Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14-15 / 137. szám
1997. június 14., szombat Megyei Körkép 5. oldal Az „első fecskék” már 58 évesek A 40 évvel ezelőtt elballagott, első tolnai gimnazisták tartottak érettségi találkozót az elmúlt hétvégén. Az 1957-ben végzett diákok második osztályosként kerültek az akkor még Földvári Mihály nevét viselő iskolába. Többnyire a szekszárdi Garay gimnáziumból érkeztek, de akadt, aki bonyhádi, dunaföldvári, esztergomi, pápai középiskolát cserélt fel az induló tolnaiért. A diákok zöme helybéli volt, az osztály kezdetben 35 főt számlált, és 37-en ballagtak el. Az „első fecskék” meglehetősen sokfelé raktak fészket, a .jelenléti ív” tanúsága szerint mindössze hárman - Baráth György, Bolvári József és Tóth János - maradtak Tolnán. Az öregdiákok mintegy kétharmada jelent meg a 40 éves találkozón, amit már az új gimnázium épületében tartottak: az ő alma materük már nem érhette meg ezen ünnepélyes pillanatokat. Lebontásával nemrég végeztek a munkások. -sTolnai látogatás Stutensee-ben Sikeresnek ítéli múlt heti stutensee-i látogatását a tolnai önkormányzati küldöttség. (És a város is szerencsésen átvészelte, hogy néhány napra helyi döntéshozók - zöme - nélkül maradt.) Ebben a választási ciklusban első alkalommal járt a németországi partnervárosban, Stutensee-ben tolnai önkormányzati küldöttség. A csapat csütörtökön délután érkezett Stutensee-be. Este a városházán az ottani testület tagjaival és vállalkozókkal találkoztak. Másnap heidelbergi városnézés szerepelt a programban, délután egy, a gazdák által közösen létrehozott borfeldolgozót tekintettek meg. Szombaton délelőtt sokan választották Karlsruhe-t, délután egy faházkészítő kisüzembe voltak hivatalosak, és megnézték a város művelődési centrumát és az óvodát is. A stutensee-i hősi emlékműnél együtt koszorúztak a stutensee-iek és a tolnaiak. Végül műsoros esttel búcsúztak vendégeiktől a német házigazdák. MUNKALEHETŐSÉG! PAKSRA kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE. MIT VÁRUNK?- A Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- Az előfizetési díjak havi beszedését- Az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel. MIT NYÚJTUNK?- Biztos, teljesítményarányos bérezést. JELENTKEZNI: Hanoi Józsefné Paks, Pál u. 61. Tel: 75/313-981, 18 óra után. — Tolna Es Környéke Egy „előrelátó” fiatalember Egy faddi Hú idén tavasszal országos bajnokságot nyert a 16 év alatti sakkozók mezőnyében, ősszel utazik a jereváni korosztályos világbajnokságra. A fiatalember rokonszenves, talpraesett, 15 évesen éppoly határozott véleménye van a sakkvilágbajnok Kaszparovról, mint saját jövőjéről. Az ifjú sakkozó a tolnai gimnázium diákja, úgy hívják, hogy Tóth András. — Mit szóltál a számítógép, a Deep Blue sakksikeréhez a világbajnok Kaszparov ellen? — Én azt mondom, hogy nem teljesen korrekt eredmény született. Úgy érzem, Kaszparov jobban félt a géptől, mint ahogy az játszott. Szerintem, ha azokat a megnyitásokat játssza, amiket szokott, akkor megverhette volna a számítógépet. — Ezek szerint te nem úgy ítéled meg, mint sokan mások, hogy a gép győzelme új korszakot nyitott? — Nem vitás, hogy előbb- utóbb a gép legyőzi az embert, de szerintem ez az idő még nem érkezett el. És ha majd a gép fö- lénk is fog nőni, ez nem ronthatja el azt az örömöt, amit a sakk nyújt az embereknek. — Te hogy állsz a gépekkel? — Nekem is van otthon egy kifejezetten sakk-számítógépem, de azt már legyőzöm. — És mikor tanultál meg sakkozni? — Hatéves koromban tanított meg édesapám és a bátyám, de csak négy éve foglalkozom vele komolyan. Tulajdonképpen egy iskolai sakkversenyen elért első helyezésem „fogott meg”, ekkor kezdtem igazából sakkozni. — Előfordulhat, hogy felteszed az életedet a sakkra ? — Szeretném. Ez persze az Tóth András eredményektől függ. Ahhoz, hogy ebből meg tudjak élni, mindenképpen nagymesternek kellene lennem, és közöttük is elég erősnek. Az ország 10-15 vezető nagymestere közé kellene bekerülnöm. Igaz, gyengébb nemzetközi mesterek is megélnek a sakkból, de hát az nem lehet életcél. — Mikorra kell kiderülnie, lesz-e belőled igazán nagy sakkozó? — Úgy gondolom, a nagymesteri címet 20-22 éves korig el kellene érni. Vannak kiugró tehetségek, akik korábban megszerzik ezt a címet, de nem feltétlenül az lesz a nagy sakkozó, aki korán lesz nagymester. — Az IQ mennyire játszik meghatározó szerepet a sakkban? — Az IQ szerintem nincs szoros összefüggésben a sakktudással. A jó memória viszont elengedhetetlen, és csak abból válik jó sakkozó, aki sok lépésre előre lát. — Milyen tanuló vagy? — Négyes fölötti az átlagom. — Pedig ilyen memóriával bármit kiválóan meg tudnál tanulni. — Tanulás terén, megmondom őszintén, nem kellőképpen vagyok szorgalmas. A reál tárgyakat nem annyira szeretem. Inkább humán érdeklődésű vagyok. — Továbbtanulás? — El fog dőlni a következő három évben. Ha nagyon jól megy a sakk, akkor nem hiszem, hogy továbbtanulnék. Nem tartom szükségesnek. Időm se lenne rá. — És ha nem leszel sakkozó? — Polgári foglalkozások közül a tanár szimpatikus lenne. De például az újságírás is tetszik. — Mit csinálsz, ha nem sakkozol? — Az elég ritka. Ilyenkor többnyire olvasok, zenét hallgatok. És szívesen sportolok. — A sakkot nem tartod „igazi” sportnak? — Kicsit félreérthető voltam. Természetesen a sakkot is igazi sportnak tartom. Ezen kívül mindent szívesen csinálok, ami labdával kapcsolatos, -tsKikérték a vállalkozók véleményét (Folytatás az 1. oldalról.) Volt, aki szerint a város komfortjának növelésére és arculatának kialakítására sem kellene sajnálni a pénzt. Olyan elképzelésnek is hangot adtak, miszerint a laktanya gimnázium-lovarda körüli részéből néhány év alatt kulturális centrumot lehetne kialakítani. Volt, aki fontosnak ítélte meg a partnervárosi kapcsolatok gazdasági „célirányosítá- sát”, míg más szerint a helyi vásár létrehozásából sokat lehetne profitálni. A településfejlesztési bizottság elnöke ígéretet tett arra, hogy a legfontosabbnak ítélt kérdésekben - így elsősorban az üzleti koncepció kialakításáért - megteszik a kezdő lépéseket, és hogy hamarosan újra meghívják a vállalkozókat, az együtt gondolkodás folytatására. -htA Martinék alapítvány felajánlása Tolna város oktatási intézményei köszönetüket és hálájukat fejezik ki azért az önzetlen tettért, amit gyermekeinknek ajánlott fel a Martinék József Képzőművészeti Alapítvány. Egyebek mellett ez áll abban a levélben, amelyet a néhai tolnai festőművész, Martinék József özvegyének írt a négy tolnai iskola igazgatója. A Martinék alapítvány felajánlása - a művész végakaratának megfelelően - bő másfél évvel ezelőttre datálható: a művész dombori nyaralójának eladásából származó összeg kamataiból támogassák a képzőművészet iránt fogékony tolnai diákok tehetségének kibontakoztatását. Az ingatlant néhány hete sikerült eladni, 1,4 millió forintért. Az összeget külön számlán helyezték el, annak éves kamata jelenleg 250-300 ezer Ft körül kalkulálható. A pénzre valószínűleg pályázni lehet majd, a támogatások első ízbeni odaítéléséről várhatóan idén szeptember-októberben döntenek. Az elbírálást a kuratórium végzi, melynek elnöke Végh András festőművész, titkára a tolnai I-es iskola igazgatója, Jaksáné Kiss Éva, tagja Imre Ágnes, az I-es iskola tanára. Hír-Forrás A faddi iskola 70 éves Holnap, vasárnap ünnepük a faddi általános iskola fennállásának 70. évfordulóját. A program 14.30-kor, az emeletes iskolában kezdődik, iskolaköszöntővel és kiállítással. 16 órától régi és új idők fociját láthatják az érdeklődők a sportudvaron. 17.30-kor a művelődési házban kiállítás nyílik az iskolából elszármazott művészek - Deme Tamás, Gáti Mariann, Imreh Ágnes, Molnár M. György, Nyárai József és Ódryné Horváth Krisztina - munkáiból. Ezt követően műsoros est kezdődik az egykori diákok közreműködésével. A székelyek erdélyi útja A Tolna-Mözsi Székely Baráti Kör és a Tolnai Nyugdíjas Érdekszövetség erdélyi utat szervez augusztus 6-tól 13-ig. Az útvonal állomásai között van Déva, Gyulafehérvár, Sepsiszentgyörgy, a Szent Anna tó, Csíkszereda, Maros- vásárhely, Kolozsvár, a Királyhágó, Nagyvárad. Részletekről érdeklődni lehet Bálint Ambrusnénál (Tolna, Pálé 48.), illetve a 443—025-ös telefonon. Véradókat várnak Tolnán Véradás lesz Tolnán, a művelődési házban. Az embertársaikon segíteni kívánókat június 17-én, kedden, 9-től 16 óráig vájják. Tipp-Hopp a TOVABB-al A TOVÁBB Szabadidős Társaság „behívót” kapott Rózsa György műsora, a Tipp-Hopp televíziós felvételére. A tolnai bringások és barátaik hétfőn délelőtt, különbusszal indulnak Budapestre. Újonc-fölény a Kinder Kupán A megnyitó egy pillanata A mözsi általános iskolában hatodik alkalommal rendezték meg a Tolnán és környékén már hírnevet szerzett kispályás gyermek labdarúgó tornát, a Kinder Kupát. A nyolc csapat részvételével lezajlott sporteseményen nagy csatákban dőlt el a helyezések sorsa. A kupát idén „újoncok”, a kajdacsi iskolások nyerték, akik először vettek részt a mözsi rendezvényen, és megelőzték a hazai kupavédőket is. A 2. helyen Decs csapata végzett, 3. lett Bogyiszló, 4. Mözs I. csapata, 5. Tolna I. iskola, 6. Sztárai gimnázium, 7. Tolna II. iskola, 8. Mözs II. számú csapata. A gólkirály Kovács Zoltán (Kajdacs) lett. A legjobb mözsi játékosnak Sebestyén András, a legjobb tolnainak Schali Péter (Tolna II.) bizonyult. A legjobb mezőnyjátékossá Kovács Lászlót (Kajdacs), míg a legjobb kapusnak Pató Jánost (Kajdacs) választották. A játékosoknak és a szurkolóknak nagy örömet okoztak a torna támogatói: Szamóca Cukrászda, Trófea Söröző, Hámori Üzletház, Galéria Sörbár, Amstel, BASF, Takarékszövetkezet, BO- FÜPA Kft., Mözsi húsbolt, Pince Borozó, Bérezés László, Takács István, Krekó György, Simon Ferenc, Alfa Horgászbolt, IKO Videotéka és sok szülő. FIGYELEM! - KISVÁLLALKOZÁSOK! EGYÉNI VÁLLALKOZÓK! Lehetőséget kínálunk Önnek: Tegye közzé vállalkozását, nyitvatartási idejét, címét, telefonszámát lapunkban, MINDÖSSZE 1000,-Ft (+áfa) ÁRON. ^ Éljen ezzel a lehetőséggel, váljon ismertté megyeszerte! Kérjük ezt a szelvényt kitöltve beküldeni címünkre: KÉPÚJSÁG 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., valamint mellékelje az 1250,-Ft-ról szóló befizetési postautalványt! Név: ................................................... Lakcím:................................................... Vállalkozás: ............................................ T elefon:.................................................. Nyitvatartás:........................................... Előfizetőinknek 50% kedvezmény: 500,-Ft (+áfa) =625,-Ft. A kedvezmény azokra a vállalkozókra is vonatkozik, akik a mellékelt előfizetői szelvény alapján július hónaptól új előfizetőként rendelik meg lapunkat. Megrendelólevél a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény: példányszámban 6 18 forintban 191 573 egy hónapra negyedévre 625 Ft 1875 Ft Név: Lakcím:.,. Kéijük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy a Tolnai Népújság kézbesítőjének átadni.