Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-11 / 134. szám

4. oldal 1997. június 11., szerda Megyei Körkép Dombori nyár '97 Az egykori Pop TV Napok mintájára június 27-e és jú­lius 6-a között nagyszabású vakációs rendezvénysorozat várja az érdeklődőket Fadd- Domboriban, a céltorony és a Hullám Motel által határolt területen. A részletekről Kindl Gábor, a szervezők egyike adott tájékoztatást la­punknak. A Tolnai Népújság egyébként ugyancsak részese a Dombori nyár '97 elneve­zésű programsorozatnak. — A megnyitó július 27-én, pénteken este lesz. Ez a hétvége igazi vásári hangulattal és for­gataggal váija a közönséget, miután számos kiskereskedőt hívtunk meg a fürdőhelyre. Szombaton emellett - mint há­zigazda - főszerepet kap még az Alisca rádió, vasárnap a POP TV, hétfőtől pedig a faddiak mutatkoznak be hagyomány­őrző néptáncaikkal. A humor kedvelői Ihos József műsorán szórakozhatnak. Délutánonként a gyermekeket játszóház, a ti­zen- és huszonéveseket pedig strandröplabda és új kezdemé­nyezésként strandfoci-bajnok- ság váija. A következő hétvégén - jú­lius 4-én, 5-én és 6-án - nyolc Tolna megyei település méri össze tudását játékos vetélkedő keretében, szárazon és vizen. A tíz nap elsődleges célja az, hogy környékbeliek ismét kedveljék meg ezt a fürdőhelyet, hogy Dombori nyelje vissza régi rangját. Itt a vakáció, a víz jó, a programok érdekesek és szóra- koztatóak, ettől kezdve már minden a közönségen mú­lik. -S7Á­A szekszárdi közgyűlés szociális bizottsága ülése Pályázati pénzeket osztottak Sok más téma megtárgyalása mellett tegnapi ülésén is foly­tatta a megyeszékhely közgyű­lésének szociális bizottsága a pályázati pénzek felosztását. Mire a végére értek, a négymil­lió forintot felosztották. Már csak rendkívüli esetekre ma­radt némi tartalék. A vakok és csökkentlátók szövetsége 125 ezer forint támogatást kapott számítógép vásárlásra, amit a fiatalok képzésre használnak. A Máltai Szeretetszolgálat Szekszárdi Csoportja hűtőka­pacitás vásárlásához kapott 120 ezer forintot. Ez egyrészt az élelmiszer-adományok táro­lására szolgál, másrészt 30-40 rászoruló általános iskolás reg­geliztetésének a megszervezé­sét is tervezi a csoport az új tanévben. A tervek szerint a kettes iskolában. Harmincezer forint támoga­tást szavazott meg a bizottság a Bezerédj általános iskola ötven diákjának kirándulásához. Fél millió forintot ígért a vá­ros a Vöröskereszt programjai­nak támogatására, de a költ­ségvetésbe csak 200 ezer ke­rült, most a bizottság saját kere­téből tesz eleget a korábbi köte­lezettségvállalásnak. Eddig a bizottság nem ellenőrizte, hogy a pénzt a pályázatban kért célra használták-e fel, ezután az év végéig be is kell számolni a támogatottnak a pénz felhasz­nálásáról. Ihárosi Gyermekek Háza, szűkösen Szekszard közgyűlésé febru­ári és márciusi ülésén tétele­sen meghatározta azokat a feladatokat, melyeket a Gyermekek Háza tevékeny­ségének átadásával, az ottani apparátus áthelyezésével, a költségvetés megosztásával, a ingóságok áttelepítésével és az ingatlan ápolásával kap­csolatosak. Ezen feladatokat, azok végrehajtását tekintette át tegnap a közgyűlés műve­lődési bizottsága. Június elsejével a Gyermekek Háza mint önálló intézmény megszűnt létezni, s áttelepült a Babits Mihály Művelődési Házba. A nyár folyamán az in­tézményben a szükséges átala­kításokat elvégzik, addig is a Gyermekek Háza hagyomá­nyos tevékenysége némileg szűk helyen folytatódik. A köz­gyűlés több bővítéses rekonst­rukció-tervet is megtekint majd, s azok közül választva ad zöld utat az átfogó munkáknak, várhatóan 1998-tól. Az átköltö­zött intézmény apparátusa szinte kivétel nélkül elfogadta a művelődési házba történő áthe­lyezést, csak egy munkatárs nem kívánt élni ezzel. A volt igazgató, Batár Zsolt az őt jog szerint megillető járandóság kézhez vétele után pedig - tud­tuk meg Kaczián János műve­lődési bizottsági elnöktől - visszaköltözik Veszprémbe. Új igazgatója nem lesz külön a Gyermekek Házának: ezt a tisztséget jelenleg és a jövőben is a fuzionált intézmény veze­tője látja el. -szá­Nincs fizetés, némák a telefonok mögött tüntettek. Fe­gyelmezetten, rend­bontás nélkül, mert mint Theobald Márta szakszervezeti titkár elmondta, céljuk „mindössze” annyi, hogy a médiumokon keresztül felhívják a közvélemény figyel­mét a jobb sorsa ér­demes, nagy múltú konzervgyár évek óta húzódó tarthatatlan állapotára. Most már nekünk kell lépnünk, elég volt a teljesítet­len ígéretekből! - foglalta össze a gyár munkásainak véle­ményét. FOTÓ: GOTTVALD -rákosi­( Folytatás az 1- oldalról.) Vida István munkaü­gyi csoportvezető a táppénzek, családi pótlékok kifizetése elmaradásával kap­csolatos kérdésünkre nem tudta megmon­dani, hogy a gyár rendezte-e kötelezett­ségeit a társadalom- biztosítás felé, hiszen a könyvelés, pénz­ügyek intézése nem Pakson, hanem a cég .központjában”, Bu­dapesten történik. A dolgozók a mű­szak végeztével, dél­után kettőkor a gyár kapuját záró sorompó Hol beteg a szakrendelés? Megyei elégedettségi vizsgálat Az Egészségbiztosítási Önkormányzat Tolna Megyei Területi Bizottsága 1996-ban betegelégedettségi vizsgálatot folytatott a járóbeteg szakellátásról. Mint azt dr. Bezerédy Mártától, a bi­zottság elnökétől megtudtuk, a reprezentatív minta biztosítá­sához a szükséges számokat és arányokat a Statisztikai Hivatal Tolna Megyei Igazgatósága számította ki és adta meg. Ennek alapján osztották ki a kérdőíveket az egyes szakren­deléseken. A felmérés Tamási­ban, Bonyhádon, Dombóváron, Pakson és Szekszárdon folyt, a következő szakrendeléseken: belgyógyászat, sebészet, szülé­szet, gyermekgyógyászat, fülé- szet, szemészet, ortopédia, ideggyógyászat, urológia, on­kológia, reumatológia, tüdő- gyógyászat és fogászat. Össze­sen 685 kérdőívet dolgoztak fel az elemzésekhez. A lapunk első oldalán látható info-grafikában a „legnépsze­rűbb” szakrendelésekre való várakozási időket ábrázoltuk. Mint látható, a belgyógyászati szakrendelésre a kevesebb mint félórás, illetve a félóra-egy óra közötti várakozás jellemző. A sebészeten már hosszabb vára­kozásra kell felkészülni, itt a páciensek 37 százaléka várako­zott 30 perc és 1 óra közötti idő­tartamban és csaknem azonos volt azok aránya, akik kevesebb mint 30 percet, illetve 1-3 órát várakoztak. A gyermekgyógyá­szati szakrendelés „produkálta” a leghosszabb várakozási idő­ket, a páciensek több mint fele 1-3 órát várakozott. A szemé­szeten a 30 perc és 1 óra kö­zötti, a reumatológián az 1 óra 3 óra közötti várakozás a leg­nagyobb arányú, míg a fogásza­ton a páciensek közel fele ke­vesebb mint félórát várakozott. Az orvosnál eltöltött idő ala­kulását városonként