Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12-13 / 85. szám
14. oldal Hétvégi Magazin 1997. április 12., szombat Mai feladványunk A tíz éven aluliak találják felajánlott bélyegblokkot meg, melyik úton juthat el az vagy magnókazettát nyerhe- egérke a sajthoz. tik. A válaszokat a GyermeA tíz éven felüliek pedig keressék meg azt a szót, amit beilleszthetünk az alábbi szavak elé: ...tan, ...tartás, ...védő, ...orvos, ...világ, illetve ...gömb, ...szint, ...rengés, ...lakó, ...tulajdon, ...rajz, ...munkás, ...birtok, ...műves, ...reform. (Illés Nándor cikói olvasónk feladványa.) A helyes megfejtést beküldők a Gyermekek Háza által kék Háza címére küldjétek (7101 Szekszárd, Pf. 130.) írjátok meg azt is, hány évesek vagytok. Két héttel ezelőtti rejtvényük megfejtői közül a nyertesek: Knipl Andor (Bony- hád), Varga Dávid (Bonyhád- varasd), Kiss Adél (Cikó), Dávid Andrea (Majos), Fehér Katalin (őcsény) és Török Szilvia (Szekszárd). Gyermekvilág-divat Hunyadkürti Sára ruhaterve Egy kínos matekóra Úgy kezdődött az egész, hogy valami rettenetes nevetőhullám futott végig az osztályon. Sajnos, matekóra alatt. Igen... matekóra alatt. Onnan indult, a hátsó pádból, mert Misi valamiért elnevette magát. Közben a tanár éppen dolgozatokat javított. A Robi Misire nézett, s neki is nevethetnékje támadt. így hömpölygőn a kacagás az egész osztályon. A tanár, mint egy mérges boxer, felfigyelt. A gyerekek hirtelen elhallgattak, de mindenkiben ott állt lebilincselve a határtalan jókedv. — Ha nem fejezitek be a vi- horászást, nem osztom ki a dolgozatokat! Ház ez a diákok fülében ügy hangzott, mintha a hóhér azt mondaná az elítéltnek: „ha nem hajtod a tönkre a fejed, nem öllek meg!” Már-már kitört a nevetés, mint egy tűzhányó, amit száz meg száz éve kialudt vulkánnak véltek és most, hirtelen lávazu- hataggal sújtja a közeli falut. Úgy bizony... A kis vulkánok próbáltak nem kitömi, de az összeszorult állkapcsok, szájak elé tartott kezek, a ravaszkás szemek jelezték, hogy egy-két perc, és itt a végzet, a csend végzete, s itt a kezdet, a nevetés kezdete. A tanár közben szorgalmasan javította a dolgozatokat. Már csak néhány munka maradt cifrázat nélkül. A „cifrázat” szó alatt a piros tintát értem, amivel a tanár dolgozott. Néhány perc, s felállt... a gyerekek már a padok alatt bujkáltak, s ott kuncogtak, nem tudva, hová meneküljenek a nevetéstől, ami mint vérszomjas vadmacska követte őket... — És most kiosztom a dolgozatokat... Homokvári Zoltán hatos, Keresztházi Vilma ötös... és így tovább. Hirtelen mindenki elkomolyodott. De csak egy pillanatra, mert amikor Vilma a dolgozata után ment, megbotlott, ingott egy fél másodpercig, aztán elvágódott a fekete lakkozott parketten, amit nemrég Dezső bácsi rakott le. De ez már több a soknál: az osztályból kórusban tört ki a nevetés. Ezt már semmi sem fékezhette meg, de még Gáthi Jónás dolgozata sem, amiben kilencven százalék piros, a maradék pedig kék szín volt. A tanár nem tudta, mit tegyen, hiába kiabált, nem állíthatta meg a gyerekeket. Aztán elmosolyodott, talán húsz, harminc éve ő is így vihorá- szott. Közben csengettek, de azt már senki sem hallotta. — Befejeztétek végre? Oldjunk meg néhány gyakorlatot! Ez bizony elég nehezen ment, senki sem bírt erőt venni magán. Addig, míg be nem állított a némettanámő: — Bocsánat, nem az 5.b. osztály? — De, hogyne! - pattant fel a matektanár. A némettanámő csodálkozva bámulta aranyóráját: — Nem csengettek még? — Megtörténhet... elnézést... - azzal ő is megnézte az időt. Már be is csengettek! — Én megyek, elnézést, nem hallottuk a csengőt - azzal elsomfordált. Német órán aztán minden kezdődött elölről. Bertóti Attila, Nagybánya (Garay-Garabonciás nyomán) Mit kell tudni a fényről A fény nagy sebességgel terjedő sugárzás. Eredete lehet a Nap, a lámpák, vagy nagyon meleg, égő dolgok, mint a tűz, a láng. A fény az átlátszó anyagokon - mint például az üveg - áthatol, más szilárd testekről pedig visz- szaverődik. Ez utóbbi testeket úgy látjuk meg, hogy a róluk visszaverődő fényt a szemünkbe jut. Fény nélkül semmi sem látszik. A fényezett felületek majdnem minden sugarat visz- szavemek, a sötét, durva felületek pedig keveset, a fény nagy részét elnyelik. A porhoz és ködhöz hasonló kicsiny szemcsés dolgok a fényt minden irányba szétszórják. A fény az üvegben vagy a vízben lassabban halad, mint a levegőben. Amikor egy fénynyaláb a vízből átlép a levegőbe, a levegőben haladó rész gyorsabb, mint az, ami még a vízben van. Ekkor keletkezik fénytörés. Ennek következménye például, hogy az a bot, ami félig a vízben, félig a levegőben van, töröttnek látszik. A Napból kijövő fény különböző színű fények keveréke. Az üveg megtöri a fényt, egyes színeket jobban, másokat kevésbé. Ha a fény egy háromszög alapú hasábon - ezt nevezzük prizmának - halad át, az egymás mellett megjelenő színeket, a fény spektrumát közvetlenül is szemlélhetjük. A prizma a fehér fényt a spektrum színeire bontja. Azt mondjuk, a spektrumban hat színt látunk: vöröset, narancsot, sárgát, zöldet, kéket és ibolyaszínt. A valóságban azonban a spektrumon belül folyamatosan változik a szín, így az egyes színeknek nagyon sok árnyalatát ismerhetjük fel a spektrumon belül. A fény nagy sebességgel és egyenes vonalban terjed, a tárgyakról visszaverődik. Úgy viselkedik, mintha kis részecskék áramlata lenne. Ezeket a fényt alkotó kis részecskéket fotonnak nevezzük. Azt, hogy a fény egyenes vonalban terjed, jól bizonyítja az ámyékjelenség. Mert ha a fény meg tudná kerülni az akadályt, akkor nem lenne árnyék. Napjainkban a világítás majdnem kizárólag az elektromos energián alapul. Régebben ez másként volt. Már az ősember is használt lámpákat, úgy 15 ezer éve. Egy megfelelő alakú, vagy megmunkált kődarabba állati zsiradékot tettek, és azt égették el. A rómaiak bronz-, vagy kerámialámpákat használtak, növényi olajjal töltve. A lámpához tartozott a kanóc is, ami felszívta az olajat, míg a lángot egy helyre koncentrálta. A középkorban gyantába mártott, sásból készült pálcákkal világítottak. Egy 70 centiméteres darab körülbelül egy óra hosszat égett, és tűrhető fényt adott. Később gyertyákat is használtak, amik faggyúból és méhviaszból készültek. A XVIII. században a gazdag emberek csillárt használtak, amin a fényforrás sok-sok gyertya volt. Ennek a századnak vége felé jelent meg a ma is ismert petróleumlámpa őse. Az ebben alkalmazott üvegkémény olyan huzatot hozott létre, amiben a láng nagyon fényesen égett. A gázlámpákat a XIX. század eleje óta használják. Az első ilyen lámpák fénye gyenge volt, erősen pislákolt. Ezt a nehézséget később kiküszöbölték, mégpedig úgy, hogy a láng köré egy kis kosarat tettek. Ez a vegyi anyagokkal átitatott szövetdarab vakító fehér fényt adott. A modem elektromos izzólámpában egy olyan szál van, ami elektromos áram hatására fehéren izzik. Ez a nagyon vékony spirál volframból készül. Az üvegbúrába nemesgázt töltenek, hogy az izzószál ne égjen ki. A fluoreszkáló lámpákban higanygőz van. Ha ezen áram halad keresztül, a higanygőz láthatatlan ultraibolya sugárzást bocsát ki. A csövet belülről fluoreszkáló fehér porral vonják be, ami a ráeső ultraibolya fény hatására látható fényt sugároz ki. A modem utcai világításnál olyan gáztöltésű lámpákat alkalmaznak, amikben az áthaladó áram hatására fény keletkezik. A fény színe a töltőgáz fajtájától függ, lehet fehér, kékes, sárgás, stb. Fordítsunk! Tudjátok-e, mi a „sátídorf”? Visszafelé olvasva: fordítás. Vannak azonban olyan szavak, amik visszafelé olvasva is értelmesek. íme néhány példa: Mozi - izom. Nyávogni - ingovány. Nyárfás - sáfrány. Kard éle - eléd rak. Van olyan mondat is, amelyik fordítva is ugyanaz: A sári pap írása. Indul a kutya s a tyúk aludni. Némedi pap ide mén. A fasori pap papirosa fa. Ah, tán nátha? Goromba rab morog. A tálamba bab, maláta. Nálatok az az akó talán? De ne sebesen edd! Életem Ételé. Te mező neveled eleven őzemet. Kitűnő vöt rokonok orr- tövön ütik. Fogadjunk! Egyszerű eszközzel megcsinálható a következő tréfa, ami esetleg egy ártatlan fogadás tárgya is lehet. Vegyünk egy körülbelül 60 centi hosszú zsineget, és adjuk fel a következő feladatot: tessék a zsineg két végét megfogni, és ezután csomót kötni rá, de úgy, hogy a zsineg egyik végét sem szabad a kézből kiengedni. A legtöbben persze azt fogják mondani, hogy ez lehetetlen. Erre az ember maga elé fekteti a zsineget, keresztbe fonja a karját, jobb kezével megfogja a zsineg bal végét, bal kezével a jobb végét, és azután anélkül, hogy eleresztené a zsineget, szétbontja a karjait. Persze csomó lesz a zsinegen és a fogadást is megnyerjük. Vicces! Kovács lovas rendőrnek jelentkezik. Mindjárt el is dicsekszik az ötletével. A barátja, Szabó, aggódva kérdezi: — Nem túl veszélyes ez? Képzeld csak el, mi lesz, ha verekedő tömegbe keveredsz, vagy rablókat kell megfékezni? — Ugyan már - mosolyog fölényesen Kovács. — Mit gondolsz, miért akarok éppen lovas rendőr lenni? Hát egy ló csak gyorsabban tud futni, mint egy sereg ember! Tódon, Tókati és a sebesült nyúl Volt egy faluban két lány, Tódori és Tókati. Tódori nagyon ügyes, szorgalmas teremtés volt, de bizony nagyon csúnya volt szegény. Nem is szeretett a faluba járni, inkább az erdőben sétált, gyönyörködött a növényekben, állatokban. A Tókati a szomszédjában lakott és nagyon szép lány volt. Az összes legény neki udvarolt a faluban. (Volt vagy három. Mármint legény.) De ez a Tókati lusta volt, mindig másnak kellett helyette dolgozni. Arra is lusta volt, hogy megmozduljon. Ez a Tókati egyszer nagyon unta magát. Átment Tódorihoz. Kérlelte, hadd mehessen ő is vele sétálni az erdőbe. Tódori bele is egyezett, így aztán elindultak. Ahogy lassan mentek, hallják, hogy valami zörög a bokorban. A Tókati felkapott egy követ, s megcélozta a bokrot. Irdatlan sírást hallottak. Odaszaladtak és látják, hogy egy nyuszika sirdogál. Tókati megsebezte a lábát. — Ne bántsatok! Ne bántsatok! - kiabálta messziről a nyuszi. — Ha nem bántotok, megjutalmazlak benneteket. Tódori megsajnálta a nyulacskát, de Tókati ismét kővel akarta megdobni a kis állatot. Tódori azonban nem engedte. Tókati mérges lett, otthagyott Tódorit, nyuszikát, s dérrel- dúrral hazament. Tódori felvette a nyuszit, megvizsgálta a sebét. Elővette a zsebkendőjét és bekötötte a nyuszi lábát. Szipogott a nyuszi, nagyon fájt a lába. Tódori hazavitte a nyulat és ápolta. Eleinte a nyuszika nem mozdult, mert nagyon fájt a lába, de mikor meggyógyult, nagyon mókás kis állatka lett. Ugrabugrált, játszadozott. Mikor teljesen meggyógyult, azt mondta Tódorinak: — Most már haza kell mennem, biztosan várnak otthon. — Jól van, nyuszi, csak menj! Emlékül neked adom a zsebkendőt, amivel bekötöttem a lábad. A nyuszi elköszönt és eltűnt az erdőben. Tódori aztán tette tovább a dolgát, de a nyuszika nagyon hiányzott neki. Egy szép napon egy aranyos hintó érkezett a faluba. Azt a parancsot hozta, hogy válaszszák ki a faluban a legérdemesebb lányt, mert azt el kell vinni a királyi palotába. Összesúgtak az emberek, találgatták, kit visz el a hintó. Elsőnek mindjárt a Tókatit gondolták, mert az olyan szépséges. El is vitte a hintó a palotába. De nem sokat volt a királynál, kullogott haza szomorúan. Ismét jött a hintó, újabb lányokat vitt el, de azok csak úgy jártak, mint Tókati. A végére már nem maradt más, mint Tódori, de hát szegény olyan csúnya volt, nem akart elmenni. Azt mondta az anyukája: — Menj csak el, lányom, nem vagy te kevesebb semmivel a többieknél. Beült nagy félve Tódori a hintóba, s elindultak. Az út az erdőn keresztül vitt, hát egyik bokor mögül előugrik a nyuszika: — Jótett helyébe jót válj, amiért segítettél rajtam, én is segítek rajtad! S olyan széppé varázsolta Tódorit, hogy annak párja nem volt a világon. Mire magához tért, s megköszönte volna a nyulacskának, az már ott sem volt. Beértek a palotába, vitték Tódorit egyenesen a király elé. Az megkérdezte Tódoritól: — Tiéd ez a zsebkendő? - s azzal mutatta Tódori zsebkendőjét, amivel a nyulat bekötözte. Elcsodálkozott a lány, még a hangját se találta, nagy sokára rebegte: — Az enyém, felséges királyom. — No, ha a tiéd, akkor te leszel a feleségem! Hát kiderült, hogy a nyuszika a király leghűségesebb szolgája, aki mindent elmesélt arról ami vele történt, ő mondta azt is a királynak, hogy talált egy szorgalmas, kedves teremtést, aki éppen királynénak való. Most, hogy meglátta, meg is tetszett a királynak Tódori. Másnap már meg is tartották a lakodalmat, lett nagy dínom- dánom, meghívták az egész falut a nagy mulatságra. Még Tókatit is, de az arra is lusta volt, hogy a lagziba elmenjen. Antalné Bíró Jolán
