Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-08-09 / 57. szám
1997. március 8., szombat Megyei Körkép 3. oldal Régi minőség, új külsővel / Átadták a takarékszövetkezet felújított földvári fiókját Bár a lakosság már az év elején birtokba vehette, hivatalosan tegnap délután adták át a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet felújított dunaföldvári ki- rendeltségét. A munkálatok kissé elhúzódtak, de az eredményre érdemes volt várni, hiszen mint Jákli Mihály, az igazgatótanács elnöke megnyitójában elmondta, nem hivalkodó, mégis modem, esztétikus és kulturált körülményeket próbáltak teremteni. Az elnök úr kitért arra is, hogy 1956-ban elsőként éppen Du- naföldváron alakult az országban elsőként takarékszövetkezet. A jelenlegi most felújított épületbe 1968-ba költözött a kirendeltség, azóta ezen a helyen szolgálják a lakosságot. Az 1994 óta tartó kedvező üzletmenet eredményeképpen mely az akkor megválasztott új vezetésnek köszönhető, megért a lehetőség arra, hogy a mai kor igényei megfelelő modernizálást végrehajtsák. Tavaly megtörtént a paksi kirendeltség teljes felújítása, és a kisebb ki- rendeltségeket is folyamatosan korszerűsítik. Ezek az eredmények persze nem jöhettek volna létre a lakosság töretlen bizalma nélkül. Ezután Nagy Gábomé polgármester köszöntötte a megjelenteket, és üdvözölte az új bankfiók átadását. Mint mondta, nagyon fontos a településnek, hogy jól prosperáló cégei legyenek, hiszen ezek alapvetően meghatározzák a város gazdasági életét. A nemzeti-színű szalag átvágása után Kiss János, Bölcske polgár- mestere köszöntötte a takarék- szövetkezet nődolgozóit a nőnap alkalmából. -patakiPenta Unió A szakmai kapcsolat 1991-ben jött létre a Perfekt- Universitas Oktatási Centrum Kft. Dél-Dunántúli működési területtel (Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyében), pécsi központtal. Elsősorban pénzügyi és számviteli képzésekkel foglalkoznak, így középfokú végzettséget adó pénzügyi számviteli ügyintéző, banki ügyintéző, felsőfokú szakképesítést adó mérlegképes könyvelő és pénzügyi tanácsadó, valamint okleveles könyvvizsgáló és adó- tanácsadó képzéssel. Minden megyében - így Tolnában is - nagy mértékben bekapcsolódtak a munkanélküliek átképzésébe. Elsősorban ügyintéző képzéseket, de az elmúlt évtől már mérlegképes könyvelői képesítést adó tanfolyamot is szerveztek munkanélküliek részére. Oktatóik egyetemi, főiskolai tanárok, valamint a legmagasabb szakképesítéssel rendelkező, szakterületükön elismert szakemberek. Több helyen saját oktatóteremmel rendelkeznek. Pécsi számítás- technika termük két éve készült el, melyben az Internet használat is biztosítják a hallgatók részére. Szekszárdi irodájuk a Mártírok tere 11-13. alatt található, az irodavezető Horváth Henrietta. A vizsgáztatás a Janus Pannonius Tudományegyetem Továbbképző Központja szervezésében történik. A bizonyítványt is az egyetem továbbképző központja állítja ki. A cég életében változást jelentett a Perfekt - mint egyik tulajdonos - privatizációja, így 1996. júniusától Penta Unió Oktatási Centrum néven folytatják tevékenységüket. Egyben megkezdték egy országos hálózat kiépítését. A Penta Unió a Dél-Dunántúl legtöbb hallgatóval rendelkező pénzügyi, számviteli képző intézete. 