elemezve kiderül, hogy a legtöbb páciens 10-30 perc közötti időt tölt el az orvosnál, a szakrendeléseken is hasonló eredmény tapasztal­ható. A területi egészségbiztosítási bizottság elvégezte a szakellá­tást igénybe vevő betegek vé­leményének elemzését, ami alapján a betegek tájékoztatása, az ellátás megítélése a legtöbb esetben , jó”, vagy „kiváló” mi­nősítést kapott. A legsúlyosabb kifogás, amit az ábrázolt, il­letve az ismertetett adatok is mutatnak, a sokszor több órányi várakozási idő, főként, ha ki­egészítő vizsgálatokra is küldik a beteget. Bár a vizsgálat adott idő­pontra vonatkozott, s megyei átlagokat tartalmaz, tehát ren­delőintézetenként eltérések le­hetnek, a felmérés meggyőzően mutat rá arra, hogy a járóbeteg szakellátás legégetőbb problé­mája a betegek idejének túl nagy igénybevétele. vem Hírek Jól sikerült véradást rendeztek tegnap Faddon, tekintve, hogy 136 jelentke­zőből 127-en adtak vért, összesen 41 liternyit. A si­kerhez hozzájárult a helyi önkormányzat is: a kalória­pótlás teljesebbé tétele ér­dekében két rúd szalámival egészítették ki a véradók menázsiját. Angol vízügyi mérnökök­ből álló delegáció érkezik Szekszárdra csütörtökön a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szekszárdi sza­kaszmérnökségéhez. A hu­szonkét mérnökből álló csoport megismerkedik töb­bek között a Gemenc víz- és erdőgazdálkodásával, meg­nézik a Sió torkolati művet, tájékozódnak az árvízvéde­lemről és a terület meliorá­ciójáról. A Hegyei Jogú Városok Szövetségének kulturális bizottsága soros ülését jú­nius 12-én, csütörtökön 9.30 órától tartja Szekszárdon, a Városháza konferenciater­mében. A napirenden az ön- kormányzatok és a civil szerveződések kapcsolata szerepel. Előadó Vitányi Iván, az országgyűlés kultu­rális bizottságának elnöke. Elloptak három körbála lucemaszénát a Bonyhád és Bonyhádvarasd közötti út mellett fekvő földterületről. Egy majosi udvarból is­meretlen tettes elvitt egy Trabantot. A kocsit később összetörve találták meg Kurd és Döbrököz között. Ugyancsak Majoson, egy udvarból egy Lanciát is el akartak lopni. A kocsit kitol­ták az útra, de a motoiját nem tudták elindítani. Lelopták egy személyko­csi rendszámát Bonyhádon. Az eltűnt jelzés: EGX-958. Árokba hajtott Polski Fi- atjábal egy férfi Mucsi kö­zelében. A könnyű sérülé­seket szenvedett autóst vér­vételre előállították. Antik bútorokat vittek el Hőgyészen egy Kolozsvári utcai lakásból. A kár 50 ezer forint. A belecskai szociális ott­hon szomszédságában teg­nap kora délután meggyul­ladt a lekaszált széna. A szá­raz fű mintegy fél hektárnyi területen égett négy körbá­lával együtt. A tüzet a sár­bogárdi önkormányzati tűz­oltóság oltotta el. Stanley Steel: Csillagok (h) borúja (15.) Harc a Mek Doneld S-ben Közben Ken-Ubi a terem hátsó ré­szében egy Makival tárgyalt. Banánt ettek és makogtak. Ken-Úbi tökélete­sen beszélhette a nyelvet, mert időn­ként felnevettek, és barátságosan ki- tetvezték egymást. A távoli szemlélő számára úgy tűnt, megegyeztek, mert sűrűn bólogatva és egyetértőén ma­kogva egymás tenyerébe csaptak.- Ne bántsátok ezt a kölyköt! Nem látjátok, hogy még kiskorú? - termett ott az utolsó pillanatban az öreg. - Lüké hálaimát rebegett, majd a legiz­galmasabb résznél megint majdnem elájult.- Inkább fizetek mindenkinek egy- egy Pit Bull energiaitalt vagy egy tár­sasutazást a Gasztronómiai Levél­tárba - javasolta az öreg. De senki sem élt a lehetőséggel. Ekkor fantasztikus dolog történt. Ken-Ubi villámsebesen felkattin­totta a fakardját. Viliódzva, búgva szikrázott a félhomályban a fegyver, de még abban a pillanatban, ahogy a teleszkópos fapenge kiemelkedett a fémmarkolatból, az öreg lesújtott. Majd még egyszer, majd ezután ti- zenhatszor egymás után. Jégvágóval sem csinálhatta volna jobban. A százlábút egyetlen suhintással felnégyelte. A társát, az elefántormányút, ti- zedmásodperc alatt megskalpolta és megkopasztotta. A többiekkel egy- egy csapással végzett. A támadók da­rabokra hullottak. Nyöszörgő, fetrengő, hullákon ta­posó tömeg hátrált előle. Ken-Ubi le­kattintotta a fakardját. Különös test­tartást vett fel, a lábait a nyakába vette, a keze ökölbe szorult, a mellét kidüllesztette, a nyelvét pedig kinyúj­totta. A karddal egy tisztelgésszerű kört írt le a levegőben. Ez valami ősi JETI üdvözlés lehetett. De nem volt elég körültekintő, és véletlenül lefeje­zett két takarítónőt. Ezután visszakat- tintotta a fakardot a markolatába. A kocsma vendégei megnövekedett tisztelettel néztek a boszorkányos ügyességgel kardozó idős, nyugdíjas emberre. A marcona figurák inte­getve, zászlókat lobogtatva üdvözöl­ték a párviadal egyetlen túlélőjét, s üdvrivalgás közepette nyitottak utat előttük. Büdös Bácsi egy belső box felé te­relgette a fiút. Egy fiatalember ült az asztalnál egy majom társaságában. A férfi fekete hajat viselt, és férfiasán borostás volt. Fehér bőringét fekete bőrmellény egészítette ki. Bőrcsizmá­jában bőrmarkolatú sugárvető lapult, de ez nem látszott. Oldalán bőr töl­ténytáska és pisztolytartó, abban szin­tén fegyverek és kések. Bőre kreol volt és amikor meglátta a két fekete frakkba öltözött alakot, ő maga is li­babőrös lett. Életkorát nem lehetett megállapítani, épp úgy lehetett hu­szonhat éves, mint ahogy huszonhét. A mellette ülő majom anyakönyvi kivonatait nem ismerjük. A Maki egy intelligens humanoid faj tagja volt, ezért sört ivott és közben bagót rágott.- Ez itt Csita és Hannibál - mutatta be újdonsült ismerőseiket az öreg. Lüké elbizonytalanodott.- Melyikük melyik? - kérdezte Lüké, aki kissé zavarban volt.- A Makit Csitának hívják, a mási­kuk Hannibál - rrfagyarázta az öreg. - Hannibálnak van egy taxija, Csita sze­rint a leggyorsabb a világűrben.- Helló - mondta barátságosan a kapitány. - Hallom fuvar kellene. Van törzsutas kártyájuk?- ??? - kérdezte az öreg és Lüké.- Nem vagytok idevalósiak? Pedig szép hely ez itt - csettintett a fülével. - Például láttátok már a...- Igen - mondta az öreg. - Nincs sok időnk. Nem ismerkedni akarunk, hanem megbeszélni a fuvart.- Oké, oké - lett engedékenyebb a fuvaros hangja. - Hát akkor lökjétek komáim a zsargont, mi kéne?- El kell jutnunk Valahová - halkí­totta le a hangját az öreg. - Titkos küldetésben vagyunk, olyannyira, hogy még mi sem tudjuk igazán, hová vezet bennünket ennek az utaztató re­génynek a szerzője, aki egyre nehe­zebben tud megfelelni a kiadói kíván­ságoknak és az olvasói elvárásoknak. Folytatjuk (Lapunk olvasói a könyvet 15 száza­lékos kedvezménnyel, postaköltség­gel együtt, 450 forintért postai utalvá­nyon rendelhetik meg az Excalibur Könyvkiadónál, Szeged 6701 Pf: 136).

Next

/
Oldalképek
Tartalom