Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-04 / 128. szám

1997. június 4., szerda Megyei Körkép 3. oldal Csanyi László emlékére Csányi László síremlékének avatására kerül sor a szek­szárdi alsóvárosi temetőben június 9-én, hétfőn, 16 óra 30 perckor. A Csányi család, Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata és az Ily- lyés Gyula Megyei Könyvtár által rendezett ünnepségen emlékbeszédet mond Juhász Ferenc költő és Kocsis Imre Antal polgármester. A sírem­léket Farkas Pál szobrászmű­vész készítette. Az avatást követően 17 óra 30 perckor a 75 éve született íróra emlé­keznek a megyei könyvtár ol­vasótermében, közreműködik Hauszer Edit, Kozáry Ferenc és Orbán György. Művelődési bizottság: Közös pontok a főiskolával Szekszárd közgyűlésének művelődési bizottsága Pesthy Gyula révén új tag­gal bővült. A Garay János Gimnázium tanárának Ko­csis Imre Antal kívánt eredményes munkát. De csak azt követően, hogy a testület tagjai visszaérkeztek a polgármesteri hivatalba, ugyanis a bizottsági ülés nem a városházán, hanem az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán kezdődött. A bizottságot dr. Horváth Béla fogadta az in­tézményben, s máris megkez­dődött annak a megállapo­dásnak a megtárgyalása, me­lyet a várossal kötne a főis­kola. Az együttműködés kiter­jedne a nemrég elfogadott, egységes megyei-városi köz­oktatás-fejlesztési tervre, va­lamint a rendezvényekben, kiadványokban, kutatásokban is megnyilvánuló közös tevé­kenységre. A tárgyalások biz­tatóak, jóllehet tegnap még nem került pont az i betűre. A művelődési bizottság a kö­vetkező ülésén ismét napi­rendre tűzi az együttműködés kérdését, s ha valamennyi te­rületen sikerrel jár az egyezte­tés, akkor június 24-én már a közgyűlés kezében lesz a vég­ső döntés. -szá­Gazdasági bizottság: . Pénz munkahelyteremtésre Kocsis Imre Antal polgár- mester köszöntötte tegnap a szekszárdi közgyűlés gazda­sági bizottságát. Jó munkát kívánva külön is üdvözölte az új tagot, Amrein Károlyt, a Gemenc Volán Rt. vezér- igazgatóját. A testület elsőként az önkor­mányzat azon harkányi üdü­lőrész-tulajdonáról tárgyalt, melyet a város - élve elővá­sárlási jogával - megvehet. A bizottság mégsem javasolta ezt a lehetőséget, tekintettel arra, hogy a többségi tulajdo­nos Harkány - illetve annak polgármestere - túl magas árat kért. A testület kedve­zően bírálta el a Gemenc Au­tócentrum Kft. kérését: a cég vállalkozásfejlesztésre és húsz új munkahely teremté­sére kért a várostól 500 ezer forintot. A Babits Mihály ut­cai Dienes-házra vételi ajánlat érkezett: egy bt. 5 millió fo­rintot ajánlott fel az ingatla­nért. A testület úgy döntött, hogy 5 millió 900 ezer forin­tért eladó a ház. A pénzt nem kell egy összegben kifizetni, kezdetnek elegendő lenne 500 ezer forintot átutalni, majd harminchat havi részletben havonta 150 ezer forintot tör­leszteni. -szá­Meghalt egy tizenöt éves fiú Az ok: szénmonoxid-mérgezés A tizenöt éves bonyhádi L. M. halála - a vizsgálat eddigi adatai szerint - nem hozható összefüggésbe sem kábító­szerfogyasztással, sem a fiú korábbi balesetével. Ezt Szabó Béla, a bonyhádi rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője nyilat­kozta lapunknak. A tegnap megtartott boncolás szerint L. M. halálát szénmonoxid-mér­gezés okozta. A fiúra lakásuk fürdőszobájában találtak rá, a gyors orvosi beavatkozás sem menthette meg az életét. A szénmonoxid feltehetően a gázbojlerben keletkezett és nem távozott el a helyiség légteréből. A felelősség meg­állapítására a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság folytat nyomozást. Ünnepi könyvhét Könyvvel is, nemcsak kenyérrel Orbán György fotó: gottvald A „Nemcsak kenyérrel él az ember” - találó mottót válasz­tották az ünnepi könyvhét Tolna megyei szervezői, Máté evangéliumából idézve. A tolnai könyvhét nyitóren­dezvényei tegnap kezdődtek. Bonyhádon 17 órakor a városi könyvtárban „Kapcsolataim az irodalommal” címmel nyílt meg Máté Gyula kiállítása. A levelekből és képzőművészeti alkotásokból álló tárlatot Oroszki István polgármester nyitotta meg. Ugyanitt június 3-7-ig mul­timédia bemutatót és könyvvá­sárt tartanak. Szekszárdon tegnap este a Német Színházban Szekszárdi mise címmel pódiumjáték zaj­lott. A nemrég elhunyt, szek­szárdi születésű költő, Baka István műveiből készült váloga­tást Gacsályi József összeállí­tása alapján Orbán György adta elő. Tolnán művész-közönség ta­lálkozóra került sor. Az esti összejövetelen Lázár Ervin író­val és Móser Zoltán fotómű­vésszel találkozhatott a közön­ség. Ma, szerdán Kakasdon és Decsen lesz író-olvasó talál­kozó. A kakasdi Faluházban Tamás Menyhérttel, a decsi Fa­luházban pedig Czakó Gáborral beszélgethetnek el az ünnepi könyvhét alkalmából az olva­sók 18 órától, őcsényben 15 órai kezdettel kiállítás nyílik a megyei könyvtár portagalériá­jában bemutatkozott művészek részvételével. Ezt követően ba­ráti találkozóra kerül sor, a há­zigazda Cs. Vasvári Ibolya. Csütörtökön Dombóváron a városi könyvtárban 18 órától Bayer Béla költővel beszélget­hetnek a líra szerelmesei, a bonyhádi könyvtárban pedig Videcz Ferenc író és Szarvas Pongrác könyvillusztrátor 18 órakor bemutatja a Holtomig­lan (Vadászatok Baranyában) című könyvet. Pénteken Szekszárdon a me­gyei könyvtárban 15 órai kez­dettel a „Kézjegy-3”, a tolnai Toliforgatók Klubja tartja újabb kötetének bemutatóját az olvasóteremben. Az ünnepi könyvhét a 75. éve született Csányi László író­újságíró síremlékének felavatá­sával zárul a szekszárdi alsóvá­rosi temetőben 16 óra 30-kor. A bonyhádi kiállításon Ezt követően a megyei könyv­tár olvasótermében Csányi-em- lékműsor lesz. Még néhány nap és itt a szünidő Panaszkodik az ismerősöm: két hét szabadságot kapott a nyárra, a férje ugyanennyit. Nem egyszerre veszik ki, hanem külön-külön, hogy tudjanak vigyázni kisiskolás gyerekeikre. A nagyszülők két-két hetet vállaltak a nyárból, többet nem. Ez azt jelenti, hogy a nyári szünet 10 hetéből nyolcat már „megol­dottak”, de még mindig marad két hét, és fogalmuk sincs, hová teszik akkor a gyerekeket. A panasz nem egyedi, ahogy közeledik a diákok által olyan nagyon várt nyári vakáció, úgy szaporodik a szülők gondja. A tizenéves gyerekek ügyét könnyebb megoldani, azok már nem is igénylik annyira a szülői felügyeletet, ellátják magukat. De mit tegyen az, akinek alsó tagozatosak a csemetéi és nincs „hadra fogható” nagymama, szerencsére senki sem munka- nélküli a családból és gyesen sincs az anyuka. A munkahe­lyek többsége szigorúan be­osztja és „kiporciózza” a sza­badságokat. Mi tehát a megol­dás? Nézzük a nyári napközit. Az általános iskolák igazgatói­nak feladata, hogy megszervez­zék az intézménybe járó tanu­lók nyári napközis ellátását. A szekszárdi általános iskolákból a több ezer gyerek közül nagy­jából 30 jelentkezett eddig nyári napközibe. Akárhogy is nézzük, a dolog ellentmondá­sos. A kis létszám okát több té­nyezőben is keresik, az egyik az, hogy sok család nem tudja megfizetni az ellátás költségeit, még a tanév során sem kémek napközit, mert nem jut rá pénz. Ez tehát az az oldal, amelyik anyagi okok miatt nem igényli az ellátást. A másik oldalnak pénze lenne rá, de úgy véli, nem elég tartalmas a nyári nap­közi, sajnálják csemetéjüket, hogy a szünetben is iskolába kell járniuk. Mégis van igény, ezt pedig az igazolja, hogy a megyeszékhelyen szervezett nem éppen olcsó napközis tá­borok „táblás házzal” üzemel­nek évek óta. A megnyugtató megoldás - legalább a váro­sokban - talán az lehetne, ha az ott működő általános iskolák „beosztanák” a nyarat, s a rá eső két-három hétre az adott in­tézmény érdekes, változatos programot ajánlana a napközit igénylő gyerekeknek. Kiinduló ár lehetne a napközis táborok „árfolyama”. Csakhogy ehhez az kellene, hogy a szervezés és az ajánlatok már mondjuk már­cius-áprilisban a szülők kezébe kerüljenek, hogy tájékozódni - és számolni - tudjanak, vagyis elkészíthessék a maguk nyári beosztását. Előre persze nem lehet tudni, ez a megoldás be­jönne-e, de addig, amíg nem próbálják ki, ez nem is fog ki­derülni. Ám ennek a nem kis szervezési feladatnak a koordi­nálását magára kellene vállal­nia vagy az intézmények egyi­kének, vagy egy közösen létre­hozott szervezőbizottságnak, vagy ha más megoldás nincs, az önkormányzatnak. Hírek Megyei közmeghallgatás A Tolna Megyei Önkor­mányzatjúnius 5-én, csütör­tökön 9 órakor a közgyűlés 2. napirendi pontjaként közmeghallgatást tart. A közgyűlés várja a megye polgárainak kérdéseit, vé­leményét, javaslatait a hely­színen, azaz Szekszárdon, a vármegyeháza nagytermé­ben. Irány a budapesti Kamaraerdő A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete holnap, csütör­tökön 18 órától, a helyi mű­velődési házban tartja kö­vetkező összejövetelét, melynek egyik fő témája a mostani hétvégén - az or­szágos nagycsaládos szer­vezet által rendezendő - kamaraerdei program lesz. A vezetőség kéri, hogy aki már jelezte részvételi szán­dékát, feltétlenül jöjjön el a megbeszélésre. Az összejö­vetel végén a szokásos ked­vezményes vásárlási lehető­ségekre is mód nyílik. Látogatás Stutensee-ben Ma, azaz szerdán éjjel tolnai önkormányzati küldöttség indul a német partnervá­rosba, Stutensee-be, az ot­tani képviselőtestület meg­hívására. A tolnai delegáció 38 fős, települési képvise­lők, polgármesteri hivatali vezetők alkotják a csoport zömét. A küldöttség vasár­nap érkezik haza. Megrongálták a gépkocsit Ismeretlen tettes megrongált tegnap egy személygépko­csit Szekszárdon a Tejipari Vállalatnál. Hogy szemé­lyes bosszú vezette-e a tet­test, nem tudni, a rendőrség vizsgálja az ügyet. Ellopták a pénzt Ismeretlen körülmények között 6 ezer forintot tulaj­donítottak el egy őcsényi családi házból kedden. Áz ügyben a nyomozás folyik. Ingyenes adótanácsadó Ingyenes adótanácsadást tartanak a kereskedelmi és iparkamara dombóvári kép­viseletén minden szerdán 14-15 óra között a polgár- mesteri hivatalban. Sportoló gyerekek Várdombon A vakáció előtt néhány nappal komoly tanulásról már aligha lehet beszélni. így gondolták ezt Várdombon, az általános is­kolában is, amikor gyerekeknek sportnapot szerveztek tegnap. Ä vidám hangulatú napra ven­déget is hívtak, a decsi általá­nos iskolásokat. A program már kora reggel elkezdődött, amikor tűzoltósági hatásbemutató volt az iskola sportpályáján, és megnézhették a gyerekek a lé­zermérővel felszerelt traffipax autót is. A kulturális, ügyességi vetélkedőkön kívül fociztak, kézilabdáztak. Fociban össze­mérték tudásukat többek között a tűzoltók a várdombi iskolás válogatottal, kézilabdában és fociban a decsiek a várdombi­akkal. A legkisebbeknek nyúj­tott szórakozást a lésvár. (dí) Megrendelőlevél a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény: példányszámban 6 18 forintban 191 573 egy hónapra negyedévre 625 Ft 1875 Ft Név: Lakcím:. Kérjük a megrendelólevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy a Tolnai Népújság kézbesítőjének átadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom