Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-17 / 139. szám
1997. június 17., kedd 3. oldal Megyei Körkép A Tárgyalóteremből Elképesztő bűnesetek Nemi erőszakért 7 és 5 év fegyház Életfogytiglanra elítélt nyilatkozta nemrégiben, hogy odabent sem szeretik a nemi erőszakért elítélteket. Ugyancsak a megvetettek kategóriájába tartoznak azok, akik kiskorúak ellen követtek el erőszakos bűn- cselekményt. A Tolna Megyei Bíróság nemrégiben két ügyet is tárgyalt, amelyekben fiatalkorúak ellen követtek el nemi erőszakot. Mindkét esetben súlyosítás végett fellebbezett az ügyész, amelynek a fel- lebbviteli bíróság helyt is adott, s jelentősen súlyosította az első fokon sem enyhe ítéleteket. A bűnösöket meg kell nevezni, mert megérdemlik a közvélemény erkölcsi megvetését. Bár, az alábbi történetek vádlottjait az ilyesmi aligha hozza zavarba. A két, mondhatni ocsmány ügyben azonban ennél sokkal fontosabb a kiskorú áldozatok védelme. Nem véletlen, hogy a törvény magánvádhoz köti a nemi bűncselekmények üldözését. Vannak esetek, amikor a sértett inkább elfelejteni szeretné a történteket, semmint az eljárás során többször is felidézni. Feltételesen szabadlábon A törvénykezők néha érthetetlen dolgokat tesznek. Ha a visszaesők feltételes szabadságra bocsátásáról nem született volna enyhítő paragrafus, B. János nem tudta volna elkövetni azt a bűncselekményt, amelynek során súlyos lelki sérelmet szenvedett egy lány. A pszichológus szakvéleménye szerint a sértett bűncselekményt követő lelki állapota tartós szorongásba mehet át. B. János már volt büntetve erőszakos közösülésért. Ezért, valamint súlyos testi sértés és garázdaság miatt az összbün- tetése 10 év és 8 hónap volt, amikor az említett jogszabály-változás lehetővé tette, hogy feltételesen mégis szabadulhatott a fegyházból. Ha kitölti a büntetését, akkor 1997-ben jön ki a fegyházból, s nem követhet el a bűncselekményt 1996-ban. A vádlott a hosszú börtönévek alátt sem tanult meg ími-olvasni. Kisebb fokban szellemi fogyatékos, tehát ugyanilyen ilyen mértékben volt korlátozva tettei következményeinek felismerésében. Személyiség-szerkezetének agresszív vonásai az ital hatására felerősödnek mondta róla a szakértő. Pár hónappal a szabadulása után B. János egy 80 centiméteres alumínium rúddal jelent meg éjnek idején egy ismerős pár lakásán. A rúddal fenyegetőzve elkapta a lány kezét és vonszolni kezdte. A párja védelmére kelő férfi megúszta az esetet néhány köny- nyebb sérüléssel. Magánlaksértés és személyes szabadság megsértése lett a vád. A következő bűncselekmény lényege, hogy a vádlott késő este megjelent egy ismerősének a lakásán, ahol a két gyermekkorú lány egyedül volt. Az idősebbet erőszakolta meg. A jog akkor is így fogalmaz, ha a közösülés a szokványos értelemben nem történt meg. A megyei bíróság az első fokon kiszabott 5 év fegyházbüntetést 7 évre emelte. Szexuális zaklatás majd nemi erőszak M. János és élettársa életvitelének összesen 9 gyerek az áldozata. A férfi előző házasságából négy gyermek származott, az asszonynak már volt három, majd két közös gyermek is született. A legkisebb a történetek idején még nem volt négy éves. Sokkal nagyobb baj, s ezt a bíróságok súlyosító körülményként értékelték, hogy a tett helyszínén is jelen volt. A férfi az élettársának a nagylányára már 1994-ben szemet vetett. Ebbéli elképzeléseit szóban is közölte, sőt tettleg is zaklatta a kislányt. Egy alkalommal gyámhatósági közbelépésre ügy is lett a durva és közönséges közeledésből, de ekkor az anya a hatóságnak a családi békére hivatkozott, s nem tett feljelentést. Két évvel később, amikor csak a kicsi és a nagy lány volt otthon, a nevelőapa először anyagi előnyt kínált az aktusért cserébe, majd erőszakhoz folyamodott. A lány kitartó védekezésének köszönhető, hogy a szokványos közösülés ezúttal sem jött létre. A megyei bíróság, a vádlottat a nevelésére bízott személy sérelmére elkövetett nemi erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért jogerősen öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Ihárosi Ibolya Dél-Olaszország, boldog emberekkel Bach József maffiózóval nem, multimilliomossal viszont találkozott Szicíliáról nálunk sok embernek kizárólag a maffia jut az eszébe, Bach Józsefnek viszont nemcsak ez, hanem a helyi köz- igazgatási rendszer is. Tolna Megye Közgyűlésének elnöke ugyanis az elmúlt héten ennek felépítését tanulmányozhatta a helyszínen, azaz Dél-Olaszországban. — Az Olasz Önkormányzati Szövetség meghívásának köszönhetően tölthettem egy hetet errefelé, egészen pontosan Nápolyban, Palermóban és Cata- niában. Mindenütt találkozhattam a magyar megyék ottani megfelelőinek, a provinciáknak a vezetőivel, s alkalmam volt megfigyelni a két szisztéma közötti különbséget, illetve hasonlóságot. — Milyen következtetéseket vont le az összehasonlításból? — Például azt, hogy a magyar, illetve az olasz rendszer között - már ami a megye-provincia összehasonlítást illeti - jog- és hatásköri szempontból nincs igazán nagy különbség. Viszont alapvető eltérés, hogy az olasz provinciák elnökeit és képviselő-testületi tagjait közvetlenül választják meg a szavazásra jogosultak. Nálunk, mint ismeretes, a testület tagjai pártlistán jutnak be a megyei önkormányzatba, az elnököt pedig a közgyűlés választja meg saját soraiból. — A szakmai tapasztalat- cserén túl sikerült-e közvetlen képet kapni az ott éleik mindennapjairól? — Mint megtudtam, a munkanélküliség ezen a vidéken óriási, 28-30 százalékos. Ennek ellenére azt láttam, hogy a délolaszok - s ez nyilván mentalitás kérdése is - felszabadultan élik világukat. Magába roskadt emberrel - nem úgy, mint Magyarországon - még véletlenül sem találkoztam. •— Palermóban, ebben a szicíliai nagyvárosban bizonyára sokat hallott a maffiáról. — Külön élmény volt számomra, hogy Szicília egyik legnagyobb, természetesen multimilliomos vállalkozójának a filmek világát idéző rezidenciájába is eljutottam. Ez az úr említette nekem, mint sajnálatos tényt, hogy üzleti útjai folyamán a világon mindenütt a maffiáról kérdezik. Persze, van maffia, de hangsúlyozandó, hogy a becsületes emberek Szicíliában is többségben vannak, jómagam például nyugodtan sétálhattam Palermóban az esti órákban is. -száNémet újságírók Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról.) Az idei évben a Magyar Turizmus Rt. külképviselete tizenkét német újságíróból álló csoportot utaztatott Magyarországra. Most a tanulmányút témája a Duna, s annak nevezetességei voltak. Tegnap az újságírókat - a csoport vezetője dr. Valkó Miklós, a Magyar Turizmus Rt. frankfurti képviseletének vezetője volt - a Turizmus Marketing és Tanácsadó Kft. Provincia TMT Utazási Irodájának vezetője, Wiesner György fogadta Szekszárdon. Az újságírók többek között a Tinától, a Berliner Zeitungtól, a West Deutsche Zeituntól érkeztek. Tolna megyébe érkezésüket megelőzően a csoport tagjai Solton lovasprogramon vettek részt, Kalocsára, majd Hajósra a pincesorra látogattak. A vacsorát Baján költötték el a Duna-szigeten, az éjszakát pedig már a Gemenci erdészházban töltötték. Tegnap a vendégek kis vonattal utaztak a Duna-partra, ahol az ártéri erdőt tanulmányozták. Decsen, a faluházban a népviseletet nézték meg, ismerkedtek Sárköz népművészetével és ellátogattak a Szekszárd határában lévő híres Bogár tanyára is. Szekszárdon, a Deutsche Bühne, a Német Színház volt a következő állomás, majd pedig a borkúthoz tettek sétát, ahol megkóstolták a borainkat is. Természetesen ízlett nekik. (pt) Aranydiplomás hőgyészi pedagógusok (Folytatás az 1. oldalról.) Ágoston Mária nagyon aranyos tanító nénim volt itt Hőgyé- szen, aki szorgalmával mindig előttem áll, vagy a polgáriban Bodrogi Mária Bemadetta. Később a képzőben is tudós, művésztanárok vettek körül, akik szívüket-lelküket adták becsületességből, hazafiságból. Sokat kaptunk és akartunk adni mi is, de hogy sikerült-e, nem tudom. — Én a zenei pályán szerettem volna folytatni a képző után - magyarázza Makó Endre, Bandi bácsi - sajnos, apám „bélistázása” nem tette lehetővé, de Mecseknádasdra úgy választottak meg, mint segédkántort. Katonáskodtam, megnősültem, akkor jöttem haza ide a görög nevelő otthonba és innen a Hunyadi János Általános Iskolából 1984- ben mentem nyugdíjba. — Életem legszebb négy évét - emlékezik Sólymos Re- zsőné - én ebben az iskolában, mint polgárista töltöttem. Nem akartam tovább tanulni, de volt egy drága osztályfőnököm, a Tisztelendő Celeszta nővér, aki ma is él és ma is levelezünk vele. ő mondta az édesanyámnak, hogy folytatni kell a tanulást. ők megbeszélték, és én szót fogadtam. Becsülettel elvégeztem a tanítóképzőt, így mindenért köszönettel tartozom nekik. Mind a hárman egyetértve fogalmazták meg, hogy akkor útravalóul emberséget kaptak és olyan erkölcsi értékeket mondhattak maguknak, ami átsegítette őket a nehéz napokon. Útravalóul ők ezt adják a most a pályára lépő nemzedéknek. — A pedagógus pálya nem foglalkozás - kezdi hitvallását Farkas Jánosné - a tanítónak hivatásának kell lenni. Hinni kell, hogy a tudomány átadása mellett a klasszikus erkölcs szépségeiben és a szeretetben kell nevelni a gyermekeket! Amíg tovább él bennük a tudás átadásának vágya, ők maguk is fiatalok maradnak. — Isten éltesse az aranydiplomás hogyészi tanítókat! Decsi Kiss János Hírek Fodor Gábor a Liberális klubban Fórum címmel Fodor Gábor, az SZDSZ parlamenti képviselője tart előadást június 19-én, csütörtökön 18 órától Bonyhádon, a Szent István u. 3. szám alatt található Arany Oroszlán Hotelben. Akciós vásár nyugdíjasoknak A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége június 23-án, hétfőn élelmiszer vásárt tart a Hunyadi u. 4 szám alatti székházban. Akciós áron lehet venni füstölt árut, tésztát, zöldséget és gyümölcsöt, valamint frissen vágott csirkét. Kérik azokat, akik vásárolni szeretnének, hogy feltétlenül vigyék magukkal a tagsági igazolványukat. Bizottsági ülés Szekszárdon Szekszárd közgyűlésének mezőgazdasági bizottsága június 18-án, szerdán 14 órától ülésezik a városháza II. emeleti tárgyalótermében. A napirenden egyebek mellett a bizottság ügyrendjének elfogadása szerepel. A paksi Tűzvirág és vendégei A világhírű Riverdance Show (szerepeltek az idei Oszkár és Grammy-díj átadásán) utánpótlás együttese és a paksi Tűzvirág Táncegyüttes közös előadást tart Pakson, a Városi Művelődési Központban július 5-én és 6-án, este nyolc órai kezdettel. A titokzatos India ételei A Gauranga klub szervezésében június 19-én, csütörtökön 17 órai kezdettel ismét India titkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők Szekszárdon, a Gyakorló Általános Iskola ebédlőjében. Ez alkalommal az indiai táplálkozástudomány kerül terítékre. Véradás Pusztahencsén A megyei kórház vértranszfúziós állomása Pusztahencsén, a kultúrházban tart véradást. A véradásra 10-től 16 óráig várják a 18-60 év közötti egészséges állampolgárokat. FIGYELEM! - KISVÁLLALKOZÁSOK! EGYÉNI VÁLLALKOZÓK! Lehetőséget kínálunk Önnek: Tegye közzé vállalkozását, nyitvatartási idejét, címét, telefonszámát lapunkban, MINDÖSSZE 1000,-Ft (+áfa) ÁRON. _ Éljen ezzel a lehetőséggel, váljon ismertté megyeszerte! Kérjük ezt a szelvényt kitöltve beküldeni címünkre: NÉPÚJSÁG 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., valamint mellékelje az 1250,-Ft-ról szóló befizetési postautalványt! Név: ........................................................... L akcím:........................................................... Vállalkozás: .................................................... Telefon:.......................................................... Nyitvatartás:.................................................. Előfizetőinknek 50% kedvezmény: 500,-Ft (+áfa) =625,-Ft. A kedvezmény azokra a vállalkozókra is vonatkozik, akik a mellékelt előfizetői szelvény alapján július hónaptól új előfizetőként rendelik meg lapunkat. Szemtanúkat keresnek 1997. év június hó 4-én, szerdán délelőtt 9 óra 50 perckor az 56. számú főút 18 km 200 m szelvényében Várdomb és Bátaszék között T. S. az általa vezetett Renault Megane 1,6 RT típusú bordó színű személygépkocsival Várdomb irányából Bátaszék irányába közlekedett. Egy tehergépkocsi előzése közben észlelte a szemből közlekedő kerékpárosokat. Fékezés közben a vizes úttesten megcsúszott s a szemből közlekedő két kerékpárossal összeütközött. Kérik a tehergépkocsi vezetőjének és utasának, valamint azon személyek jelentkezését, akik a balesetet látták. Jelentkezés személyesen vagy írásban - Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (Várköz u. 4) - vagy szóban a 411-199, illetve a 07 segélykérő telefonszámon. Megrendelólevél a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény: példányszámban 6 18 forintban 191 573 egy hónapra negyedévre 625 Ft 1875 Ft Név:, Lakcím: Kérjük a megrendelólevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy a Tolnai Népújság kézbesítőjének átadni.