1997-ben a győri Széchenyi István Főiskola közgazdász képzést indít, gazdálkodási szakon, távoktatás keretében, pécsi konzultációs központtal. A megállapodásuk alapján a náluk végzett mérlegképes könyvelő és pénzügyi tanácsadó hallgatók felvételi nélkül bekerülhetnek a főiskola távoktatási képzésére. Modul rendszerű képzéseik lehetővé teszik, hogy az egyszer tanultakat a következő képzésnél figyelembe vegyék, így pénzt és időt takarítanak meg a hallgató számára. A szakmai szervezetekkel - Adótanácsadó Egyesület, Számviteli Egyesület, Köz- gazdasági Társaság, Könyv- vizsgálói Kamara - együttműködve a szakmai közösséget és tudása folyamatos megújítását is biztosítják. (PR) Új műtőblokkot avattak Dombóváron Tegnap rövid ünnepség keretében dr. Szabó Imre a dombóvári választókerület országgyűlési képviselője adta át a dombóvári kórház új, a kor követelményeinek mindenben megfelelő új műtőblokkot. Mint azt rövid beszédében mondta, örömmel vállalta ezt a tisztséget azzal együtt is, hogy dr. Lépes Pétert, a szakminisztérium helyettes államtitkárát kell helyettesítenie. A tegnapi műtőblokk átadás egyébként egy négyéves folyamat záró akkordja volt a dombóvári kórház történetének, hiszen ez idő alatt összesen 160 millió forintot fordítottak az egészségügyi intézmény korszerűsítésére, műszerezettségének javítására, amiből a zsilipes rendszerű, korszerű műtőblokk beruházás 60 milliót jelentett. Dr. Szabó Imre reményét fejezte ki, hogy a tegnapi állomás valójában nem befejezését, csupán egy lépcsőjét jelenti a megkezdett fejlesztésének, és - mivel a további fejlesztési tervek már elkészültek - csak az anyagiakon múlik, hogy ez így is legyen, s a dombóvári kórház tovább fejlődhet a dolgozók megelégedésére és a betegek épülésére egyaránt. A rövid ünnepség után a jelen lévők a még csak két hét múlva teljesen sterillé váló műtőblokkot megtekinthették, majd dr. Varga Piroska minisztériumi osztályvezető részvételével a kórház rendelőintézetében szakmapolitikai fórumot tartottak. - nagy Fotó: Gottvald Károly Szekszárdi húsipar: zárt körben tárgyalt egymással az ÁPV Rt és a Metraco Nincs szerződésbontás a két fél között Tegnap közgyűlést tartott a Szekszárdi Húsipari Rt., melyre az ÁPV Rt. illetékesét is meghívták. A közgyűlést nagy érdeklődés kísérte, hiszen ezt megelőzően az országos médiákban már megjelent, hogy esetleg szerződésbontásra is sor kerülhet az ÁPV RT. és a Metraco között. Tamás Ádám vezérigazgatót a közgyűlés után kérdeztük: — Több napirendi pontja is volt a közgyűlésnek, így igazgatósági tag lemondásának elfogadása, új tag választása, az ÁPV Rt. által javasolt napirendi pont megtárgyalása, a Metraco és a Húsipari Rt. közötti múlt évi kapcsolatot szabályozó bérmunka-szerződésekről volt szó, a húsipari rt. működésének szabályszerűsége, alapítói okirat módosítása, valamint a HDSZ és a cég közötti problémáknak az áttekintése. A közgyűlés után, az ÁPV Rt. képviselője és a Metraco vezetése között került sor egy megbeszélésre zárt ülés keretében, napirenden és közgyűlésen kívül. Az ÁPV Rt. és Metraco között köttetett (az SZH Rt. részvényeinek megvásárlásáról) adásvételi szerződést beszélték át az illetékesek. — Az alapítói okiratnál mi változott? — Erre a kérdésre térjünk vissza később, mert ebben az évben nem várható változás ezen a területen. — Visszavették-e azokat a dolgozókat, akik hónapok óta kényszerszabadságon vannak? — Felvetődött, hogy a szak- szervezeti tisztségviselők, akik rendkívüli szabadságon vannak, péntektől felvehetik a munkát három fő kivételével. A szak- szervezettel fennálló más vitás kérdések is napirendre kerültek, így a bérügy, kapcsolatrendezés. — Mit sikerült megoldani? — A következő napokban igyekszünk ebben lépni, a feszültségeket csökkentem kell. — A rendkívüli szabadságról visszatért dolgozók munkába is álltak? — Nem, mert a kilencből három ember nem jöhetett vissza, ezért szolidalitásból a többiek sem vették fel a munkát. Nem is dolgozni jöttek ők, hanem valami tárgyalásra, hogy beszéljük át együtt a szakszervezeti irodában a további lépést. — A zárt körű tárgyalásról, mely az ÁPV Rt. és a Metraco vezetői között zajlott, mit lehet tudni? Marad-e a privatizációs szerződés, avagy felbontja azt az ÁPV Rt.? — Ez a kérdés így fel sem merülhet. Ez a privatizáció nem erről szól. Tisztázó tárgyalásokra került sor a két fél között, melyben az alaptőke-emelés csúszásáról, illetve más kérdésekről esett szó. Hajduné Lovász Edit szakszervezeti vezető kérdésünkre elmondta, hogy pénteken reggel az eddig kényszerszabadságolt dolgozók bementek dolgozni, szoli- dalitásról szó sem esett. Az őrzővédők Hajdúné Lovász Edit szakszervezeti vezetőt, Csereklei Sándort és Tóth Endrét már a kapun sem engedték be. A többieket, úgy 9 főt az aulába küldték, hogy ott várakozzanak. Mivel 8 órakor már fel kellett volna venniük a munkát, de oda nem mehettek be, ezért rövid várakozás után elhagyták az épületet. Kántor Rajmundot a Munkaügyi Minisztérium nevezte ki Szekszárdra döntőbírói szolgálatra. őt Budapesten értük utol. — Mivel egyik fél sem hatalmazott fel, nem nyilatkozha- tom a részletekről. Á jövő hét közepétől, amikor ismét Szek- szárdon leszek, folytatjuk a háttérmunkát. — Elképzelhető, hogy addig mégsem tud munkába állni az említett 9 fő? — Ez nem a megbeszéléseken múlik. Ezek az emberek nem véletlenül mentek pénteken reggel a munkahelyükre, nyilván dolgozni akartak. De többet nem kívánok most erről mondani. Mauthner Hírek Mucsi kasszája Hatvanegymillió forintból gazdálkodhat az idén Mucsi. A Závod-Mucsi között építendő útra huszonhárommillió forintot nyertek a megyei területfejlesztési alapból. Mucsiban egy alsó tagozatos iskola és egy óvoda működik, összesen mintegy hetven gyermekkel. Perczel emléktúra Perczel emléktúrát indít a Völgység Turista Egyesület március 9-án, vasárnap. Az érdeklődőket reggel kilenc órára vátják a bonyhádi buszpályaudvarra, ahonnan Grábócra és Börzsönybe indulnak. A túrázók megtekintik a grábóci szerb templomot és a börzsönyi Perczel- kúriát. A túra végén a bonyhádi kálváriánál lévő Perczel sírokat keresik fel. A túravezetők: Szulimán Edit és Dománszky Zoltán. Jubileumi horgászverseny A Közalkalmazotti Horgász Egyesület a sötétvölgyi horgászengedéllyel rendelkező felnőtt tagjai részére május 2-án Jubileumi” horgászversenyt rendez. Ekkor csak a versenyre benevezettek horgászhatnak. A versenynyel, a programmal kapcsolatos tájékoztató és nevezési lap Balogh István horgászboltjában vehető át. Horgászbál Harcon A Harc-Kölesdi Sport Horgászegyesület ma, március 8-án tartja az immár hagyományos horgászbálját. A zenés mulatságot a harci művelődési házban rendezik meg. Biblia a társművészetekben A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban rendezett sorozat újabb állomásaként március 10-én, hétfőn 18 órakor a vak Bartimeus meggyógyításának történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az előadást dr. Reisinger János irodalomtörténész tartja. Ossza meg örömét! Sok-sok szeretettel köszöntjük 90. születésnapja és Nőnap alkalmából özv. Kecskeméti Józsefiét. Közeli ismerősei. VITA AGRICOLAE: a tavasz kezdetén, immár harmadszor Megnyílt az agrárkiállítás Szekszárdon csapó össsíi xőzémxaíA SZAKKÉPZŐ tSTÍZET ÉS HOIIÍÖÍM Barsi Mihály, dr. Bősze Gábor és Bach József a megnyitón FOTÓ: BAKÓ JENÓ (Folytatás az 1. oldalról.) Több mint öt ven kiállító rendezte be a standját a gyakorló általános iskola aulájában, igazi vásárhangulatot teremtve itt. A kiállítás megnyitására megjelent nagyszámú érdeklődőt a megyei agrárkamara ügyvezető alelnöke, Barsi Mihály köszöntötte, majd dr. Bősze Gábor, a megyei vállalkozói központ vezetője a szakmai programokról beszélt. Bach József, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke megköszönte a szervezők a munkáját és hivatalosan is megnyitotta a kiállítást és vásárt. Köszöntőjében elmondta, hogy most, amikor meglehetősen bonyolult politika szövi át a mezőgazdaságot, sok a vita, a meg nem értés ezen a területen, akkor is a szakma kerül előtérbe. A kiállítás mellett szakmai programok is várják az érdeklődőket. Pénteken délelőtt a bor és a falusi turizmus volt a téma, melyben a helyi adottságokat vitatták meg az érdeklődők. Tegnap délután pedig fogadást tartottak a Borkútnál. Szombaton délelőtt az agrárfórummal folytatódik a program. A meghívott parlamenti pártok agrárszakértőinek és egyéb szakmai szervezetek képviselőinek lehet majd kérdéseket feltenni. Téma az agrárrendtartás, az agrártámogatások, az Európai Uniós csatlakozás és aktuális agrárpolitikai kérdések. Délután a Dalmand Rt. tart kukorica fajta- ismertetőt. Vasárnap, a kiállítás utolsó napján, kistermelőknek való témát választottak a szervezők, a szőlő és gyümölcs- termesztésről, a növényvédelemről tartanak előadást a megyei növényegészségügyi állomás munkatársai. Aki pedig csak ki- kapcsolódásra vágyik, annak is érdemes a kiállításra ellátogatni, hiszen csodálatos gyer- mekrajz-kiállításban gyönyörködhet, kedvezményes nőnapi virágvásárral, vetőmag- és facsemete vásárral, kóstolókkal kedveskednek a látogatóknak. (A belépés díjtalan.) ' Mauthner Nőnapi Köszöntő írta: Rákosi Gusztáv Két csokor ibolya r ízéves alig múlt, de már igazi hölgy. Nem csak abból tudni ezt, ahogy frizuráját fésüli a tükör előtt, hogy gondosan válogatja öltözékét, sokkal inkább onnan, hogy szerelmes. Ami helyénvaló is tízévesen, csakhogy van némi kis gubanc, titkos szerelme ugyanis Ikrek. Nem a csillagjegye, kit érdekel az asztrológia ebben a korban, valódi ikrek, mint két tojás olyan egyformák, amilyenek csakis férfiak lehetnek. Van ennek persze előnye, nem kell féltékenynek lenni a vetélytársnőkre, akikből akad bőven, szépen meg lehet osztozni. Attól sem kell tartani, hogy a fiúk kihasználják az egyformaságuk adta lehetőséget némi csere-berére, mert ők már felsősök és valódi férfimódra hallani nem akarnak a leányokról, olyan haszontalanságokkal foglalkoznak mint például a futball, rá sem hederítenek a nőkre. Legfeljebb ha egyedül maradnak pirulnak fülig imádottjukra gondolván, de hát ikrek esetében az ilyen pillanatok ritkák. Ma, a nőnapon édesanyjukat köszöntik egy-egy csokor virággal. C sodák persze vannak, lehet, hogy az ikrek mégis betoppannak az ifjú hölgyhöz, kezükben egy-egy csokor ibolyával. Ha mégsem, akkor sincs ok az elkeseredésre, egy-két év múlva bizton megteszik. Tudják ők is, a csoda maga a nő, a szerelem.