Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-06 / 104. szám
MÁJUS 6. KEDD Sok-sok szeretettel köszöntjiik a névnapjukat ünneplő IVETT és FRIDA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Ivett: A francia Ivó férfinév (jelentése: fegyveres harcos) női megfelelője. Védőszentje: Boldog Yvette, (Jutta) özvegy (+1228). Frida: Germán eredetű név jelentése: béke. Védőszentje: Szent Frida, egy oxfordi kolostor alapítója (+735). Hajdan. Május hatodikán 120 éve, 1877-ben a Tolnamegyei Közlöny hírül adta, hogy a szekszárdi polgári iskola épületét Wittinger Sándor tolnai építőmester fogja elkészíteni, mert a nyilvános pályázaton 12 százalékot engedett az előirányzott árból. 100 éve, 1897-ben Kalanó községházára hirdetett építési pályázatot. A szekszárdi jegyző, akit párbajkihívója gyávának nevezett, nyílt levélben válaszolt: magát sem hivatva, sem kötelezve nem érezte arra, hogy mások által elkövetett „kidobatásokért és bántalmazásokért” ő feleljen. 85 éve, 1912-be a Tolnavármegye és a Közérdek Wigand János gimnáziumigazgató verses prológját közölte. A napi igék: Katolikus: ApCsel. 16,22-34. Zsolt. 137. Jn. 16,5-11. Református: Jób. 37. Jel. 21,1-8. Evangélikus: Jak. 5,16-18. Zsid. 13,1-14. Ortodox: ApCsel. 4,1-10. Jn. 3,16-21. A Nap kél 5.20 órakor, nyugszik 20.03 órakor. A Hold kél 5.59 órakor, nyugszik 20.43 órakor. Vízállások a Dunán május 5-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 167 cm, Paks 316 cm, Dombod 347 cm, Árvízkapu 720 cm. A Sió Palánknál 153 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6.00-14.00: 6-os főút bonyhádi szakaszán, Kakasd belterületén. 14.00-22.00: Szekszárd és Tolna belterületén. „Mintha ecsettel akarna szociográfiát írni” - írta Bozsó János Munkácsy díjas festőművészről az egyik műkritikus, s mivel az ecsettel történő leíráshoz festék, szín kell, a művésznek rá kellett találnia a maga különleges, festői nyelvezetére. Bozsó János több önálló és csoportos kiállításon mutatkozott be itthon és külföldön. Tegnap délután pedig a szekszárdi közönségnek dr. Lovas Dániel esztéta, a Petőfi Népe főszerkesztője nyitotta meg a Bozsó János 25 alkotásából összeállított kiállítást. Érdeklődésének fő területei a fény és árnyék megjelenítése, a hideg és meleg színek ellentéte, a lebukó nap színeinek játéka, az erdők, a fák bensőséges világa. Legsajátosabb formanyelve az Alföld kulturális és társadalmi atmoszférájából merít, úgy szól tanyákról, a földből alig kiemelkedő pincékről, rozzant haranglábakról, mint aki otthon érzi magát minden településen. A mostam, Szekszárdon, az MC Galériában (Béri Balogh Ádám u. 58.) megnyílt kiállítását június 14-ig láthatja az érdeklődő közönség. (PT) fotó: bakó jenő Felelős szerkesztő: D. Varga Márta. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János, 455-239. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítségét nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma ? Ma a sztrapacska receptjét ajánljuk: úgyis sok a krumpli, ráadásul ez egy viszonylag olcsó étel. Két nagy krumplit lehámozunk és nyersen megreszeljük. Hozzáadunk egy tojást, kevés olajat vagy olvasztott zsírt, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Könnyű, lágy galuskatésztát készítünk, amit lobogó, sós vízbe, kis lyukú tésztaszaggatón szaggatunk. Ha a galuskák a víz tetejére feljöttek, kiszedjük és olajjal, zsírral összekeverjük. Tehetünk rá juhtúrót, tehéntúrót, reszelt, pirított káposztát, de van aki egyszerűen csak hagymával, paprikás zsírral szereti. Olvastam írta: Venter Marianna B. bácsi és a kor r rténetünk főszereplője egy Észak-Magyarországi kis faluban volt vízirendőr a hatvanas-hetvenes években. Feladatát kitűnően látta el, csalhatatlan szimattal szúrta ki a tiltott helyen fürdőzőket, s legott kikötött a „rocsóval”. Fáradságot nem kímélve hajtotta ki a „büdös kölyköket” a bokrok mögül, ahová előle bújtak, s dörgedelmes beszédben részesítette a vétkeseket. Néha bizony meg is kergette őket. Hamarosan elérte, hogy az örvényes partszakaszokon, s a kikötött uszályok között nem mertek feredőzni, s bár sokan orroltak rá emiatt, később belátták, hogy sokat köszönhetnek neki. T Jősünk, B. bácsi, nyugdíj felé készülődve, nagy elhatárolj. zásra jutott: ő bizony leteszi az érettségit. A nyugdíj is több lesz, no meg a renoménak sem árt az a bizonyítvány. Fogcsikorgatva, vasakarattal haladt osztályról-osztályra, s elküz- dötte magát végül az érettségiig. Ott kihúzta a történelem tételt, s felderült az arca. Föllélegeztek a tanárok, de még az elnök is, akik nagyon drukkoltak neki: no, B. bácsi valami jót „fogott”. Kiült a bizottság elé, s felolvasta a tétel címét: „anjuk kora” (leírva így volt: Az Anjouk kora), majd diadalmas arccal megmondta a választ is: — Az én anyám 82 éves! Átengedték... A szultán pipája A rendőrség egy egyiptomi földművesnél lefoglalta I. Szelim szultán (1466-1520) pipáját - derült ki kairói lapjelentésekből. Névtelen bejelentés alapján szerzett tudomást a rendőrség arról, hogy a Kairótól 750 kilométerre délre fekvő Isznában egy 29 éves férfi, Matta Fakhuri eladni készül a néhai szultán pipáját. A szenvedélyes dohányos hírében állott I. Szelim szultán 1512 és 1520 közt uralkodott Isztambulban, s 15lóban meghódította Egyiptomot. Azt nem tudni, hogy miként került az értékes régiség a birtokába, a férfi azonban arról ismert, hogy illegális régiségkereskedelemmel foglalkozik. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 18. játékhéten a személyi jövedelemadó levonása után kifizetésre kerülő - nettó - nyeremények a következők: 5/90 lottó: Öt találatos szelvény nem volt. Négy találatot 18 fogadó ért el, a nyereményük egyenként 1.592.338.- forint, a hármasokra egyenként 11.369 forintot, a kettesekre egyenként 574 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyeremény- összeg 545.549.530 forint. 6/45 lottó: A három darab hattalálatos lottó szelvényre egyenként - nettó - 20.563.052 forintot, az egy darab 5 plusz 1 találatos szelvényre 9.038.296 forintot, a 89 darab 5 találatos szelvényre egyenként 50.080 forintot, a négyesekre egyenként 1.381 forintot, a hármasokra egyenként 362 forintot fizetnek. A joker telitalálatos szelvény nem akadt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyereményösszeg 54.887.711 forint. Gyalogosan ment az Észak-sarkra Két hónapos gyaloglás után eljutott az Északi-sarkra az a vakmerő japán vállalkozó, aki gyalog tette meg a 780 kilométeres utat. Kono Hjoicsi az első japán - a világon pedig a harmadik -, aki egymaga vágott neki az útnak, és azt - a többszöri jeges vízbe esések után - sikerrel teljesítette. Hetven kiló élelemmel, tüzelővel teli szánt húzott maga után, és készleteit négy alkalommal töltötte fel a helikopteren érkezett utánpótlással. Kono már hat éve hírnevet szerzett magának azzal, hogy öt hónap alatt, szintén egymagában, átkelt a Szaharán. NÉZZEN BE! AKAI televízió /55cm,teletextes/ 55.600,-Ft. PHILIPS video/4 fejes/43.400,-Ft. MIKROK /20 1. grilles/ 28.200,-Ft. HAJDÚ 120 1. BOJLER 31.200,-Ft hűtők: fagyasztók, vasalok, porszívók:, AUTOMATA MOSÓGÉPEK OLCSÓBBAyn CSERE, RÉSZLETFlZffrtS. HÁZHOKUAULtrAf REZON MŰSZAKI SZAKÜZLET SZEKSZÁRD, MIKES U. 23-25. T:74/311-338 Tehenek a padkán. A hatos főúton, a siófoki elágazónál legeltek ezek a tehenek, a főút mellett közvetlenül. A fehér Suzuki már át is terpesztett a belső sávba, joggal féltette kocsiját, saját és utasai testi épségét. A tábla tütja kerékpárok, lovaskocsik és vontatók főúton történő haladását, tehenekről nem esik szó. Akkor talán lehet? fotó: bakó jenó Szeles idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE KTM Készítette: . ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Dánia fölött van az a hatalmas ciklon, melynek hidegfrontja elérte az Alpok térségét. A front környezetében sokfelé hull jelentős mennyiségű eső. A Kárpát-medence fölé erőteljes délnyugati áramlással egyelőre meleg, száraz levegő érkezik, de a csapadékot hozó felhők is rövidesen megérkeznek nyugat felől. Ma országszerte sok napsütésre számíthatunk, a néha megnövekvő felhőzetből csak elvétve lehet zápor. A déli, délnyugati szél erős, olykor viharos lesz. A csúcshőmérséklet eléri a 23, 28 fokot. Térségünk időjárását továbbra is meleg légáramlás alakítja, az átlagosnál jó pár fokkal melegebb időre számíthatunk tehát ma is. A napsütést időnként ugyan felhősödés zavarhatja, legfeljebb egy-egy zápor lehet. A délnyugati szél gyakran megerősödik. Kora délután 26, 27 fok várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 14 Velencei-tó: 17 Tisza-tó: 15 Fertő-tó: 17 Tisza: 10-14 Duna: 12-15 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 26 Paks: 26 Siófok: 24 Pécs: 27 Szekszárd: 27 Mohács: 27 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-60 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 45-60 Fertő-tó: 50-65 Kaposvár: 50-65 Paks: 50-60 Siófok: 50-65 Pécs: 50-60 Szekszárd: 50-65 Mohács: 50-60 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma többnyire száraz utakon lehet autózni, csupán egy-egy zápor fordul elő délután. Figyelmet érdemel viszont az olykor viharos déli, délnyugati szél. A szél helyenként porvihart is okozhat, rontva a látást. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.