Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17 / 114. szám

1997. május 17., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink Földes János m. kir. főerdész Néha négy emberöltővel előttünk leírt szavak is isme­rősen csengenek korunkban. Egy 1876-os vezércikkben olvashatjuk: „a mezőgazda most is, mindig azon van, hogy földjeit kiterjessze az erdő rovására, s bizonyosan nem rajta áll, hogy egy szálig ki nem irtja, hol keze ügyébe kerül. S nincs legkisebb tu­domása arról, hogy mennyire fontos az az erdő, különösen reá nézve, s ha termése nem oly bő, mint a régi jó időkben, azt kész bármi másra róni, mint arra, hogy az erdőt kiir­totta ... Pedig úgy van”. Aki a Tolnamegyei Köz­löny számára a maradandó gondolatokat papírra vetette, még nem Földes és még nem is magyar királyi főerdész. Atyja, Fuchs János talán a vé­rében hordozta a rengeteg szeretetét: a család a Fekete­erdőből vándorolt Magyaror­szágra a XVIII. század köze­pén, az idősebb Fuchs itt lett gróf Apponyi József főerdé­sze. Fiát, az 1852. május 17- én Hidegkúton született Já­nost Sárszentlőrincen Lehr Albert annyira elhódította az irodalomnak, hogy záróvizs­gáján saját költeményét mondta, s később az a soproni Bimbófüzérben meg is jelent. A soproni, majd pozsonyi fő­gimnáziumi évek után aligha­nem gyermekkori élményei befolyásolták mégis pályavá­lasztását: hiába nyerte meg többször is az önképzőkör ösztöndíját, hiába vonzotta egy évig a teológia, végül mégis Selmecen kötött ki, hogy az erdészeti akadémia hallgatója legyen. Örök élmé­nye maradt az a gigászi küz­delem, amit atyja folytatott a hasznavehetetlen homokterü­letek befásításáért, de örök tanúság még az 1863-ban megért balsiker is. Amikor 1907-ben az Erdészeti La­pokban Némely tudnivaló a homokkötésről és az ákácte- nyésztésről cikkében vissza­tekintett, nemcsak azt írta le, hogy a Görbő-Belecska és Hidegkút közötti dús erdőket atyja telepítette. „A hírhedt 1863. évi aszály idején, mint gyermek nagy érdekkel kísér­tem azt a műveletet” a Co­burg herceg erdésze által írt útmutató könyvecskét, amelyben képek is voltak, maga is végigbújta, s azt már akkor megértette, hogy a ma­gyar homok - ha megkötik - eredményében felülmúlja a német talajt. Nem felejtette ezt akkor sem, amikor már 1876-ban, besztercebányai erdőgyakor­nokként a Tolnamegyei Köz­lönybe négy vezércikkre ele­gendő terjedelmű tanulmányt írt Az erdő fontosságáról és Még valami az erdők fontos­ságáról címmel. „Meggyőző­désem, hogy mindenki, aki e téren, valamint más téren is hazájának valami hasznosat akar előállítani, az mindenek­előtt és egész lelkiismeretes­séggel tanulja saját honának különleges viszonyait, szük­ségleteit megismerni, s azután a külföldit csak annyiban ve­gye figyelembe, amennyiben a belföldi állapotuknak hasz­nukra fordulhat... valósítsa meg mindazt, ami a haza jólé­tének emelésére hathat”. Már ekkor írt a manapság oly fontosnak érzett ózonkér­désről, az erdők jótékony mikroklimatikus hatásáról és egészségügyi előnyeiről, a temetők befásításáról. Olva­sottságát mutatja, hogy pél­dául az USA és Svájc, Egyip­tom, Franciaország és Né­metország területeiről egy­aránt hozta, de ugyanakkor figyelt szülőmegyéjére is. Szekszárdnak például azt ja­vasolta, hogy a megyeszék­hely közepén már-már a köz­lekedést veszélyeztető árkot sürgősen ültesse be bálvány-, illetve akácfával. Az akkor frissen alakult Tolnamegyei Gazdasági Egyesület az ő buzdítására ösztönözte a köz­ségeket erdőtelepítésre, s adott ezért még évtizedek múlva is jutalmakat. Az 1878- ban államvizsgát tett, s 1884- től a királyhalmi erdőőri szak­iskola tanárává kinevezett ifjú az utóbbi évtől Földesként tette ismertté nevét. Több mint száz élvezetes szakcikke az Erdészeti Lapokban, a Va­dászlapban, a Természettu­dományi Közlönyben taní­totta és szórakoztatta olvasóit, írt a denevérekről, a kutyák­ról, a héja és a róka csínyeiről, egy lucfenyő történeteiről, az erdő- és vadállományról Ho­mérosz idején, s persze szá­mos érdekes vadászkalandról, erdészeti tapasztalatról, de még a fák görbeségének oká­ról is. Önálló műve jelent meg 1907-ben Ungvárott Az oláh erdei pásztornépről címmel, valamint 1911-ben Az erdő mívelése, hasznai, védelme és rendezése címmel. Időközben Bács megyében a palánkai, majd a lippai és apatini kincs­tári erdők főerdésze, később a királyhalmi erdőőri szakis­kola igazgatója és a Köztelek című lap erdészeti rovatveze­tője lett. Gödöllőn halt meg 1927. szeptember 10-én, mű­vei azóta várnak új kiadót... Dr. Töttős Gábor A bukovinai székelyek „utazó nagykövete” Beszélgetés Káka Rozália előadóművésszel Kóka Rozália gyakran felbukkan megyénkben. Mesemondó verseny zsűrielnökeként, mesemondóként, asszonykórus, vagy éppen népművészeti tábor vezetőjeként találkozhatunk vele. Talán kevesen tudják, hogy gyermekéveit Felsőnánán töltötte, és csak a tanítóképző befejezése után került az akkor az ország legnagyobb falujának számító Érdre. Azóta is megszállottan kutatja, ápolja és hirdeti a bukovinai székelyek életéről szóló ismereteit. — Én is a bukovinai széke­lyek közösségéhez tartozom, bár édesanyám bácskai magyar - mondja a művész. Szüleim 1941-ben házasodtak Bajmo- kon, én is ott láttam meg a nap­világot. A székelyekkel együtt menekültünk Magyarországra. Gyermekkorom nagyon boldog szabad élet volt. Gimnáziumi tanulmányaimat a szekszárdi Garayban folytattam. Nagyon szerettem táncolni, ezért tagja lettem az iskola tánccsoportjá­nak, majd hamarosan a Sárközi Népi Együttesnek. A gimná­zium után tanítóképzőbe kerül­tem és teljesülni látszott az a vágyam, hogy kis falumban jó tanító legyek. — Sikerült a vágyakat va­lóra váltani? — Tanító lettem, de a há­zasságom és az élet úgy hozta, hogy egy nagyon nagy faluba kerültem. Nem így terveztem, de azért ez nem olyan nagy sze­rencsétlenség. Ráadásul abban az időszakban a bukovinai szé­kelyek közül számosán követ­ték példánkat és költöztek Érdre. — Hogyan került kapcso­latba a népzenével? — A hetvenes évek elején a televízió és a rádió szinte el­árasztotta népzenével az orszá­got. Éreztük a hívást, hogy mi, bukovinai székelyek is megmu­tassuk magunkat. Fontosnak tartottuk, hogy azt a csodálatos népzenei kincset, amit már Ko­dály és Bartók is megcsodált, felmutassuk az országnak. 1971-ben alapítottam az érdi Bukovinai Székely Népdalkört. Nem kis büszkeséggel mon­dom, hogy időközben Európa- díjasok lettünk, és a díjat a ku­ratórium elnöke, Helmut Schmidt, egykori német kancel­lár adta át. A népdalkörrel vég­zett munka alapozta meg ké­sőbbi munkásságomat. Elő­adóművész lettem és a népzene területén elnyerhető valameny- nyi kitüntetés birtokosa. Elő­ször a Népművészet Ifjú Mes­tere, majd a műfajban ritka je­lenségként, igen fiatalon el­nyertem a Népművészet Mes­tere címet. — A mesélés, az előadómű­vészet életének csak egy részét tölti ki. Tulajdonképpen most hol van a munkahelye? — A Magyar Művelődési Intézet munkatársa vagyok. Feladatom többek között a Kárpát-medence népdalkörei és citerazenekarai vezetőképzésé­nek megszervezése. — Sok egyéb feladata mel­lett újságot ír, lemezei, kazettái jelennek meg. — Én azt hiszem, bármilyen dolgot művelek, mindig egyről beszélek. Engem nagyon érde­kel, és sarkall, hogy megmutas­sam a mi népcsoportunk arcát, kultúráját, és így érthető, hogy megragadok minden eszközt céljaim eléréséhez. Mi egy olyan közösség vagyunk, ahol az utolsó Bukovinában született ember is túl van már az ötven éven. Ebből az következik, hogy bukovinai ember nem születik, csak meghal. Az itt született gyerekek egy más kul­túrán nőnek fel. Azért is fontos ez a tevékenység, mert min­denképpen az egyetemes ma­gyar kultúrát gazdagíthatjuk, ha megőrzésre érzékennyé nevel­jük a fiatalokat. — Mit tart a bukovinai szé­kelyek megítéléséről? — Kétségtelen, hogy ez a népcsoport a Kárpát-medencén kívül élt kétszáz évig. Ebből ci­vilizációs hátrányunk szárma­zott ugyan, de kultúránk nem sérült, és ezt szeretném nyoma­tékkai aláhúzni. Nehezített sor­sunkon a menekülés is, mert szinte mindenünket elveszítet­tük. Megtöretve, megalázva ke­rültünk erre a tájra. Úgy gondo­lom, hogy az is csoda, hogy egyáltalán újra fel tudott állni ez a népcsoport. Megítélésem szerint a kultúránk volt az, ami lehetővé tette, hogy újra gyöke­ret ereszthessünk. El lehet ve­szíteni a házat, a földet, az utolsó szekeret is, de ha van va­lakinek tartása, azonosságtu­data, akkor túlélhet minden ne­hézséget. Nekünk, újgenerációs értelmiségieknek, e hagyomá­nyokat kell tovább ápolni. — Jelentős gyűjtő, kutató munkája a bukovinai nép „utazó nagykövetévé" tette. — Tizenkilenc évesen ke­rült kezembe a magnetofon, és azóta nem is engedtem el. Jár­tam a székelylakta települése­ket. Kezdtem kitágítani körülöt­tem a világot és következetesen követtem őseink útját. Eljutot­tam Erdélybe, Moldvába, Bu­kovinába, a Belgrád mellett élő al-dunai magyarok körébe. Ke­restem a székelység leszakadt csoportjait. Eljutottam Kana­dába is. Az 1910-es évek köze­pén szintén a megélhetés okán sokan a rokonaim közül is ha­jóra ültek egy szebb jövő remé­nyében, és Kanadában kötöttek ki. Ma is léteznek még ezek a székely kolóniák. Az idősebb generáció még most is szépen beszéli a magyar nyelvet. — Május 3-án Bonyhádon a Bukovina Fesztiválon mesét mondott. Miért fontos a mesé­lés? — Különösen a fiatal szü­lőknek tanácsolom, ha a kis­gyerek sír, akkor ne a TV gombját nyomják be, hanem vegyék ölükbe a gyereket, és mesélgessenek bármiről. Egy személyes hangú mesélésben benne van a szeretet. Benne van az a láthatatlan erő is, amire év­tizedek múltán is minden em­ber boldogan emlékszik vissza. — Mint minden munkát, az Ön tevékenységét is a sok siker mellett megannyi meg nem ér- tettség, esetenként ellenséges­ség kíséri. Hogyan viseli ezt? — Emelt fővel. Tudom, hogy ami ért, vagy érni fog, az mind Isten jelzése és figyel­meztetése. Aki jót, tisztessége­set cselekszik, az bízhat abban, hogy Isten támogatja minden lépésében. Én mindig jó lelki­ismerettel fekszem le. Tudom, hogy a lelkiismeret Isten legna­gyobb ajándéka, hiszen azzal tudjuk a szabad akaratot szépen rendbe tenni. Meg tudunk' bo- csájtani, fel tudunk emelni és ha kell, vigasztalni is tudunk. Életem tapasztalata azt mon­datja velem, hogy mindenkinek a személyes élete olyan lefo­lyású, amennyire kapcsolódik Betlehem öröméhez, a Kálvária szenvedéséhez és pünkösd di­csőségéhez ... Varga András Videón a Honfoglalás A tavaly december 12- én bemutatott Honfog­lalás című film az el­múlt két évtized legna­gyobb magyar mozisi­kere lett: öt hónap alatt 600 ezer nézője volt! Ez a fantasztikus szám csupán egy-egy amerikai akciófilm né­zettségéhez mérhető', illetve filmművészetünk 60-as, 70-es évekbeli virágkorára emlékez­tet. A millecentenáriumi évfordulóra készült film iránt jelentős kül­földi érdeklődés is ta­pasztalható. Koltay Gábor, a Honfoglalás rendezője ez év márci­usában részt vett a film Los Angeles-i, New York-i és washingtoni vetítésein. Mindhárom bemutató zsúfolt néző­tér előtt zajlott, s elis­merő' fogadtatásban részesült. A New York- i vetítést megtekintette Anthony Quinn is, aki a bemutató után mele­gen gratulált Koltay Gábornak és Franco Nérónak, a film fősze­replejének. A króniká­hoz tartozik az is, hogy Koltay Gergely filmze­néjének a Magneoton kiadásában megjelent CD-je és kazettája re­kordidő alatt aranyle­mez lett. Koltay Gábor az el­múlt hónapokban sok közönségtalálkozón vett részt, számos vi­déki városban és ki­sebb településen is megfordult. Mint tudó­sítónknak elmondta, nem tud meghatottság nélkül visszaemlékezni azokra a beszélgeté­sekre, annak a mélyről jövő, őszinte szeretet­nek és lelkesedésnek a megnyilvánulására, amellyel a legkülönbö­zőbb foglalkozású em­berek, idősek és fiata­lok a filmet fogadták. Ezen tapasztalatok, s az előzetes felméré­sek azt jelzik, hogy a Honfoglalás napokban megjelent videokazet­tája iránt széleskörű vásárlói igény nyilvá­nul meg. A film alkotói és a kazettát kiadó, forgalmazó Korona Film mindent elkövet­nek, hogy ezeket az igényeket maradékta­lanul kielégítsék. Jó hír „Azután kitöltőm majd telkemet minden emberre". Jóéi3,1. Isten ítélete alatt Izráel bűnbánatra jut. Isten látva a bűnbánatot könyörületes- ségre indult. Véget vetett a pusztító természeti csapás­nak és egy ígéretet is ad né­pének: mindenki kapcsolatba kerülhet Istennel. Ami eddig csak a kivételesek, kiválasz­tottak előjoga volt, azt most mindenki megkaphatja! Új korszak kezdődik, eljön az üdv, az Úrral helyreáll a kapcsolat, Isten uralma teljes lesz az egész világon. Az emberi történelemnek ez egy új korszaka. A tartalma: az Úr eljön, ítéletet tartva népek felett, igazságot szolgáltat népe szenvedéseiért, helyreállítja vele a közösséget, s közöttük marad örökké. Itt nem ko­rábbi történeti helyzet ismét­lődik több természeti áldás­sal. Isten Lelke töltetik ki minden testre! Ez az ember­nek óriási felmagasztalása. Isten Lelkét a múltban csak kivételes emberek kapták meg időre: Saul, Illés, Dávid, Elizeus, Ézsaiás ... Az ígé­ret most viszont mindenkire vonatkozik. A Lélek adomá­nya áttör minden válaszfalat, felold minden különbséget. A Lélek előtt nincs társa­dalmi korlát. A Lélek egye­temes ajándék. Az idős nem alkalmatlan rá öregsége mi­att, a fiatal sem alkalmatlan tapasztalatlansága miatt! Az Isten Lelke az igazság Lelke, és az embert elvezeti minden igazságra. Isten igaz­ságára. Mindig Jézus Krisz­tusra mutat ez a Lélek. Ez íté­let az ember számára. Az Isten Lelke döbbenti rá az embert, hogy fellázadtam az Isten el­len, megfeszítettem a Krisz­tust, aki az Isten szeretetét tette nyilvánvalóvá ezen a világon! Ez a döbbenet, rémület vezeti az embert a megtérésre! A megtérés mindig megfordulást jelent az ember életében. Egy újnak a kezdete: mindig a régi teljes elhagyásával jár! Ha el­hagynánk a régit, a bűnt, né­pünk is felemelkedhetne, megmenekülnénk a pusztulás­tól! Segítség csak felülről jön: Aki segítségül hívja az Úr ne­vét az - csak az - megmene­kül! Csernák Erzsébet Túrmezei Erzsébet: Pünkösdi kérés Ismeretlen szerző után németből Jöjj el, teremtő Szentlélek, töltsd be téged váró néped, hogy - mint akiket tüzed hevít, hirdessük Isten nagy tetteit! Jézus Krisztus! Halleluja! Nyisd látóvá vak szemünket, hallóvá süket fülünket! Hadd érje el az ige bennünk, hogy hitben énekeljünk! Jézus Krisztus! Halleluja! Hasíts az ige kardjával! Gyógyíts az ige balzsamával! Fegyverezz fel fegyverzetével, és jogarával te vezérelj! Jézus Krisztus! Halleluja! Lobogjanak fel szent lángjaid! Tedd eggyé egyházad tagjait, míg egy Fő egy testévé válnak dicsőségére az Atyának! Jézus Krisztus! Halleluja! Istentiszteletek és szentmisék Szekszárd Római katolikus szentmisék. Belváros: Szombat: 18.00. Va­sárnap: 9.00, 11.00, 18.30 óra. Újváros: Szombat: 17.30. Va­sárnap: 9.00. Református istentisztele­tek. Vasárnap: 9.00 óra Kál­vin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentisztele­tek. Vasárnap: 9.30 Luther- tér. (minden hónap második va­sárnapján német áhitat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa György u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa György u. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy utca 1. Szombat: 16.00 Mun­kácsy utca 1. (gyermekisten­tisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy utca 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom