Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-16 / 164. szám

1997. július 16., szerda Sport 9. oldal „Kokó” kétkerekűben a motorokat kedveli Szorgalmasan dedikál, vidá­man mosolyog, ' mindenkivel szívesen társalog, Kovács Ist­vánt talán ezért (is) kedvelik szerte az országban. Atlanta legnépszerűbb bajnoka - mint mindenütt - Szekszárdon is otthonosan forgott szomba­ton; a Fiat vendégeként a Gemenci Nagydíjnak kö­szönhetően látogatott el hoz­zánk. A szervezők egykörös fu­tamában nyeregbe is pattant (az ökölvívás egyelőre jobban megy), majd Stoll László ba­rátjával nézőként vett részt a megyeszékhely kerékpáros ünnepén, a villanyfényes kri­tériumversenyen. „Koko” Szekszárdon eddig jobbára csak átutazóban járt, de mint elmondta Tolna me­gyéhez sok kellemes emlék fűzi: — Többször nyertem az Atom-kupán, s országos baj­noki címet is szereztem Pak­son. Stoll Laci barátommal tavaly év végén ismerkedtem meg, őt tartom az ország leg­jobb Fiat kereskedőjének, ha hív, hozzá mindig szívesen utazok Bonyhádra vagy Pécsre. — Közismert, hogy renge­teg sportágat kedvelsz, az ökölvívás mellett többet ma­gad is űzöl, a kerékpárral hogy állsz? — Az utóbbival komolyan sosem foglalkoztam, s igazi versenyen is most járok elő­ször. Egy mountain bike-om azért van otthon, de a kétke­rekűek közül a motorokat ré­szesítem előnyben, imádok motorozni. —? Akkor a kerékpárosokat sem ismered különösebben ? — A maiakat nem igazán, viszont az idősebb korosztály képviselői közül többekkel is baráti a viszonyom. Minde­nek előtt Bodnár József nevét említeném, a Ferencváros labdarúgóinak masszőrje sok­szoros magyar bajnokként vonulhatott vissza. — Beszéljünk egy kicsit a bunyóról is, októberben vi­lágbajnokság Budapesten. . . — Szeretnék győzelem­mel búcsúzni az amatőr boksztól, hiszen december 1- jétől már a profik táborához tartozom. — Milyen célokkal csatla­kozol a hivatásosokhoz? — Amatőrként mindent elértem, a profiknál is szeret­ném a maximumot, a lehető legtöbbet „kiaknázni”. — Mennyi időt adtál erre magadnak? — Három plusz három éves szerződést kötöttem a német Universum Box Pro­motion csapatával. Az első hivatásos mérkőzésemet de­cember 14-én vívom. IJj. Teszler Vendel A népszerű „Kokó” kedvenc csoda-Fiatja társaságában a lapunknak dedikált képen Csillag Balázs Eb-résztvevő! Végre megvan, megfutotta! Csillag Balázs, az AC Szek- szárd sportolója teljesítette az ifjúsági atlétikai Európa-baj- nokság 1500 m-es számának kiküldetési szintjét, s így tagja az utazó keretnek. Németh Gyula tanítványa az olaszor­szági Goriziában lebonyolított versenyen 3:49.2-vel (termé­szetesen egyéni legjobbja) tel­jesítette a 3:50-es Eb-kvalifiká- ciós szintet. — A célegyenesbe fordulva „ért utol” a fáradtság - emléke­zett Csillag Balázs. — Hárman is megelőztek, de aztán megpil­lantottam a futóórát, és amit lát­tam rajta, az megnyugtatott. A beérkezés után rövid ideig azt hittem, 3:49-en is belül futot­tam, de a lényeg, hogy megvan a szint. Utazom a ljubljanai Eu- rópa-bajnokságra! FOTÓ: B. J. XII. Hegyhát-kupa nemzetközi sakkverseny Vadász (nagy)mesteri győzelme Óriási csatában dőlt el a helye­zések sorsa Gyönkön, a Hegy­hát-kupa nemzetközi sakktoma fináléjában. A verseny derekán vezető Németh Zoltán nemzet­közi mester a 6-8. fordulókban döntetlenekkel próbálta tartani pozícióját. A zárónapon azon­ban - meglepetésre - veszített a fiatal, tehetséges griesheimi Nothenagel ellen. Közben Va­dász és az orosz Neverov fel­zárkóztak az élre, egymással pedig remiztek. Miután a záró­fordulóban mindketten nyerni tudtak, így 7-7 ponttal holtver­senyben, veretlenül végeztek az első helyen. A végső sorrendről a Buchholcz számítás döntött - a viadal „állandó” résztvevőjé­nek számító magyar nagymes­ter javára. A bronzérmet a ko­rábban győzelemre is esélyes­nek tartott Kustár Sándor nk. mester szerezte meg. Megyénk sakkozói a mezőny második felében zártak, közü­lük 3.5 pontjával Tóth Pál (Ta­mási) bizonyult a legeredmé­nyesebbnek. A B-csoportban dr. Szabó (Autó Center Decs) és Makai (Nagyatád) végig szoros ver­senyt vívott az elsőségért. A küzdelem a 8. fordulóban dőlt el, amikor Makai nem várt ve­reséget szenvedett a csoport ta­valyi győztese, a szarvasi Gombár ellen, így a decsi mes­terjelölt végig vezetve, veretle­nül végzett az élen. A C-csoportból kiemelkedett a tehetséges, fiatal Szarvas Zol­tán. A pécsi sakkozó magabiz­tos játékkal utasította maga mögé vetélytársait. Érdekesebb eredmények: 6. forduló: Németh Z. (Bp. Postás)-Neverov (orosz) 0.5:0.5, Vadász (Hajduszo- boszló)-Bagonyai (Nagykani­zsa) 1:0, Molnár Z. (Kalo- csa)-Kustár (Ajka) 0:1, Nothe­nagel (német)-Gawronsky (lengyel) 0.5:0.5, Sáfrán (Kalo- csa)-Foster (Gyönk) 0:1. 7. forduló: Németh Z.-Va- dász 0.5:0.5, Neverov-Kustár 1:0, Dudás (Sárospatak)-Ba- gonyai 0.5:0.5, dr.Tóth I. (Gyönk)-Schmidt (német) 0:1. 8. forduló: Dudás J.-Németh 0.5:0.5, Vadász-Neverov 0.5:0.5, Kustár-Schuffenhauer (német) 1:0, Tóth P. (Ta- mási)-Sáfrán 0:1, Szabó V. (Nagykanizsa)-Forster 1:0. 9. forduló: Németh Z.-Not- henagel 0:1, Neverov-Dudás 1:0, Molnár Z.-Volosin (orosz) 0:1, Hajdú I. (Szentes)-Vadász 0:1, Gawronsky-Schmidt 0:1. A Hegyhát kupa végered­ménye: A-csoport (26 induló): 1. Vadász nk. nm. (Hajdúszo­boszlói Gázláng) 7, 2. Neverov Anatolij mj. (orosz) 7,3. Kustár Sándor nk. m. (Ajkai Bányász) 6.5, 4. Németh Zoltán nk. m. (Bp. Postás) 6, 5.Bagonyai At­tila FIDE m. (Nagykanizsa) 5.5, 6. Hajdú István mj. (Szen­tes) 5.5, 7. Holger Nothenagel mj. (német) 5.5 ponttal. B-csoport (nemzetközi ér­tékszám nélküliek, 18 in­duló): 1. Dr. Szabó Péter mj. (Autó Center Decs) 7, 2. Makai Gyula (Nagyatád) 6.5, 3. Klaus Peschke (német) 5.5, 4. Thors­ten Coder (német) 5.5, 5. Gom­bár János (Szarvas) 5, 6. Rup- pert Henrik (Gyönki Hegyhát SC) 4.5 ponttal. C-csoport (utánpótlás ko­rúak, 13 induló): 1. Szarvas Zoltán (DD GÁZ Pécs) 8, 2. Magony Tamás (Kalocsa) 7.5, 3. Alan Cowderoy (angol) 7, 4. Ladányi Zsolt (Nagykanizsa) 6.5 ponttal. A verseny díjait Fehér József főrendező adta át a keddi záró­ünnepélyen. (Dr. Szabó) Mai sportműsor Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Paksi ASE- Tamási, UFC Szekszárd- Komlói Bányász 17, Duna- szentgyörgy Limex SE-Du- naföldvár, Paksi SE-Kalo- csa, Bátaszék-Bátaapáti 17.30, Dombóvári FC-Ariel Műszaki Áruházlánc-Ka­posvári Gazdász 18 óra. Idegenlégióssal erősít az ASE A labdarúgó NB I/B-be fel­jutott Paksi Atomerőmű SE együttese két éves szerző­dést köt az elmúlt idényben Kaposvárott, a Rákóczi-Ka- poscukor csapatában futbal­lozó Ruszlán Csemyijenkó- val. A 25 éves, gólerős uk­rán csatár (Ungvárról érke­zett Magyarországra) átiga­zolásáról a felek szóban már egyezségre jutottak, s a hét­végéig a „papírmunkát” is elintézik. Népújság Totó Tippjeink a totó 29. heti mérkőzéseire: 1. Vasas-Bremen X 2. Istanbulspor-Öster 1 3. Polonia-Duisburg 2 4. Heerenveen-Aalborg 1 5. Bastia-Grazer AK 1 6. Antwerp-Lausanne 1 7. FC Köln-Standard Liege 1 8. Stabaek-D. Moszkva X 9. Genk-Panahaiki 1 10. Hamburg-Samsunspor 1 11. Lommel-H. Rodics X 12. Halmstad-Turku X 13. R. Bucuresti-Lyon 2 Plusz 1 mérkőzés: 14. Montpellier-Groningen 1 Ullrich sárga trikóban. A Tour de France Luchon és An­dorra közötti 252.5 km-es tize­dik szakaszát a német Jan Ull­rich nyerte. A Telekom csapat versenyzője összetettben is át­vette ezzel a vezetést. Ullrich több mint egy perccel előzte meg az olasz Pantanit és a fran­cia Virenque-t, aki 2:38 perccel áll mögötte az összetettben. Labdarúgás Agraco-kupa ’97 A Szakály Agraco SE ren­dezésében július 20-án, va­sárnap első alkalommal ke­rül sor az Agraco-kupa pénzdíjas, nagypályás lab­darúgó tornára. Áz ese­ményre eddig hat együttes (UFC Szekszárd, Bonyhádi FC, Dombóvári * FC-Ariel Műszaki Áruházlánc, Szál­ka, tamási, Hidas) fogadta el a házigazdák meghívását. A torna szervezői ma délig még további csapatok je­lentkezését is várják. Ne­vezni a 74/471-747-es tele­fonszámon Árvái Ferencnél lehet. A 8.30 órakor kez­dődő viadal mérkőzéseit két helyszínen, Szakályban és Hőgyészen rendezik. Elárverezett Rímet Londonban 254 ezer fontért talált gazdára egy árverésen a labdarúgó Jules Rimet- kupa másolata. A „második számú” kupát 1966-ban ké­szítették, néhány hónappal az emlékezetes Anglia- Németország (4-2) világ- bajnoki döntőt követően. Az eredeti trófeát ugyanis egy kiállításon ellopták. Országos kajak-kenu vidékbajnokság, Szeged Teletömött paksi és tolnai aranyzsákok Megyénk két kajak-kenu szak­osztálya, a Paksi Atomerőmű SE és a Tolnai Kajak-Kenu SC sportolói az elmúlt hétvégén a szegedi Maty-éren megrende­zett országos vidékbajnoksá­gon tömték tele aranyzsákjai­kat: a hét elsőség mellé tizen­nyolc ezüst- és tizenegy bronzérmet szereztek. A tolnaiak eredményei, Felnőttek: K-2 1000 m: 2. Szakály Viktor-Jámbor Attila. Ifjúságiak: K-l 500 m: 4. Komáromi Edit. K-l 1000 m: 2. Hupczik Andrea. K-2 1000 m: 2. Hupczik Andrea-Komá­romi Edit. K-2 5000 m: 1. Hupczik Andrea-Komáromi Edit. Serdülők: K-l 1000 m: 4. Mátrai Zsolt. K-l 2000 m: 4. Mátrai Zsolt. K-2 500 m: 4. Mátrai Zsolt-Wichner Gábor. Kölyök: Leány K-l 500 m: 2. Faragó Renáta. K-l 2000 m: 2. Faragó Renáta, 3. Inger Ni­koletta. K-2 2000 m: 4. Schmidt Krisztina-Bartha Ni­koletta. K-2 500 m: 3. Inger Nikoletta-Bartha Nikoletta. Fiú K-l 2000 m: 6. Barina Balázs. K-2 2000 m: 4. Szaka Csaba-Kozma Zoltán. K-4 500 m: 2. Barina Balázs-Kláb Ta­más-Szaka Csaba-Kozma Zoltán. K-4 1000 m: 5. Varga Dávid-Inger Viktor-Kovács Krisztián-Kláb Tamás. K-4 2000 m: 2. Ezer Antal-Kovács Krisztián-Varga Dávid-Inger Viktor. Gyermek: K-2 2000 m: 6. Bartha Diána-Faldum Bere- niké. A paksiak eredményei: Bajnokok: K-l kölyök 2000 m: Boros Gergely. MK-1 kö­lyök 2000 m: Fenyvesi Judit. C-4 serdülő 2000 m: Doma Gábor-Vass János-Vass Pé- ter-Adorján Viktor. C-l ju­nior 500 és 1000 m: Kozmann György. C-4 felnőtt 200 m: Viktor Endre-Prancz Zol- tán-Schönveitz János-Fehér Imre. II. helyezettek: MK-1 kö­lyök 2000 m: Reményi Vero­nika. C-l serdülő 2000 m: Kirschner Zoltán. C-l serdülő 500, 1000 és 2000 m: Nagy Balázs. C-4 serdülő 500 m: Doma Gábor-Vass János- Vass Péter-Kirschner Zoltán. C-2 junior 1000 m: Nagy Zol- tán-Lőrincz Zoltán. C-2 fel­nőtt, 200 m: Schönveitz Já- nos-Viktor Endre. C-2 fel­nőtt, 1000 m: Viktor Endre- Prancz Zoltán. C-4 felnőtt, 500 m: Schönveitz János-Fe­hér Imre-Viktor Endre-Prancz Zoltán. C-4 felnőtt 1000 m: Viktor Endre-Fehér Imre- Prancz Zoltán-Takács Tibor. III. helyezettek: C-4 ser­dülő 1000 m: Benke Ro- land-Sima Zoltán-Zsigó Ri- chárd-Doma Gábor. K-l ifjú­sági 500 és 1000 m: Bárok Endre. K-l ifjúsági 5000 m: Gyökös Lajos. C-2 junior 500 m: Nagy Zoltán-Lőrincz Zol­tán. C-l felnőtt 200 m: Viktor Endre. C-2 felnőtt 500 m: Prancz Zoltán-Takács Tibor. C-4 500 m: Berger Gábor- Paczolai Győző-Forster Ró- bert-Takács Tibor. C-4 fel­nőtt 1000 m: Berger Gá- bor-Paczolai Győző-Forster Róbert-Schönveitz János. A Paksi ASE együttese 32 szakosztály versenyében az ötödik helyen végzett. Öt bajnoki cím a diákolimpia döntőjéről A közelmúltban Velencén le­bonyolított kajak-kenu diáko­limpia országos döntőjében - a vidékbajnoksághoz hasonlóan - megyénk mindkét szakosztá­lya, a Paksi Atomerőmű SE és Tolnai KKSC versenyzői is rajthoz álltak. A mintegy két­ezres mezőnyben a paksi és tolnai fiatalok öt bajnoki címet és számos dobogós helyezést lapátoltak össze. A paksiak eredményei: Országos bajnok: IV. kor­csoport, K-l 500 m: 1. Boros Gergely. V. kcs., C-4 1000 m: 1. Doma Gábor-Vass Péter- Vass János-Adorján Viktor. Ezüstérmes: TC-4 500 m: 2. Hüffner Zoltán-Lacza Ti- bor-Császár József-Led- neczky Zsolt. Bronzérmesek: MK-1 2000 m, fiúk: 3. Turbucz László. III. kcs., leány: 3. Fenyvesi Judit. C-l 1000 m: 3. Kirschner Zoltán. C-4 500 m: 3. Doma Gábor-Vass Pé- ter-Vass János-Kirschner Zol­tán. A tolnaiak eredményei: Országos bajnokok: Tóth Ba­lázs, Bartha Nikoletta, Bartha Nikoletta-Inger Nikoletta. Ezüstérmesek: Bartha Di­ána, Kovács Krisztián-Varga Dávid-Inger Viktor-Ezer An­tal. Bronzérmesek: Barina Ba- lázs-Kozma Zoltán-Szaka Csaba-Kláb Tamás, Schmidt Krisztina, Taijáni Krisz- tián-Appelshoffer Martin- Mátrai Balázs-Takács János, Inger Nikoletta, Hupczik And­rea-Komáromi Edit.- es &jl — Inger Nikoletta és Bartha Nikoletta (Tolnai Kajak-kenu SC) K-2 500 m-en szereztek diákolimpiái bajnoki címet

Next

/
Oldalképek
Tartalom