Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-03-04 / 102. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tolna És Környéke ______ 1997. május 3., szombat A Föld hete Faddon Április 22-én a Föld napját ünnepeltük. A faddi általános iskolások az ünnepi programot a hagyományoktól eltérően egyhetes rendezvényre bővítették. Kedden kiállítás nyílt a környezetünk élővilágáról, a Földünkről, részben a gyerekek, részben pedig a pedagógusok összeállításában. Szerdán dr. Kocsner Tibor állatorvos „Kedvenceink a háziállatok” címmel tartott előadást a gyerekeknek. Szólt a háziállatok helyes tartásáról, ápolásáról, gondozásáról. Csütörtökön, 24- én diavetítést láthattak a gyerekek védett növényeinkről, állatainkról, környezet- és természetvédelmi szemszögből. A vetítés mellett kőzetbemutatót is rendeztek a biológia, és a földrajzszakos tanárok szervezésében. Az egész héten át hallottakból, látottakból, ezekhez kapcsolódóan az 5-8. osztályosoknak vetélkedőt rendeztek tegnap, pénteken délután. Háromfős csapatok mérték össze tudásukat játékos formában mind elméleti, mind gyakorlati feladatokban. Volt totó, s szituációs játékok is. Az eredményeket a szombati tanítási napon az iskolarádióban hirdették ki. Ekkor került sor az egész heti munka értékelésére is, illetve az ünnepélyes eredményhirdetésre. A két fordulós versenyben 1. lett a 7/a. osztály (Runyai Gábor, Papik Norbert, Furucz Gábor), 2. helyen a 7/b. osztály végzett (Rezicska Antal, Soponyai Mihály, Schmid András), a 3. helyet a 6/a. osztály szerezte meg (Percsi Petra, Tóth Tímea, Prokesch Edit). A programokat a biológiai munkaközösség szervezte: dr. Ulmer Jenőné, Szabó Miklósné, Rábóczki Dóra, Bordácsné Papp Mónika és Soponyai Mihály.- péteri Népújság hirdetés- felvevő helyek Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet Fadd 7133. Tengelic és Vidéke Takarékszövetkezet Tengelic 7054. Tengelic és Vidéke Takarékszövetkezet Kölesdi Kirendeltsége Kölesd 7052, Kölesd, Dózsa Gy. u. 8. Tel: 74/436-010. Bencze József Tolna Tel: 74/442-469 Sajtóház: 74/416-211 A balhé senkinek sem hiányzik (Folytatás az 1. oldalról.) — Fenyegetés? — Volt rá példa, de még egyszer sem váltották be. Inkább az indulat beszél az emberekből, amikor ilyeneket mondanak. Azt azért minden esetben közlöm velük, hogy szeretettel várom őket, ha „bosszulni akarnak”. Megvannak hozzá az eszközeim és á módszereim, hogy megvédjem magam. — Vannak-e „súgói” a tolnai rendőrőrsnek is? — Mindenhol vannak. Én informátoroknak nevezném őket. Általában minden nyomozó magának, építi ki ezt a kapcsolatrendszert. — Számíthatnak-e ők valamilyen „díjazásra" ? — Igen. Volt rá már példa, hogy 5-10 ezer Ft-ot fizetett a rendőrség az információért. Az informátor személye és adatai persze gyakorlatilag szolgálati titoknak minősülnek. — Hogy fogadják a nyomozókat, ha egyster csak beállítanak valahová mondjuk házkutatást tartani? — Attól függ. Van, aki rögtön azt mondja, megbuktam, rendben, itt a sgajré. Ebben persze lehet taktika is, mert sokan úgy gondolják^ hogy ha a cucc egy részét előadják, akkor esetleg a rendőrök nem keresik tovább a többit. De az élet és a főiskola is megtanított arra, hogy ilyen esetekben is módszeresen végig kell kutatni mindent. — A bűnözők tisztelik a rendőrben a hivatalos közeget? — Ezt nem mondanám. — „ Csúnya ”, kifejezések is elhangzanak néha részükről? — Igen. — Es erre mit lép a rendőr? — Az esetek többségében kénytelenek vagyunk elengedni a fülünk mellett, mert ha rögtön felkapnánk a vizet, akkor balhé lenne. Az pedig senkinek nem hiányzik. — Van-e úgy, hogy fél a nyomozó? — Persze; De ezt nem tanácsos kimutatni. — Volt már ilyen meleg helyzete? j — Olyan eset már volt többször, hogy ketten-hárman mentünk ki, és kb. 40-en voltak ellenünk. Ilyenkor nagyon kell figyelni. 40 ember közül akárBadics Zoltán fotó: gottvald melyik lehet hülye, hátulról bármikor leüthetnek, megszúrhatnak, és soha senki nem deríti ki, hogy ki volt az. Általában rábeszéléssel szoktuk megoldani az ilyen helyzeteket. Viszont előfordul, hogy kénytelen az ember elővenni a gumibotot, a könnygáz-palackot, vagy - nagyon ritka esetben - a pisztolyt. Annak azért már elrettentő hatása van. — Én gyakran csodálkozom azon, hogy bevisznek valakit egy konkrét eset miatt, aztán a kihallgatás végére egy csomó balhét elvisz. — Amikor bekerül valaki, általában nagyon keveset akar tudni. Aztán a gyanúsítottat „betájoljuk”, hogy körülbelül milyen bűncselekmények lehetnek azok, amikről tudhat. Módszeresen rákérdezgetünk bizonyos esetekre. Ilyenkor előfordul, hogy az illető elcsúszik, ellentmondásokba keveredik. Ekkor rá lehet harapni az ügyre. Ha valaki egy-két esetet már elmondott, - és több balhéban valóban benne volt -, akkor már „borítja” az egészet. — Úgy gondolom, - függetlenül a hivatalos verzióktól - hogy azért néha, egyes helyeken elcsattan egy-két pofon kihallgatás közben. Erről mi a véleménye? — Az a magánvéleményem, hogy több esetben jó lenne, ha lehetne erőszakot alkalmazni. De ezt a törvény tiltja. — Rendőrökkel beszélve az a benyomásom, hogy általában úgy gondolják, szigorúbb törvényekre lenne szükség. — Sokkal szigorúbbakra. Gyakran történik olyan, hogy több alkalommal is megbuktatjuk a bűnözőt, aztán még mindig szabadon látjuk. Lehangoló az is, ha mondjuk betöréses lopásért valaki 6 ezer forint pénzbírságot kap. Az ember ilyenkor úgy érzi, hiába dolgozott. Volt egy - akkor még - fiatalkorú elkövetőnk, aki a balhéiért egymás után 5 megrovást kapott. (Mi meg a belünket kidolgoztuk.) Az illető kiröhögött bennünket az utcán, nyilván úgy gondolta, hogy következmények nélkül csinálhatja tovább az ügyeit. Azóta felnőttkorú lett, folytatta, de most már van 2 és fél év letöltendő szabadságvesztése. Ennyit értek a megrovások. — Halálbüntetés? — Szerintem szükséges lenne, de csak a sorozatgyilkosok esetében. Akik annyira elvadultak, hogy már nem lehet mit kezdeni velük. Az ilyen Magda Marinko típusú bűnözőkre gondolok. Esetükben egyértelműen bizonyítható, hogy mit csináltak. Az egyszeres gyilkosok esetében viszont jobbnak tartanám az életfogytiglani büntetést, de úgy, hogy az tényleg életük végéig tartson. Az ilyen embereknél azért sem tartom jónak a halálbüntetést, mert esetleg évek múlva kiderülhet - volt rá példa a megyében is -, hogy nem is ők voltak az elkövetők. — Végezetül: üzenne-e a valamit a tolnai bűnözőknek? — Talán azt, hogy győzzön a jobbik! -s„Zártalan” kistormási számadás A kistormási önkormányzatnak továbbra sincs zárszámadása. A tormási vezetők korábban a zárszámadásban az „átadott pénzeszközök” összegét sokallták, ezért nem fogadták el a tervezetet. Felkérték a kölesdi körjegyzőséget, készítsen részletes kimutatást erről a tételről. Kiderült, hogy felvetésük nem volt alaptalan, a kölesdi iskola finanszírozására a szükségesnél mintegy 140 ezer forinttal több pénz „ment el”. A téma újabb tárgyalására még nem került sor, mivel az e hétre összehívott újabb képviselőtestületi ülés határozatképtelen volt. A testület holnapután, hétfőn este próbálkozik meg ismételten a zárszámadás elfogadásával. Rászorulóvá válván Kapni: öröm. De mi mégsem vagyunk boldogok. Stutensee-ből, Tolna német partnervárosából nagy halom használt ruha érkezett a szegényeknek, ingyenes szétosztásra. Az e célból létrejött bizottság a mi családunkat is a kedvezményezettek közé sorolta. És be kell látni, oda is tartozunk. A turkálók klubjába. Nemrég még önérzetesen ágáltunk volna ez ellen, hogy nem süllyedhet olyan mélyre az ország, hogy a diplomás házaspárok is... Mára viszont szertefoszlottak a mérnök úr és a tanárnő ábrándjai. (Akiket a tulajdonosváltás szele megcsapott.) Alkalmazottak maradtunk, minimálbéresek, három gyereket nevelő rászorulók. Erre a ruhaosztásra nem megyünk el, de adjuk mi még alább is. Nem szeretjük a civódást, a tolakodást, a „versenyt". Ezért maradunk el, le, ki. Lelki szemeink előtt ugyanúgy játszódik le ez az akció a csórók között, ahogy a bennfenteseknél a hatalom, a javak szétcincálása zajlott. A rámenősebbek kikapkodják a szebb darabokat a málészájúak elől „ez éppen jó lesz az én Lacikámnak! ” felkiáltással. Másik énem, az írói, persze noszogat. Hogy ennél a rendszerváltásnak nevezett demokratikus bukfencnél izgalmasabb téma nem adódhat egy tollnoknak. Éljem meg hát jó mélyen a szegénységet - mint József Attila - hogy hitelesen tájékoztathassak róla. De kit? Aki benne van, tudja milyen. Aki meg nincs, azt nem érdekli. Wessely Big Band a, jobb muzsikáért” A faddi sportegyesület két szakosztálya - labdarúgó ill. kézilabda - az utóbbi éveket nem a legsikeresebbek között tartja számon. Furcsa egybeesés: a halódás párhuzamosan következett be egyes tárgyi feltételek javulásával (sportcsarnok, pályaöltöző elkészülte). Az okokat számosán, de különböző feltételrendszerek hiányában vélték felfedezni. A szubjektív tényezők eltérő elemzése mellett mindenki egyetért az anyagi kondíciók romlásának negatív hatásában. A „történelmi” támogatók (önkormányzat, szövetkezetek) nem örömmel, de kevesebbet tudnak a sportra áldozni, így nagyobb szerepet kell szánni a kisebb szponzorok becserkészésé- nek, vagy a rendhagyóbb bevételi formáknak. Utóbbiak közé sorolható a jövő pénteki koncert, melynek nettó bevétele az egyesületé lesz. Az ötletgazda egy, a Szekszárdi Big Band-et szponzoráló, Faddon is tevékenykedő vállalkozó. A helyi sportvezetés a „sűrű fillérben” bízik, ezért a vendégszereplők rangjához viszonyítva alacsony jegyárakat állapított meg. Az alkalomra készített egyedi jegyeket az aktivisták már most árusítják — gyerekeknek és nyugdíjasoknak féláron. Vásárlókként azokra is számítanak, akik nem érnek rá eljönni a rendezvényre, de támogatni szeretnék a faddi sportot. Ők is részt vesznek a tombolajátékban, melyet a koncert szünetében - sporthoz kötődő - ajándékok kisorsolásával ejtenek meg. Érdekes próbálkozás az ún. „Aranyjegy” kibocsátása. À kisszériás, egyedi kivitelű, színesben nyomott cédulákkal a nagyobb mértékű támogatásokat kívánják kiemelten kezelni. Ezek megvásárlóinak tartják fenn az első széksorokat, és külön ajándékot is kisorsolnak közöttük. Németkéri és faddi néptáncosok is közreműködnek a jótékonykodásban. Az esti program hatkor az ő felléptükkel veszi kezdetét. A sportolók a remélhetően rövid hullámvölgyből bizton kilábalnak, hiszen a tavaszi meccsek látogatói szerint idén ők is mintha jobban muzsikálnának. Ódry Gyermekrablás május 1-jén Rezignáltan vehették tudomásul a tolnai rendőrök a munka Ünnepén, hogy van utánpótlása a helyi bűnöző társadalomnak (is). Csütörtökön délután a tolnai Alkotmány utcai patika környékén két gyermekkorú kirabolt egy másik gyermeket. A támadók egyike késsel fenyegette meg(!) az áldozatot, akitől 6 Ft-ját(!), valamint két, a majálison vásárolt játékát vették el. A kirabolt gyermek, édesapja segítségével később a majálison ráakadt az egyik támadóra. A rendőrség végül mindkét gengszter-palántát elfogta, akik ellen - gyermekkorúak lévén - nem indul eljárás. Tolnai Témák A Mözsi Bartók Béla Női Kar az elmúlt hétvégén országos minősítő hangversenyen vett részt Pápán. Az idén huszonöt éves kórus a női kar kategóriában ismét aranyérmes minősítést szerzett. A kihívás napi előkészületek kapcsán a szervezők megbeszélésre váiják mindazon futballistákat, akik az ’50-es évektől kezdve napjainkig tolnai színekben kergették a labdát. Helyszín: a városi sportcsarnok. Időpont: május 9., 18 óra. Az „Ufókról másképpen” címmel tartott előadást nemrégiben Tolnán, a paksi Szu- hai László, aki előadásáért kapott tiszteletdíját felajánlotta az I-es iskola legjobban tanuló osztályközösségének. (Az iskola ezúton is köszöni.) A vöröskeresztes világnap alkalmából ünnepi műsort és beszámoló taggyűlést tart a Vöröskereszt tolnai alapszervezete jövő héten pénteken, 18 órától, a helyi művelődési házban. Várják a tagokat és az érdeklődőket. Az Idősek Napközi Otthonában anyák napi megemlékezést tartottak. Áz időseket a II. számú általános iskola színjátszó csoportja köszöntötte. A Tolnai Kertbarátkor május 5-én, hétfőn 18 órától Májusi emlékek és tennivalók címmel tart foglalkozást a művelődési házban. Folytatódnak a Kalocsát Szekszárddal összekötő gázvezeték építési munkálatai. Gottvald Károly felvételén a 6-os út alatti átvezetés előkészületei láthatóak. Hatodiko(ko)sok Faddi, fácánkerti, mözsi és tolnai 6. osztályos diákok részvételével tanulmányi verseny zajlott a tolnai művelődési házban. Eredmények: Matematika: 1. Stróbl Levente (Tolna I.) 2. Baksai Nóra (Tolna I.) 3. Oberländer Ida (Tolna I.) és Ezer Tamás (Tolna II.) Magyar nyelv: 1. Fülöp Annamária (Fadd) 2. Herczig Viktória (Mözs) 3. Vereczkei Éva (Tolna I.) és Sebestyén Dóra (Mözs). Biológia: 1. Nyéki Mónika (Fácánkert) 2. Vereckei Éva (Tolna I.) 3. Szommer Attila (Fácánkert) Történelem: 1. Liszkai Ernő (Tolna I.) 2. Angyal Miklós (Tolna I.) 3. Prokesch Edit (Fadd)