Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-18 / 166. szám
HOROSZKÓP Ügynökvész Megint bajban van Scully ügynök. Pedig eddig sem panaszkodhatott, sok mindenen ment keresztül. Elrabolták az ufók, túlélte önmaga megöregedését, most meg kiderül, hogy agydaganat veszélyezteti az életét. A betegségért ezúttal nem az ufókat, hanem a Scullyt alakító Gillian Andersont kell okolni. Mert ahelyett, hogy - mint annyi más sorstársa - örülne a gázsijának, szólni merészelt: csupán feleannyit kap, mint a férfi kollégája. Márpedig mindenki tudja, hogy az örökké kételkedő Scully elválaszthatatlan társa a megszállott Mulder ügynöknek, és hétről hétre egyformán veszik ki a részüket a rejtély felderítéséből. A kór a nyilatkozat után hatalmasodott el Gillianon. Talán számot sem vetett azzal, hogy a követelőzése miatt könnyen kipottyan- hatott volna a népszerű sorozatból, az X-aktákból (TV1, hétfő, 20.10). Elég lett volna megrendezni a temetését, és azzal vége. Szerencsére a kötélhúzás megegyezéssel zárult. Scully ügynök az immár ötödik évadjába lépő sorozatban is ott lesz Mulder oldalán, sőt Gillian aláírta a szerződést a régóta ígért filmváltozatról is. Epizódonként így már csaknem annyi gázsit kap majd, mint David Du- chovny: mintegy százezer dollárt. Az egyezségnek köszönhetően alighanem gyorsan kigyógyul majd a halálos betegségéből is. Mindez azonban még aligha érinti a magyar nézőt, aki a második sorozat e heti befejezésével egy időre kénytelen lesz búcsút venni kedvenceitől.-szigTévés nemzedék A leideni egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak legutóbbi kísérletetük nyomán, hogy a mai gyerekek tanulási készségére rányomja bélyegét a televízió. A kísérletbe gyermekeket és felnőtteket vontak be. A tíz-tizenkét éves gyerekeket két csoportra osztották és az egyik csoporttal öt rövidfilmet nézettek meg, miközben a másik csoportnak ugyanannak az öt filmnek a tartalmát kellett elolvasniuk. Akik képernyőn látták az öt történetet, azoknak több mint a fele helyes választ adott a tartalomhoz kapcsolódó kérdésekre, viszont akik csak a leírást olvasták, azoknak a 42 százaléka tudott helyesen válaszolni a tartalommal kapcsolatos kérdésekre. Amikor a következő kísérletsorozatban a gyerekeket a felnőttekkel mérték össze ugyanígy, kiderült, hogy a gyerekek általában azt sajátítják el, amit láttak, a felnőttek viszont azt, amit olvastak. Egyes kutatók ebből arra következtetnek, hogy ez abból fakad, hogy a mai gyerekek rosz- szabbul olvasnak, mint a felnőttek, mások viszont úgy sommázzák a kutatások eredményét, hogy a mai nemzedék már ’’tévésített” generáció, amely a képi információt dolgozza fel nagyobb hatásfokkal. Mindentől függetlenül a kutatók azt javasolták a kísérletsorozat után, hogy a tévét a mainál nagyobb mértékben használják fel az oktatási programban. A hét szülötte: Robin Williams A héten ünnepli negyvenötödik születésnapját Robin Williams amerikai színész. Nehéz gyerekkora volt, bár nem a szokásos értelemben. Az apja ugyanis a Ford autógyár elnökhelyetteseként a nap huszonnégy órájában pénzt keresett, az anyja pedig fotómodell volt. A fiú jobban ismerte a bébiszitterét, mint a szüleit. Nem csoda, hogy szinte észre sem vették, amikor tizenhat évesen megszökött otthonról. Olcsó New York-i kocsmákban szórakoztatta vicceivel a kapatos közönséget. Megismerte az élet árnyékos oldalát: a kábítószer és az alkohol rabja lett, sokszor ismeretlen kapualjban, szemeteskukák között ébredt. A hasonló életformát folytató John Be- lushinak a tragikus halála azonban rádöbbentette, ha nem hagy föl a zülléssel, ő sem éli túl a barátját. Ha nehezen is, de kimászott a gödörből. Los Angelesbe költözött. Az egyik kabarében figyeltek fel rá a tévések. Első szerepét a nálunk is bemutatott Úr az űrből című sorozatban játszotta. Azóta egymást követi a sok jó film: Jó reggelt, Vietnam!, Holt költők társasága, A halászkirály legendája, Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van. Maga Robin is apa már jó ideje. Mivel keveset van otthon, gyermekfelügyelőt alkalmaz. De tanult a szülei hibájából: elvált a feleségétől, és elvette a bébiszittert. KOS (III.21.-IV.20.) 06-90-303-572 Szerelem: Valakiről úgy hiszi, ő az igazi, de amint közelebb kerülnek egymáshoz, rájön, hogy már nem is olyan vonzó, mint hitte. Talán mert új hódítás tűnik fel majd a láthatáron?! Hivatás: A munkahelyén ezúttal kellemetlen perceket él át, és ha eddig talán nem tudta volna, most kénytelen rádöbbenni, mennyire kétszínűek az emberek, s hány ellensége van. BIKA (IV.21.-V.20.) 06-90-303-573 Szerelem: Családi ügyek kötik le a fi- gyeimét. Valaki az ön ■ EBI Æ segítségére szorul, és ez rengeteg energiáját felemészti, saját magánéletét kénytelen emiatt háttérbe szorítani. Partnere ezt nehezen viseli. Hivatás: A munkában új lendületet kap egy új megbízatástól, vagy egyszerűen csak olyasvalakit kell helyettesítenie, akinek a feladata régen is izgatta. 52 IKREK (V.21.-VI. 21.) 06-90-303-574 Szerelem: Valaki i igencsak „ráhajtott” | önre. Bár úgy tesz, I mintha nem venné ' észre, de nagyon is kedvére való ez a helyzet. Nehezen tudja visszafogni magát, hogy ne fogadja azonnal a közeledést. Hivatás: Nem lehet semmi olyan fontos, hogy a határidőket félvállról vegye. Ha most nem pontos, hosszú távra eljátssza megbízói, felettesei bizalmát. RÁK (VI. 22.-VII. 22) 06-90-303-575 Szerelem: Jó érzés, ha segíthetünk valakin. De ezért ne váljon se hálát, se ellenszolgáltatást! Különösen ne attól, akihez érzelmi szálak fűzik. Hivatás: Önnek nagyon jók a megérzései. Bár a pénzzel könnyelműen bánik, ezúttal nagyszerű szimattal olyan beruházásba kezd, amely hosszú távon jelentős hasznot hoz. Amennyiben alkotóművész, sikerre számíthat. OROSZLÁN (VII. 23. - Vffl. 23.) 06-90-303-576 Szerelem: Szeretné felújítani a régi kapcsolatot, amely talán az ön hibájából szakadt félbe. Most talán indul, de számítson rá, hogy ezt a régi-új kapcsolatot nem sokáig tudja titokban tartani mostani partnere előtt. Hivatás: Amikor úgy tűnik, hogy végre minden tervét sikerül megvalósítania, valami (vagy inkább valaki) keresztülhúzza a számításait. SZŰZ (Vffl. 24. -IX. 23.) 06-90-303-577 Szerelem: Érzelmeit ne fecsegje ki idege- nek előtt! Különösen tanácsos titokban tar- tani, ha kollégájába szerelme^va- laki a környezetében csak arra vár, hogy e titokról bizonyságot szerezzen, és kellemetlen helyzetbe hozza önt. Hivatás: Ha a vélt sérelmét igyekszik megtorolni, erejét hasznos munka helyett fölösleges dologra pazarolja! MÉRLEG (DL 24.-X. 23.) 06-90-303-576 Szerelem: Azon mesterkedik, hogy kiszabaduljon az eddigi szoros kötelékekből. Idegesíti a család, de tartó titkos kapcsolat is. Hivatás: A munkahelyén kellemetlen perceket kell átélnie, és meggondolatlan szavai, viselkedése miatt népszerűségéből is sokat veszít. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 06-90-303-579 Szerelem: Egyre gyakrabban kapja ina- gát azon, hogy álmo- dozik, pedig ezt az „időtöltést" alighanem lenézte, megvetette korábban. Igaz, akkor nem is volt ennyire szerelmes! Hivatás: Legszívesebben a nap huszonnégy órájából huszonötöt töltene munkával. Ez azonban nem fog menni. már a régóta jobb eséllyel NYILAS (XI. 23.-xn. 21.) 06-90-303-580 Szerelem: Valaki megtetszik önnek, de bizony az eddig bevált módszerekkel nem tudja megnyerni magár utasítás rendkívül megviseli. Lehet, hogy most történt először ilyen? Hivatás: Bár a szerelmi bánat a legtöbb embernek teljesen elveszi a munkakedvét, önt meg épp a kudarc serkenti különös teljesítményre! Az ottani kudarcnak itt siker az ára! BAK (XD. 22-1.20) 06-90-303-581 Szerelem: Törődjön többet a szeretteivel! Partnerének szüksége van önre, vegye észre a vágyakozását, legyen segítségére! Hivatás: Ki sem látszik a sok munkából. Ráadásul sokféle változás várható a munkahelyén. A feladatok alighanem még a szabadságát is átprogramozzák. VÍZÖNTŐ (1.21.-II. 20.) 06-90-303-582 Szerelem: Egyik munkatársa szemet ve- tett önre. Nagyon ne- héz lesz ellenállnia a csábításának, különösen akkor, ha a „közös feladat is megköveteli a sok „hivatalos” együtüétet. Hivatás: Amennyiben az érzelmeknek nem tud gátat szabni, az állása vagy a kedvező jövedelme foroghat kockán. Ön azonban van olyan diplomatikus, hogy sikerül megoldást találnia. HALAK (II. 21.-III. 20.) 06-90-303-583 Szerelem: Új kap- csolat van a láthatá- ron, de erről egyelőre Rkf |Bji3 senkinek nem beszél- hét. Ez azért bosszantja^ne^ugy érzi: mit ér az a hódítás, amiről nem tudhat a világ?! Hivatás: Ha régi barátai próbálják meg új feladatokkal ellátni, vagy valamilyen vállalkozásba bevonni, nyugodtan bízza magát rájuk! Ha a horoszkópot készítő Herczeg Katától többet is meg szeretne tudni, hívja a csillagjegye alatti számot! .. A visszaHÉTFŐ július 21. TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 Marienhof 9.35 Hírek 9.40 Linda 10.45 Vízipók - Csodapók 11.00 Walt Disney bemutatja 12.00 Déli harangszó 13.53 Műsorismertetés 13.55 Üzlet 14.15 Patrin- Üzenet - 14.40 Nasa obrazovka 15.05 Cápali és Cápeti 15.30 Hírek. Időjárás 15.35 Kaliforniai álom 16.30 A homok titkai 17.05 Izom-láz 17.30 Telejáték 17.45 Zebi a viharban 17.55 Van öt perce? 18.00 ’’Engedjétek hozzám!” 18.10 Csellengők 18.15 Tévé-doktor 18.30 Szerencsekerék 19.00 A jóságos fogtündér egerek 19.15 Magyarok cselekedetei 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 X-akták 21.00 Nyitott száj 21.50 Vers mindenkinek 22.00 Adj király katonát! 23.50 Üzlet 24.00 Híradó TV 2 13.55 Műsorismertetés 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.00 Műsorismertetés 17.05 Jószomszédi csiki- csuki 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.20 Európa híres kastélyai. 18.45 Árnyékfogó 19.00 Telesport 21.00 Ars Hungarica Szárnyas oltárok 21.20 Hívószámunk 107 21.30Telemázli 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenő 22.45 Molnár István emlékére 23.35 MC DUNA TV 5.00 Dunakorzó 6.30 Képes krónika 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.15 Párok és házaspárok mesterműveken 8.30 MVA Vállalkozói Akadémia 9.00 Képes krónika 11.00 Heti Hírmondó 12.00 Déli harangszó 12.25 Esti kérdés 12.40 Régi híradók 13.00 Postabontás 13.20 Közép-európai magazin 13.55 Trópusi hőség (kanadai tévéfilmsor.) 14.50 A farm állatai: a tehén 15.00 Tarkabarka 16.00 A tőkének meg kell ágyazni. 16.30 Harmónia 17.05 Dusty 17.35 Tóbiás és az oroszlán: A vakondposta 17.45 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 Befejezetlen románc (spanyol tévéfilmsor.) 19.10 Magyar Tudomány 19.45 A világegyetem enciklopédiája 20.00 Police 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Csontkezű 22.20 A montreali fesztivál - a dzsessz ünnepe 23.20 Híradó EH i'h i'i 16.30 Torna 17.00 Kapásjelző 17.30 Palánta 18.00 A furfangos feketemedve világa 19.00 Kimba 19.30 Más 20.00 Akarunk-e élni? 20.30 Autósport-magazin 21.05 A szél hátán 23.00 Földgömb HBO 10.00 Három férfi és egy bébi 11.50 Véres feszület 13.35 Dot Hollywoodban 14.50 Mennyi? 30! 15.25 Ici-pici pók 15.50 Sorsjegyesek 17.30 Lois és Çlark 18.35 Zenemánia: Alanis Morrisette 19.30 Szamba 21.10 Mindenki másképp kívánja 22.45 Kékharisnya 0.15 A dzsungel szörnye 1.50 Quadrophenla SPEKTRUM 13.00 Az ezredfordulón túl 14.00 Kirándulás a jövőbe 14.30 Az ég lehetete 15.30 Az ezredfordulón túl 16.30 Nano-technológia 17.00 Oroszlánszív 17.30 Buenos Aires 18.00 Állati helyeken 19.00 Vadászrepülőgépek 20.00 Közelképek Kínáról 21.00 Puerto Rico 22.00 Tengernyi titok 22.30 Csodák világa TV 3 16.30 Műsorajánlat 16.35 Építészeti magazin 17.05 Horgászbuli Horgászmagazin 17.25 A citrom nővérek (amerikai film) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Csengetett, Milord? 20.20 Gillette World Sport Special 20.50 Stíluspercek 21.00 Ments meg, mert ölnöm kell! 22.50 Napi profit 23.00 Profitvadász Kossuth 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 8.00 Krónika. Sport. 8.15 Műsorszemle 8.17 Mindennapi tudomány 8.35 Zöld hírek 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben 11.05 A tegnap slágereiből 11.33 Varázsos évek 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 A keleti egyház liturgikus énekeiből 13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok 14.35 Tetten ért szavak 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.06 Tudósfórum - élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Emlékek szárnyain 17.05 Kassza 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.39 Kínai védelem 20.05 Régi magyar muzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Hétfő esti filmzene 21.25 Világstúdió 22.00 Késő esti krónika 22.30 Valahol valaki 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő 23.05 Lemezmúzeum Petőfi 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Reggeli csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 6.33 Útközben 7.00 Hírek. Lapszemle. 7.30 Hírek. Időjárás 7.46 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.54 Manapság. 11.00 Hírek. Időjárás 11.20 Zenés játékokból 12.00 Nótakavalkád 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság. 13.08 Állomáskereső 13.15 Hogy tetszik lenni? 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordlusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Dzsesszmagazin 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Más-világ 21.50 Zeneközeiben 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.35 Iránytű a jövőbe MSAT 0.30 Music Box 7.00 Vekker 9.00 Music Box 13.30 Rocktükör 14.00 Parti sétány, Ausztrálja 14.30 Játszdújra. 15.00 Könnyek az esőben 16.40 Music Box Top Ten 17.00 Nap Tv 19.30 Cops 20.00 Octagon 22.00 Parti sétány, Ausztrália 22.30 Gyilkos megszállottság 24.00 A3-ik vonal PRO 7 5.25 Taff 5.45 SAM 6.10 Roseanne 6.35 Heten otthon 7.00 Egy fedél alatt 7.25 Hupikék törpikék 7.50 Tiny Toon kalandjai 8.15 Elek, a kandúr 8.40 Slimer és barátai 9.00 Buta és Butább 9.25 Lois és Clark 11.30 A rendőrfőnök 12.30 Matlock 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja 15.00 MacGyver 16.00 Lois és Clark 16.55 Tom és Jerry 17.25 Simpsonék 17.55 Egy fedél alatt 18.25 Roseanne 18.55 Borzasztó kedves család 19.30 Hírek 19.45 Taff 20.15 Szégyen 22.15 Renegát 23.15 Palm Beach-i duó SAT 1 5.30 Németország ma 9.00 Cannon 10.00 Vannak szavaid? 10.30 Bubi, dáma, Hörig 11.00 Délelőtti talkshow 12.00 Vera délben 13.00 Sonja 14.00 Trapper John 15.00 Űrszekerek 16.00 Parti sétány, Ausztrália 17.00 Mindenki mindenki ellen 17.30 Regionális műsorok 18.00 Villám 18.30 Hírek. Sporthírek 19.10 Kedves nővérek 19.40 Szerencsekerék 20.15 Sophie - Ravaszabb a rendőrségnél 21.15 Katrin a legjobb 22.05 97/30-as akta 23.00 Hírek és sztorik 23.50 A koreai hercegnő 0.50 Űrszekerek RTL 6.00 Hírek 6.05 Peter Gunn 6.35 Robbanékony 7.00 Reggeli magazin 7.35 Egymás közt 8.05 Jó idők, rossz idők 8.45 Springfield-sztori 9.35 Kalifornia klán 10.30 Gazdag és szép 11.00 Forró nyeremény 11.30 Ifjúsági párbaj 12.00 Déli magazin 12.30 Magnum 13.30 Barkácsbajnok 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Agytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Columbo 21.50 Extra RTL magazin 22.45 Jövőmagazin 23.15 Kulturális magazin 23.45 Mozielőzetes 24.00 Hírek 0.30 Cheers RTL 2 5.30 Ismétlések, rajzfilmek 12.15 Szerencsemacik 12.45 Gyerekek a hegyről 13.15 Lady Oscar 13.40 Sophie és Virginie 14.10 Moon hajós 14.30 Interaktív magazin 15.25 Talkshow tiniknek 15.50 Wendy 16.25 Aranyos kis indiánfalu 16.45 Jump Street 21 17.50 Veszélyes domborulatok 18.50 Mindenki mindenkiért 19.30 Tessék mosolyogni! 20.15 Walker, Texas Ranger 22.25 Nash Bridges 23.20 Acapulcói zsaru 8.30 IndyCart, Torontó 10.00 Tour de France 11.00 Tour de France 17.15 ATP teniszverseny 19.00 Gyorsasági motoros világbajnokság 20.00 A sebesség világa 21.00 Szumo 22.00 Tour de France 24.00 Biliárd Európa Liga TNT 6.00 Rajzfilmek este tízig 22.00 Midőn a sasok mernek (1969) 0.35 Az aszfaltdzsungel (1950) 2.30 Marlowe. (1969) VOX 6.55 Az állatvilág csodája 8.55 Egymás közt 9.25 Jó idők, rossz idők 10.00 Főút a mennyekbe 11.00 Colt minden esetre 12.00 Trópusi hőség 13.00 Mentőosztag 14.00 Egymás közt 14.30 Jó idők, rossz idők 15.00 Főút a mennyekbe 16.00 Trópusi hőség 17.00 Colt minden esetre 18.00 Hírek 18.15 Mentőosztag 19.15 Hegylakó 20.15 Julie Lescaut 22.05 A hurrikán középpontjában 23.00 Spiegel Tv 23.55 Hírek 0.10 Deep End TV1, 9.05: Marienliof Menekülni kényszerül Pille. Sommer szerint csakis a fiatal kertész lehet a fantomképen látható,, körözött bűnöző. A rendőrség már a nyomában van. Uwe meg van győződve Pille ártatlanságáról, ezért segít neki elrejtőzni. Úgy tűnik, minden bizonyíték ellene szól, és a viselkedése is fölöttébb gyanús. Inge észreveszi, hogy jelentős összeg hiányzik a kasszából.