Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-02 / 152. szám
6. oldal Gazdaság 1997. július 2., szerda Farmerexpó ’97. Az idén is lesz Farmerexpó Debrecenben: Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szakkiállítását augusztus 19-e és 22-e között rendezi meg a V-Trade Bt. Az idén összesen tízezer négyzetméteres beépített területen mutatkozhatnak be a kiállítók, akiknek száma meghaladja a kétszázötvenet. Harmadik lista. Óriási befektetői érdeklődés mutatkozik az egyszerűsített privatizáció harmadik listáján szereplő cégek iránt. Ma jár le a pályázat beadási határideje. Több mint 200 befektető vásárolta meg a listán szereplő 19 társaság tenderdokumentációit. Kezes, fizess. A Pénzügyminisztérium számított arra, hogy a Postabank élni fog a kért állami garanciával. Mivel a pénzintézetnek szóló kezesség első 5,5 milliárd forintos részlete most esedékes, a tárca megkezdi a beváltott garancia kifizetésének előkészítését. A vi- szontgaranciát vállalt tulajdonosoknak jelenleg csak a 128 millió forintos kamatot kell fizetniük. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 311,77 Francia frank 31,86 Japán jen (100) 163,34 Német márka 107,38 Olasz líra (1000) 110,26 Osztrák schilling 15,26 Svájci frank 128,03 USA-dollár 187,52 ECU 211,52 A kiskapukat bezárják, az ellenőrzést szigorítják / Átalakuló agrárexport-támogatás A hárommilliárd forintos agrárexportcsalás elkövetésében a törvénysértők mellett a helytelen - kiskapukat tartalmazó - szabályozórendszer is vétkes. A visszaélések következményeként jövőre tovább szigorodik az exporttámogatási rendszer, a kiskapuk bezárulnak - nyilatkozta lapunknak Eder Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárrendtartási Hivatalának osztályvezetője. A szaktárca illetékese elmondta: az exporttámogatások felvételénél elkövetett - és a múlt év őszén feltárt - visszaélések egy része szándékos törvénysértés volt. Ilyennek minősültek azok az esetek, amikor például a kereskedők - összejátszva a vámhivatal tisztviselőivel - üres kamionokat utaztattak többször ki-be a határon, s a vámokmányokba beírt, valótlan adatok alapján igényelték a szubvenciót. A visszaélések egy másik része viszont az exportszabályozási rendszer adta ügyeskedési lehetőségek (kiskapuk) kihasználásából adódott. Például olyan szállítmányt tüntettek fel a vámokmányokban, amelyre magasabb támogatás jár. Az eltérő szubvenciós kulcsok a szabályok kijátszására adtak lehetőséget. Erre a különféle támogatások mértékének közelítése a megoldás. Az exporttámogatási rendszer tavalyi módosítása, szigorítása óta jelentős mértékben csökkent a visszaélések száma. 1996-tól ugyanis már nem az árbevétel, hanem a kivitt mennyiség után igényelhető a kompenzáció. Ez a rendszer ellenőrizhetőbb, kizárja annak a lehetőségét, hogy az exportőr összejátszhasson a vásárlóval. A szaktárcánál már készül az 1998. évi agrárszabályozási rendszer. E szerint jövőre megszűnik a direkt jellegű agrárexport-támogatás jelenlegi rendszere. A WTO-val kötött megállapodásunknak megfelelően kisebb összeg áll majd rendelkezésre a kivitel támogatására. Az így felszabaduló költségvetési forrásokat a szaktárca a termelők javára kívánja átcsoportosítani. Ezen kívül várhatóan egyéb támogatási formák is megjelennek majd, de kidolgozásuk még nem fejeződött be. Összességében szigorúbb, de átláthatóbb és ellenőrizhetőbb támogatási rendszerre lehet jövőre számítani. Újvári Gizella Ami drága, az az olcsó Ipari környezetvédelem - nem középiskolás fokon A Környezetvédelmi Világnap hazai rendezvényein az egyik legtöbbet emlegetett kifejezés az „ISO 14001” volt. Szakmai körökben jól ismert fogalom ez, a beavatatlanok azonban aligha tudják, hogy ipari környezetvédelmi rendszert jelent.