — Véleménye szerint mi az oka annak, hogy az érdeklődés után kevesen jönnek ide vissza, és nem nyújtanak be pályázatot a megyei FM-hivatalokhoz sem? — Csak találgatni tudok, va­lószínű, hogy megijednek a pa­pírmunkától, a pályázati köte­lezettségtől, talán a banki elkö­telezettségtől is. A gyakorlat­ban ez nem ennyire bonyolult, hiszen a támogatási kérelmet a megyei FM-hivatalban hitelesí­tik, majd a közraktárban a mi­nőségi tanúsítvány és a közrak­tározási jegy kiállítása után a bankok gyorsított eljárással ad­ják meg a hitelt. (Általában a közraktározási jegy értékének a 80 százalékára adnak hitelt, évi 22,5 százalékos kamatra. En­nek a kamatnak a 70 százalé­kára jár a támogatás.) A hitelt azért adja a bank, hogy addig amíg értékesíteni nem tudja a terményét a gazdálkodó, addig is legyen pénze. — De ha nincs szüksége hi­telre, akkor mért kell felvennie? — Mert akkor nem kapja meg a támogatást. Többen úgy használják ki ezt a lehetőséget, hogy felveszik a hitelt, majd ezt az összeget lekötik a banknál, ami kamatozik. így nyernek 70 százalék kamattámogatást. — Mennyibe kerül a közrak­tározás? — 800 tonna feletti mennyi­ségnél kisebbek a költségek, vagyis minimum 4 hónapra le­kötve 200 forint tonnánként, (ez átszámítva 160.000 forintot jelent). Kisebb mennyiséget be­tárolni szándékozó termelőknél már nehezebben tudjuk megol­dani az elkülönítést, mert az alapfeltétel, hogy külön kell tá­rolni. Tehát a csarnok jellegű tárolók erre nem alkalmasak. A művi közraktározás viszont le­het erre is megoldás. Ez azt je­lenti, ha a termelőnek saját rak­tára van, amit le lehet zárni, ak­kor a közraktárjegy a követ­kező feltételek mellett kiad­ható: zárolni kell a raktárt (20.000 forint ennek díja), he­tente ellenőrizni kell, hogy senki nem nyúlt hozzá (8000 Ft/hét), kockázatvállalási díj: az érték 0,6 százalékáért, közrak­tárjegy kiadása (ennek díja 9000 Ft/db). Ezen feltételek után a termelő a közraktárje­gyével a bankban, kedvező ka­matozású hitelt vehet fel. Mauthner Hírek Magánkézben a Bőrgyár Hat közepes- és kisvállalat, köztük a Simontomyai Bőr­gyár Rt. egyszerűsített pri­vatizációjáról döntött teg­nap az APV Rt. igazgatóta­nácsa. A simontomyai gyár a Work In Szolgáltató Kft. ajánlatát nyilvánította nyer­tesnek, és feljogosította szerződéskötésre az ÁPV Rt. ügyvezetését. Segítettek a tűzoltók Tegnap délben a szekszárdi Wosinsky lakótelep egyik harmadik emeleti lakásában rosszul lett egy idős hölgy. A kiérkező mentők nem tud­tak bemenni érte, mert a néni nem volt képes kinyitni az ajtót. A tűzoltók segítsé­gét kérték, akik az ablakon keresztül bejutottak a la­kásba, kinyitották az ajtót és a nénit átadták a mentősök­nek. Óvónői kinevezés Bogyiszlón Holnap, azaz pénteken ülésezik a bogyiszlói kép­viselőtestület. A napiren­den egyebek mellett szere­pel az új vezető óvónő ki­nevezése (2 pályázat érke­zett); a szennyvízcsatorna­építés lebonyolító szerve­zetének kiválasztása; a schlietzi partnertelepülési kapcsolat-felvétel értéke­lése. Új plébános Hőgyészen Hőgyészen - miután a kö­zelmúltban Klein Mihály esperes nyugdíjba vonult - helyettesítéssel sikerült megoldani a római katolikus hívek lelki életének gondo­zását. Július közepétől azonban a Tamásiból érke­zett Szabó József személyé­ben már állandó plébánosa van a településnek. Az eredményes növényvédelemért Az idei csapadékos nyár próbára tette a termelőket. A további erőpróbához kíván­nak segítséget nyújtani a szakemberek, Bélák István (Rohm and Haas) és a Stei­ner István (Summit Agro Hungária Kft.). A szakmai napot július 29-én, kedden 16 és 19 óra között a Szek­szárdi Agroker Rt. ebédlő­jében rendezik meg. (A program közös vacsorával zárul). j Mintavétel Kamarai választások előtt Egyszer énekeltek, egyszer drukkoltak Decsiek Felsőhegyesen „Ha legény vagy, gyere velem kaszálni!” elnevezéssel a na­pokban aratóversenyt rendez­tek a jugoszláviai Felsőhe­gyen. Â kétnapos, nagysza­bású versenyen több mint harminc csapat állt rajthoz, köztük egy decsi-őcsényi ösz- szeállítású is. Derekasan helytálltak, mert a 3. helyet szerezték meg a népes me­zőnyben. Magyarországról még Kecel és Szolnok vett részt a megméretésen. Története van annak is, hogy a decsiek miként jutottak ki a jugoszláv magyar lakta tele­pülés hagyományos verse­nyére. A közel háromezres lé­lekszámú Felsőheggyel, an­nak is a Cinege madár decsi elődöntőjén résztvevő csapa­tával a Gyöngyösbokréta Egyesület énekkara ismerke­dett össze. A Sárközben ugyanis az egyesület látta vendégül a felsőhegyieket. Már akkor jelezték, hogy meghívják az ittenieket a ren­dezvényre. Néhány héttel ezelőtt a fel­sőhegyiek Kecelen szerepel­tek aratóversenyen, s mivel Magyarországra velük jött a focicsapatuk is, úgy gondol­ták, mielőtt még Kecelre utaznának, Decsen fociznak a helybeli csapattal, és egyben a meghívást is magukkal hoz­ták. így utazott a Tisza partján fekvő Zenta szomszédságá­ban lévő Felsőhegyre a decsi Gyöngyösbokréta Egyesület énekkara, valamint a focicsa­pat. A kétnapos rendezvényen szombaton Zenta ellen, míg vasárnap a felsőhegyiek ellen vették fel a küzdelmet a Tolna megyeiek. Az eredményről most nem beszélnénk, mert a hangsúly nem az eredményen, hanem a játékon, a barátságon volt. Az aratóversenyt vasárnap, két fordulóban rendezték meg. Először hagyományos aratást kellett bemutatni, ami annyit jelentett, hogy minden csapat a saját területének ha­gyományai szerint fogott munkának. A „Ha legény vagy, gyere velem kaszálni!” elnevezésű aratóverseny már gyorsaságra ment. A végső elszámolásnál a decsiek a né­pes mezőnyben a 3. helyet szerezték meg. S hogy kik ér­ték el e kiváló eredményt? A kaszás a 72 éves Madarász Ferenc volt, a markot Mada­rász Ferencné szedte, a köte­let Gonda Jánosné és Kasza Aurélné felváltva vetették, míg a kévekötő az őcsényi Gellér István volt. Jutalmuk pedig egy festmény-repro­dukció, valamint 150 kiló árpa volt. Az utóbbit ajándé­kul a helybeli gazdáknak hagyták. Természetesen nemcsak aratás volt a programban, mert az énekkar is bemutatta mit tud. Szombaton szerepel­tek, vasárnap pedig az arató­csapatnak drukkoltak. Ezen kívül volt még fogatos felvo­nulás, főzőverseny, tarlófutás, parasztbirkózás, egyszóval minden, ami kellett ahhoz, hogy jól érezzék magukat. E hét végén, a Csillagrózsa Egyesület táncosai és ének­kara Tápiószecsőn lépnek színpadra. - péteri ­JÚLIUS 24 - 25-ÉN kedvezményes Vásári Minden termékünkre 00 KEDVEZMÉNY! 1 V V /a fogyasztói árból./ M Kínálatunkból : - gázkazánok, - radiátorok,- csaptelepek, - szerszámok, - szerelvények,- zománcozott edények - stb. A már korábban leértékelt termékekre az engedmény nem vonatkozik, az akció a készlet erejéig tart TIT A Af Tolna megyei Klsáruház * Értékesítési Centrum Bonyhád, Szabadság tér 9. Tel.: 74/451-626 Diszkont Áruház Kisáruház Szekszárd, Epreskerti út ^>,*ÍS> Hegyhát út 11. Tel.: 75/311-865 Tel.: 74/415-536 Kisáruház Nyitva: h-p 7.30-16.00-ig. Szekszárd, Széchenyi u. 37. Tel.: 74/415-922 titan @ mail. dravanet.hu http:W www.titan.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom