Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-15 / 163. szám

1997. július 15., kedd Sport 9. oldal Triatlon Három arany Fehérvárról XXIII. Fiat Gemenci Nagy díj A kerékpárverseny mindenkié Az elmúlt hétvégén első alka­lommal adott otthont triatlon- versenynek Székesfehérvár, precízebben Fehérvár-Csur­gó. A sprinttávú (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) viadalon megyén­ket a szekszárdi Dynamic TC sportolói képviselték. Nem is akárhogy: három arany és két bronzéremmel térhettek haza. A mintegy száz főt szám­láló mezőnyben az ifjúsági fiúk között rajthoz állt Mészá­ros János remek versenyzés­sel diadalmaskodott korosztá­lyában. A szekszárdi triatlo- nos kilenc percet „adott” a másodikként célba ért ifistá- nak. Mészáros az összesített értékelésben az ötödik helyen végzett. A junior B-korosztályú fiúk között Szabó János „rajt- cél” győzelmet aratott, az ab­szolút értékelésben pedig a második helyen zárt a a zalai Varga Ferenc mögött. Ugyan­csak a junior B-ben rajthoz állt Módos László a harma­dik, míg Vizdár Péter a ne­gyedik helyen végzett. Idejük az összesített rangsorban a negyedik, illetve a hatodik he­lyet jelentette számukra. A hasonló korú lányok mező­nyében Szilágyi Edit - öt per­cet javítva az egy héttel ko­rábbi legjobbján - elsőként Az NB I-es labdarúgó baj­nokság pénteki rajtja előtt tegnap a Hotel Stadionban tartott sajtótájékoztatót a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség és a Hivatásos Labdarúgó Liga. Kiderült, hogy a tájékozta­tót megelőző liga-közgyűlé­sen az élvonalbeli klubok - az MTK kivételével - módosí­tották a sokat vitatott 20 órás kezdési időpontokat. így az első három fordulóban 20 órára kiírt mérkőzéseket 19 órától játsszák, kivételek ez. alól az MTK hazai találkozói, amelyek este 8-kor kezdőd­nek. A liga-közgyűlésen (az alapszabály módosítás, a tava­lyi év pénzügyi beszámolója és a jövő évi költségvetési előirányzat elfogadása mel­lett) megválasztották a liga­tanácsot, amelyben hat élvo­nalbeli és négy másodosztá­lyú klub képviseli a csapatok érdekeit (az eddigi öt-öt he­lyett). Az NB I-ből az MTK, az ÚTÉ, a BVSC-Zugló, a ért célba. Eredménye a höl­gyek között a második hely megszerzéséhez volt ele­gendő. A felnőttek között dr. Szabó Péter is kitett magáért, korcsoportjában a harmadik legjobb időt teljesítette, s ez- 'zel abszolútban kilencedik­ként fejezte be a fehérvár­csurgói versenyt. Mészáros János A szekszárdiak eredmé­nyei, ifjúsági fiúk: 1. Mészá­ros János 1:02:44. Junior B, fiúk: 1. Szabó János 1:00:19, 3. Módos László 1:01:00, 4.'Vizdár Pé­ter 1:04:20. Lányok: 1. Szilá­gyi Edit 1:12:05. Felnőtt férfiak: 3. Dr. Szabó Péter 1:07:21. Debrecen, a Videoton és a Győr küldöttét választották, míg az NB I/B-ből Kiss Imre, a Csepel elnöke, Klement Ti­bor, a Matáv Sopron klubi­gazgatója (a Paksi ASE volt szakosztályvezetője), továbbá dr. Spiegl József kaposvári ügyvezető elnök és Pellei Sándor, a Kaba elnöke került a liga-tanácsba. Klement Tibor a három éve létrejött Hivatásos Labdarúgó Liga évente megválasztott ta­nácsában - az 1997/98-as bajnoki idényben - egyedüli­ként képviseli az állandósá­got. Czékus Lajos, az MLSZ fő­titkára kellemes meglepetés­nek minősítette, ha az idén másodszor Raab Karcher NB I néven útjára induló bajnok­ság színvonala emelkedne. A főtitkár szerint ehhez elsősor­ban igényesebb szakmai munkára van szükség. Czékus reményét fejezte ki, hogy az újfajta edzőképzés hamarosan meghozza gyümölcsét. A vasárnap véget ért XXIII. Fiat Gemenci Nagydíj nemzet­közi kerékpárverseny értéke­lése kapcsán adósak vagyunk még a pontverseny végeredmé­nyével. A legjobb hegyi hajrá- zónak járó ciklámen színű tri­kót az osztrák Florian Wiesin­ger az első szakasztól a viadal végéig magán tartotta, míg a legjobb részhajrázónak dukáló zöld trikót - különösen a ház­tömb körüli kritériumversenyen nyújtott emlékezetes alakítása alapján - a jugoszláv Igor Bilas érdemelte ki. Hegyi hajrák: 1. Florian Wiesinger (Tyrolia) 16, 2. Lju- jics (Csukaricski Beograd) 13, 3. Nikacsevics (Partizán Beog­rad) 11 ponttal. Részhajrák: 1. Igor Bilas (Partizán Beograd) 21, 2. Lju- jics (Csukaricski Beograd) 15, .3. Wiesinger (Tyrolia) 14 pont­tal. S hogy a kerékpárverseny mindenkié, azt bizonyította a szombat délután immár ha­gyományosan hatalmas érdek­lődés mellett megrendezett amatőr háztömb körüli verseny. A mintegy kettőszáz résztvevőt számláló eseményen az után­pótlás mellett rajthoz álltak a seniorok, az igazolt hölgyek Blatt Vince, az 1993-ban ala­kult Paksi SE-Atomerőmű SE közös labdarúgó szakosz­tályának frissen kinevezett igazgatója szerint az új szak­osztályi modell nagyobb önál­lóságot ad a technikai sze­mélyzetnek és ezzel együtt nagyobb felelősséget is ró rá. A sportvezető mindezt a Paksi Labdarúgó Klub rendezésében július 12-én sorra került szurko­lói ankéton mondta. (Ez az egyesület a labdarúgás, a sport paksi barátait tömöríti - A szerk.) Bencze János, a klub el­nöke megnyitója után kapott szót Blatt Vince, aki mindjárt leszögezte, hogy a szakosztály igazgatói poszt nem jár automa­tikusan elnökségi tagsággal. Ez utóbbi összetétele egyébként változatlan maradt, Etessy Gá­bor elnök mellett Kiss Zoltán a PA Rt-t, míg Faller Dezső az önkormányzatot képviseli. A sportvezető ezután bemu­tatta az NB-I/B-s Atomerőmű SE új vezetőedzőjét, a Kapos­várról érkezett Bőzsöny Jánost. Az ankét résztvevői megtudhat­ták továbbá, hogy a pályaedző továbbra is Váczi László ma­radt, míg a Klement Tibornak szánt technikai vezetői poszt (köztük a hosszú távú ob-n egyéniben bronz, csapatban aranyérmes szolnoki Ivánfi), a hegyi kerékpárosok, és a Nagy­díj történetében először családi versenyre is sor került. A népes mezőnyben egykori menő brin- gásokat és „kerékpáros-csemé- tekef ’ egyaránt felfedezhetünk. Eredmények: 7 éves korig, lányok (20 induló): 1. Koller Vivien, 2. Ranga Viktória, 3. Falvai Nóra (mindhárom Szek­szárdi Fiúk (33): 1. Támer Ko­los, 2. Ganczer Péter, 3. Auth Péter (mindannyian Szek­szárdi Alsó tagozatos lányok (15): 1. Szabó Rita (Bonyhád), 2. Sallai Zsanett, 3. Éppel Anikó (mindkettő Szekszárdi Fiúk (22): 1. Ganczer Tamás, Máté Szabolcs (mindkettő Szek­szárdi 3. Szabó Viktor (Bony­hád). Felső tagozatos lányok (14): 1. Seregély Mónika, 2. Joó Diána, 3. Molnár Mónika (mindannyian Szekszárd). Fiúk (28): 1. Czencz Péter, 2. Czing- ler Patrik, 3. Liska Gergely (mindannyian Szekszárd). Igazolt nők (5): 1. Ivánfi Brigitta (Szolnoki Cukor), 2. Jéger Veronika (Székesfehér­vár), 3. Karsch Beáta (BVSC), valószínűleg Kővári Istvánra „száll”. Az NB Ill-as PSE-nél Patkós Istvánt felváltó Blatt Pállal a klubvezetés két éves szerződést kíván kötni. Vábró József, az utánpótlás szakág vezetőjének munkájára to­vábbra is nagy szükség lenne, ám mivel az edző hasonló be­osztásra pályázott a Dunaferr- hez, így az ügyben még nincs döntés. A kitűzött célokról szólva Blatt Vince elmondta, az NB I/B-s csapattól a 4-8. he­lyek valamelyikének, míg az NB-III-as együttestől dobogós vagy dobogó közeli hely meg­szerzését várják el. Az igazgatói tájékoztató után eljött a kérdések ideje. Az első arra irányult, ki intézi a játéko­sok menedzselését, vételét, el­adását. A felvetésre az ismételt kérdést követően sem kaptak érdemi választ a jelenlevők. Az igazolásokat illetően Blatt Vince elmondta, hogy azok nem „vaktában” történtek (volt erre utaló kérdés is), hanem olyan, egykori klubjukban meghatározó játékosokat hoz­tak, akiktől a két elsőosztályba távozott futballista (Vayer és Búzás) megfelelő pótlását re­mélik. Blatt Vince leszögezte, hogy az edzőnek nagyobb sza­4. Bódog Alexa, 5. Arató Gab­riella (mindkettő Szekszárdi KSC). Seniorok, 39 év alattiak (23): 1. Sebestyén László (Szé­kesfehérvár), 2. Seregély Ró­bert, 3. Halász László (mind­kettő Szekszárd). 40-49 éves kcs. (3): 1. Asztalos Sándor (Székesfehérvár), 2. Harkai Ist­ván (Mohács), 3. Stude Róbert (Cikó). 50-59 kcs. (7): 1. Guido Neri (olasz), 2. Boda József (Székesfehérvár), 3. Tieno Pa- terlini (olasz). 60 év felett: 1. Müller Ferenc (Budapest). Mountein bike, nők (5): 1. Tölgyesi Gabriella, 2. Höss Il­dikó, 3. Kaczián Lívia (mind­annyian Szekszárd). Férfiak (25): 1. Liska Pál, 2. Müller Zoltán, 3. Müller Ádám (mind­annyian Szekszárd). Családi kategória (7): 1. Ganczer család (Tibor, Ti- bomé, Péter, Tamás, Csaba, Zoltán és a nagymama), 2. Ép­pel család (László, Attila, Anikó, Szilvia, Ágnes), 3. Szemes és Szabó család. A Ranga család (Máté, Viktória, Ildikó) különdíjban részesült. A Fiat Gemenci Nagydíj tombolasorolásán nyertes szel­vények listáját csütörtöki lap­számunkban olvashatják. badságot biztosít, és célja a jó munkalégkör megteremtése. Elismerte továbbá, hogy a kö­zönséggel való kapcsolattartás - melynek alapja az őszinteség kell legyen - még javításra szo­rul. A szakosztály igazgató a jövőben több lehetőséget kíván biztosítani a csapatért tenni akaró vállalkozóknak. A következő hozzászóló a legkényesebb témáról, Klement Tibor váratlan távozásának kö­rülményeiről, hátteréről érdek­lődött: azért változott-e a szak- osztálymodell, mert Klement Tibor elment, vagy azért ment el, mert számára visszalépést jelentett a változás. Blatt Vince válaszában elmondta, Klement Tibor is azok közé tartozott, akik őt a sportéletbe visszahív­ták, s személy szerint szeretett volna együtt dolgozni a volt szakosztályvezetővel. A szak­osztály igazgató azt azonban el­ismerte, hogy Klement Tibor számára valóban visszalépést jelentett volna a technikai veze­tői beosztás. Az ankét hátralévő részében az új vezetőedzők számoltak be a felkészülés eddigi szakaszá­ban történtekről, s vázolták a bajnoki rajtig hátralévő időszak teendőit. Vöröss Endre Mai sportműsor Sakk: Hegyhát-kupa nem­zetközi viadal záró fordu­lója Gyönkön, a Tolnai La­jos Gimnáziumban 9 órától. Sportoktatói tanfolyam indul A Tolna Megyei Önkor­mányzat Testnevelési és Sporthivatala az új tanévben - 35 sportágban - alapfokú sportoktatói tanfolyamot in­dít. A képzésben minden 18. életévét betöltött, középis­kolai érettségi, illetve szak­iskolai bizonyítvánnyal ren­delkező részt vehet. A je­lentkezési lapok a megyei sportegyesületeknél, ön- kormányzatoknál és a sporthivatalnál szerezhetők be. A kitöltött jelentkezési lapot a megyei sporthivatal címére (7100, Szekszárd Mártírok tere 11-13.) kell elküldeni, vagy ott szemé­lyesen leadni. Jelentkezési határidő: szeptember 19. Dávid Chicagóban Dávid Koméi, az Albacomp kosarasa három hetet tölt el a Chicaco Bulls csapatának újonctáborában. Az NBA- bajnokánál akár profi szer­ződést is ajánlhatnak Dá­vidnak. „Számomra már az is nagy dolog, hogy meghí­vást kaptam Amerikába, rá­adásul Chicagóba” - nyilat­kozta Dávid Koméi. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 28. hét totónyereményei a jövede­lemadó levonása után a kö­vetkezők: 13 plusz egy találatos szelvény 21 darab, nyere­ményük egyenként 283 252 forint, 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyen­ként 116 633 forint, 12 találatos szelvény 553 darab, nyereményük egyen­ként 3796 forint, 11 találatos szelvény 6093 darab, nyereményük egyenként 345 forint, 10 találatos szelvény 36 593 darab, nyereményük egyenként 96 forint. Góltotó: 4 találatos nem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg 1 046 124 forint. 3 találatos 2 darab, nye­reményük egyenként 76 524 forint. Labdarúgás Element Tibor újabb egy évig tagja a liga-tanácsnak Szurkolói fórum a4utballról Pakson Ki intézi a játékosok adásvételét? Tour de France Brochard nyerte az első hegyi szakaszt A francia Laurent Brochard nyerte meg a francia kerékpá­ros körverseny, a Tour de France első hegyi szakaszát. Nem meglepetés, hogy a Pau és a Pireneusok szívében talál­ható Loudenville közötti, 182 km-es 9. etap a házigazdák ver­senyzőjének sikerével fejező­dött be, hiszen Brochard köztu­dottan a hegyi szakaszok egyik „királya”. A második helyen honfi- és csapattársa Richard Virenque, a harmadikon pedig az olasz Marco Pantani végzett. Az összetettben továbbra is a francia Cedric Vasseur vezet, megelőzve a német Ullrichot és a spanyol Olanót. À korábbi éllovas Cippolini sérülés miatt feladta a versenyt, míg a doppingvétségen ért Ab- duzsaparovot kizárták. Legalább a nézők jól szórakoztak fotó:FEB Féreg, a pankrátor Nem sikerült a bemutatkozás Dennis Rodman- nek a pankrátorok világában. Az észak-ameri­kai profi kosárlabda-pontvadászatának (NBA) bajnokcsapatában, a Chicago Bullsban szereplő „fenegyerek” Hulk Hogannel alkotott párt, de a birkózás és az utcai verekedés (no meg a szí­nészkedés) elegyéből álló megméretésben ver­hetetlennek tartott Lex Luger-Giant duóval szemben alul maradtak. Az Óriás az ebben a sportágban divatos „fej-földhözcsapással” in­tézte el Hogant. Giant méretei egyébként való­ban lenyűgözőek, a profi pankrátor 224 cm-es magasságához 204 kg-nyi testsúly társul! A show végén a Féreg becenévre hallgató Dennis Rodman (képünkön a levegőben) nemes egy­szerűséggel kirúgta a játékvezetőt a ringből. — A vereség ellenére nagyon jól éreztem magam. Furcsálltám, hogy kikaptunk, hiszen ebben a sportágban sem csak a testméretek számítanak. Fontos, hogy használjuk a fejün­ket, éppen ezért érthetetlen számomra, hogy miért ellenfelünk diadalmaskodott - nyilat­kozta az örök bohém Rodman. FOTÓ: FEB

Next

/
Oldalképek
Tartalom