- Olyan metódus ez, amelynek alkalmazásával voltaképp mindenki jól jár - mondja dr. Kovács Árpád, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. - Az európai országokban már számos nagyvállalat alkalmazza, csakhogy bevezetésének meglehetősen költséges feltételei vannak. A cégen belül ki kell például alakítani olyan felkészült szakemberekből álló menedzsmentet, amely kizárólag abból a szempontból vizsgálja az adott termelési folyamatokat, hogy miként csökkenthető a szennyező anyagok kibocsátása. Természetesen összekötik a kellemest a hasznossal: olyan eljárásokat vezetnek be, amelyekkel nemcsak a szennyező melléktermék, hanem az előállításhoz felhasznált energia is csökkenthető. A környezetbarát technológia ily módon tetemes költségmegtakarítást is jelent. Az ISO 14001 hazai elterjedésére azonban sajnos még várni kell, hiszen már az induláshoz is tetemes összegeket kell beruházni. S bár a ráfordítások 3-5 év alatt kamatosán megtérülnek - a források csak kevés vállalatnál állnak rendelkezésére. A Mol, a Dunaferr és a Dunapack már alkalmazza az ISO 14001-et. A Környezetvédelmi Alap pedig pályázatot írt ki azoknak a kis- és közép- vállalkozásoknak, amelyek ezt a környezetvédelmi rendszert meg kívánják honosítani. A területi környezetvédelmi hivatalban beszerezhető a felhívás. K. T. Száraz hetek következnek Ideális aratóidőt jósol a meteorológia Igaz, az elmúlt napokban sok helyütt voltak kiadós esőzések, de az időjárás a következő hetekben jóvá teszi minden korábbi „vétkét”: a szakemberek szerint ideális aratóidőre számíthatnak a gazdaságok a következő hetekben. Stollár András agrometeoro- lógus elmondta munkatársunknak, hogy a lehullott csapadék nem ártott a kalászosoknak, sőt a vízigényes kertészeti kultúráknak - a zöldségféléknek, gyümölcsöknek - éppen jókor jött az égi áldás, mert a kánikulai meleg napok már kiszárították a talaj felső rétegét. Az agrometeorológia a betakarítás heteire kedvező időjárást jósol. Az előrejelzések júliusra az átlagosnál valamivel melegebbet ígérnek - 11-20-a között csapadékos napokkal fűszerezve. Ezt követően azonban ismét szárazra fordul az idő. A gabona betakarítására a legalkalmasabb időszak július vége, augusztus első fele lesz. Ekkor legfeljebb kisebb esők, átvonuló zivatarok szakíthatják meg az aratást. Az agrometeorológus szerint az eső nem teszi tönkre a lábon álló kalászosokat, csak a gyomosodás miatt káros. Ezért a kertészetekben és gyümölcsösökben folyamatosan kell gyomtalanítani. Gondoskodni kell a növényvédelemről is, mert a vizes levélfelületeken könnyen kialakulnak és gyorsan terjednek a gombafertőzések. (újvári) Lezárult az utazási irodák bejegyzése Új feltételek, új lista Az utazási irodák nagy többsége eljuttatta a hétfői határidőig az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumhoz a működéshez kormányrendelet által előírt tárgyi és személyi feltételek meglétét igazoló dokumentumait. Licov Alexandemé, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta: még nem fejeződött be az irodák által beküldött anyagok értékelése. A tárca július első felében listát tesz közzé azokról a társaságokról, amelyek nem tettek eleget a rendeletben előírtaknak, és megindítja a törlési eljárást. Januárban 965 utazási iroda működött hazánkban. A rendelet az utasok biztonsága érdekében szigorítja az utazási irodák működési feltételeit, például cégbíróság által bejegyzett vállalkozásoknak kell lenniük. Vagyoni biztosítékot is le kellett tenniük az utazási irodáknak, nettó árbevételük függvényében. A nemzetközi utakat szervező irodák kauciója 1,5-10 millió forint, a charterjáratokkal utaztató társaságoké legalább 8 millió. Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elviselni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni: A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegészítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnót adunk ajándékba. És mindezt csupán 3 450 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakeres- kedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. ADAC 3 A r* í\ AAA TT^X- 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA 450 000 Ft-tói TOYOTA- SZEKITO KFT 7100 SZEKSZARD, ALKONY U. 1. TEL.: 06-20-574-761 Bízhat a jelben Hogyan jött létre az APEH? Harminc éve alakult meg a PM Bevételi Főigazgatósága, és tíz évvel ezelőtt jött létre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. A gazdaságirányítás rendjéhez elválaszthatatlanul kapcsolódik az ellenőrzés. Fontos szerepe van az állami célok, döntések és az ezeket megjelenítőjogszabályok, előírások betartásának és ezen keresztül annak biztosításában, hogy a gazdálkodás megfeleljen a mindenkori irányítási rend által támasztott követelményeknek. A kormány 1967. július 1-jei hatállyal létrehozta a PM Bevételi Főigazgatóságát és annak területi igazgatóságait. Ennek az apparátusnak a feladatává vált a pénzügyi revízió. Ez felölelte a korábbi adóellenőrzést - a szabályozókban bekövetkezett számottevő változásoknak megfelelő tartalommal -, és átvette a mérlegrevíziónak, valamint a dokumentális ellenőrzéseknek bizonyos elemeit. 1971. január 1-jétől a Bevételi Főigazgatóság közvetlen irányítása alá kerültek a tanácsi vállalatok, és a szövetkezetek pénzügyi revízióját végző megyei és fővárosi hivatalok. Az adók és támogatások nyilvántartását ettől kezdve számító- gépes adatszolgáltatással látták el. Az országos hatáskörű bevételi apparátus, a Bevételi Főigazgatóság központi irányítása és felügyelete alatt működő 6 területi igazgatóság, 19 megyei és 1 fővárosi hivatal, valamint 6 adóelszámolási irodából állt. Az 1982-es esztendő ismét jelentős változást idézett elő a szervezetben. Addig a központi irányítás ellenére elkülönültek a minisztériumi vállalatok, a tanácsi vállalatok, valamint a szövetkezetek pénzügy-gazdasági ellenőrzését végző szervezeti egységek. A hármas tago- zódású szervezet kétlépcsőssé alakult. A területi igazgatóságok és a megyei (fővárosi) hivatalok összevonásával újonnan létesült megyei és fővárosi igazgatóságok váltak illetékességi területükön valamennyi szocialista vállalati formában működő gazdálkodó szervezet elsőfokú adóhatóságává és a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés végrehajtására hivatott szervezeti egységekké. A területi igazgatóságok átszervezését a hat területi adóelszámolási iroda fokozatos megszüntetése és Budapest székhellyel Központi Adóelszámolási Iroda létrehozása követte 1984-ben. A Bevételi Főigazgatóság elnevezése a tevékenységet jobban kifejező Ellenőrzési Főigazgatóságra változott. A tanácsi adóhatósági szervezet változásának következő jelentősebb állomása az 1986. június 30-án az érdekképviseletek által működtetett adóközösségek megszüntetése volt. Az adóközösségek feladatait a megyei tanács vb. adómegállapító hivatala vette át. Ezzel a változással a társasági adók kivételével valamennyi lakossági adó tisztán tanácsi hatáskörbe került. Az adómegállapító hivatal hatásköre az adóközösségekéhez képest bővült, mivel a kisiparosokon és magánkereskedőkön kívül valamennyi más általános jövedelemadót és forgalmi adót fizető magánszemély adókivetéseit is intézte. Adóellenőrzést nem, hanem kizárólag leltár és nyilvántartás ellenőrzést végzett. Továbbra is az Illetékhivatalok látták el az általános jövedelemadóval, a magánszemélyek forgalmi adójával összefüggő adó-ellenőrzési, jövedelem-összevonási feladatokat. Az 1971-ben létrehozott egységes bevételi szervezet feladatai az évek múltával túlnőttek az adóhatósági jellegű és mérlegszemléletű vizsgálatokon, tevékenységében - ha nem is meghatározó, de - érdemleges lett a közgazdasági vizsgálódás, elemzés, tartalmában egyre inkább közgazdasági jellegűvé vált. 1987. július 1-én - szervezeti oldalról megelőzve a vállalati és lakossági adóreformot - a teljes lakossági jövedelemszabályozás az új központi adóapparátus az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe került. Ez szervezeti szempontból azt jelentette, hogy a megyei adómegállapító hivatalok, továbbá az illetékhivatalok adóellenőrzéssel foglalkozó osztályai, és a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatósága az APEH szervezetébe olvadtak be. A létrehozott hivatal országos hatáskörű, központi államigazgatási szerv lett. Feladatát a fővárosi a megyei adó- és ellenőrzési igazgatóságok, illetve a fővárosi, megyei adófelügyelőségek útján látja el. Az APEH létrehozásának a célja volt az adóztatási és ellenőrzési munka magasabb szakmai színvonalú ellátása, a költségvetés bevételeinek hatékonyabb biztosítása, az adómorál javítása, az elbírálás egységesítése az ország területén. Feladatai: az adóztatás végrehajtása, nyilvántartás, pénz- ügyi-gazdasági-hatósági ellenőrzés, a törzskönyvi nyilvántartás, információs igények kielégítése, a juttatások kiutalása, adatfeldolgozás, elemzés. (X)