Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-10-11 / 108. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1997. május 10., szombat Dombóvárról jött kiegészítés Dr. Töttős Gábor ismeretlen és elfeledett megyei poétáinkról szóló, április 12-i cikkét szeret­ném kiegészíteni. Állandó és szíves olvasója vagyok Töttős Gábor Rejtett ér­tékeink sorozatának. Úgy vé­lem: megyebeli „rejtett értéke­ink” sorozata lapunk Hétvégi Magazinjának nem csupán ér­dekes és értékes színfoltja, de szinte kifogyhatatlan „tárháza” a még feltáratlan vagy éppen elfelejtett tolnai személyisé­geknek, eseményeknek. Folyta­tása nem egyszerűen tiszteletet érdemlő publicisztikai vállal­kozás, hanem jelentős művelő­déstörténeti „velünkjáró” kala­uza a hazai s idegenben élő tol­naiak tízezreinek. A talán ép­pen a Költészet Napjára megje­lentetett cikkéhez mégis kény­szerű, de tényszerű kiegészítést szeretnék fűzni szülővárosom­ból, Dombóvárról. VESZELEI KÁROLY, a bá­natos melódiák dombóvári köl­tője nevének és költészetének említse az, „egyetlen kötetes”, sőt, „egylapos alkalmi verseze- tet” megjelentető poétáink so­rában helytelen, irodalomtörté- netileg méltatlanul degradáló. Műveinek mondandóját, mí- vességét, írói jelentőségét fel­ismerve verseit & Kiss József szerkesztette A HÉT (a Nyugat nagy évtizedeit mindenképpen előkészítő) irodalmi hetilapunk 1895-től Veszelei haláláig mindig szívesen közölte. Ve­szelei Károly nem egykötetes, egylapos poétája megyénknek. Első kötete 1894-ben Hervadás regéi, második Fel a szívekkel! 1897-ben jelent meg. A Töttős Gábor által említett Melódiák kötete pedig már halála utáni első évben, 1903-ban napvilá­got látott, nem 11 esztendő el­múltával. Fontos tudnunk: ver­seiből válogatást két jelentős irodalmi antológiánk is közölt. ELEK ARTUR: Újabb magyar költők lyrai antológiája (1911), ill. VÉGH GYÖRGY: Század­végi költők (1959) összeállítása. Illyéstől tudjuk, Élek Artur an­tológiájából korán megismerte Veszelei verseit: Betéve tudtam már a tehetséges fiatal költő néhány sorát, s tud­tam már azt is, hogy miért ölte meg magát (még egy vidéki költő) itt a tolnai magányban. A Nyugat említett antológiájának tudós szerkesztője századunk első évtizedében joggal mondta a válogatott versek költőinek irodalmi értékét és jelentőségét összefoglalva: Egész költésze­tüket áthatja a fájdalom. Ré­gebben világfájdalom volt az elnevezése ennek a kortünetnek. Ez a modem fájdalom pozití­vabb természetű, ezekben a lé­lek fájó helyei már a fizikai fáj­dalom erejével hatnak, sajog­nak. Eredetiségüket nem csak mondanivalójuk minéműsége mutatja meg, hanem még in­kább az a mód, ahogyan el­mondják: a kép- és cselekvé­nyalakító képzeletük és nyelv­megmunkáló művészetük. Veszelei Károly tragikus ha­lálának helyszínét is tévesen közli Töttős Gábor: nem Dom­bóvár mellett lett öngyilkossá, hanem a Nagykondát bérlő testvérpár - Károly és Zsig- mond - Alsó (ma: Kossuth La­jos) utcai udvarházában. Ezen a házon a dombóvári diákság adakozásából emelt márvány emléktáblát ejtette mindig út­jába Illyés Gyula is, amely az emberi örök jobbratörekvés szellemére emlékeztette a Pusz­ták népe íróját. Ö. Simon Károly Köszönet... ... ez legyen első szavam, ah­hoz, akit személyéért, munkás­ságáért tisztelek, de külön is köszönöm neki, hogy törődött egészsége nem tartotta vissza a hozzászólástól. Ez még akkor is így van, ha nem mindenben ér­tünk egyet. A Rejtett értékeink sorozat, ahogy címe is mutatja, a sző­kébb haza polgárait ösztönzi a nagyobb megbecsülésre. Nem volt ez másként poétáink ügyé­ben sem. A céduláimból össze­állt névsor éppoly egyenetlen teljesítményeket sejtet, mint például a mai helyzet: nem a kö­tetek sokasága, hanem minősége dönti el, ki költő, ki nem. Abban a névsorban nemcsak egyköte­tes, vagy még szerényebb ter- mésűek vannak, hanem tudós poéták is, akárcsak az életben: névsor szerint, egymás mellett. Körülbelül két sor jutott egyre, ebbe nem fért bele értékelés, csak figyelemfelkeltés. Tévedtem azonban abban, hogy a Melódiák című kötet 1903 helyett nálam 1913-ban jelent meg. Az ok egyszerű: Bodnár István az utóbbi évben ismertette a Tolnavármegye és a Közérdekben, ott hozott nyolc verset Veszelei Károly tói. A Hét vele együtt más itt említet­tektől is közölt, az 1959-ben megjelent Vég György-féle vá­logatás pedig mindössze három versét mutatja be, az összeállító pedig azt úja: „Nem tartozott kora legjobb költői közé, de nyugtalanságával, erőfeszítése­ivel jelzi egy új irodalmi kor­szak kibontakozását”. Nagy kérdés számomra, hogy ezen meg a lexikonok egymástól át­vett életrajzán kívül valóban nem „ismeretlen és elfeledett- e” Veszelei, hiszen ezt a válo­gatást - a Tisztelt Levélíróval együtt - 38 év alatt 9 olvasó vette kezébe, s ki tudja, érette-e vagy másért. Azóta éppen Si­mon Károly három cikke jelen­tett némi homályoszlatást. Halála körülményeiről: egyikünk sem volt jelen, Szinnyei József és a korabeli lapok egy része engem igazol, más része s hite őt, dr. Szőke Sándor egyikünket sem. Még egyszer köszönöm szavait. Dr. Töttős Gábor Porta Galéria - A hónap műtárgya A rácsok rendjéből nézve Scultéty Erzsébet alkotásai mellé Az alkotóval szembeni elfogultságom alapja a közös gimná­ziumi éveken túl, hogy tanúja lehettem Scultéty Erzsébet művészi karakterformálásának. Ha nem is rendszeresen, de folyamatosan kísérhettem végig kiállításról-kiállításrp a változó és mind érettebbé váló alkotói tevékenységet. így aztán érdeklődve léptem Szekszárdon az Illyés Gyula Me­gyei Könyvtár Porta Galériájába, ahol a hónap műtárgya­ként Scultéty Erzsébet alkotásai láthatók. Grafikák és plasztikák fo­gadják az érdeklődőket. Ezek közé jól látható helyen az élet­rajzi adatokat is tartalmazó vallomása. A vízszintesen el­helyezett fojtott színekkel el­látott grafikai lapok legfeltű­nőbb részletei a szabályos négyzetrácsok. Ezek jelzői az alkotó mindennapi tevékeny­ségének. Utalnak hétköznapi foglalkozásából fakadó belső építész - szabályozott rendigényére. Fegyelmet, ki­tartó szorgalmat követel a sok-sok négyzetlap, míg az elképzelt, megálmodott he­lyére kerül a fehér kartonon. Rend és tisztaság uralkodik ezeken. Ezt követeli a rácsok rendje, törvénye. Maga a rács védelmet is jelenthet, nem pusztán korlátja bizonyos te­vékenységnek, hogy ne ne­vezzük szabadságnak. Scul­téty Erzsébet szándékosan rá- csolja életét! Ezekkel igazolja erejét, biztonságát. Â rácsokból egy könnyed mozdulattal kilép és sejtelmes keresztet karcol szinte villogó testfolttal a béke kékjébe. Nincs rács a képen, de mégis azt kell érezni, a bibliai törté­netet idézve. Festőibb megol­dást keres, ami foltjaival sza­badíthatja, oldhatja a rácsok feszítését. A kép hangulatát ellenpontozza — kiállítás ren­dezői elképzelés, ami dicsére­tes - az aranysárga Madonna. Kezdet és vég, alfa és omega. Ismerve Scultéty Erzsébet ki­állításokon bemutatott fest­ményeit, rajzait, nem meglepő az érzékenységéből fakadó biblikus témák keresése és ta­lálása. Forrás, ihletadó, éltető számára a könyvek-könyvé- nek lapozgatása. Amint a rácsokból átvezette a nézőt a festői világba, úgy kalauzol mondandójával a téri megfogalmazáshoz. A síkok korlátáiból kilépve nem vélet­len, hogy az agyag anyaga lett kifejező eszközévé. A nőiség- ből fakadó simogató formák lágy vonulatai melegítik át a teret. E plasztikáknak is jelen­tőséget ad az aranyszín pati­nája. Kirándulás, vagy hosz- szabbtávú maradás lesz-e Scultéty Erzsébetnek a térbe­liség problémájának megol­dása, ma még nem tudható. Karakteresebbek és egyénibb hangúak grafikái, montázsai, monotípiái. Nagykorúbbak is. Felelősséggel terheltségük sú­lyosabb az agyagénál. Ez utóbbi a kísérletező, útkereső kedvet, szándékot, vagy éppen belső kényszert jelzi. „Minde­neket megpróbáljatok, ami jó, megtartsátok” apostoli inte­lem fedezékéből szemlélhetők e kisméretű szobrok. Ezzel a gondolattal válik természe­tessé Scultéty Erzsébet pálya­íve. Számos csoportos és egyéni kiállítás igazolja e pályaív fel­felé történő mozgását. Az ilyen állomások újabb művé­szi ötletek talajaiként élnek. Ez ad bizakodó reményt an­nak, aki e világot a rácsok rendjéből nézi. Decsi Kiss János Rejtett értékeink Mária Terézia és Tolna megye Kevés olyan népszerű és le­gendás uralkodója volt Ma- gyaroszágnak, mint az anyaként, királyi hölgyként és nagyralátó, gyökeres re­formok meghonosítójaként egyaránt számon tartott Má­ria Terézia, akihez termé­szetesen megyénk is több szállal kötődött. Sokan azt hiszik, hogy hazánkban az első nő volt a trónon, pedig I. (Nagy) La­jos felesége és leánya is megelőzte őt tíz-tizenkét emberöltővel. Az 1717. má­jus 3-án (mások szerint 10- én, vagy 13-án) született gyermeket a történelem vi­harai fogadták: Rákóczi utolsó próbálkozásának és Belgrád visszafoglalásának éve ez. Az előző esztendő­ben - egy alig pár hónapot élt fiúval - kihalt férfiágon a Habsburg-ház, s majd Mária Terézia trónra kerülte után is hosszú évek kellenek ah­hoz, hogy a nőági örökösö­dést elfogadják Európa ko­ronás fői. Amikorra ez vég­bemegy, már Lotharingiai Ferenc István felesége is tel­jesen megváltozott: a kez­detben hagyományos, sze- líd-szolíd királynéi szerepre szánt, s egy ideig házassági „adásvétel tárgyát képező”, csevegő-zenélő dámából ön­tudatos családanya, biro­dalma érdekeit nehéz idők­ben is hatékonyan képviselő politikus formálódott a férj hatására. Az utókor számára az a legérdekesebb, hogy minden rétegnek tudott adni: nemes- ifjaink testőrként és a The­resianum falai között dísze­leghettek. A Tolnán is bir­tokos Festeticseknek 1766- ban grófi rang, ugyanez a Dőryeknek, a másik ágnak 1759-ben báróság, a Je- szenszkyeknek 1741-ben szintén bárói cím, a Forste- reknek 1760-ban nemesi rang jutott - hogy csak né­hányat említsünk. Viszont azt se felejtsük el, hogy me­gyénk nagy apátságaitól uralkodása utolsó évtizedé­ben éppen Mária Terézia vette el a birtokokat (min­den kárpótlás nélkül!), hogy azokból megalakítsa a Bu­dára költöző egyetem fenn­tartását szolgáló alapítványi uradalmat. Ez a sokezer hold szinte észrevétlen csusszant egyházi kézből ál­lamiba, gazdálkodását kor­szerűsítették, termésered­ményeit megjavították: Szekszárdon például új, sző­lőtelepítésre alkalmas erdő­területeket jelöltek ki. Több fejlődő mezőváros vagy nagyközség kapott országos vásár tartására jogot: Hő- gyész, Tevel, Dombóvár és Ozora lakosai (no meg bir­tokosai) örülhettek ennek 1740-1780 között. Dr. Hadnagy Albert kuta­tásaiból tudjuk, hogy a szekszárdi jobbágyok, „akiknek küldöttjei az 1757. évben talán először járták meg az országból három íz­ben is a bécsi udvart”, mert sérelmeiket szerették volna orvosoltatni, „Tolna várme­gye urait a legnagyobb ria­dalomba hozták”. Az ural­kodónő nemcsak „szigorú utasítást adott a panaszok kivizsgálására”, hanem el­lenőriztette a végrehajtást is, s arról is gondoskodott, hogy a panaszkodóknak baja ne essék. Ahogy A Habsbur­gok című könyvben olvas­hatjuk, Mária Terézia „a jobbágyok jólétét lelkiisme­reti ügyének tekintette” s nevezetes jobbágyrendele­tével „úgy érezte, valóban jóságos édesanyja legalan- tabbi alattvalóinak”. Ne mu­lasszuk el megjegyezni, hogy az 1766. évi ozorai jobbágylázadás megítélése, elemzése akár közre is játszhatott a jobbágyrende­let magyarországi kiterjesz­tésében. A véres felkelés után a vármegye által ha­lálra ítélt hét főbűnösnek megkegyelmezett, 2-10 év várfogságra és sáncmunkára változtatta a döntést, de 1767. május 1-jén kelt ren­deletével, majd egy későbbi utasításával még ezeket is kiszabadította. (így a leg­több még egy esztendőt sem sínylődött a rabságban ...) Jószívűségének mese­szerű híre ment, s a jó ki­rályról alkotott népi képze­let egészen IV. Károlyig tar­totta magát. Eleink értettek ahhoz, hogyan használják ezt ki. A gerjeniek például 1766-ban így szólították meg 1766-os kérvényükben: „Tellyes Győzödelemmel Országló és Ditsőséggel Uralkodó Apostoli Felséges Kégyelmes Koronás Király Asszony! Nékünk Hata­lommal és mások felett igassággal fénylő s tündöklő szoptató édes Dajkánk!” Ki hinné azt, hogy a tizenhat­szoros anya ne értett volna ezen a nyelven? Másrészt jól mutatja ez a nép mérték­tartó bölcsességét: nem édesanyjának nevezi őt, ha­nem szoptató dajkájának. Későbbi időkben, amikor annyi „apánk, anyánk” tá­madt, ki emlékezett már a jobbágyokat istápoló Mária Terézia e címére? Dr. Töttős Gábor Istentiszteletek, szentmisék Szekszárdi u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Római katolikus szentmisék. Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00,11.00, 18.30 óra. Újváros: Szombat: 17.30. Vasárnap: 7.30, 10.00. Né­met nyelvű mise 17 óra. Református istentiszteletek. Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermek istentisztelet), 10.00, 18. Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 Luther-tér. (minden hónap második va­sárnapján német áhítat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. Gy. u. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Mun­kácsy u. 1. (gyermekistentisz­telet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 óra­kor. Szombat: 18 óra. Va­sárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra. „Hasznos” tudomány Nem kétséges, a kutatás viszi előre az emberiséget, csak az a kérdés, hogy milyen irányba. Mert a tudósok szerte a világon mindenfélét tanulmányoznak, közülük nem egy kiérdemelné a haszontalan tudományok dok­tora címet. íme, egy gyűjte­mény a nem igazán fontos kuta­tások területéről. — A münsteri egyetemen a vajaskenyér története címmel folyik kutatás. — Bochumi biológusok munkájának címe: a széncine­gék hűtlenségi szokásai a tava­szi párzási időszakban. — Japán etológusok arra idomítanak galambokat, hogy Picasso és Monet műveit egy­mástól megkülönböztessék. — Végül norvég kutatók vizsgálódásának tárgya: a ned­ves fehérnemű hatása az embe­rek hidegérzékenységére. „A sakálok testvére let­tem...” Jób 30.29 A bibliai Jób a szenvedés jelké­pévé lett. Vagyona és családja el­vesztését példás türelemmel vi­selte el. A leghatározottabban til­takozott környezete gyamja ellen: Nagy bűne kell, hogy legyen, más­különben nem érhette volna ennyi szerencsétlenség! A korabeli - többezer évvel ezelőtti - közfelfo­gás szerint a gazdagság és hosszú élet Isten áldása, betegség, sze­génység, halál: Isten büntetése a bűnös emberen. Jób könyve tilta­kozás e közkeletű vélekedéssel szemben, miközben az ókori iroda­lom gazdag tárházát találjuk meg benne a himnusztól a gúnydalon át a filozófiai értekezésig. Egyet nem találunk benne: Mi a magya­rázata a szenvedésnek? Vagy mégis... ? - Természetesen mi sem találhatjuk meg a szenvedés kifejtett értelmezését Jób könyvé­Jó hír ben, de egy-két eligazító tám­pontot annál inkább! Az egyik a fenti idézet, ami a szenvedés mélységeiben gyötrődő önval­lomása, a másik pedig pa­naszba foglalt ön-jellemzés ugyanebből a fejezetből: „Most azok mosolyognak raj­tam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászku­tyáim közé soroljam. ” A szenvedés nemcsak Jób helyzetében hozott óriási vál­tozást, hanem az emberek iránti viselkedésében is. Az­előtt még „kutyába se vett” egyeseket, a szenvedés követ­keztében még a kutyánál is megvetettebb állatnak, a sa­kálnak: a hulladékon élő, a természetben a szemét eltakarí- tójának tartott testvére lett... Jóbot a szenvedés nem a meddő önsajnálatba sodorta, mert felismerte, hogy a valami- ben-valakiben fogyatékosoknak is szükségük van legalább egy testvérre. A szenvedés felnyitotta Jób szemét: Kikkel is vette körül szenvedése előtt magát? - és kik számára kell neki „közép­ponttá”, támponttá, testvérré lennie! Jób előkép, a keresztfán szenvedő, életét odaáldozó Jézus Krisztus: beteljesedés, őáltala lehetséges, hogy ember az em­bernek testvére legyen, nem azért, mert az olyan tökéletes, hanem annak ellenére, hogy az a másik ember olyan, amilyen, s annak ellenére, hogy a saját szenvedésem leköti minden erő­met. Sokaknak? Egynek? - szük­sége van rád! Jézus Krisztus ál­tal lehetséges, hogy testvére légy „azoknak" - „annak"! Szilvássy Géza református lelkész

Next

/
Oldalképek
Tartalom