Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28-29 / 149. szám

1997. június 28., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Nagy őzike szem, fitos orr, hajlékony ter­met, igéző száj, provokatív keblek. így ismeri a világ Gina Lollobrigidát, az egy­kori Miss Rómából, majd Miss Itáliából lett színésznőt, Sophia Loren örök riváli­sát. Úgy vonult be a mozi történetébe, mint a vadság és gyengédség, az ártatlan­ság és a rejtett erotika szimbóluma. A féktelen Esmeralda és a rejtélyes Sába királynője, Tulipános Fanfan sze­relme és a három amerikai „férjjel” is ren­delkező Mrs. Campbell pályájának ötve­nedik évfordulóját ünnepli. Ma is sztárként fogadják mindenütt a világon, még akkor is, ha az elmúlt 25 év­ben viszonylag ritkán állt kamera elé, és inkább fotós és szobrász szenvedélyének hódolt. A nevezetes évforduló kapcsán a le Figaro készített vele interjút.- Nem idegesíti Önt, hogy mindig a múltját idézik?- Nem, mert benne van az egész életem. Először 1947-ben a Szerelmi bájitalban szerepeltem Silvana Manganóval. Leszáll­tunk a buszról és úgy rohantunk, mint az őrültek, hogy odaérjünk a stúdióba. Akkor végeztem el a Szépművészeti Akadémiát és egy 12 ezer lírás szerződésem volt. A mai napig őrzöm ezt a papírt.- Véletlenül, vagy tudatosan lett szí­nésznő'?- Véletlenül. Vittorio de Sica volt az első, aki erre a pályára irányított. Azt mondta: „Szereted a festészetet, a szobrá- szatot. Ha ugyanennyit tudsz adni magad­ból a filmnek is, menni fog.” Ha az em­bernek van mondanivalója, mindig sikerül azt valamilyen formában kifejeznie.-A francia film csinált Önből sztárt?- Igen, és nagyon természetes módon a Gina ragyogása Királylány a feleségemmel. Az elején a francia producerek azt akarták, hogy vál­toztassam meg a nevemet. A Lollóban a franciák számára volt valami közönséges. De én ragaszkodtam hozzá. Amikor a fil­met hirdették, Gerard Philipe nevét nagy betűkkel írták, az enyémet sokkal kiseb­bekkel. Egy hét után kicserélték a plaká­tokat, hogy az én nevem is ugyanolyan nagy betűkkel legyen rajtuk. Soha nem fe­lejtem el, hogy a francia közönség jóval előbb elfogadott, mint az olasz.- Milyen partnere volt Gérard Philipe, akivel újra együtt szerepel René Clair Az éjszaka szépei címűfilmjében. Ebben volt az Ön híres meztelen jelenete.- Az nem én voltam. A dublőzt lehetett látni háttal meztelenül, amint belép a kádba. Egyébként nagyon nehezen talál­tak megfelelő személyt. Gérard Philipe nagyon kedves ember volt, tele szellemes­séggel, humorral. Öröm volt vele dol­gozni. Úgy szórakozott a forgatásokon, mint egy gyerek. Tőle tanultam meg fran­ciául is. A könyvet ki sem kellett nyitnom.- Ezek szerint francia filmjeit szereti a legjobban?- Többnyire igen. A Királylány a felesé­gem a kedvencem. Nemrégiben készült el színes televíziós változata, ennek bemuta­tására meg is hívtak. Gyönyörű filmemlék a Párizsi Notre-Dame, amelyben Anthony Quinn ment meg az inkvizíciótól és a Csá­szári Vénusz, amelyben Napóleon húgát, Paulina Borghesét játszom. Nagyon szeret­tem Renato Castellani Gyötrelem című filmjét - ebben Jean-Paul Belmondo volt a partnerem. Egy öreglányt játszottam benne, vagyis nem a szép nőt alakítottam, a produ­cer nem is bízott bennem. De én az egész karrierem során imádtam a különböző, vá­ratlan feladatokat.- Van-e valami, amit sajnál?- Igen. Azt, hogy nem játszhattam el az Édes életben Marcello Mastroianni meny­asszonyának szerepét. A felkérést a volt férjem tudtom nélkül visszautasította, de ezt csak tíz évvel később mondta meg. Bunuel is rám gondolt a Viridianánál, de erről sem tudtam. Megtettem volna min­dent azért is, hogy Bergmannal forgathas­sak. A szememben ő egy isten. Nincs olyan a filmművészetben, aki ne vehetett volna leckéket tőle. Nagyon meghatott, hogy a Cannes-i fesztivál zsűrije odaítélte neki az Aranypálmát. Azt is sajnálom, hogy sohasem lehettem zsűritag Cannes- ban, ahová először 1952-ben jöttem. En­nek ellenére a mostani, jubileumi rendez­vényen olyan érzésem volt, hogy egy nagy család vagyunk, én pedig büszke voltam, hogy legjobb éveimet adtam a mozinak.- Sok változás történt azóta. A fesztivá­lon és egyáltalán a filmben is.- Igen és én már nem tartozom annyira a ma mozijához. De most is vannak nagy rendezők, mint például Spielberg. Olasz­országban is megpróbálnak filmeket csi­nálni, de a kormánynak segítenie kellene a fiatal rendezőket. Szerintem a mozinak emberi történeteket kell vászonra vinnie, amelyekben az érzések fontos szerepet játszanak.- Vannak-e filmes tervei?- Most fejeztük be Ariel Zetoun új film­jét, az XXL-t. Egy zsidó mamát játszom benne, Boujenah és Depardieu oldalán. De közben továbbra is hódolok fotós szenvedélyemnek - eddig öt albumot pub­likáltam. Göbölyös N. László (FEB) Christopher Reeve, a Superman akaratereje Christopher Reeve-nek, akit a Superman- filmekből ismerhet a közönség, előbb egy szerkezettel föl kell pumpálnia a tüdejét, s csak ezután tud beszélni. Májusban lesz két esztendeje, hogy a színész lovasbalesetet szenvedett, hónapokig volt kómában, s még ma is tolókocsiban kényszerül tengetni a napjait. A 44 éves fiatalember kezdetben azért küzdött, hogy egyáltalán életben ma­radjon. Fél éven át 24 órás felügyeletre kényszerült. Nemcsak az étkezésnél és más életfunkciók elvégzésénél volt szüksége se­gítségre, hanem akkor is, ha éjszaka szeretett volna az egyik oldaláról a másikra fordulni. S bár két ápolónő is gondoskodik róla, az igazi segítség számára a családja: felesége, Dana Morosini, a 35 éves színésznő-éne­kesnő, valamint 4 éves fia, Will. Reeve ma­gatehetetlensége ellenére visszatért a film­iparba: rendezőként mutatkozik be. Az HBO számára Glenn Close-zal, Bridget Fonda-val és Whoopi Goldberggel forgat. De a felvéte­leknél nem lehet jelen, mert a lélegeztetőké­szülék sípolása zavarná a hangmunkát. Van aki szereti, van aki nem Sztárok és a szépség Hölgyeim, uraim! Vallják be, ki ne akarna szép vagy jóképű lenni? Akár hiszik, akár nem, a szépnek tartott sztárok közül nem mindenki örül előnyös külsejének. A modellként és színésznő­ként is felkapott Carole Bou­quet például sokáig szenvedett előnyös adottságai miatt. „A szépség bonyolultabbá tette az életemet” - nyilatkozta. Hogy megszabaduljon babaarcú imá- zsától, levágatta szép, hosszú haját. A 33 éves Brad Pittet a ra­jongói, a producerek és a ren­dezők is szépfiúként tartják számon, csak ő nem hajlandó megbékülni ezzel a képpel. „Csak egy darab hús vagyok, más semmi” - hárítja el a dicsé­retet. Az amerikai People ma­gazin 1995-ben az év legeroti- kusabb férfijának választotta, aminek a színész egyáltalán nem örült. „Álmatlan éjszakáim voltak emiatt” - vallotta be ké­sőbb. „Nincs rosszabb