Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-29 / 74. szám
1997. március 29., szombat Ünnepi Magazin 11. oldal Harminchárom év megbízhatóság Herczeg Máriát, a Tolna Megyei Főügyészség köztisztviselőjét, az igazságügy-miniszter javaslatára, a köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Ezüst érdemkeresztjével tüntette ki. Saját tapasztalat, ha Herczeg Mária veszi fel a telefont, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az üzenetet átadja. Ha azt ígéri, hogy visz- szahív, akkor arra mérget lehet venni, sőt egy idő után jelentkezik és elmondja, hogy még nem tudta elérni a keresett ügyészt, de majd ismét telefonál. Az ozorai kislány elvégezte a gyors- és gépíró iskolát, majd munkába állt. A véletlen folytán került munkakapcsolatba az ügyészségi nyomozó- csoport ügyészeivel. Bizonynyal elégedettek lehettek azzal, ahogy a fiatal lány gépelt, s segítette munkájukat, mert hívták az ügyészségre gépírónőnek. Ott kezdett a nyomozóhivatalban harminchárom évvel ezelőtt, 1964-ben. A középiskolát levelező tagozaton végezte el. Ma a főügyész titkárságán dolgozik, de munkaköréhez tartozik az igazgatási és a személyzeti ügyiratok iktatása, a postázás. Kardos János főügyész, aki a kitüntetésre felterjesztette, ezt mondja róla: -Hogy szorgalmas, az természetes, ezen kívül törekvő készséges, nagyon pontos, lelkiismeretes. Mindez csupa olyan tulajdonság, amelyekkel egy vezető örömmel találkozik. Az ügyészség egy kicsit a családja is, hiszen itt nőtt fel, s ha újrakezdhetné, akkor sem változtatna munkahelyet. Tíz év albérlet után kapott lakást. A legszebbnek a személyzeti munkát találja, még a gondolatától is elborzad, mi lenne, ha valaki a jubileumi jutalmat, vagy soros előléptetést nem akkor kapná meg, amikor az jár. Magánemberként virágokkal foglalkozik egy örökölt öreg ház udvarán, ahol állandóan lakni nem is lehet. A kertészkedés a pihenés, a kikapcsolódás A kitüntetést dr. Fábián János, a legfőbb ügyész helyettese adta át. Jobbról dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter. számára. A temérdek virágot sainak, vagy míg hazaér, az ut- meg elajándékozza a munkatár- cán az ismerősöknek. Ihárosi A papa szintén zenész Előbb tudott szolmizálni, mint írni Első helyezést ért el korcsoportjában a zeneiskolák Vácott márciusban megrendezett országos gitárversenyén a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke, ifjú Kömyei Miklós. All éves Miki 5 éves korától foglalkozik zenével. — Előbb ismerte a kottát, mint a betűket -, mondja az édesapja, Kömyei Miklós, akinek nemcsak a nevét örökölte a fia, hanem a zene iránti érdeklődését is. A papa ugyanis „szintén zenész”, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanára és ami nem véletlen, gitárt tanít. A fiának is. A hangszer választás ennél fogva a Környei család ifjabb férfi tagjánál nem volt véletlen, középső csoportos volt az óvodában Miki, amikor az első gitárját megkapta. Ez a húros hangszer még ma is meg van, csak most már a 2 éves kisöcscse nyúzza. A gitárnak a többi hangszerhez képest kisebb az irodalma, az ötvenes évek óta előrenyomuló popzene ellenére még most is a periférián van. Szép, jó művei a kortárs zeneszerzőknek vannak, mondják. A klasszikus gitár, az úgynevezett spanyol gitár, technikailag bonyolult, nehéz hangszer, bár kezdetben mutatós eredményeket lehet elérni - vélik a hozzáértők -, de ha művészi színvonalon akarja valaki űzni, akkor nagyon sokat kell dolgozni, tanulni. Az ifjú nyertes naponta legkevesebb egy órát gyakorol. Eleinte a mamájának, aki szintén pedagógus, kellett erre néha figyelmeztetnie, de most már az iskolából - Miki a szekszárdi 2. számú általános iskola 5. a. osztályába jár - haza térve szó nélkül veszi kezébe a gitárt. — Nálunk egész nap szól a zene, délelőtt apa gyakorol, délután én - mondja. — A verseny nem a pódiumon dől el. Ahhoz, hogy valaki nyerjen, folyamatos, hosszú ideig tartó precíz, aprólékos munkára van szükség -, fűzi hozzá az édesapa. A kérdésre, hogy kié is a mostani siker, tanítványé vagy a tanáré, a következő választ kaptam. — Kell egy nagyon tehetséges alany és a zenepedagógusnak is illik a szakmához érteni. A szobrász a követ vésővel formálja, mi a saját kezünket csiszoljuk évekig. Meg a fejünket, mert mint minden zenei tevékenységnél nemcsak a kézben, a gondolatban is ott a darab. Egy gitáros akkor mérges, ha a fejében szóló dallamot a keze nem tudja megszólaltatni, mondja a két zenész Kömyei egyszerre. F. Kováts Éva Porta Galéria - A hónap műtárgya Tavaszló kerámiák Sásdi Zoltánné alkotásai között Szekszárdon az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galériája nem csupán a hónap váltásokra figyel, de az évszakok másságára is figyelve hívja a könyvbarátokat. így van ez most is, amikor a könyvtári bejáratnál Sásdi Zoltánné Szekszárdon élő alkotó kerámikus munkásságát mutatja be. Megszokták már a könyvtár rendszeres látogatói, hogy új és újabb ötletekkel gazdagítva tárják egy-egy alkotó műveit az érdeklődők köszöntésére, meglepetésnek is szánva a kiállítást rendezők. Nem maradt a tér kimondottan a grafikusok vagy festők kiállítóhelye, hiszen számos iparművész is megfordult már itt. Sásdi Zol- tánnéval rendszeresen találkozhatunk különböző sátoros ünnepek alkalmával azok között a kézművesek között, akik az utca emberéhez közeledve kínálják munkájuk termékét. Nem ünneprontás, ha ezúttal arról is szó esik, hogy egy-egy műalkotás - áru. Eredendően azzal a funkcióval születtek, hogy kiszolgáljanak olyan igényeket, amelyek a hétköznapokban mondjuk a konyhában lámák napvilágot. A fazekasedények formai megjelenése mindig is igazodott a megrendelő szándékához. A néprajzi hagyatékokban számtalan példa van erre. Sásdi Zoltánné kerámiái között sétálgatva nyílik alkalom, hogy szót ejtsünk a sárközi díszes cserépedényekről, jóllehet a Porta Galéria bemutatóján inkább a húsvét hangulatát igyekeznek megteremteni. Az apró cserépjátékok mellett a használati edények is megjelennek, tulajdonképpen ezek adnak apropót a múltbeli ismeretek idézésére. A főzéshez, sütéshez használt gyakran dísztelen edények éppen a szekszárdi fazekasműhelyekből kerültek a Sárközbe. A középnemzedék is emlékezhet egy-egy porta kutifájára, amelyre a gazdaasszony a köcsögöt száradni tette ki. A to- tyafazék, a lekvárosfazék, a vászonkorsó - és lehetne sorolni a díszcserepek egyéb fajtáit, tányérokat, tálakat, kan- csókat -, szóval ezeknek saját helyük is volt túl azon, hogy a kutifán száradtak. Általában a kémény alján, a tisztaszoba sarokfogasán, a konyhafalon, almáriumokban helyezkedtek el. Mivel tavaszt idéz a bemutató, jegyezzük emlékünkből, hogy a sárközi cserépedények egyik legjellegzetesebb motívuma a futó madár, virággal a csőrében. Ezen a bemutatón egyéb apró állatfigurák is köszöntik a látogatót és egyben a mindent megújító, lelket feltámasztó, testet frissítő tavaszt, az úr 1997. esztendejének március havában. Decsi Kiss János Közönségdíj és második hely - a paksi mazsorettek Budapesten Látod Imre, mégis megcsináltuk! Szép paksi siker született a múlt hét végén Budapesten, az Országos Mazsorett Találkozón. A hét éve alakult együttes - Prokob Józsefné tanítványai - a második helyet és a közönségdíjat szerezték meg. Az Oktogon és a Hősök tere között vonult a 13 csapat, diszkóritmusra átírt klasszikus zenére, Hacsatuiján Kardtáncára és lovassági indulókra. Többségük olyan nagyvárosból érkezett mint Miskolc, Debrecen vagy Nagykanizsa, ahol jóval nagyobb a válogatási lehetőség. A pálmát mégis a kicsik vitték el, az első helyen a Komárom-Esz- tergom megyei Kömlőd táncos lábú leányai végeztek. A paksiak két egyedülálló produkciót is bemutattak, mindkettő olyan, amit az országban csak ők tudnak. Két botot forgattak a menettánc közben, míg a többiek csak eggyel vonultak. Ez azért is fontos, mert mint Prokob Józsefné- től megtudtuk, a botforgatás az alap, maga a szó - majorette - franciául annyit tesz: botforgató. A másik a lovastánc, amit szintén csak ők csinálnak itthon. — Igaz - mondja Marika - amikor ezt említették valakinek, az fejét csóválva kételkedett, állítva, hogy látott ilyet a tévében, a Telemázli reklámfilmjében. - Valóban - szólt a válasz - csakhogy azok is mi vagyunk! Van még egy története a lovasszámról. Még a város előző polgármesteréhez, Bor Imréhez fordult, kaphatnának-e pénzt a lovacskák elkészíttetéséhez, és mikor az elutasította, azt mondta Prokobné: akkor is megcsinálom! A mostani siker után Bor Imre volt az első gratuláló, Marika számára kézenfekvő volt a köszönet: Látod Imre, megcsináltuk!” A sikerek talán erőt adnak a folytatáshoz, talán pénz is csur- ran-cseppen ezek nyomán. Akkor talán felnőhetnének a következő generációk is mazso- rettként, és nem távoznának idő előtt a leányok, mint eddig. Mert az ideális az lenne, ha nem 18 éves korban hagynák abba, hiszen 25 évesen a legszebbek - vallja Prokobné.-rákosiAmit csak a paksiak tudnak: a lot •> <tszám
