Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-21-22 / 143. szám
6. oldal Sport 1997. június 21., szombat A Tolnai Népújság választása alapján május hónap legjobbjai a Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd kézilabdázói Titkon a klub legeredményesebb évére készülnek Lapunk sportrovatának választása alapján májusban a hónap sportcsapata címet a Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd NB I-be jutott női kézilabda együttese érdemelte ki. A szekszárdiak az 1996/97-es bajnoki idény két tucat mérkőzésén 22 győzelem mellett mindössze két vereséget elszenvedve, hatpontos előnynyel nyerték a bajnokságot, s mellesleg a lazúros hölgyek dobták a legtöbb, s kapták a legkevesebb gólt csoportjukban. A Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd kézilabda csapatának egész éves teljesítményéről, az élvonalbeli szereplésről az együttes edzőjével, Tabajdi Ferenccel beszélgettünk. — Kiegyensúlyozott féléveket tudhatunk magunk mögött, hiszen győzelmeink mellett egy-egy őszi és tavaszi vereség a mérlegünk. Ez a teljesítmény egy női csapat esetében, ahol nagyobb a „hullámzás”, mindenképpen reális. Hazai pályán több együttes is a miénkhez hasonló produkciót tudott felmutatni, de az idegenbeli mérkőzéseinken hat-nyolc ponttal többet szereztünk, mint riválisaink, s ez döntötte el a bajnoki cím sorsát a javunkra. — Az egyéni értékelést két részre bontanám. A bajnokság zömét tulajdonképpen hétnyolc játékossal küzdöttük végig. A két kapus közül Tóth Renáta lényegesen többet védett, Schell Gabival együtt elég sok formaingadozással dolgoztak, az őszi és a tavaszi szezonban is voltak jó meccseik, de érzésem szerint a bajnokság hajrájára egy kicsit elfáradtak. A mezőnyjátékosok közül a Csáki-Jancsarova kettős az őszi, míg a Pádár-Károlyi-Bá- lintné trió a tavaszi idényben játszott jobban. A csapatból egyedül Oravecz Erika nyújtott az egész sorozat alatt egyenletesen jó teljesítményt. Egy általam kidolgozott pontszámítás alapján a két idény alapján felállított rangsort Oravecz Erika vezeti Károlyi Tímea és Pádár Margó előtt. A két kapus mellett a bajnokság összes mérkőzésén szerepelt Károlyi, Oravecz és Csáki Éva. A házi góllövőlista élén Renáta Jancsa- rova végzett 210 találatával, őt 131-131 góllal követi Pádár és Károlyi. Csak az akciógólokat tekintve Károlyi bizonyult a legeredményesebbnek, 129 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, míg Jancsarova és Pádár egyaránt 124 gólt jegyeznek. — Másik idegenlégiósunk, Elena Sklar - az NB I/B szabályai szerint - kevesebb lehetőséget kaphatott, mindössze az utolsó két mérkőzésen szerepelt, így az ő teljesítménye igazán nem értékelhető. Az ifjúsági korú játékosok közül a kapus Schell Gabi mellett Tamás Edit és Rózsa Tímea lépett legtöbbször pályára, rajtuk kívül még Müller Márta, Taksonyi Julianna, Mikó Csilla és Laczi Tímea kapott lehetőséget. — Tartottál-e attól, hogy az amúgy is szűkös létszám betegségek, vagy sérülések miatt még tovább csökken, s veszélybe kerül az eredményes szereplés? — A betegségektől nem is annyira, mint inkább a sérülések okozta kiesések miatt féltem. Tavasszal készenlétben álltunk, hogy adott esetben igazolással enyhítsünk létszámgondjainkon. Mivel azonban az első öt fordulóban sikerült olyan előnyre szert tenni, ami - a további sorsolás ismeretében - elegendőnek tűnt az első hely megszerzéséhez, és NB I-es kvalitású játékost amúgy sem tudtunk volna évközben szerződtetni, nem léptünk a keret kiegészítés ügyében. — Az ősszel egyetlen mécsesén okozott gondot sérülés miatti hiányzás, az élcsapatnak számító Dunaújváros otthonában alaposan megszenvedtünk a győzelemért. A tavaszi idény utolsó mérkőzésén több sérültet is sikerült pótolnunk, igaz akkor ellenfelünk sem késztetett bennünket komoly ellenállásra. Bár a szerencsének is köszönhető, hogy sikerült gond nélkül befejezni a szezont, hiszem, hogy jó felkészítéssel a sérülések esélyét akár 50-60 százalékkal is csökkenteni lehet. — Az élvonalnak hét játékossal nekivágni felelőtlenség lenne. Kikkel erősít a Ferro- Lazúr? — A legjelentősebb erősítés, hogy a csapat együtt maradt. Az NB I-ben már két idegenlégiós is pályára léphet, így Elena Sklar egyik meghatározó egyénisége lehet a csapatnak. Suga Ágnes személyében egy rutinos, balkezes átlövőt sikerült szerződtetnünk. Az egykori pécsi játékos legutóbb Horvátországban, Eszéken kézilabdázott. A Vasasból érkezett hozzánk az ifi válogatott átlövő Herz Paula, míg a kapuba a magyar junior nemzeti együttes portását, Mátyás Kittit igazoltuk. További tárgyalásokat folytatunk még egy kapus szerződtetéséről. Legfrissebb „szerzeményünk” az NB I-től idén búcsúzó zalaegerszegi Caola ugyancsak junior válogatottja, Köbli Anett, aki jó védekező játékosnak számít. Amennyiben az új szabály „bejön”, a védekező-induló emberek szerepe felértékelődhet. — Milyen új szabályra gondolsz? — A tervezet szerint megszűnne a gól utáni középkezdés síppal való jelzése. Azaz ha valaki kezében a labdával rálép a felezővonalra, már útnak is indíthatja a következő támadást függetlenül attól, hogy az ellenfél játékosai visszaértek-e vagy sem. Ez az új szabály várhatóan egy kicsit fel fogja borítani a kézilabdát, és rendkívül nehézzé teszi majd a támadás-védekezés cserét. — Ezek szerint a fiatalítás a trend a csapatnál? — Suga Ágnes kivételével valóban fiatal játékosokkal igyekeztünk megerősíteni az együttest, s ennek két oka is van. Szerettünk volna olyan kézilabdázókat igazolni, akikre hosszabb távon építhetünk, másrészt úgy gondolom, hogy a női mezőnyben egy húsz-huszonegy éves játékos már sokkal meghatározóbb lehet, mint ugyanez a férfiaknál. A szekszárdi ifisták közül - a jelenlegi elképzelés szerint - Schell Gabi, Tamás Edit és Taksonyi Julianna készül majd együtt az első csapattal. — Térjünk vissza az elmúlt bajnokságra. Szakmailag mit jelentett számodra a Szekszár- don töltött első év? — Lehetőséget adott arra, hogy a rendelkezésemre álló hat-hét játékossal egy széles „repertoárt” építsünk fel. Nem akarok ebbe mélyen bele menni, de a csapat képes öt-egy ellen, hatosfal ellen, emberfogás ellen támadni, tulajdonképpen már az eső osztályra készültünk. Persze védekezésben az NB I/B egészen mást követelt meg, mint az élvonal, így a játék ezen elemében még rengeteg gyakorlás vár a csapatra. — Mire lehet képes az NB I- ben egy megerősödött Ferro- Lazúr? — Egy újonc csapatnak mindenképpen a biztos bentma- radást kell célul tűznie maga elé. Én a saját terveimet úgy fogalmaztam meg, hogy ha sikerülne a három évvel ezelőtti 10. helyezést megismételni vagy esetleg ennél előrébb végeznénk az első évben, akkor én tulajdonképpen elégedett lennék. Természetesen a bajnoki rajt előtti hetekben már jobban átláthatóak lesznek az erőviszonyok, s akkor már konkrétabban megfogalmazha- tókká válnak a célok, hogy mi a megfelelő eredmény, mi a siker és mi a nagy siker. A premizálási rendszer is eszerint alakul majd. — Mikor kezdődik a felkészülés? — A csapat először július 14-én délután találkozik először. Az első nyolc-tíz napban Domboriban edzőtáborozunk, ez az időszakban a tiszta fizikai felkészülés jegyében telik majd. A szeptemberi bajnoki rajtig még úgyis lesz alkalmuk a lányoknak a labdával „ismerkedni”. Horváth Ferenc, az egyesület ügyvezető elnöke elégedetten nyugtázta a csapat elmúlt évi szereplését, és újdonságokkal is szolgált: — Ezzel a játékoskerettel csak is a feljutás lehetett a célunk, s ezt megvalósítottuk. Azóta már a két vereséget is megbocsátottam. Sikerünk egyik titkát a felkészülés nyugodt körülményeiben látom, melynek megteremtésében nagy segítséget nyújtottak szponzoraink, akiknek köszönhetően minden adó- és tb-tarto- zásunkat kiegyenlítettük, és akik az élvonalban is a csapat mellé állnak. Szeretném megköszönni szurkolóink biztatását és a médiák segítségét is. — Az együttes várhatóan tovább erősödik, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a bajnok Herz-FTC második számú kapusa, Vavrik Hajnalka átigazolásáról. — A csapattal kapcsolatig hír még, hogy az ünnepélyes bajnokavatóra július közepén - támogatóinknak köszönhetően - különleges, elsőosztályú körülmények között kerül sor. Az együttes tagjai ugyanis a meghívott vendégek - köztük Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára - jelenlétében a Duna közepén, egy hajón vehetik majd át az aranyérmeket. Ifj. Fekete László A Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd NB I-be jutott csapata. Álló sor (balról): dr. Hulin István orvos, Oravecz Erika, Elena Sklar, Tabajdi Ferenc edző, Pádár Margó, Renáta Jancsarova, Károlyi Tímea, Paróczai Sándor gyúró. Elöl: Tamás Edit, Taksonyi Julianna, Csáki Éva, Schell Gabriella, Bálintné Tóth Ágnes, Tóth Renáta, Rózsa Tímea, Laczi Tímea. FELSZÁMOLÓI HIRDETMÉNY A BROSS HOLDING Rt., mint a MECSEKKAPU Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet, 7696 Hidas, Külterület 2. felszámolója nyilvános pályázat útján értékesítésre meghirdeti a részvénytársaság tulajdonát képező INGATLANOKAT ÉS RAKTÁRI KÉSZLETÉT: MECSEKNÁDASD Agyagbánya (3,3 ha) hrsz. 0100 irányár 3.300.000 Ft+áfa Gyepterület (18 ha) hrsz. 099/1 irányár 600.000 Ft Felépítmény növényvédőszer raktár irányár 300.000 Ft+áfa Major (juhászati 2,8 ha) hrsz. 093/1 irányár 3.000.000 Ft+áfa Beépítetlen terület 4.000 m2 hrsz. 185, 190 irányár 4.000.000 Ft HIDAS-KÜLTERÜLET - igény szerinti megosztással tájékoztatóul: Major 076/8 hrsz. Major 076/17 hrsz. Elfekvő raktári készletek irányár 1.000.000 Ft+áfa A pályázati anyag benyújtásának határideje 1997. július 10. BENYÚJTÁS HELYE: BROSS HOLDING Rt. Pécsi Irodája, 7621 Pécs, Mátyás király u. 8. A pályázatot 2 példányban MECSEKKAPU Mezőgazdasági Szövetkezet felirattal kéijük benyújtani, melyhez csatolni kell:- a vételi árajánlatot- 1 példányban 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, illetve vállalkozói igazolványt- fizetési garanciáról szóló igazolást. FIZETÉS BANKI ÁTUTALÁSSAL TÖRTÉNHET. A pályázat benyújtásakor 10%-nyi bánatpénzt kell letétbe helyezni a felszámolónál. A felszámoló felhívja a hitelezők, illetve egyéb elővásárlási jogosultak figyelmét, hogy elővásárlási jogukat a fenti feltételek teljesítése mellett gyakorolhatják. A pályázatok elbírálására 30 napon belül sor kerül, melyről az érintetteket írásban értesítik. Felvilágosítás: MECSEKKAPU Mezőgazdasági Szövetkezet, Hidas, Veres Miklós, Szalai József. Telefon: 72/457-007. SZÉNRŐL ÉS ÉPÍTŐANYAGRÓL Bázis a Mátyás király utcában A Szekszárd körüli iparnegyedek sokasodó egységei közül az egyik legújabban indított vállalkozásnak a Tokodi Szénfeldolgozó Rt., azaz a KONIX Brikett telephelye látszik. Mivel is foglalkozik ez a vállalkozás? Ezzel a kérdéssel kerestük fel Bognár Gábort, az Rt. helyi vezetőjét. — Alapvetően nem új vállalkozásról van szó, hisz a Tokodi Szénfeldolgozó Rt. már nagy üzleti hagyományokkal rendelkezik. A tűzifa-, valamint a hazai- és külföldi szénféleségek forgalmazása területén az egyik piacvezető, amely jól működő országos hálózattal rendelkezik. Tolna megye több városában is jelen vagyunk, a telephelyek közötti jó koordináció alapvető piaci érdekünk. Két fő tevékenységi körünk a tüzelőanyag-forgalmazás és az építőanyag-kereskedelem. Ez megfelel a hagyományos TÜZÉP termékcsoportnak, s piacképes árainkat kapacitásaink egész évben történő hatékony kihasználása teszi lehetővé. — Az építőanyag-kereskedelemben milyen terveik vannak? — Az építőanyagok közül csak garantáltan minőségi termékekkel foglalkozunk. Alapvetően az épületek szerkezetkész állapotához szükséges anyagokat forgalmazzuk: téglákat, vasbeton-szerkezeteket, homokot, mészhidrátot, cementet, stb. Hő-, hang- és vízszigetelő anyagokból igen széles a választék, vakolati rendszerekből is ki tudjuk elégíteni az igényeket. A tetőkhöz szükséges faanyagot méretre vágva szállítjuk, így beépítéskor már igen kevés hulladékkal kell számolni. A tetőfedő anyagokból pedig mind az égetett-, mind a betoncserepekből több típust kínálunk. — Az építtetőket milyen árakkal tudják biztatni? — Üzletpolitikánk alapja, hogy versenyképes árakkal, szinte naponta változó árkedvezményekkel és magas szintű szolgáltatásokkal nyerjük el a vásárolók bizalmát. Például a bajai nyílászárókat június 30- ig - illetve amíg a készlet tart - 20 %-kal adjuk a gyári ár alatt, de most a bánhalmi nyílászárókat is 10 százalék kedvezménnyel forgalmazzuk. A gipsz-kartonlapokat is jó áron értékesítjük. Szeretném kiemelni továbbá, hogy minél nagyobb a vásárolt érték, annál nagyobb árengedményt tudunk adni. Különösen kedvező lehet, ha valaki az egész épületre itt rendeli meg az anyagot. Fontos lehet tudni, hogy az építőanyagokat a vevő által kért időpontban - órára pontosan - házhoz is szállítjuk, természetesen az általános fuvartarifánál alacsonyabb áron. Tehát az ár-kérdést mindenkinek érdemes végiggondolnia. Bizonyos, hogy a legmagasabb igényeknek megfelelő színvonalon is versenyképes árakat tudunk ajánlani, de erről győződjön meg a vásárló. — Milyen garanciákat lát terveik megvalósítására? — A Tokodi Szénfeldolgozó Rt., az itt dolgozó szakemberek, valamint a velünk kapcsolatban álló szállítók, alapanyaggyártók és építészmérnök komplexen átfogják egy építkezés teljes vertikumát, s úgy gondolom, hogy ez profi szakmai hátteret biztosít. Az építkező felé elkötelezett munka- és üzletpolitika ezek után már csak sikeres lehet. — Olvasóink nevében is megköszönöm a tájékoztatást: Szabó Ferenc™