a szá­momra, mintha a külsőm alap­ján ítélnek meg” - vallja Em­manuelle Beart. A francia szí­nésznő éveken át próbálta ta­kargatni szépségét, mert azt akarta, hogy tehetségére és személyiségére figyeljenek fel. Az ausztrál sztárban, Mel Gibsonban a hölgyek vakítóan kék szemét szerették. „Úgy éreztem magam, mintha egy tárgy lennék” - panaszkodott a színész. Ugyanez volt az érzése fiata­labb kollégájának, Matt Dillon- nak is, akit már kamaszkorában elhalmoztak szerepekkel. „Csak az arcomat látták, a te­hetségemet nem” - panaszko­dott. „Később néhány szerepet épp azért nem kaptam meg, mert túlságosan szép vagyok”. Dillon ezért szerepkört váltott: egyre több gonosz figurát ala­kít. Raquel Welch a hatvanas évek szexbombája volt, ebből a szerepkörből soha nem tudott kikerülni. Pedig szeretett volna komolyabb filmekben is ját­szani, de mindhiába. A ma 56 éves sztár most tévészerepekkel vigasztalódik. „Ebben a szakmában valósá­gos átok, ha valaki túlságosan szép. Mindenki elhagyja és menekül tőle” - mondja Rob Lowe, Stephanie monacói her­cegnő volt barátja. A színész pályája kezdete óta szeretné bebizonyítani, hogy nemcsak jóképű, hanem tehetséges is. Tény, ami tény: a mai napig nem igazán sikerült neki. A sztár elköltözött Madonna végleg búcsút mondott gyermeke apjának, Carlosnak. A popkirálynő el­hagyta eddigi lakhelyét és 7 hónapos, Lourdes nevű kislá­nyával együtt beköltözött új la­kásába, a 4 millió dollárért vá­sárolt miami villába. Carlos édesapja, a 65 éves Armando Leon megerősítette a szakítás­ról szóló hírt,hozzátéve: reméli, hogy ők, a nagyszülők ezután is láthassák unokájukat. Az elha­gyott apa bízik abban, hogy a sokszoros milliomos sztár anyagilag is segíti őt. Szegény Morrison Mark Morrison soul-énekes- nek nem elég, hogy súlyos testi sértésért 1 évi szabadságvesz­tésre ítélték, még a börtönben is mindenki rajta nevet. A 24 éves énekest ugyanis Phil Collinsz- szal zárták közös cellába. Igaz, az elítélt nem a világhírű pop­sztár, hanem névrokona, egy manchasteri betörő. „Remekül szórakozunk” - nyilatkozta egy másik elítélt. - „Naponta több­ször is megkérdezzük őket, mi­kor énekelnek már duettet?” Sophia vallomásai Sophia Lorenen nem fog az idő. Olyan, mint egy természet alkotta szép szobor, erőteljes, nyugodt. Ellentétben sok pályatársával vállalja a korát, (63 éves) és még most is csodálja a világ: gyönyörű szemüvege a reklámvilágban fogalommá vált. Legújabb filmjében, a francia Roger Hanin Nap című alkotásában egyfajta Kurázsi mamát alakít, aki az algériai háború idején, míg félje tá­vol van, a családfő nehéz szerepét tölti be, és zokszó nélkül néz szembe a szegénységgel, az egyedülléttel, a félelemmel. Hanin maga is „feke­telábú” családból származik, és ez a gyarmati örökség végigkísérte egész színészi, rendezői pá­lyafutását. Sophia a filmben méltóságát őrző, ugyanakkor ravasz anya, aki minden fondorlatra képes, hogy gyerekeinek biztosítani tudja a min­dennapi kenyeret. Sophiának való szerep. Hason­lót már játszott - gondoljunk csak az Egy asz- szony meg a lánya című Moravia-adaptációra, de volt egy amerikai környezetbe ültetett történet is, amely hasonló motívumokra épült. Abban is tö­kéletesen hiteles volt. Partnere pedig az a francia színész, aki nem játssza, hanem éli a szerepét: Philippe Noiret. Sophia Loren új filmje kapcsán a Le Figarónak így nyilatkozott ifjúságáról, életfel­fogásáról. — Hogyan tetszett Önnek a forgatókönyv? Ta­lált-e benne hasonlóságot saját gyerekkorával, hisz Ön is szegénységben élt az édesanyjával? — Az első szó, ami megtetszett, a cím volt: Nap. Azt mondtam, ha a forgatókönyv is olyan, mint a cím, elfogadom a szerepet. Elfogadtam, mert az anya valóban olyan benne, mint a Nap. Mint az élet forrása. Nekem is anyám volt a világ közepe, az otthont és a szilárd pontot jelentette számomra. Az ember távol lehetett tőle évekig, de amikor visszatért hozzá, ő azonnal befogadta a gyerekét. Mindig úgy gondoltam, hogy ez az anya feladata: ő az, akit mindig meg lehet találni. Azt hiszem, ez közös vonás minden anyában. Legalábbis az én mediterrán látásmódom szerint. — A filmben Ön - képletesen szólva - mindig nagyon egyenes derékkal jár, kiszámított egy­szerű mozdulatai vannak. — Úgy képzeltem el a filmbéli mamát, mint egy nagyon önérzetes, méltóságteljes személyt. Aki sokat szenved, de nem mutatja ki. Az ember észre sem veszi, de hamar azonosul vele. Ezt hi­deg fejjel nem lehet csinálni. Hagyni kell, hogy az embert magával ragadják az érzései. Az élet­ben is ilyen vagyok. Semmit sem tudok előre megfontolni, hagyom, hogy elragadjon az ár. — Segítségére voltak-e a szerep megformálá­sában saját emlékei? — Igen, mert a korszak, amelyben a film ját­szódik, a fiatalkoromban megélt eseményeket re­produkálta: a háborút, az éhezést. Nekünk sem volt mit ennünk, anyámnak is harcolnia kellett a betevőért. Ez őt látszólag agresszívvé tette, holott alapjában véve nagyon szelíd, törékeny teremtés volt. Nem sajnálom, hogy átéltem azt a nehéz időszakot. Nagyszerű leckét adott. Megtanultam, hogy a sikerért harcolni, szenvedni kell. Ez nem tett keserűvé. Ellenkezőleg. Jobban tudom érté­kelni mindazt, amit az élettől kapok. A gondtalan ifjúságot pedig, ami nem adatott meg nekünk, néha próbáljuk a nővéremmel egy-egy délutánra elővarázsolni. Ez feltölt minket és akkor a kocsi egy évig teljes gőzzel mehet tovább. — Soha nem vált cinikussá, fásulná? — Soha. Tizenhat éves koromban kezdtem el ezt a mesterséget, és minden nap egy álom volt, amely új és csodálatos dolgok felfedezését hozta magával. És még ma is hiszek abban, hogy az ut­casarkon valami meglepetés vár rám. Ha ez még­sem történik meg, az sem baj: jó volt rá vára­kozni, vágyódni. — Mi vár most Önre? — Egy bolondos új amerikai vígjáték, a Szomszéd nője... sorozatból, amelyben harmad­szor játszom együtt Jack Lemmonnal és Walter Matthauval. — Hollywood-ban másként él, mint Európá­ban? — Ó nem, egyáltalán nem élek amerikai módra. Ott is felépítem magam körül a kis olasz világomat. Amikor pályám kezdetén Hollywood­ba jöttem, szerencsém volt, mert úgy fogadtak, ahogyan olasz színésznőt még sohasem. Min­denki szeretett. De nem kedvelem a nagy, zajos társasági életet, és mindig kívül maradtam a hollywood-i nyüzsgésen. Szeretek családi körben lenni, és szükségem van az egyszerű, mindennapi dolgok valóságára. Szeretek rámolni, főzni, taka­rítani. Sokat kertészkedem, ez ideális foglalatos­ság számomra, mert munka közben lehet álmo­dozni. Az is jó, hogy ilyenkor messze van a tele­fon. Utálom a telefont. Túl sok az olyan ember, aki feleslegesen beszél, én pedig a csendet Szere­tem. Göbölyös

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom