Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-11 / 134. szám

8. oldal Sport 1997. június 11., szerda DIAKSPORTSOROK Az I. Béla Gimnázium 4x1500 m-en diákolimpiái bajnoki címet szerzett váltója : (balról) Né­meth Máté, Szabó János, Németh Gyula edző, Csillag Balázs, Tóth György. A csapat sikeré­hez hozzájárult Vecsési Klára és Haász János testnevelők munkája is Lezárultak a megyei korcsoportos atlétikai diákolimpia csatározásai A közelmúltban fejeződtek be a megyei atlétikai diákolimpia döntői. Az I. korcsoportban a kétyi fiú csapat szerezte a leg­nagyobb meglepetést - a kör­zeti, majd a Szekszárd város­környéki verseny után - a kis iskola diákjai a megyei döntőn sem találtak legyőzőre. A II. korcsoportos egyéni verseny­ben paksi és tamási, míg a csa­patversenyben dombóvári győ­zelem született. A III. korcso­portban a lányoknál szintén dombóvári, a fiúknál pedig szekszárdi siker született. A középiskolások (IV-V. korcso­port) mezőnyében a megye kö­zépiskolái megosztoztak a baj­noki címeken. Megyei I. korcsoportos at­létikai diákolimpia (három­próba), eredmények: Leány, egyéni összetett: I. Kányi Anna (Szekszárd, V-ös Isk.), 2. Horváth Dóra (Bony- hád, Vörösmarty Isk.), 3. Sántha Klára (Bonyhád, Il-es Isk.). Csapatverseny: 1. Bonyhád, II. Sz. Ált. Isk., 2. Szekszárd V. Sz. Ált. Isk., 2. Paks, Móra F. Ált. Isk. Fiúk, egyéni összetett: 1. Váradi Viktor (Szekszárd, Ba­bits Isk.), 2. Balogh János (Sár- szentlőrinc), 3. Verebes Tibor (Zomba). Csapatverseny: 1. Kéty, 2. Bonyhád Il-es Isk., 3. Dombóvár, Szt. Orsolya Rendi Gárdonyi Isk. II. korcsoport (négypróba), eredmények: Leány, egyéni összetett: 1. Fenyvesi Judit (Paks, Móra Isk.), 2. Fábián Zsuzsa (Dom­bóvár, Szt. Orsolya), 3. Sza- meth Veronika (Zomba). Csa­patverseny: 1. Dombóvár, Szt. Orsolya, 2. Zomba, 3. Paks, Móra Isk. Fiúk, egyéni összetett: 1. Kovács Milán (Tamási, I-es Isk.), 2. Ferenczi Roland (Reg­szemcse), 3. Gyurkovics Lajos (Várdomb). Csapatverseny: 1. Dombóvár, Szt. Orsolya, 2. Paks, Bezerédj Isk., 3. Szek­szárd, Babits. III. korcsoport (ötpróba), bajnokok: Leányok, 100 m: 1. Tapaszti Ágnes (Dombóvár, Szt. Orso­lya). 400 m: 1. Kovács Diana (Dombóvár, Szt. Orsolya). 1500 m: 1. Németh Beáta (Szekszárd, I-es Isk.). Távol­ugrás: 1. Szalai Virág (Dom­bóvár, Szt. Orsolya). Magas­ugrás: 1. Priger Nikolett (Szekszárd, Garay Gimn.). Kis- labdahajítás: 1. Dudás Anita (Tamási, I-es Isk.). Súlylökés: 1. Tarr Katalin (Dombóvár, Ily- lyés Gy. Gimn.). 4x100 m-es váltó: 1. Dombóvár, Szt. Orso­lya. 3x600 m-es váltó: 1. Nagydorog. Egyéni összetett: 1. Tapaszti Ágnes, 2. Savanyú Olga (Regszemcse), 3. Kovács Diana. Csapatverseny: 1. Dombóvár, Szt. Orsolya, 2. Tamási, I-es Isk., 3. Nagydo­rog. Fiúk: 100 m: 1. Szabó Má­tyás (Paks, Balogh Á. Isk.). 400 m: 1. Tóth Zoltán (Pálfa). 1500 m: 1. Fülöp György (Német­kér). Távolugrás: 1. Borkó László (Szekszárd, Babits). Magasugrás: 1. Benedeczki József (Paks, Móra F.). Kis- labdahajítás: 1. Benedek Sza­bolcs (Bonyhád, Il-es Isk.). Súlylökés: 1. Gaál Tamás (Szekszárd, Gyakorló Isk.). 4x100 m váltó: 1. Szekszárd, V-ös Isk. 3x1000 m-es váltó: 1. Bonyhád, Vörösmarty. Egyéni összetett: 1. Lamm Ádám (Györköny), 2. Szabó Mátyás, 3. Csaba Szabolcs (Bonyhád, Il-es Isk.). Csapat- verseny: 1. Szekszárd, V-ös Isk., 2. Bonyhád, Il-es Isk. 3. Paks, Móra F. IV. korcsoport, bajnokok: lányok: 100 m: 1. Kemény La­ura (Paks, Vak B. Gimn.). 400 m: 1. Szabadi Éva (Bonyhád, Petőfi Gimn.). 1500 m: 1. Kro­neraff Ágnes (Szekszárd, Ga­ray). 100 m gát: 1. Tóth Viktó­ria (Dombóvár, Illyés) Magas­ugrás: 1. Csapó Anna (Szek­szárd, Csapó D. Szakközép). Távolugrás: 1. Bősze Hajnalka (Tamási, Béri B. Á.). Disz­koszvetés: 1. Priger Anita (Szekszárd, Garay). Gerelyha­jítás: 1. Hegedűs Titanilla (Dombóvár, Illyés). Súlylökés: 1. Hegedűs Titanilla (Dombó­vár, Illyés). Fiúk: 100 m: 1. Borsos Ba­lázs (Paks, Vak B.). 400 m: 1. Noé Attila (Tamási, Béri B. Á.). 1500 m: 1. Németh Máté (Szekszárd, I. Béla Gimn.). 110 gát: 1. Fehér Zalán (Tamási, Béri B. Á.). Magasugrás: 1. Trábert Attila (Bonyhád, Pe­tőfi). Távolugrás: 1. Bulla Tamás (Szekszárd, I. Béla). Diszkoszvetés: 1. Mikó Nor­bert (Bonyhád, Petőfi). Ge­relyhajítás: 1. Schell András (Tamási, Béri B. Á.). Súlylö- kés: 1. Gulyás Tamás (Tamási, Vály P. Szakközép). V. korcsoport, lányok: 100 m: 1. Kapitány Eszter (Dom­bóvár, Illyés). 200 m: 1. Váradi Rita (Bonyhád, Petőfi). 400 m: 1. Vass Erzsébet (Dombóvár, 516-os Szakközép). 800 m: 1. Vass Erzsébet (Dombóvár, 516-os). 1500 m: Tarr Petro­nella (Szekszárd, I. Béla). 3000 m: 1. Gergelics Natália (Bony­hád, Petőfi). 100 m gát: 1. Ambrus Anikó (Bonyhád, Pe­tőfi). 4x100 m váltó: 1. Bony­hád, Perczel M. Közg-i Szak­közép (Csáki, Straubinger, Jándi, Kásler). 4x400 m-es váltó: 1. Dombóvár, Illyés (Tóth T„ Tóth V., Kiss, Ko­vács). 4x800 m-es váltó: 1. Bonyhád, Petőfi (Gergely, Gász, Gergelics J., Gergelics N.). Magasugrás, egyéni: 1. Tapaszti Éva (Dombóvár, Ily- lyés). Csapat: 1. Dombóvár, Illyés. Távolugrás, egyéni: 1. Kapitány Eszter (Dombóvár, Illyés). Csapat: 1. Dombóvár, Illyés. Diszkoszvetés, egyéni: 1. Lambert Edina (Bonyhád, Perczel M.). Csapat: 1. Bony­hád, Petőfi. Gerelyhaj ítás, egyéni: 1. Lamm Nikoletta (Dombóvár, Illyés). Csapat: 1. Dombóvár, Illyés. Súlylökés, egyéni: 1. Vörös Veronika (Dombóvár, Illyés). Csapat: 1. Dombóvár, Illyés. Fiúk: 100 m: 1. Dobos Jó­zsef (Szekszárd, Csapó D.). 200 m: 1. Dobos József. 400 m: 1. Nagy Lászó (Szekszárd, Ady E. Szakk. Isk.). 800 m: 1. Tóth György (Szekszárd, I. Béla). 1500 m: 1. Csillag Balázs (Szekszárd, I. Béla). 3000 m: 1. Csillag Balázs. 110 m gát: 1. Hauszknecht Gábor (Szek­szárd, Balassa Szakk. Isk.). 4x100 m-es váltó: 1. Szek­szárd, Garay (Újvári, Bori, Ke­serű, Gaál). 4x400 m-es váltó: 1. Tamási, Béri B. Á. (Schell, Fehér, Tóth, Noé). 4x1500 ni­es váltó: 1. Szekszárd, I. Béla (Csillag, Major, Szabó, Mészá­ros). Magasugrás, egyéni: 1. Janó Péter (Szekszárd, I. Béla). Csapat: 1. Szekszárd, Garay. Hármasugrás: 1. Honti Miklós (Szekszárd, Garay). Távolug­rás, egyéni: 1. Birck Zoltán (Szekszárd, Csapó D.). Csapat: Tolna, Sztárai Gimn. Disz­koszvetés, egyéni: 1. Hosszú Zsolt (Szekszárd, Garay). Csa­pat: 1. Szekszárd, Garay). Ge­relyhajítás, egyéni: 1. Hajdú Gábor (Szekszárd, Garay). Csapat: 1. Szekszárd, Garay. Súlylökés, egyéni: 1. Hosszú Zsolt. Csapat: Szekszárd, Ga­ray. Csillag három aranya az országos döntőből A IV-V. korcsoportos országos atlétikai diákolimpia döntőjére Budapesten került sor a közel­múltban. Megyénk sportolói öt bajnoki címmel térhettek haza a fővárosból, egyénileg a három bajnoki címet gyűjtött Csillag Balázs bizonyult legeredmé­nyesebbnek. Tolna megyei helyezettek: Egyéni, IV. korcsoport, fiúk: 400 m: 4. Noé Attila (Tamási, Béri B. Á.). 1500 m: 1. Németh Máté (Szekszárd, I. Béla). 110 m gát: 8. Fehér Zalán (Tamási, Béri B. Á.). Súlylökés: 6. Gu­lyás Tamás (Tamási, Vályi Szakk. Isk.). Lányok: Disz­koszvetés: 3. Priger Anita (Szekszárd, Garay). V. korcsoport, fiúk: 400 m: 8. Nagy László (Szekszárd, Ady Szakk. Isk.). 1500 m: 1. Csillag Balázs. 3000 m: 1. Csil­lag Balázs. Gerelyhajítás: 5. Hajdú Gábor (Szekszárd, Ga­ray). Lányok: Távolugrás: 3. Kapitány Eszter (Dombóvár, Illyés). Gerelyhajítás: 4. Lamm Nikoletta (Dombóvár, Illyés). Súlylökés: 7. Hegedűs Titanilla (Dombóvár, Illyés). Csapatverseny, fiúk: 4x1500 m-es váltó: 1. Szek­szárd, I. Béla (Németh Máté, Csillag Balázs, Szabó János, Tóth György). Magasugrás: 7. Szekszárd, Csapó D. Szakk. Isk., 8. Szekszárd, Garay. Súly­lökés: 8. Szekszárd, Garay. Diszkosz vetés: 5. Szekszárd, Garay. Gerelyhajítás: 1. Garay (Hajdú Gábor, Steib Roland, Hosszú Zsolt, Keserű Mihály). Lányok: 4x800 m-es váltó: 7. Bonyhád, Petőfi. Magasugrás: 3. Dombóvár, Illyés (Tapaszti Éva, Lamm Viktória, Panta Kata, Panta Krisztina). Súlylö­kés: 2. Dombóvár, Illyés. (He­gedűs Titanilla, Vörös Vero­nika, Tapaszti Éva, Lamm Ni­koletta). Gerelyhajítás: 2. Dombóvár, Illyés. (Hegedűs Ti­tanilla, Vörös Veronika, Ta­paszti Éva, Lamm Nikoletta). Az ipponosok ezúttal sem „futamodtak” meg A szekszárdi Ippon Karate Egyesület küldöttsége néhány napja érkezett haza a horvátor­szági Ivanics Gradból, ahol a település szabadvárossá nyil­vánításának 125. évfordulóján egy kihívásnak tettek eleget. A szekszárdiak a helyszínen „be­lebotlottak” az éppen turnézó Bosznia-Hercegovina váloga­tottjába, így a párosmérkőzés­ből hármas viadal kerekedett. A bosnyákok semmit sem bíztak a véletlenre, rendkívül kemé­nyen, sokszor a durvaság hatá­rát súrolva verekedtek, s nyer­ték a tornát. Az Ipponosok az összesített csapatversenyben a második helyen zártak, s az esti futóversenyen)!) - Berta Mó­nika és Kovács Balázs révén - még két ezüsttel gazdagították horvátországi gyűjteményüket. A Garay János Gimnázium Hajdú Gábor, Steib Roland, Hosszú Zsolt, Keserű Mihály összeté­telű gerelycsapata aranyérmet szerzett a IV-V. korcsoportos atlétikai diákolimpia országos döntőjén fotó: gottvald károly Az I. korcsoportos megyei atlétikai diákolimpián első helyen végzett kétyi fiúcsapat: (balról) Nagy Márk, Bíró Ákos, Tur- buk Zsolt és felkészítő tanáruk, Kovács Edit testnevelő Eredmények: Csapatkata (formagyakorlat): II. helye­zett: Horváth Gergő, Major Antal, Sebestyén István. Csapatkumite (küzdelem): 1. helyezett: Kovács Balázs, Juhász Balázs, Drégely Balázs, Berta Péter. II. helyezett: Nagy Tamás, Kovács Tamás, Szeke­res Imre. II. helyezett: Berta Mónika, Kuti Ágnes, Tóth Bet­tina. IV. helyezett: Kuti János, Báli Csaba, Gréczi Gábor. Kiszl Budapest bajnoka A közelmúltban került megren­dezésre a diák B-korosztály, az 1986-os születésű fiúk és lá­nyok Budapest Bajnoksága. A paksi Atomerőmű SE küldött­sége egy-egy arany- és bronz­éremmel térhetett haza a fővá­rosból. Eredmények: 38 kg: 5. Ul­bert Ferenc. 41 kg: 3. Molnár Mária. +58 kg: 1. Kiszl András. A paksi fiatalok serdülő or­szágos rangsorversenyen léptek tatamira Baján. Eredmények, fiúk: 44 kg: 2. Matlag Attila. 68 kg: 5. Faze­kas Péter. 75 kg: 1. Ulbert Mik­lós. Lányok: 38 kg: 5. Varga Mónika. 41 kg: 5. Niki Ildikó. 45 kg: 5. Rompos Petra. 49 kg: 3. Krizsán Györgyi. 58 kg: 1. Weisz Andrea. Június első hétvégéjén az olaszországi Carrarában szere­peltek nemzetközi versenyen a szekszárdi Rendőr Judo Klub ifjú sportolói. A kétnapos via­dalon - melyen tíz ország 540 versenyzője vett részt, a szek­szárdiak hét fős küldöttsége 42 klub versenyében az előkelő 4. helyezést szerezte meg. Egyéni eredmények: 1984- 85-ös korosztály: I. helyezettek: 42 kg: Sze­pesi Dávid. 46 kg: Fábián Máté. 55 kg: Kalcsú Zoltán. II. helyezettek: 32 kg: Tancsa Ba­lázs. 38 kg: Balogh István. III. helyezettek: 46 kg: Feil Péter. +61 kg: Kun László. A szekszárdi cselgáncsozók az elmúlt hétvégén Százhalom­battán, az országos diák B és C korosztályú diákolimpia döntő­jén léptek tatamira, és Vörös Mária révén bajnoki címmel térhettek haza. Eredmények. Lányok: 49 kg: 1. Vörös Mária. Fiúk: 28 kg: 5. Szilágyi Ervin (mind­kettő Tolna Il-es Isk.). +49 kg: 2. Halász Márton, 3. Fényes Gergő (mindkettő Dienes Ált. Isk., Szekszárd). +58 kg: 5. Nász András. Fegyelem és akaraterő az Ady-siker titka A IV. korcsoportos fiú diáko­limpiái területi döntőjére Ka­posvárott került sor az elmúlt hétvégén. A szekszárdi Ady Endre Szakközépiskola fiúcsa­pata nagyszerű játékkal lepte meg a budapesti és kaposvári ellenfelét, s két győzelemmel bejutott az országos döntőbe. Eredmények: Ady Endre Középiskoia-Eötvös Gimná­zium (Budapest) 106-75. Szekszárd: Lukács (35), Ke­resztes (23), Mandulás (17), Kaveczky (16), Császár (13). Csere: Murvai (-), Benyó (-), Szabó (-). A fővárosi csapat gerincét a MAFC és a Danone Honvéd játékosai alkották, ám az Adysok sikerét ők sem tud­ták megakadályozni. Ady Endre Középis- kola-Munkácsy Gimnázium (Kaposvár) 111-72. Szek­szárd: Lukács (42), Császár (28), Kaveczky (17), Keresz­tes (12), Mandulás (8). Csere: Murvai (2), Benyó (2), Szabó (-). Testnevelő: Ruip László, edző: Mészáros András. A somogyi együttesben pályára lépett az NB I A-csoportjában szereplő kaposvári csapat és az ifjúsági válogatott játékosa, Bogdán Balázs is. Az Ady-sok ennek ellenére fegyelezett csa­patjátékuknak és akaraterejük­nek köszönhetően rászolgáltak győzelmükre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom