Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-24-25 / 119. szám
A bicentenárhun programja A teveli katolikus templom felszentelésének 200. évfordulója alkalmából kétnapos ünnep kezdődik ma a faluban. A Németországból érkező vendégeket ma délelőtt fogadják a művelődési központban. A gyógyszertár épületében fél kettőkor kiállítás nyílik Móser Zoltán fotóiból majd egy óra múlva az ott berendezett sváb és székely szobát mutatják be az érdeklődőknek. Este nyolckor templomi koncert kezdődik a kétszáz éves templomban, amelyen fellép a hőgyészi templomi kórus, a helyi Székely Kör és a Német Klub, valamint a hittan oktatásban részesülő gyermekek. Holnap délelőtt 10 órától Mayer Mihály pécsi megyéspüspök mutatja be az ünnepi szentmisét, majd felavatják az évforduló tiszteletére a templom mellett emelt kopjafát. Délután ünnepi műsor kezdődik a helyi csoportok, valamint a Bátai Népi Együttes közreműködésével. 17 órakor focimeccs lesz a sportpályán, a helyiek a Duna- földvár együttesét fogadják. A program az este a művelődési házban tartandó bállal zárul. A mulatságon a Royal együttes húzza a talp alá valót. Nem tartozik szorosan a rendezvénysorozathoz, de — kihasználva a szépszámú résztvevőt - két helyi vállalkozó Republic koncertet szervezett szombat estére a sportpályára. Akik őrzik a múltat A hétvégi rendezvényeken két alkalommal is szerepel a helyi Német Klub és a Székely kör. Ez utóbbi kórusának vezetője Weidingerné Pál Ágnes, akivel a hagyományőrzésről beszélgettünk. A kör 1989 óta működik, az alapítója és korábbi vezetője Guthné Csaba Mária. Nem véletlen, hogy mindkét vezető férje német. A faluban sok a vegyes házasság. Ma a családok kétharmada székely, egy- harmada német. Bár - épp a vegyes házasságok miatt - nehéz megmondani, ki a székely, ki a német, ki a magyar ... Ez talán már nem is fontos. A lényeges az, hogy ápolják a hagyományokat. Ki az egyik, ki a másik körben. Van, aki mindkettőben. — Ha az embereknek több idejük lenne, többen is eljárnának mindkét csoportba - mondja Ágnes. Amikor a hagyományőrzés kerül elő, a kórusvezető arról is beszél, hogy a kör vezetője, Dimén Gáspár nagy gondot fordít arra, hogy az együttes eljusson a távolabb élő székelyekhez. Többször jártak Romániában és meglátogatták az A kórusvezető Fotó: Bakó Jenő al-dunai székelyeket is. Ágnes sajnálja, hogy ezekből az utazásokból kimaradt, de kétszer volt gyesen, aztán meg építkezésbe kezdtek ... Az műsorukat Várnai Ferenc és Sebestyén Ádám könyveiből, illetve kazettákról gyűjtik össze. A próbákon jó szolgálatot tesznek az érdi és a bonyhádi kör felvételei. Rendszeresen részesei a „Cinege” táboroknak. A német körrel együtt fellépnek a ma esti templomi koncerten, valamint a holnap délutáni műsorban. - háj Kis műhelyben születnek a nagy dolgok A vasárnapi ünnepi szentmise után avatják fel azt a templom mellett álló kopjafát, amelyet a Tevelen élő Szemák Márton faragott Nem lehet eltéveszteni a házat, hiszen az előtte álló székelykapu már messziről hirdeti alkotója keze nyomát. A házigazdával, Szemák Mártonnal először a lakásban nézünk körül, annyi kisebb-nagyobb faragás, faldísz és használati tárgy van, hogy felsorolásuk tekintélyes terjedelmet követelne. — Van egy régi osztálytársam - kezdi -, aki azt mondta, hogy ha az iskolából mindent hazahoztam volna, amit én faragtam, akkor ott semmi nem maradt volna ott. Sok mindenkit kifaragtam, a Hunyadiakat például mindegyiket. À háborúban jöttek az angol repülők, azokat is megmintáztam, de ott maradtak Bácskában, amikor idejöttünk. — Ezt én soha nem tanultam. Ott Bácskában volt egy bognár, akitől próbáltam ellesni a tudományt, de egy idő után ha meglátta, hogy megyek, bezárta az ajtót. Azért az ablakon továbbra is leselkedtem ... A templom kétszáz éves évfordulójára nehezen vállalta el a kopjafa kifaragását: — Á kapumon kívül nem csináltam semmiféle köztéri munkát. Féltem tőle, meg már idős is vagyok. Aztán a feleségem - aki a székely körbe jár - biztatására mégiscsak elvállaltam. Utána olvastam könyvekből, meg a Völgységi Múzeum igazgatója, Szőts Zoltán segített a felkészülésben. A templom kétszázadik évfordulójára készült alkotáson alul az ősi németség, felette a székely- ség, majd legfelül a katolikus egyház motívuma szerepel, jelezve e dolgok elválaszthatat- lanságát, összefonódását. — Három méter hosszú fából faragtam, négyen hozták be a műhelybe - mondja, majd hozzáteszi: — Kis műhelyben születnek a nagy dolgok. Már megyünk is, hogy megnézzük a kis „szentélyt”, ahol a nagy dolgok születnek. S valóban: szinte zsebkendőnyi területen, patinás szerszámok között találjuk magunkat, s újabb történeteket hallunk kifaragott kiskocsikról, talicskákról, jármokról és ki tudja még miről. Az egyik kis szekérben - nagyon büszke rá a gazda, hogy a kerékvasalást is ő csinálta - ma muskátlik virítanak. — A forradalom alatt készült - mutat az oldalán látható Kossuth címerre - aztán sokáig ebben hordták az ismerősök a darálni valót. Szövőszékkel is elláttam a környéket, itt az utcában is van egy, amelyik még mindig működik. — Nem gondolt arra, hogy ebből éljen ? Szemák Márton a maga faragta székelykapu előtt fotó: bakó — Akkoriban ezt nem becsülték meg annyira, hogy alapozhattam volna rá. Huszonhét évig dolgoztam Komlón, a bányában az volt az egyetlen munkahelyem, onnan mentem nyugdíjba. Ennek tizenegy éve múlt Szent Mártonkor; Jómagam is ugye Márton vagyok ... Szemák Márton hatvannyolc éves. A faragásból nem megy nyugdíjba. . . Hangyái Tévé a köz szolgálatában A Tevel A Tevel Tévé 1992 decemberében kezdte meg műsorát. Azóta közszolgálati fórummá, amolyan helyi hírharsonává vált. A vezetőt, Avar Ervint kérdeztük. — Jándi Istvánnal közösen és nagy egyetértésben végezzük munkánkat immár ötödik éve - mondja Avar Ervin. A fő- szerkesztőnk Kitanits Lajos, polgármester. — Megfér egymás mellett e két funkció? — Nem összeférhetetlen. A kábelrendszert az önkormányzat üzemelteti. Maximális az alkotói szabadság. Kitanits Lajos nem szól bele, hogy mit vegyünk fel, illetve, hogy mit hogyan csináljunk. — A helyi politikáról miképp tájékoztatják a közvéleményt? — A testületi üléseket nem rögzítjük, mert vannak, akiket feszélyez a kamera. A döntésekről a jegyző szokta tájékoztatni a nézőinket. — Kik vesznek részt a munkában? — Főként pedagógusok, köztük a feleségem, - ő egyébként főként vallási témájú riportokat készít - neki nagyon sokat köszönhetek. A kezdetektől segített bírálatával, tanácsaival. Tevékenykedik még Wé- ber László, Weidingerné Pál Ágnes, Szentes Lívia, Kitanits Andrea, Németh Krisztina és Teffnemé Balogh Erzsébet. Már nem dolgoznak, de eddig sokat tettek a tévéért Schweitzer Józsefné és Ferencz Mária. — A tévé mennyire tud köz- szolgálati funkciókat ellátni? — Maximálisan. A hetente egy órás műsort megkedvelte a lakosság. A teveliek igénybe veszik a szolgáltatásainkat: eladást, disznót, kukoricát, vagy éppen kiskacsát hirdetnek. Egyébként nemcsak Tevelen, hanem Závodon és Kisvejkén is látható a műsorunk. — Tudják-e hogy hányán nézik az adásokat? — Nagy örömünkre sokan. Talán egy példa jelzi ezt. Egyszer bemondtuk, hogy a kukát egy nappal előbb ürítik, és másnap, amikor reggel végigmentem a falun azt láttam, hogy mindenkinek kint volt az edénye... -l-s „Egynémely emlék, régi kincs” Tevelre és a 200 éves templomra gondolva A magyar nép-ének népzenei felvételeken címen, a Magyar Egyházzenei Társaság kiadásban megjelent nyolc kazetta egyikét hallgatom. Nekem most az „áriák” egy falut, egy templomot, annak énekes népét, kántorát s papját hozzák elém, vagyis látom az ének képét. Ez a kép természetesen a 200 éves teveli templomot juttatja eszembe, amely nagyságával, elhelyezkedésével, számomra sokáig a minta volt, a mérték. A viszonyítási alap. De ezt a templomot el nem tudom képzelni az odavezető lépcső nélkül! Ami a végtelenséget sugallta nekem s nekünk kicsiny koromban éppúgy, mint most, immáron túl az öt- venen. Azután ott a templom körüli nagy tér: jobb oldalt ma emlékmű áll, de gyerekkoromban mindig ott fociztunk, és ezért mérgünkben sokszor szívesen ki is vágtuk volna ezeket a hatalmas fákat. Bal oldalt fenyők: itt játszottuk a „Komám- asszony hol az olló”-t. A templom mögött azután ott a dombon a temető, az ecetfákkal: mi itt „durduroztunk”. Amikor egy amerikai költőnek, Edgar Lee Mastersnek A domb című versét olvastam, s később, amikor illusztráltam, a teveli temető jutott eszembe. Ez bekerült aztán Mészöly Miklós egyik könyvébe. De lépjünk be a templomba, amelyre úgy emlékszem, hogy mindig jázmin és liliom illattal volt teli. Kapaszkodjunk fel a toronyba, ahová - bár tiltva volt -, többször felmerészkedtünk. Még akkor is, ha mindig szédültem, amikor fentről lenéztem. Igaz, ha csak harangozni akartam, elég volt az első emeletig felmenni. Most bánom, hogy nem vagyok költő, mert ha az lennék, akkor arról szólna a versem, amikor a harangkötél felrepített 2-3 méter magasba, majd váratlanul, de ugyanolyan erővel a földhöz is csapott. Jól emlékszem a harangkötél alatt a téglapadlóra, amelyet eddig csak a lábnyomok koptattak, de olyan volt, mintha kivésték volna. A kórusról sem szabad elfeledkeznem, hisz gyermekéveink álma volt: aki kijárta az iskolát, felmehetett. Föntről lenézni a látványosságok leg- szebbike. De jött ehhez nagyszerű élmény is: mindenkit, vagy egy valakit szemrevételezni. Kivételnek számított, ha valaki a fújtatót tekerhette. Nekem ez csak néhány lakodalomban adatott meg, de a valóság nehezebb volt, mint a vágy, hisz alig értem föl. A fújtató valami rendkívüli dolognak tűnt, hisz én tekerem, valaki meg nyomogatja a billentyűket, s a sípokon hatalmas hangok keletkeznek, de ez nélkülem biztosan nem jöhetett volna létre. Szinte fájt, mikor beszerelték az elektromos szerkezetet: az orgonáló kedves nővéreknek ez így köny- nyebb volt, de a gyermekeknek egy mítosszal kevesebb lett. Végül hadd szóljak a minist- rálásról, ami akkor minden fiú számára elérhető vágy volt. Ugyanis ministránsnak lenni, sőt főministránsnak, elismerést rangot jelentett. Természetesen akartam én is ministrálni, csakhogy a latinnal hadilábon álltam én is. A ministránsok számára ott volt az oltár előtti lépcsőn egy kartonra ragasztva a szöveg: ezt felvettük, és mondtuk folyékony latinság- gal, bár egy szavát sem értettük. Én csak mormoltam. Addig nem is volt baj, amíg többen voltunk, de egyszer, épp egy decemberi rorátén, amikor senkinek nem akaródzott felkelni, egyedül maradtam. Beteljesült az álmom, bár ezt senkinek nem kívánom. Filmbe, vagy inkább vígjátékban illő, ahogy én kiszolgáltam a miséző atyát. Amit viszont a latin szöveg ürügyén elkövettem, arra ma csak rémálmomban emlékszem, bár 40 év eltelt! Ugyanis egyetlen latin szó el nem hangzott, csak dönnyögés és mormolás. A mise végén menekültem a sekrestyéből, nehogy valamit merjenek kérdezni tőlem, mert baj volt ott a bor töltögetésével is. Természetesen a legrosszabb az lett volna, amit Sarlós Péter bácsi ígért: „Ezt megmondom Apádnak”! Mivel is fejezhetném be a gyermekkori emlékek taglalását, ha nem a mostani teveli ünnepségek, s a félve megnyíló kiállításom kapcsán a fotóim emlegetésével. Ha itt, vagy az albumok nézésekor egyszer valaki némely képem előtt megáll, és meditál, esetleg annak érthetetlenségén, vagy különlegességén gondolkodik, és nem tudja, hogy miért van ez így, vagy úgy, mit is akar mondani ez az ember, azt arra kérem, hog a fenti esetre gondoljon. Kérem tőle, hogy hallja meg azt a dönnyögő hangot, ami semmivel és senkivel ösz- sze nem téveszthető, bár mindenki számára érthetetlen, de mégis egy embert rejt, és arról szól, hogy milyenek is voltunk! Tudom, hogy voltak mások is így, de ők is talán meg- bocsájtanak, ha nevükben is felemlítem ezt a mormolást. Illő módon, a régi emlékeim felidézésével a 200 éves teveli templomról kívántam szólni, ám a végén újból az ide vezető lépcsősor jut eszembe, amit nem tudok és nem fogok elfelejteni. Aki teveli, tudja, hogy miért van ez így. Aki nem, annak „bűbájolással” egy szép álmot varázsolnék: kérem, látva lásson egy nagyon hosszú lépcsősort, amely valahová vezet. Hogy hová, ez kezdetben titok, de a végén kiderül. Ugyanis ez a lépcső és ennek végigjárása mindannyiunk életének történetét mondja és mutatja. Móser Zoltán
