Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-02 / 152. szám

JÚLIUS 2. SZERDA Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő OTTÓ nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Ottó: Germán eredetű név, jelentése: vagyo­nos. Védőszent: Szent Ottó, bembergi püspök, a pomeránok meg- térítője (+1139). A katolikus liturgikus naptárban Szűz Mária láto­gatása Erzsébetnél (Sarlósboldogasszony). Hajdan. Július másodikán 115 éve, 1882-ben hatalmas népünne­pélyt rendeztek Bátán abból az alkalomból, hogy az ottani reformá­tus tanító, Győry Mihály mellére tűzte Perczel Dezső alispán a ko­ronás ezüst érdemkeresztet; még mozsárágyút is sütögettek a dísz- sortűz mellett. 100 éve, 1897-ben a II. hadtest parancsnoka, herceg Lobkowitz Rezső Tolnára érkezett csapatszemlére. Szekszárdon, a gimnázium mögött Rupordini István vezette mű-aréna szórakoz­tatta a gyér számú közönséget. A megyeszékhely mellett ünnepé­lyesen megnyitották a csörgetói fürdőévadot. 75 éve, 1922-ben elő­ször lépett színpadra Forrai István színész, aki 1888-ban született Kajdacson. A napi igék: Katolikus: Szof. 3,14-18. íz. 12,2-6.Lk. 1,39-56. Református: ApCsel. 18,1-17. 2Krón. 17. Evangélikus: 2Kor. 8,10-15. ApCsel. 14,21-28. Ortodox: Róm. 8,2-13. Mt. 10,16-22. A Nap kél 4.51 órakor, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 3.14 óra­kor, nyugszik 18.23 órakor. Vízállások a Dunán július 1-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 114 cm, Paks 262 cm, Dombori 272 cm, Árvízkapu 660 cm. A Sió Pa­lánknál 190 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6-tól 14 óráig a 65-ös főúton Zomba, Hőgyész, Reg­szemcse belterületén. 20-tól 04.00 óráig a 61-es főút simontomyai szakaszán. Felelős szerkesztő: Árki AttilaTel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dom­bóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Váijuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Soroza­tunkba várjuk az Önök recept­jeit. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szek- szárd, Pf: 71. A borítékra írják rá: „Mitfőzzek ma?”. Most a szekszárdi özv. Ba­logh Zoltánné gomba vadasan receptjét ajánljuk. Hozzáva­lók: 80 dkg gomba, 1 fej vörös­hagyma, 1-1 szál sárgarépa, petrezselyemgyökér, 2 dl tejföl, olaj, liszt, babérlevél, őrölt és egészbors, mustár, citromhéj, citromlé, cukor, só. A tisztított gombát cikkekre vágjuk, olaj­ban megpároljuk, sózzuk, bor- sozzuk. Másik edényben meg­pirítjuk a zöldségeket, sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, cit­romhéjat, pár szem egész bor­sot. Felöntjük vízzel, mustárral ízesítjük, puhára főzzük, majd átpasszírozzuk. Közben olaj­ból, lisztből, a cukorral barna rántást készítünk, hozzáöntjük az áttört zöldségeket, citromlé­vel ízesítjük, beleöntjük a tej­fölt, jól elkeveijük és a gom­bára öntjük. Pár percig még összeforraljuk, majd burgonya­gombóccal, zsemlegombóccal, vagy makarónival tálaljuk. Felújítják az Illyés Gyula Pedagógia Főiskola épületét. A húsz éve készült főépület rekonstrukciós munkálatait tavaly kezdték el. Mint dr. Horváth Béla főigazgató el­mondta, a felújítás három szakaszban zajlik, idén a főépület teljes homlokzati rekonstrukció­ját végzik - ez a legnagyobb volumenű munka -, melynek során kicserélik valamennyi abla­kot és elvégzik a szükséges korrózióvédelmet. A nyílászáró cserékkel az épület jellege nem változik. A második szakasz munkáival a kivitelezőnek augusztus 30-ra el kell készülnie, hogy a szeptember 7-i ünnepélyes tanévnyitón megfelelő körülmények között kezdődhessen el a 20. tanítási év. A felújítás teljes költsége 152 millió forint, amit az intézmény pályázati úton, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól nyert el. A rekonstrukció harmadik, befe­jező szakaszára jövő nyáron kerül sor. fotó:Bakójenó Láttajh írta: F. Kováts Éva Áldás vagy átok? J Tongkong másfél évszázad után visszakerült Kínához. Az LL ünnepi ceremónián nemcsak az ég hullatott esőcseppeket mintegy siratva a brit koronagyarmatot, az utolsó szigetországi kormányzó, Chris Patten is elmorzsolt néhány könnycseppet, míg a kínaiak örömükben sírtak. „Mostantól Hongkong népe fogja vezetni Hongkongot, így ígértük - ez lesz a sorsuk ” - tette a váteszi kijelentést Chris Pat­ten búcsúbeszédében. A gondosan megfogalmazott mondat nem lehet véletlen, a leköszönő kormányzó emlékeztetni kívánta a volt koronagyarmat új urait a megígért, kétoldalú szerződésben rögzített, „egy ország, két rendszer” elv betartását illetően. Mert hogy Hongkong jelentősége 132 évig éppen a különál­lásában, a külföldiségében rejlett, abban, hogy egyszerre volt kínai, meg nyugati is. A kikötőváros 1855. óta önálló városál­lamként a demokráciát, a töretlen gazdasági, kulturális fejlő­dést képviselte. Sziget volt, egy hely, ahol nyugodtan lehetett bárki kínai vagy angol. TTogy mit hoz a jövő, áldás vagy átok lesz a Kínához való í.1 visszacsatolás, egyelőre nem tudni. A hongkongiak biza­kodnak, a.kulcsszó a demokrácia, mondják, csakis ez biztosítja továbbra is a kikötőváros jólétét és szabadságát. Két Loth (33-ból 3-at) A 27. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 85.307.795 Ft tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nye­reménye 7.679 Ft. A 2 találatosoké 250 Ft. A nyerőszámok: 9,17, 29 és 6,20,44 A szelvényeket péntekig ve­szik át, fizetnek nyereményt az Ibusz és Expressz iro­dákban a kijelölt postákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.00 órakor. Humor Nyelvtanórán Tanár: — Móricka, hogy monda­nád jelenidőben azt, hogy ivott a szomszéd! Móricka: — Hát úgy, hogy „részeg”! Ebéd — Csabika! Tessék meg­enni azt a tányér levest! Sok gyerek boldog lenne, ha csak a felét kapná! — En is. Karcsúság Sok év után találkozik két jó barát: — Megőrizte a feleséged azt a gyönyörű, lányos karcsúsá­gát? — Mi az, hogy megőrizte? Megduplázta! Szülő — Papa, írd alá az ellenőr­zőmet! — Micsoda?! Ezt csak így mondod nekem? írjam alá az intődet? — Nem intő ez, papa, csak figyelmeztető. — Micsoda disznóságot követtél el már megint? Azonnal mutasd azt az ellen­őrzőt! — Itt van papa. — Mi? „Figyelmeztetem a kedves szülőt, hogy holnap délután szülői értekezlet lesz. nehogy elfeledkezzék róla, mint a múlt hónapban . . Skótok ünnepe — Drágám - mondja a fele­ség. - A szép ünnepre vettem neked két sorsjegyet. — Észnél vagy? - ripakodik rá a férj. - Két sorsjegyet venni, amikor csak egyetlen főnyere­mény van?! E V laűrokv sirúi&'ú , Nyitva: ) Hétfőtől péntekig: —< > 9-17 óráig szombaton:9-12 óráig NÉMET, RUGÓS FRANCIAÁGYAK (teszépséghibával) ÉRKEZTEK SZENZÁCIÓS ÁRON! Román étkezőgarnitúrák, kiegészítő kisbútorok és konyhabútorok kaphatók. Szekszárd, Keselyűsi u. 4-8. Kincskeresés teljes gőzzel Dagadó vitorlákkal haladt a „Hartwell” a Zöldfoki-szigetek felé. A hajón kitört lázadás le­verése után Flott kapitány vasra veretett kilenc matrózt azzal, hogy majd átadja őket Boa Vista portugál kormányzójá­nak. Hirtelen hangos reccsenés és víz tódul a hajótestbe: a „Hartwell” zátonyra futott. A legénységnek és az utasoknak sikerült megmenekülniük, de az értékes rakomány az Atlanti­óceán mélyére süllyedt - több tízezer ezüstérme, amelyekért porcelánt akartak vásárolni Kí­nában. 1787. május 25-ének éj­szakája volt. Több mit kétszáz évvel később a német Nikolaus Sandizell vezetésével kincske­resők csoportja igyekszik fel­színre hozni a „Hartwell” 5,6 millió márkára becsült rakomá­nyát, valamint a Zöldfoki-szi­getek előtt elsüllyedt más kelet­indiai vitorlások értékes áruit. A csoport becslése szerint leg­kevesebb 120 millió márkás vállalkozásról van szó. A gyarmati hatalmak idejében a Szenegáltól mintegy 450 kilo­méterre nyugatra fekvő sziget- csoport számtalan hajó útjába esett, amelyek arannyal, ezüst­tel és drágakövekkel megra­kodva közlekedtek Európa, Dél-Amerika és a Kelet között. Sokuk számára végzetes lett a szigetek előtt húzódó korállzá- tony. Történelmi kutatások ada­tai szerint a térségben legkeve­sebb 135 hajó süllyedt el. Minden egyes felszínre ho­zott cserépdarabot tudományo­san megvizsgálnak és doku­mentálnak - mondta dpa-nak a 38 éves düsseldorfi Sandizell, aki több társával néhány évvel ezelőtt megalapította a Madeira központú Arqueonautas East Atlantic nevű társaságot, amely 1995-ben kizárólagos szerző­dést kötött a Zöldfoki-szigetek kormányzatával a térségben végzendő kutatásról. A társaság szorosan együttműködik régé­szekkel, történészekkel, kom­puterszakértőkkel és mélyten­geri búvárokkal. Munkájuk fá­rasztó és veszélyes. Mivel a roncsok mindössze 15 méteres nélységben fekszenek, ezért a búvárokat a zátonyhoz csap­hatja a hullámverés. Egyikük életét vesztette emiatt. A kincs­keresés már eddig több mint ötmillió márkát emésztett fel, s további 3,7 milliót irányoztak elő a következő két évre. ; Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kádszómmol, mely szerepel o kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető ' : számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta • hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben Ï a kádszám pénteken megegyezikelőfizetői kádjával, Paksiak közül Öné a kétszemélyes vacsora! ^------\ ; PAKSI ( HtTi \ ( UM f JL ) I HALÁSZCSÁRDA \ ■ ■ Aí'm m /Telefon: 7S/311-272. Kukori Plast Bt. Szekszárd, Rákóczi u. 114. Tel.: 74/410-578. Sok napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A korábbinál kissé szárazabb le­vegő érkezik térségünkbe, így túl­nyomóan napos időre van kilátás. Időnként ugyan megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de számottevő csa­padék sehol sem valószínű. Az ál­talában gyenge, vagy mérsékelt vál­tozó irányú szél csak időnként élénkül meg kissé. Az előzőnél hűvösebb éjszaka után a sok napsütés hatására napközben gyorsan emelkedik a hőmérséklet, a délutáni órákban 23, 28 fok között valószínű, ami nagy­jából megfelel a sokévi átlagnak. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A július elejének megfelelő nyári időre számíthatunk, sok napsütéssel, amit csak időnként zavarnak meg gomolyfelhők. Említésre érdemes csa­padék nem valószínű. A változó irá­nyú szél csak időnként élénkül meg kissé. A hőmérséklet a délutáni órák­ban 25,27 fok közé emelkedik. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 26 Paks: Siófok: 25 Pécs: Szekszárd: 26 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 27 27 27 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 22 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 23 Tisza: 22-23 Duna: 17-20 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 25-30 20-30 20-25 25-30 25-30 Velencei-ió: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 25-35 30-35 20-30 25-35 20-30 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A közlekedést akadályozó időjárási esemény nem várható. A frontok elkerülik térségünket, így fronthatásra sem kell számítani, átlagos reakcióidő valószínű. Az automata meteorológiai tájékoztatás technikai okok miatt átmenetileg (kb.1 hétig) szünetel. Szíves elnézésüket kérjük. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom