Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-31 / 125. szám

1997. május 31., szombat Sport 7. oldal Völgység Rali amatőröknek Bonyhádon és a város kör­nyéki településeken az amatőr versenyzők körében egyre nagyobb népszerűségnek ör­vendő Völgység ralit június elsején, vasárnap immár hete­dik alkalommal rendezik meg. A részletekről a viadal a főrendezője, Németh István tájékoztatott: —- A jelentkezőket a ver­seny napján hét óra és fél nyolc között, a hatos számú főút 150-es kilométerszelvé­nyénél található Autós Étte­remben, illetve annak parko­lójában várjuk. Nevezni az 1000 köbcentiméter alatti, az 1000 és 1500 köbcentiméter közötti és az 1500 köbcenti­méter feletti kategóriákban lehet, és külön versenyt hirde­tünk női pilóták részére. A megmérettetés helyszínéül a már megszokott Vörösmarty- forrás melletti területet jelöl­tük ki. Az útvonal bemutatása 8.30-tól 9 óráig történik, míg az egyenkénti rajtot 9 órától tervezzük. A táv hossza mint­egy hat kilométer. — A résztvevőknek, il­letve autóiknak a következő kritériumoknak kell eleget tenniük: érvényes jogosít­vánnyal kell rendelkezniük, kötelező a bukósisak és bukó­cső, valamint a biztonsági öv használata. Egy autóban leg­feljebb ketten ülhetnek, s a gépkocsinak meg kell felelnie a KRESZ előírásának, bár ér­vényes műszaki engedélyre nincs szükség. A rendezők idén is lehető­séget kívánnak biztosítani az autósport azon szerelmesei­nek, akik amatőr versenyző­ként, de szervezett körülmé­nyek között szeretnék tudásu­kat megmutatni. A környező településekkel karöltve ezért egyéves bajnokságot írtak ki, mely május elsején Komlón rajtolt, s május 17-én Pécsett folytatódott. A következő forduló a bonyhádi Völgység Rali lesz, s a sorozat a szeder­kényi, majd a szakályi fu­tammal zárul. Amennyiben zuhogó eső fogadja vasárnap a résztvevőket, a versenyt ké­sőbbi időpontra halasztják. További információkat a 06/30 466-966-os telefon­számon kaphatnak az érdek­lődők.- Hunyadi ­Kajak-kenu Boros a vidékválogatottban Az elmúlt hétvégén Fadd- Domboriban, a paksi Atom­erőmű SE kajak-kenu pályá­ján 24 egyesület mintegy 650 versenyzője részvételével ke­rült megrendezésre a Vidéki Diákolimpia. A legnagyobb sikert a még gyermek korosz­tályú, paksi Boros Gergely érte el, aki idősebbek között is nyerni tudott, s így bekerült a vidék serdülő válogatottjába. A paksiak eredményei: I. helyezettek: Boros Gergely (K-l kölyök ni. évf. 2000 m; K-l serdülő IV. évf. 500 m), Nagy Miklós (C-l ifjúsági VIII. évf. 500 m). II. helyezettek: Turbucz László (MK-1 gyermek n. évf. 2000 m), Reményi Vero­nika (MK-1 gyermek III. kcs. 2000 m), Felső Zsanett (MK-1 gyermek II. évf. 2000 m), Iker Krisztián-Modori Tamás (C-2 ifjúsági VII. kcs 500 m), Nagy Miklós-Nagy Tamás (C-2 ifjúsági VIII. kcs. 500 m), Nagy Miklós- Iker Krisztián, Lihosy Ta- más-Mudri Tamás (C-4 ifjú­sági VII-VIII. kcs. 500 m). III. helyezettek: Boros Erika (MK-1 gyermek I. kcs. 2000 m), Nagy Balázs (C-l serdülő VI. kcs. 500 m), Doma Gábor-Vass János, Vass Péter-Kirschner Zoltán (C^i serdülő V-VI. kcs. 500 m). - fék ­Huszonnégy egyesület versenyzői szálltak vízre FOTÓ: G. K. Búcsúzni csak szépen szabad NB III, Dráva-csoport Bátaszék-Balatonlelle: va­sárnap, 17 óra. V: Béni. Sági István, szakosztály elnök: — Az elmúlt hétvégi fegyelmezet­len játékunk következménye a súlyos vereség. Vasárnap a jó erőkből álló, NB II-be igyekvő Balatonlelle ellen lépünk pá­lyára. Nagyon bízom benne, hogy játékosaink átérzik a mér­kőzés fontosságát, és mindent megtesznek azért, hogy jó eredménnyel örvendeztessük meg lelkes szurkolóinkat. (Május 29-én, csütörtökön - egyhetes ténykedés után - le­mondott tisztéről Lerch Béla, a bátaszékiek edzője.) Dunaszentgyörgy Limex SE-Kaposfüred: vasárnap, 17 óra. V: Czakó. Kniesz Má­tyás: — Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen nagyobb odafigye­léssel akár a győzelmet is meg­szerezhettük volna Balatonlel- lén. Elérkezett a bajnokság haj­rája, s nekünk minden hátralévő mérkőzésünket meg kell nyer­nünk ahhoz, hogy vetélytársa- ink már ne tudjanak bennünket leszorítani a dobogóról. Tud­juk, hogy csak a győzelem el­fogadható eredmény a sereg­hajtó Kaposfüred ellen. Nehéz kilencven percre számítok, hi­szen ellenfelünk a Balatonlel- lével döntetlent játszott, míg a Szekszárdot legyőzte. Csak ak­kor számíthatunk biztosan a há­rom pontra, ha minden egyes labdarúgóm hozzáállásban és játékban egyaránt tudása legja­vát nyújtja. Szlanyinka- Nikolov, Hos- nyánszki, Horváth J. vagy Varga, Debreceni- Aradi, Dienes, Boros, Kvanduk vagy Pintér- Szabó vagy Magyari, Horváth L. vagy Magyari. Beremend-Paksi SE: va­sárnap, 17 óra. V: Hosszú L. Patkós István: — Igazságos döntetlen született az elmúlt hétvégén a nagyon jól játszó Pécsi Postás ellen. A mérkőzés iramára és színvonalára nem lehetett panasz, s hogy most sem tudtunk nyerni, az a szoká­sos gyatra helyzetkihasználá­sunknak köszönhető. A Bere- mend ellen nagyon össze kell szednünk magunkat, ha ered­ményesek akarunk lenni. A ha­todik hely még reálisan elér­hető számunkra, ehhez viszont hátralévő mérkőzéseink mind­egyikén pontot, pontokat kell szereznünk. Eltiltott játékosunk nincs, így kellemes gondjaim vannak az összeállítást illetően. Németh- Somogyi, Prant- ner, Borsi, Majsai- Wolf, Be- nedeczki, Kródi, Feer- Kul­csár, Szendrei. Pécsi Postás-Bonyhád: va­sárnap, 17 óra. V: Tamás Z. Kiss János: — Az elmúlt va­sárnap gyenge teljesítményt nyújtott csapatom a Komló el­len, melyhez hozzájárult né­hány labdarúgó fegyelmezetlen játéka is. A hétközi, Bátaszék elleni Magyar-kupa mérkőzé­sen főleg az első félidőben nyújtottunk jó teljesítményt, és ezt a produkciót kellene meg­ismételnünk a Pécsi Postás ott­honában is. Sérültjeink közül Darabos játékra jelentkezett, Il­lésre viszont eltiltása miatt nem számíthatok. Remélem, hogy játékosaim átérzik a mérkőzés fontosságát, és pontosan tudunk hazatérni a Mecsek aljáról. Sé­rülések és az eltiltás miatt a kezdőcsapatot csak a mérkőzés előtt jelölöm ki. Marcali-Gerjen: vasárnap, 17 óra. V: Tamás A. Gyenis Mihály: — Ilyen gyengén, mint a Beremend elleni mérkő­zés második félidejében az idén még nem játszott a csapat. Na­gyon össze kell kapnunk ma­gunkat, hogy a hátralévő fordu­lókban javítani tudjunk. Remé­lem, a hetek óta tartó rossz szé­riánk Marcaliban végre lezárul. Horváth B.- Farkas, Szilá­gyi, Juhász- Hahn, Tóth V., Takács I, Veres, Kasza- Tá­las, Takács II. Szombaton játsszák Györköny-PVSK: szombat, 17 óra. V: Král. Lauer József: — Marcaliban a változatosság kedvéért az első félidőben ját­szottunk jól, rúgtunk két gólt, és ez meghozta a nagyon fontos három bajnoki pontot. A PVSK ellen is az elmúlt héten mutatott játékot kellene folytatni, de most már két félidőn keresztül- a győzelem érdekében. Sérü­lések miatt kezdőcsapatot a mérkőzés előtt hirdetek. UFC Szekszárd-Duna- szekcső: szombat, 17 óra. V: Kovács J. Teszler Vendel: — Folyamatos játékra alkalmatlan pályán, a gyenge teljesítményt nyújtó, de igen agresszíven fut­ballozó Kaposfüred ellen jelen­tős mezőnyfölényben játszot­tunk, és egy mérkőzés megnye­résére bőven elegendő helyze­tet hoztunk össze. Hogy mégis a somogyiak győztek, az a mi hibánk. A bajnokság során át­alakult, tavasszal jól szereplő, rutinos, jó játékosokkal rendel­kező Dunaszekcső érkezik hoz­zánk. A korábban kiesett Sztehló mellett ezúttal No- vákra, Szabóra és Karára sem számíthatok, de természetesen így is csak a győzelem az elfo­gadható eredmény. Bogos- Fehér, Horváth G., Horváth J., Nagy Zs.- Mészá­ros I., Kvanduk, Mészáros Zs., Hanák- Vesztergombi, Volár. NB II, Nyugati csoport Matáv Sopron-Paksi ASE: szombat, 17 óra. V: Vad. Re­szeli Soós István: — Le a ka­lappal a játékosok előtt, hiszen rendkívül kiélezett szituáció­ban, „élet-halál” mérkőzésen győzelemmel koronázták meg a csapat tavaszi menetelését. Az elmúlt héten tudtuk gyakorolni a támadójátékot, s ez a BKV Előre elleni meccsen ki is jött. Ráadásul két nappal a feljutá­sunk után mindenki játszani akart a Magyar-kupa elődön­tőn, s a nagyon szimpatikus Dombóvárnak is rúgtunk ötöt. E héten is komolyan gondoljuk, hogy szeretnénk minél előke­lőbb helyen végezni a bajnok­ságban, s ezért a Matáv Sopron otthonában is mindent bedo­bunk. A csapat háza táján érthe­tően jó a hangulat, és szeret­nénk győzni, hogy minél vidá­mabban térhessünk haza Paksra. Az együttes nevében tisztelettel meghívok minden olyan szimpatizánsunkat szom­bat éjszakára, a paksi Boogie Klubba, aki koccintani vagy akár táncolni szeretne a fiúkkal. Búcsúzni csak szépen szabad! Kovácsevics- Bábik, Éger, Jenei, Barna- Soós, Tóth, Ig- nácz, Orosz- Juhász vagy Fe­jes, Vayer. Hugo Sanchez három góllal köszönt el Igazi gálamérkőzést rendeztek Madridban Hugo Sanchez tisz­teletére. A spanyol labdarúgás egyik legnevesebb klubja, a Real Madrid negyvenezer néző előtt a francia Paris St. Germain gárdáját fogadta. A mexikói csatár búcsúztatásának szánt barátságos összecsapást a Real nyerte 4-1-re. A 38 éves Hugo Sanchez három gólt szerzett. A közép-amerikai futballista utoljára öt éve ölthette magára a Real Madrid mezét. Sanchez 1984 és 1992 között játszott Madridban. Ezúttal régi társai újra összeálltak a PSG elleni mérkőzés erejéig. — Többet kaptam ettől a mérkőzéstől, mint amennyire számítottam. Három gólt lőt­tem, a közönség pedig nagy szeretettel fogadott - nyilat­kozta a búcsúzó Hugo Sanchez. Kézilabda vb Magyar-svéd elődöntő élőben A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyar Televí­zió 1-es csatornája szombat délelőtt 11 órától élő adás­ban közvetítik a Magyaror- szág-Svédország férfi kézi­labda világbajnoki elődöntő mérkőzést Japánból. Lovasok szövetsége A közelmúltban megalakult Tolna Megyei Lovassport Szövetség a négy évvel ez­előtt megszűnt regionális szövetség hagyta űrt hiva­tott betölteni. A díjugratás, fogathajtás, military és táv­hajtás képviselőit tömörítő szervezet a négy szakág összefogását, fejlesztését, koordinációját vállalta és segítséget kíván nyújtani versenyek rendezéséhez is. A tizenegy egyesület (Du- nakömlőd, Bölcske, Tenge- lic, Tamási Lovas SE, Ta­mási Lovas Klub, Szek­szárdi Flott Lovaskor, Döb- röközi SE, Döbröközi TSZ SE, Szakály, Kurd, Kakasd) alapító tagságával létrejött megyei szövetség elnökévé Potoczky Ivánt, titkárává Herczig Gábort választot­ták, s az elnökségben Né- medi János, Aradi István és Kacz Lajos is kapott helyet. A két héttel ezelőtti gyu- laji military verseny után június 7-én Gerjenben ren­deznek fogathajtó viadalt, majd augusztus 16-17-én kerül sor Tamásiban a ha­gyományos A-kategóriás díjugrató versenyre. Labdarúgás Ifibajnokságok NB III, Dráva-csoport 1. Bonyhád 26 23- 3 111- 31 69 2. Komló 26 21 3 2 115- 12 66 3. PVSK 26 22 1 3 106- 15 67 4. Szekszárd 26 18 3 5 83- 25 57 5. Beremend 26 17 1 8 83- 35 52 6. P. Postás 25 15 2 8 72- 54 47 7. D.szekcső 26 11 7 8 62- 41 40 8. Bátaszék 26 12 2 12 57- 71 38 9. Gerjen 25 10 3 10 56- 49 33 10. Fsztmárton 26 6 6 14 46- 74 24 11. Dsztgyörgy 26 5 6 14 36- 88 21 12. Kaposfüred 26 5 5 16 25-103 20 13. Paks 26 5 3 18 32- 89 18 14. Györköny 26 5 2 19 28- 81 17 15. Marcali 25 4 4 17 25- 76 16 16. B.lelle 26 1 6 19 20-105 9 Megyei II. osztály 1. Ozora 23 18 5 ­134- 29 59 2. Majos 23 18 3 2 91- 31 57 3. Szedres 23 15 3 5 69- 38 48 4. Kisdorog 23 14 4 5 82- 36 46 5. Tengelic 23 13 4 6 86- 30 43 6. Zomba 23 13 1 9 59- 45 40 7. őcsény 23 9 5 9 60- 59 32 8. Dalmand 23 9 2 12 36- 59 29 9. N.mányok 23 7 2 14 51-104 23 10. Izmény 23 6 3 14 45- 85 21 11. Fadd 23 5 3 15 53- 98 18 12. Szakos 23 4 5 14 36- 66 17 13. D.kömlőd 23 5 2 16 41- 89 17 14. Madocsa* 23 3 2 18 38-112 8 * = 3 büntetőpont levonva A hétvége sportműsora Szombat Kézilabda: NB II, férfiak: Martonvásár-Simontornya 17, Szigetvár-Tolnatej SE 18 óra. Nők: Pécsi TÁSI-Tamási 15, Simontornya-Pécsvárad 17 óra. Megyei bajnokság, fér­fiak: Balatonboglár-Fadd 10 óra. Nők: Decs-FPL Szek- szárd-Tolna 10.30 óra. II. kor- csoportos országos diákolim­piái elődöntő, Palánk 11 óra. Labdarúgás: NB II: Matáv Sopron-Paksi ASE 17 óra. NB III: Györköny-PVSK, UFC Szekszárd-Dunaszekcső 17 óra. Megyei II. osztály: Zomba-Madocsa (Sajgó) 17 óra. Női NB I: László Kór- ház-Quinter SE Bonyhád 11 óra. Öregfiúk: Őcsény-Nagy- dorog 18 óra. IV. korcsoportos országos diákolimpiái elő­döntő, Szekszárd 9 óra. Ökölvívás: Nemzetközi profi gála Kecskemét, városi sportcsarnok 18.30 óra. Röplabda: IV. korcsopor­tos országos diákolimpiái elő­döntő Tolna, I. Sz. Általános Iskola 10 óra. Tenisz: Férfi OB II: Kórház SE Szekszárd-Olajbányász, Paksi SE-Balatonalmádi 11 óra. Triatlon: OTP megyei diá­kolimpiái döntő Dombóvár 10 óra. Vasárnap Tenisz: Férfi OB II: Kórház SE Szekszárd-Balatonalmádi, Kaposvár-Paksi SE 11 óra. Röplabda: II. korcsoportos országos diákolimpiái elő­döntő Paks, Móra Ferenc Álta­lános Iskola 9.30 óra. Labdarúgás NB III: Dunaszentgyörgy Li­mex SE-Kaposfüred, Báta­szék-Balatonlelle, Pécsi Pos­tás-Bonyhád, Marcali-Gerjen, Beremend-Paksi SE 17 óra. Megyei I. osztály: Nagydo- rog-Decs (Varga L.), Duna- földvár-Döbrököz (Beidek), Szálka-Tevel (Maraszin), Bölcske-Tamási (Molnár), Szakály Agraco-Hőgyész (Hőgyészen, Garajszki), Dombóvári FC Aramis For Men-Tolna (Csobot), Apar- hant-Kakasd (László), Kaj- dacs-Simontomya (Schafer) 16.30 óra. Megyei II. osztály: Duna­kömlőd-Szedres (Berecz), Dalmand-Tengelic (Fábián), Fadd-Szakcs (Hermész), Kis- dorog-Majos (Nagy), Nagy­mányok-Izmény (Csepregi), Őcsény-Ozora (Bíró) 17 óra. Körzeti bajokságok, Szek­szárd: Bátaapáti-Alsónána (Hegyi), Bonyhádvarasd-Harc (Cári), Cikó-Bonyhádbör- zsöny (Nagy), Báta-Sióagárd (Unyatinszki), Mórágy-Kéty (Alsónánán, Sík) 16.30 óra. Dombóvár: Váralja-Kurd (Szűcs), Kocsola-Závod (Töl­gyesi), Csikóstőttős-Kaposz- szekcső-Iregszemcse (Varga A.), Mucsfa-Nak (Biszak), Györe-Magyarkeszi (Dunai) 17 óra. Paks: Bogyiszló-Pincehely (Kiss), Kölesd-Pálfa-Györ- köny II (Nyitrai), Gyönk-Tol- nanémedi (Pintér) 17 óra. Barátságos mérkőzés: Pin­cehely-Országgyűlési képvi­selők válogatottja 16 óra. Női labdarúgás: Megyei kispályás bajnokság, 21-22. forduló Szekszárd 9 óra. Élre ugrott a Dombóvár A múlt hétvégén Bátaszéken rendezték a megyei női kispá­lyás labdarúgó bajnokság 19- 20. fordulóját. A Kórház SE Dombóvár együttese remekelt, mindkét rangadóját megnyerve átvette a vezetést a bajnokság­ban, a tolnai fiatalok pedig is­mét megmutatták oroszlánkör­meiket. Eredmények: Bátaszék SE-Sásd 4-0 (1-0). Megérde­melt hazai siker a szétesően ját­szó baranyaiak ellen. G: Vágó 2, Gálosi, Kunsztmann. Kórház SE Dombóvár- UFC Amazonok Szekszárd 1-0 (6-0). A győzelmet jobban akaró dombóváriak megérde­melt sikere a tartalékos Szek­szárd ellen. G: Vargáné. Mediform Madocsa-Báta- szék SE 5-1 (1-1). A Duna- partiak nagyobb tudásukat gó­lokra váltották. G: Cserepes, Reich 2-2, Klippel ill. Gálosi. Margaréta Tolna-Sásd 5-2 (2-0). Közönségszórakoztató mérkőzésen nyert a Tolna. G: Hodován 3, Simon 2, illetve Luczó 2. Kórház SE Dombóvár- Mediform Madocsa 1-0 (1-0). Nagy csatában, szeren­csés góllal nyert a Dombóvár. G: Bereczki. UFC-Amazonok Szek- szárd-Margaréta Tolna 1-1 (1-1). Helyzeteik alapján a tol­naiak közelebb álltak a győze­lemhez. G: Kocsis, ill. Hodo­ván. A bajnokság állása: 1. Kór­ház SE Dombóvár 42, 2. UFC Amazonok Szekszárd 40, 3. Mediform Madocsa 37, 4. Margaréta Tolna 21, 5. Báta­szék SE 15, 6. Sásd 13 ponttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom