Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-18 / 166. szám
2. oldal VILÁGTÜKÖR 1997. július 18., péntek Belpolitikai válság fenyegeti a Dél-afrikai Köztársaságot Nelson Mandela súlyos beteg Nelson Mandela operáció előtt áll. A dél-afrikai állam- és kormányfő, aki ma, július 18-án tölti be a 79. életévét, már hónapok óta beteg. A Daily Mail című brit lap Johannesburgból azt jelentette, hogy a politikus minden programját - beleértve külföldi utazásait is - lemondta, mert kórházba vonul. A betegségről egyelőre nem tudni közelebbit. A Nobel-békedíjas Mandela csaknem 28 esztendőt töltött a Robben Island nevű börtönszigeten, nem messze Fokváros partjaitól. Fogsága alatt tüdőbajjal kezelték, és átesett egy prosztata- és egy szemműtéten is. Amikor azonban 1990 februárjában kiszabadult, egészségi állapotát kifejezetten jónak találták. Am a politikai csatározások, valamint a válása második feleségétől, Winnie-től igencsak megviselték. Ennek ellenére újra nősült: elvette Graca Machelt. Az utóbbi időben már támogatásra szorult. Az ügyek zömét gyakorlatilag máris a hivatalát 1999-ben átvevő első helyettese, Thabo Mbeki Békeidőben 1,2 millió orosz katona Csillaghullás várható a tábornoki karban is Borisz Jelcin elnök az orosz hadsereg átszervezésére és nagyméretű csökkentésére határozta el magát. Eszak- Oroszország karéliai részén, nyári szabadsága idején adta át az elnöki dekrétumot Viktor Csernomirgyin kormányfőnek. Az elnök és új felesége fotó: feb/reuter intézi. Megfigyelők véleménye szerint Mandela betegsége súlyos politikai és gazdasági válságba sodorhatja a faji megkülönböztetés miatt sokáig „szalonképtelen” országot. (gyulay) Lesz népszavazás az uniós tagságról is Külpolitikánk mérlege Kolozsvárott elmaradt Bitay Károly, az új kolozsvári magyar főkonzul és Gheorghe Fu- nar találkozója. A polgármesteri hivatal délben, a találkozó időpontjában azt közölte az egybegyűlt újságírókkal, hogy Funar megbetegedett - Bitay Károlyt viszont reggel arról tájékoztatta, hogy a polgármester elutazott a városból. Segítséget ajánlott fel a szlovák árvízkárok enyhítésére Flom Gyula, amikor telefonon beszélt Vladimír Meciarral. A szlovák kormányfő - megköszönve az ajánlatot - közölte: országa a saját erejéből is úrrá tud lenni a helyzeten. Enyhe földrengés volt Észak- Komáromban. A földmozgást a Szlovák Tudományos Akadémia Geofizikai Intézetének műszerei észlelték. Károkról, személyi sérülésről nincs hír. II. János Pál pápa levélben fejezte ki nyugtalanságát Borisz Jelcin elnöknek amiatt, hogy a vallásról elfogadott új orosz törvény hátrányos helyzetbe hozza Oroszországban a katolikus egyházat. I. János Károly spanyol király hivatalos németországi látogatásán Bonnban Helmut Kohl kancellárral találkozott. A királyi párt előző nap Roman Herzog államfő Berlinben üdvözölte, ezzel hangsúlyozva a főváros státusát. Két nrhír. A Mir orosz űrállomáson ismét csökkenni kezdett a hőmérséklet és az áramellátás. Az orosz-amerikai legénység megpróbálja kijavítani a rendellenességet. Sikeresen visszatért a Columbia amerikai űrrepülőgép. Tizenhat napos útja során a héttagú legénység harminc tudományos kísérletet hajtott végre. Támadás érte a boszniai SFOR-erőket. A nemzetközi alakulat brit katonái tegnap éjszaka figyelmeztető lövéseket adtak le, amikor ismeretlen személyek robbantásokat hajtottak végre a Banja Luka-i brit támaszpont parkolójában. Henry Shelton tábornokot, a három évvel ezelőtt Haitiban végrehajtott amerikai katonai akció parancsnokát, a Különleges Hadműveletek Parancsnokságának vezetőjét választotta ki Bili Clinton amerikai elnök a szeptember végén leköszönő John Shalikashvili, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága elnökének utódául. Terjed a sertéspestis Hollandiában. A hágai mezőgazda- sági minisztérium szerint már „országos katasztrófáról” lehet beszélni. Az országban eddig hárommillió disznót vágtak le. Jelcin elnök maga használta a „reform” szót például arra a súlyos érvágásra, hogy az elkövetkező évek során legalább félmillióval csökken a hadsereg állománya. A változtatások részleteiről és a konkrétumokról érthetően nem sok szivárgott ki. A The Washington Post úgy értesült: lényeges átszervezések lesznek a flottánál, ahol új rakétaelhárító egységeket alakítanak ki; a légierő átszervezésénél elsősorban a védelemre koncentrálnak; a szárazföldi csapatoknál a parancsnokságokat decentralizálják. Az orosz államfő szerint a jövőben kisebb létszámú hadsereg is elegendő lesz, és kisebb lesz az altiszti állomány, de az amúgy is túlburjánzó tábornoki karban „tisztogatásokat”, legalábbis nyugdíjazásokat kell végrehajtani. A Szovjetunió felbomlása előtt a Vörös Hadsereg 4 millió katonát számlált, ez 1,2 millióra csökken. „Békeidőben hadseregünknek Oroszország pénzügyi-gazdasági lehetőségeihez kell alkalmazkodnia” - mondta Kvaskin tábornok, a fegyveres erők vezérkari főnöke. Az orosz hadseregre rossz idők járnak, mint szinte minden állami intézményre Oroszországban. A Védelmi Minisztérium szerint „a szégyenletesen csekély fizetés és a karrierlehetőség hiányában” a tisztikar többsége elhagyni készül pályáját - és a dicsőséges Vörös Hadsereg romjait. Ferenczy Europress Az elmúlt három év külpolitikáját értékelte a magyar külképviseletek vezetőinek értekezletén Kovács László. A miniszter megállapította: a magyar diplomácia elérte a reálisan vállalható célokat. A parlamenti pártok között az alapkérdésekben egyetértés van, vita csupán a rangsorolásról, az eszközökről folyik. Hazánk közvetlen külső fenyegetéstől nem tart, de környezetünkben több biztonsági kockázattal kell számolnia. Ezeket a gazdasági és szociális feszültségeket, a nacionalizmus újjáéledését feltehetően sokkal kezelhetőbbé teszi a NATO és az Európai Unió bővítése. Kovács László hangsúlyozta az elmúlt években kötött alap- szerződések jelentőségét. HozMichal Kovác szlovák államfő a Meciar-kormány önkéntes lemondásától és az előrehozott parlamenti választásoktól reméli országa sorsának jobbra fordulását. Az elnök a rádióban és a tévében mondott beszédet. A brüsszeli dorgálás - amelynek hangvételét osztrák kommentátorok egyenesen lélegzetelállítónak tartanak - érezhető kihatással van a szlovák közvéleményre. Vladimír Meciar ezúttal is külső erőknek tulajdonítja, hogy országában hiányolják a demokráciát. A Szovjetunió egykori - Csehszlovákia 1968- ban történt megszállásakor hivatalban lévő prágai - nagykövetéhez hasonlította Ralph Jeruzsálemben csütörtökön megkezdődött annak a zsidó nőnek a pere, aki Hebronban Mohamed prófétát disznóként ábrázoló plakátokat ragasztott ki. A tárgyalást tüstént el is napolták két héttel, amíg a 26 éves Tatiana Szuszkin elmegyógyászati vizsgálaton esik át. A vizsgálatot a védő kérte a jeru- zsálemi körzeti bíróságtól. „Meg kell vizsgálni az elmeállapotát annak, aki péntek este kilenckor magányosan bemegy Hebron palesztin területére olyan poszterekkel, amelyek feldühítik a lakosokat” - mondta Smuel Kaszpar a tárzáfűzte: a magyar-szlovák szerződés ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de hiánya még nagyobb hátrányokat okozna. A magyar kormány mindenesetre abból indul ki, hogy a határon túli magyaroknak a jószomszédi viszony javításával lehet megadni a legnagyobb segítséget. A miniszter szorgalmazta, hogy a nagykövetek járuljanak hozzá hazánk gazdasági kapcsolatainak erősítéséhez a távoli országokkal is. Az euroatlanti integrációval kapcsolatban Kovács László emlékeztetett rá: egyelőre csak a tárgyalásokra kaptunk meghívást, a tagságért alaposan meg kell dolgoznunk. Hozzátette: amint az időszerű lesz, az uniós tagságról is népszavazást kell majd tartani. -krJohnsont, az Egyesült Államok jelenlegi pozsonyi nagykövetét, aki a napokban a szlovák fővárosban igen éles hangú előadásban elemezte annak okait, hogy Amerika miért ellenzi Szlovákia NATO-tagságát. A kormányfő ezért azt szeretné, hogy külföldi szervezetek és politikusok lobbyznának Szlovákia kedvezőbb országképének kialakításáért. A szlovák lapok másképp látják. Az ellenzéki SME szerint „Meciar két évig nem hallgatta meg az Európai Unió intelmeit, ezért most Szlovákia polgárai kénytelenek tudomásul venni, hogy Szlovákia az egyetlen ország, amelynek felvétele nem a gazdasági lemaradás, hanem a kormány politikája miatt mondott csődöt.” gyalóteremben. A húsz palesztin üzletre június 27-én kiragasztott plakátok éktelen haragra gerjesztették a palesztinok által igazgatott ciszjordá- niai nagyváros muszlimjait, és Izrael-ellenes tüntetéseket váltottak ki. Szuszkint fajüldöző cselekménnyel, vallási érzelmek megsértésével, terrorista csoport támogatásával, valamint egy arab autó kővel való meg- dobálásával vádolják, és 26 évig terjedő büntetést szabhatnak ki rá. „Semmit sem bánok” - kiáltotta a vádlott a tárgyalóteremben. Követelte, hogy egy hebroni imámot is helyezzenek vád alá zsidóellenesség miatt. Meciar nem száll magába Az államelnök lemondatná a kormányfői Huszonhat év börtönt is kaphat a fajüldöző zsidó nő A vádlott elméjét vizsgálják Nemere István; Szabadok szerelme Krimi kisregény (25.) Nem lehetséges, hogy a lány szerződtette a pasast? Hogy az egy profi testőr?- Elvileg nincs kizárva, de nem úgy néz ki. Mi láttuk testközelből is, és nem kelt olyan benyomást.-Egyelőre mégsem tudtak leszámolni vele...!-De bármikor készen vagyunk. Az embereimet dühíti a dolog, és megvallom, engem is. Legközelebb már nem úsz- szák meg, ebben biztos vagyok, uram!- Remek! Szeretem ezt a szakmai lelkesedést... Én teszek még egy próbát, várjon még egy kicsit. Egy óra múlva hívjon fel ismét, és akkor majd megmondom, milyen döntés született.- így teszek majd, uram. A telefon megcsendült. Tina idegesen összerezzent. Paulra nézett. A férfi előzőleg körbejárta a lakást, felvett egy zakót, és úgy heveredett le az ágyra. Nem aludt persze, a mennyezetet nézte és feszülten gondolkodott. A telefon csörgése nyugtalanságot ébresztett benne is. Kis habozás után intett a lánynak: te vedd fel. Tina úgy közeledett a készülékhez, mintha az időzített bomba lenne. Végre döntött, elszántan felkapta:- Halló.- Nos, nem gondolta meg, kisasszony? - a kellemetlen férfihang valósággal belecsi- kordult a fülébe. - Ideje lenne, hogy válaszoljon. Egymilliókétszázezer nem kis pénz! Akkor már Paul is ott volt, a másik oldalról dugta fülét a kagylóhoz.- Nem kell aláírnom?-Azt, hogy lemond a cég igazgatótanácsában betöltött tisztségéről, valamint minden egyéb jogáról és kötelezettségéről a Windom-konszemet illetően.-Tehát... kiszállok? Végleg? - kérdezte a lány, nagyon talpraesetten de inkább ösztönösen. Paul felmutatta hüvelykujját: megint jó voltál, csak így tovább! De Tina komor maradt. A játék már nem játék, érezte jól. Ma délutántól nem lehettek kétségei: ez itt vérre megy, a szó szoros, legszorosabb értelmében. És Paul néhány tanácsa ellenére közel állt ahhoz, hogy tényleg kiegyezzen az ismeretlennel. Nem a pénz izgatta - a bosszújuktól félt. Ma délután az iszapot taposva, fázva és rettegve megtapasztalta már, mi várhat rá. És lehet, eljön majd a pillanat, amikor a halál is megváltásnak tűnik majd?! « - Igen, ez a helyes kifejezés. Gondolom, maga is belátta a mai kalandok után, hogy jobb a békesség. Különösen, ha az jelentékeny összeggel társulhat, ugyebár.-Szóval, maga küldte ellenünk az embereit - szögezte le a lány. Nem kérdés volt ez. De az ismeretlen szemmel láthatóan nem vette zokon:- Hagyjuk a múltat. Ha úgy dönt, kedves kisasszony, hogy aláírja azt a kötelezvényt, legyen holnap délelőtt tízkor Bordeaux-ban, a Général Vi- gantieux utca 15. szám alatt, a közjegyző irodájában. Mi is ott leszünk, és amint aláírja az okmányt, kifizetjük önnek az említett összeget. A lány nyitotta a száját, hogy szóljon még, de a telefon kattant. A vonal búgott, ismét.- Letette - mondta.-Hallom -felelte a férfi, szintén fölöslegesen. A hír felvillanyozta és ezt most nem is titkolta. Csillogott a szeme. Nagyon örült, de a lány nem értette:- Mi bajod van? Azt hiszed, tényleg megkapjuk a pénzt? - majd észbekapva kijavította: - Azt hiszed, megkapom az egymillió-kétszázezret? Paul jól értette a különbséget, már nem nevetett:- Aki azt hiszi, üzletet köthet az efféle csirkefogókkal, nagyot téved. Ne legyenek nagy reményeid. Nem kapsz egy garast sem, de azért ott leszünk. Már éppen elég bizonyíték van a kezünkben, hogy le- sitteljék ezt a pasast, aki a távolból mozgatja a szálakat.- Semmi nincs a kezünkben! - fakadt ki a lány. - Csak vallomást tehetünk, de nincs egyetlen tanúnk sem! Aki látta, hogyan támadtak ránk az országúton, vagy a nyílt tavon, vagy hogy ők lőtték szét a szállóban az ajtófélfát! Majdnem megöltek, Paul! Váratlanul odarohant a férfihoz, az erős karok összezárultak körülötte. Paul látta az ablakon át: alkonyodik. Mindjárt itt az éjszaka. O is aggódott, de ezt nem mondhatta meg a lánynak. (Folytatása következik.) Kényszerleszállás egy lakóházon. Dzsakartában kevéssel a felszállás után egy indonéziai Fokker F-27-es repülőnek leálltak a motorjai, és a gép egy parasztházra zuhant. Huszonhatan meghaltak, és ugyanennyien súlyosan megsebesültek. fotó: feb/reuter