Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-16 / 138. szám
1997. június 16., hétfő Sport 9. oldal Közönségszórakoztató játék, biztos feljutás NB I/B-s az Autó Techno Szekszárdi Cselgáncs Kovács Anti Budapesten az első helyre rangsorolt Idei második hazai versenyét is megnyerte Kovács Antal, a paksi Atomerőmű SE olimpiai bajnoka. Ezúttal a Budapesti Honvéd küzdősport centrumában, szombaton megrendezett országos rangsoroló versenyen nem talált legyőzőre. A Duna-partiak cselgán- csozója remekül kezdett, a 95 kg-osok mezőnyének csoportmérkőzésein előbb Szászt verte egy mögélépésért kapott tíz ponttal, majd Nedelkovi- csot késztette megadásra egy combdobással. Mindkét ösz- szecsapás körülbelül 15 másodpercig tartott... A folytatásban Borost is ipponnal (lábfelszedés) győzte le, így első nehezebb meccsét a döntőben kellett megvívnia. Kovács a fináléban újra a honvé- dos Szásszal találkozott, s kettejük második, nagy iramú, élvezetes párharcát öt ponttal nyerte a paksiak olimpiai bajnoka. — Kicsit sok volt a szünet a csoportmeccsek és a döntő között - mondta Kovács Antal -, de egyébként nincs semmi baj. Dolgozom keményen. — Antinak sokat kell versenyeznie - kommentálta versenyzője szereplését Han- gyási László. — Először gyengébb viadalokon, aztán jöhetnek az erősebbek. Éreztem, a tét, a szurkolás most még megzavarta, elbizonytalanította, nem mert sokat kockáztatni. A 71 kg-osok között sokáig úgy tűnt, újabb arannyal gazdagodik a Duna-parti küldöttség. A fiatal Braun Ákos már hét ponttal vezetett a súlycsoport döntőjében, ám fél perccel a találkozó vége előtt ellenfele, a debreceni Bodnár András egy ipponnal fordítani tudott. A hölgyek 52 kg-os súlycsoportjában egy másik paksi dzsúdós, Till Barbara köny- nyedén jutott egészen a döntőig, ott azonban nem bírt nagy ellenfelével, a „mumus” Vészi Klárával. — Egyszerűen nem fekszik nekem a stílusa, van ilyen - mondta Till Barbara. — Jobb lenne azonban, ha nem ezen dőlne el a világbajnoki szereplés. Ideje volna végre lefektetni a válogatási elveket, és versenyeztetni kettőnket. NS OTP Bank-Hírös-kupa triatlon verseny Varga Szabolcs ezüstérmes A hétvégén Szekszárdon rendezték az NB Il-es férfi kosárlabda bajnokcsapatok osztályo- zóját az NB I/B-be jutásért. A házigazda Autó Techno együttese három emlékezetes győzelmet aratva, az NB II bajnokaként került a másodosztályba. Autó Techno Szekszárd- TFSE 81-78 (42-33) 250 néző, v: Faidt, Schäffer. Szekszárd: Farkas (13), Kaj- tár (8/6), Szűcs (15), Iseghohi (23), Vörös (17/9). Csere: Csányi (5/3), Dorogi (-), He- imann (-). Edző: Mészáros András. TFSE: Faragó (2), Bitvai (17/9), Szőke (10), Neszményi (16/3), Szánthó (15). Csere: Patkós (9/3), Szolnoki (5/3), Velenczei (4), Bodon (-), Czine (-). Edző: dr. Ránky Mátyás. A házigazdák kezdtek jobban, az egyetemisták a gyors játékot erőltették, ám a dobásaikba rendre hiba csúszott (5. perc: 12-7). A vendégek időkérése ellenére tovább nőtt az autósok előnye, már tíz ponttal is vezettek a hazaiak. Rendkívül nagy iramot diktált mindkét együttes, a rohanást a Szekszárd bírta jobban. Míg a hazaiaknál a kezdőötös termelte a pontokat, addig a TF sorozatos cserékkel igyekezett frissíteni (10. p.: 22-9). Mészáros edző kettős cseréjét követően (Vörös és Farkas pihenhetett) némiképp alább hagyott az autósok lendülete (14. p.: 29-19). A fővárosiak magukra találtak, s öt pontra felzárkóztak. A hazaiaknál visszaállt Farkas és Vörös, utóbbi két triplával nyugtatta meg a kedélyeket (17. p.: 36-26). A második játékrész elején a vendégek sorozatban nyolc pontot dobtak (23. p.: 44-41), a szekszárdiak „gólképtelenségét” végül Iseghohi törte meg. A következő két percben az autósoknak minden bejött, újra kilenc pontra növelték előnyüket. A 31. percben két pontra felzárkóztak (56-54) a jó fizikumú fővárosiak, űzték-hajtot- ták a szekszárdiakat, szorosan védekeztek, sokmozgásos támadójátékukkal állandó zavart okoztak a hazaiak palánkja alatt (37. p.: 69-62). A hajrában hárompontos dobóversenyt rendeztek a csapatok. Az utolsó percre ötpontos előnnyel fordult a Techno és a dudaszóig hármat meg is őrzött előnyéből. Kitűnt: Iseghohi, Vörös, Farkas, Szűcs, illetve Bitvai, Neszményi, Szánthó. Marcali-Biogal Vadkakasok (Debrecen) 93-86 (50-34). Ifj. Fekete László Autó Techno Szekszárd- Marcali 105-73 (49-45) 350 néző, v: Parádi, Faidt. Szekszárd: Farkas (-), Kajtár (3/3), Szűcs (38/3), Iseghohi (12), Vörös (26/21). Csere: Dorogi (8), Kónya (11/9), Csányi (3/3), Heimann (2), Varga (2). Edző: Mészáros András. Marcali: Sótonyi (12/12), Nagy (10/6), Bognár (25), Bodor (18/12), Bo- rovszky (8). Csere: Hász (-), Joó (-). Edző: Várfalvi István. A mérkőzés elején rövid ideig vezettek a vendégek, ám szellemes, ötletes támadásaikkal az autósok hamar elhúztak (7. p.: 19-12), csupán Farkas sérülése okozott bosszúságot. Szűcs remekül centerezett; a hazaiak gyors, sok mozgásos játékának nem találta ellenszerét a Marcali (13. p.: 34-23), a rutinos, jó kezű somogyiak középtávoli, s hárompontos dobásokkal próbálták tartani magukat. Az első félidő végén olyannyira belejöttek a triplagyártásba, hogy három egymást követő körön túliukkal egyenlítettek, majd a tavaly még NB I-es Bognár György duplájával a vezetést is átvették (18. p.: 39-41). A hajrá váltott vezetéséből végül Vörös utolsó másodperces hármasával a Techno került ki győztesen. A második játékrészt egy Iseghohi-zsákolással, illetve egy 8-0-ás szériával indították a vendéglátók (23. p.: 57-45). Időkérése után ugyan még egyszer lábra kapott a Marcali (25. p.: 59-55), ám ahogy az idősebb vendégek fáradtak, úgy húzott el a Techno. Egy látványtervező is megirigyelhette volna a parádés hazai kosarakat, Iseghohi és társai nagyszerű labdákkal tömték Szűcsöt, aki egyszerűen képtelen volt hibázni (34. p.: 87-64). Az utolsó percekben a közönség felállva ünnepelte a második győzelmükkel NB I/B-be jutott szekszárdiakat. Kitűnt: Szűcs, Vörös, Kónya, illetve Bognár. TFSE-Biogál Vadkakasok 83-70 (46-36). Autó Techo Szekszárd- Biogál Vadkakasok 112-90 (58-48) 250 néző, v: Forrai, Faidt. Szekszárd: Dorogi (12), Kajtár (28/24), Szűcs (32/9), Iseghohi (34/15), Vörös (-). Csere: Csányi (-), Kónya (2), Heimann (4), Varga (-). Edző: Mészáros András. Vadkakasok: Ónodi-Szücs Z. (3), Hamza (18/6), Ónodi- Szücs R. (4), Szekeres (22/6), dr. Takács E. (14). Csere: Habuczki (17), dr. Takács L. (12), Boros (-). Edző: Boros Gábor. Szűcs, Iseghohi és Kajtár is triplával nyitott, nem csoda, hogy a debreceniek már a 2. percben időt kértek. Villámgyors szekszárdi akciók futottak a parketten, a debreceniek sokszor szemmel is nehezen követték a labdát (5. p.: 15-6). Kajtár irányításával - a védekezésre minimális energiát fordítva - örömkosárlabdát játszottak a házigazdák (11. p.: 35-19, 17. p.: 55-41). A második játékrész az elsőhöz hasonlóan szintén Szűcs hármasával indult, a játék azonban fokozatosan lelassult. A publikum szórakoztatásáról a szünet után - Kajtár mellett - elsősorban Iseghohi gondoskodott, a nigériai légiós triplákat, látványos duplákat szórt, gyönyörűen szerelt, zsákolt (31. p.: 90-70). A 36. percben a századik Techno pont is a színesbőrű kosaras nevéhez fűződött. A sűrűn cserélő szekszárdiak köny- nyed győzelemmel fejezték be a tornát. Kitűnt: Szűcs, Kajtár, Dorogi, Iseghohi, illetve Szekeres, Habuczki. Mészáros András: — Örülök, hogy nem a hazai pálya előnye döntötte el a feljutás kérdését. Egyetlen szoros mérkőzést játszottunk, azt is magunknak tettük nehézzé. Köszönöm a fiúknak, hogy - kivéve az utolsó mérkőzést - csapatként dolgoztak. TFSE-Marcali 80-74 (34-36). A végeredmény: 1. Autó Techno Szekszárd, 2. TFSE, 3. Marcali, 4. Biogal Vadkakasok (Debrecen). (Az első két helyezett jutott az NB I/B-be). Ifj. Teszler Vendel Varga Szabolcs, a szekszárdi Dynamic TC sportolója második helyen végzett a szombaton Kecskeméten lebonyolított OTP Bank- Hírös-kupán. Hazánkban első ízben rendeztek dupla triatlont, a 600 m úszásból, 16 km kerékpározásból és 4 km futásból álló távot a rendezők megfelezték, s így kétszer egymás után kellett teljesíteni az etapot. Az első körben az úszás során Varga Szabolcs és Kuttor Csaba tempózott az élen, a 8 kilométeres kerékpározás és 2000 méter futás után továbbra is ők ketten vezettek. A harmadik számot követően ismét vízbe vetették magukat a versenyzők. A második sorozatban Kuttor erősített, lerázta üldözőit, s fölényesen nyerte az idén - sikeresen - debütáló dupla triatlon versenyt. A második helyért folytatott csatában Varga Szabolcs diadalmaskodott. Dr. Szabó Péter, Varga Szabolcs edzője elmondta, hogy versenyzője a délelőtt folyamán az amatőr Hírös-fu- tamon (400, 16, 4) is elindult, ahol győzelemmel „melegített”. Á szekszárdi sportoló ennek ellenére délután válogatottakat utasított maga mögé. Végeredmény, férfiak: 1. Kuttor Csaba (Villám SC) 44:39, 2. Varga (Dynamic TC Szekszárd) 45:02, 3. Schumacher (Oxigén) 45:06. Nők: 1. Czérna Rita (Graboplast VSE) 51:11,2. Walkó (Dunapack PSC) 51:23, 3. Straubinger (Debreceni Oxigén) 51:55. Dorogi ejti a labdát a Vadkakasok gyűrűjébe fotó: bakó jenö 26. Női kosárlabda Európa-bajnokság Negyedikként zárt válogatottunk A Budapest Sportcsarnokban tegnap befejeződött a 26. női kosárlabda Európa-bajnokság. Az Európa-bajnoki címért - lapzártánk után - a szlovákok és a litvánok szálltak harcba, míg a bronzmedálért a magyarok és a németek viaskodtak. A szombati elődöntő után vasárnap is súlyos vereséget szenvedtek a mieink, így válogatottunk végül negyedikként zárt. A jövő évi világbajnokságra az első hat európai válogatott (Németország a rendező jogán) kvalifikálta magát a budapesti kontinens vetélkedőről. Elődöntők! Szlovákia- Magyarország 81-55 (37-28) (Szombaton játszották). 8000 néző, v: Richardson (angol), Sancha (spanyol). Szlovákia: Bielikova (11), Kotocova (18), Vasilkova (9), Hirakova (15), Kuklova (10). Csere: Hutkova (6), Razgova (7), Janostinova (3), Skvarekova (2). Szövetségi kapitány: Tibor Vasilko. Magyarország: Iványi (2), Németh (7), Balogh (7), Csák (3), Nagy D. (6). Csere: Károlyi (18), Kalmár-Nagy (8), Fodor (2), Seres (2), Újvári (-), Hollósy (-), Béres (-). Szövetségi kapitány: Killik László. A szlovákok Hirakova révén már a tizedik másodpercben megszerezték a vezetést, amire Nagy Dóra válaszolt. Nem tűntek megilletődöttnek a vendégek, sőt, Bielikova 8 méterről is a kosárba talált, majd Kotocova növelte a szlovákok előnyét (9^1). Továbbra is lendületesebbnek bizonyultak a vendégek, míg a magyarok támadásban sokat hibáztak. Agresszív védekezésük révén többször is labdához jutottak a szlovákok, gyors ellentámadásaikat rendre pontosan fejezték be, így a félidő közepére már 13 pontra nőtt az előnyük (24—11). Szerkezeti váltást hajtott végre Killik László, ez egy ideig hatásosnak is bizonyult (24—16), ám a szlovákok kiismerték e taktikát és ők is átcsoportosítottak. A 15. percre Vasilkováék 14 pontra növelték előnyüket, mert biztosan dobtak távolról, közelről egyaránt. A fordulást követően ismét a szlovákok kezdtek jobban, Hirakova megszakítás nélkül hét pontot szerzett, majd Vasilkova pontjával már 18 pont volt a két csapat között a különbség (46-28). A szlovákok nem engedtek az iramból, biztosan értékesítették helyzeteiket, míg a magyarok kapkodtak, s rendszeresen eladták a labdát. A 34. percben már 31 pont volt a különbség (74-43), amelyet a végére azért sikerült valamelyest csökkenteniük a magyaroknak. A jelek szerint „kijátszotta” magát a magyar válogatott a spanyolok elleni pénteki negyeddöntőben, a szlovákokat ugyanakkor a jugoszlávok nem állították nagyobb nehézségek elé. Ez dönthetett, hiszen míg a házigazdák ólomlábakon mozogtak, addig Bielikováék szárnyaltak, különösen a második húsz percben mutattak be remek játékot. A szlovákok biztos és teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Litvánia-Németország 78-77 (34-33, 70-70). (Szombaton játszották). 4000 néző, v: Tosev (bolgár), Zachara (cseh). Drámai csata jellemezte az elődöntőt, mindkét csapat erőn felül teljesített, s a végén már csak a szerencse dönthetett a litvánok javára. Ld: Stre- imikyte (18), Kurtinaitiene (17) , Dambrauskaite (14), Ju- telyte (12), illetve Kremer (18) , Askamp (16), Roth (14). A 3. helyért: NémetországMagyarország 86-61 (42-29) 7000 néző, v: Vauthier (francia), Jovcsics (jugoszláv). Németország: Hohl (10), Harder (8), Kremer (8), Askamp (18), Roth (11). Csere: Wegeler (2), von Saldern (4), Kunze (4), Eggert (9), Gotische (9), Kehrenberg (3). Szövetségi kapitány: Bernd Motte. Magyarország: Iványi (8), Németh (2), Balogh (12), Csák (4), Nagy D. (6). Csere: Újvári (6), Seres (5), Károlyi (10), Fodor (8), Hollósy (-), Béres (-), Kalmár- Nagy (-). Szövetségi kapitány: Killik László. A találkozó előtt Németh Ágnest köszöntötték, aki 377. alkalommal öltötte magára a válogatott mezt, s a németek elleni találkozóval köszönt el a válogatottságtól. A pályán főként a németek villogtak, öt pontjukra csupán a 4. percben tudtak válaszolni a magyarok. Kiegyenlített erők küzdelme jellemezte a továbbiakban a találkozót. Két durva magyar hibát „kegyetlenül” kihasználtak Askampék (16-11, 9. perc). A magyar dobószázalék nagyon rosszul alakult, míg a német ellentámadások pontosak voltak (25-16, 13. perc). Egyre nőtt a különbség a két csapat között. A németek a szünetre tetemes előnnyel vonulhattak el. A közönségnek nem szegte kedvét a kedvencek gyenge játéka, tetemes hátránya. Frenetikus buzdítással fogadták a nézők a pályára vonuló magyar válogatottat. Igyekeztek is Ba- loghék, de rengeteget hibáztak. Nem ment a szekér; a németek szinte minden helyzetből pontot értek el (61-36, 30. perc), látványos, szupermodem kosárlabdázást mutattak be, teljesen szétzilálták a magyarok sorait (76-44, 35. perc). A záró szakaszban felváltva estek a kosarak, magyar részről Újvári és Fodor ügyeskedett, így némileg csökkent a különbség. A magyar válogatott nem tudott megújulni, és ez most is súlyos vereséghez vezetett. A piros-fehér-zöld színek képviselői visszaverekedték magukat közvetlenül az európai élvonal mögé, a negyedik hely összességében dicsérendő. Az 5. helyért: Spanyolor- szág-Oroszország 82-77 (44-43). A 7. helyért: Moldova-Ju- goszlávia 66-56 (37-27). A 9. helyért: Csehország- Ukrajna 90-76 (50-38). A 11. helyért: Olaszor- szág-Bosznia-Hercegovina 71-64(32-35).