Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
1997. március 25., kedd 3. oldal Megyei Körkép A Tárgyalóteremből Kölcsön kenyér visszajár Nemcsak a kölcsön kenyér, de a pénz is visszajár. A közmondás átvitt értelemben azt jelenti, hogy mindenki visz- szakapja, amit másokkal tett. Jelen esetben a vádlottal ez még nem történt meg, „csak” a Tolna Megyei Bíróság - helyben hagyva a Dombóvári Városi Bíróság ítéletét - marasztalta el L. Bélát egy rendbeli, folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntettében, és ezért egy év négy hónap börtönre ítélte. Enyhítő körülményt nem találtak, súlyosító viszont akadt, mint például a vádlott büntetett előélete, az elkövetés gátlástalan volta, amivel először a sértettek jóhisze- műsségét, majd kényszer- helyzetét kihasználta. Két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. A sértett házaspár Budapestről költözött Kapospu- lára, amelynek határában földet is vettek. Az elhanyagolt területen sok fa nőtt, ezek kivágására ajánlották az ismerősök a vádlottat, aki meg is vásárolt négy diófát, sőt ki is fizette. Innen volt az ismeretség. A házaspár hitt a vádlottnak, amikor azt adta elő, hogy megvette egy erdőrészlet kitermelési jogát, de erre ráment a pénze, a munkásokat már nem tudja kifizetni. Adtak kölcsön ötvenezer forintot, amiről, mint ahogy a többiről sem, nem készült átvételi elismervény. Legközelebb a vádlott nem a pénzzel érkezett, hanem egy csokor virággal és újabb történettel, miszerint a gördülékeny üzletmenethez kell újabb hetvenezer forint. Ekkor a házaspár már kényszer- helyzetben érezte magát, hiszen ha az adós csődbe megy, akkor nem tudja megadni az eddig kapott kölcsönt. Mivel nekik nem volt ennyi készpénzük, maguk is kölcsön kértek hetvenezer forintot. Egy másik alkalommal ugyanez történt. Amit persze szintén nem kaptak vissza, ők maguk is tartozván a pénzzel, a takarékszövetkezettől vettek fel kölcsönt, hogy tartozásukat megadhassák. Tavaly áprilistól júniusig a vádlott sosem a pénzzel, hanem újabb és újabb színes, ámde hihető történettel állt elő, s a kölcsön kért pénz 352 ezer forintra szaporodott. Ekkor tettek feljelentést a sértettek A gyanúsított az eljárás során megpróbált mindent letagadni, mondván, hogy egyszer kért kölcsön, de akkor sem kapott, mert a felajánlott bundát a bizományi nem vette át. Nincs neki semmiféle erdeje, nem vett fakitermelési jogot sem. Különben sincs semmiféle papír, ami bizonyítaná, hogy ő pénz vett volna át. A tanúk sorának vallomásaiból viszont hitelt érdemlően és életszerűen kirajzolódott a történet. Még tanú is akadt, mert a sértettek egyik ismerőse látta, amikor amint a vádlott pénzt vett át, és hallotta, hogy 120 ezer forintról beszélnek. A takarékszövetkezettől felvett kölcsön kezesei is tudomást szereztek arról, miért kényszerült a kölcsön felvételére a becsapott házaspár, akik szégyellték ugyan az ügyet, de azért a lányuknak is elmesélték, hogy milyen okból kerültek anyagilag leletetlen helyzetbe. A vádlottat a bíróság elítélte, csakhogy a történet a sértettek számára ezzel még nem ért véget. A pénzük nem térült meg, azt polgári perben követelhetik vissza. Ihárosi Szövőgép nagycsaládosoknak A Szekszárdi Nagycsaládos Egyesület tolnai csoportja a tolnai nagycsaládos egyesülettel párhuzamosan rendezte húsvétváró, ajándékkészítő összejövetelét az elmúlt hétvégén, a 7-es óvodában. A jó hangulatú rendezvényen mintegy 50 gyermek vett részt, szülők, nagyszülők társaságában. A gyerekek által készített tojástartókért, hímes- tojásokért, rajzokért kisebb ajándék járt. Készült egy fészek is, amibe jó sok csokinyuszit tojt a húsvéti nyúl, akinek három hús-vér rokona is jelen volt az összejövetelen. Dr. Pálos Miklós, KDNP-s honatya, a csoport pártoló tagja viszont - egyéb elfoglaltsága miatt - nem jelent meg a rendezvényen, így látatlanban kívánt jó szórakozást a programhoz, amelynek sikeréhez a 7-es óvoda és a Ricsó Gmk. is nagyban hozzájárult. A tolnaiakkal kapcsolatos hír, hogy a csoport felvette a kapcsolatot a Luxin Kft.-vel, amely cégtől egy szövőgépet és hozzá való anyagot, valamint - húsvétra, minden gyerek - egy-egy pár papucsot kaptak ajándékba. -tsBalassa-napok Szekszárdon A teremfoci döntő egyik pillanata FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY (Folytatás az 1. oldalról.) Az ünnepségen kerül sor a Balassa János életmű pályázat eredményhirdetésére. A pályázatot a diákönkormányzat hirdette meg, témája: Balassa János munkássága, életútja. A záróünnepségen az első három helyezett munkát díjazzák. Kirendeltséget nyit Szekszárdon a Völgységi Takarékszövetkezet Nem beadják - meghozzák a kulcsot Lapunk olvasói értesülhettek már róla: kirendeltséget nyit ma Szekszárdon a Völgységi Takarékszövetkezet. Az üzletház megnyitása „rendőri közreműködéssel” és egyéb látványosságokkal történik. A banditák nem fosztogatnak, hanem osztogatnak Szekszárdon, méghozzá takarékbetétkönyveket. A „ház”, azaz a ki- rendeltség kulcsát hozzák majd a rendőrök üldözte betörők, hogy azután bejuthassanak a pénzintézetbe az érdeklődők. Előtte azonban a Bonyhádi Ifjúsági Dalszínház énekesei csalogatják a járókelőket. A ház - a Széchenyi utca 62 - új „lakója”, a Völgységi Takarék- szövetkezet - jó szomszédhoz illően - bemutatkozó piknikre is meghívja a környéken élőket. A megnyitó előtt tájékoztatják a sajtó munkatársait a 40 éves takarékszövetkezeti integráció kérdéseiről, a FUNDAMENT A lakás-takarékpénztár- ról, valamint a FIX nyugdíj- pénztárról. Ami az utcai - meglepő elemeket is felvonultató - jeleneteket illeti, elég legyen még annyi, hogy a rendőrség a forgalmat egy rövid időre lezárja. További részleteket ma két óra magasságában lehet megtudni Szekszárd belvárosában, a Széchenyi utca 62 előtt. (X) A parafenomén keze alatt Forróság és hűs fuvallat Fémtál a homlokon fotó: gottvald (Folytatás az 1. oldalról.) Túlzás lenne azt állítani, hogy Harasztosi úr kifejezetten feltűnő jelenség, nézhetnénk őt akár buszsofőrnek is, ha nem tudnánk, hogy különös képességek birtokában van. Elmondása szerint olyan kozmikus energiát képes továbbítani, mely nemegyszer még a legsúlyosabb betegségek esetében is beindítja az öngyógyító folyamatot. Előbb vagy utóbb, de eltűnnek a nyavalyák - jelenti ki Haraszti úr, s azt is hozzáteszi, hogy azért nem árt hinni sem a dologban, mármint a kezelés hatékonyságában. S legott arra is vállalkozott, hogy jelen sorok íróját is a kézrátételes orvoslás adta élményben részesítse. Hát legyen! Az első pillanat a meglepetésé: ugyanis két meleg vasaló - a két tenyér - nehezedik a vállra. A melegség ezután - a tenyér vándorlásával együtt - lehúzódik a hátra, majd a derékra. A parafenomén ezután hirtelen elhessegető mozdulatokat végez: ilyenkor űzi el a fáradtságot - súgja oda a közelben ülő kísérő. S valóban: mintha váratlanul hűs fuvallat érné a gerincoszlopot, mintha hideg vízzel benedvesített kendőt húznának végig az ember tarkóján. Kozmikus erők? Vagy semmi „csoda”, csak egyfajta akaratlan - vagy éppen akaratlagos - ráhangolódás a várva várt, természetfeletti élményre? Aki beteg, azt valószínűleg sem a kérdés, sem a válasz nem igazán foglalkoztatja. Megelégszik azzal, ha meggyógyul, mégha kézrátétel által is. -száHírek Nagycsaládosok közgyűlése A Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete március 26- án, szerdán 17 órai kezdettel tartja éves közgyűlését Szekszárdon, a megyei kórház klubjában. Az egyesület minden tagjára, és leendő tagjára számítanak az összejövetelen . A közgyűlésen lehetőség nyílik a tagdíj rendezésére, és ez alkalommal osztják ki a Héra izzókat is. Emlékmüsor a Bezerédj szobornál Névadójára emlékezik ma 12.30 órakor Szekszárdon a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola. A diákok a régi megyeháza udvarán található Bezerédj-szobornál adnak ünnepi műsort, s helyezik el a tisztelet virágait a talapzaton. Közgyűlés a városházán Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése ma 16 órai kezdettel tartja ülését a városháza konferenciatermében. A napirenden egyebek mellett tájékoztató hangzik el a tavalyi intézményi ellenőrzések tapasztalatairól, valamint a Gyermekek Háza további működésének és belső tereinek pótlásával kapcsolatos tervről. Húsvéti készülődés Bonyhádon, a Német Házban A Német Nemzetiségi Egyesület Német Klubja a húsvéti készülődés jegyében foglalkozásra hívja az alsó tagozatos gyerekeket. A március 26-án, szerdán délután öt órakor kezdődő foglalkozáson tojásfestést tanulhatnak a kicsik, valamint húsvéti díszeket és ajándékokat készítenek, énekeket verseket, mondókákat tanulnak. Kérik, hogy a gyerekek tojást és ollót vigyenek magukkal. Halálos baleset Öcsényben Őcsényben vasárnap délután G. János 58 éves helyi motorkerékpáros az útviszonyok szerint megengedhetőnél gyorsabban közlekedett, egy kanyarban átsodródott az út másik oldalára, majd árokba hajtott és felborult. A szerencsétlen férfi a helyszínen meghalt. 1 -<JEN ÜKÖMÉN A TOLNAI j © Hí:j>01l fcigilpfe tréfás, bolondos, szellemes, vidám - de szalonképes - kívánságait, üzeneteit, híreit, vicceit, rigmusait! Legkésőbb március 27-ig küldje el levélben a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. a szelvényt kitöltve, a közlési díj - soronként 100 Ft - befizetését igazoló feladóvevénnyel együtt. ÁPRILIS ELSEJER megrendelem a Tolnai Népújságban az alábbi üzenetet 50 Ft 100 Ft I 150 Ft I 200 Ft _L 250 Ft 300 Ft 350 Ft T 400 Ft ... L Feladó neve: Lakcíme: Víz: fokozott védelem Az ember és a víz kapcsolata az elmúlt évszázadokban alapvető változáson ment keresztül. Eleinte az embert kellett védeni a víztől; ma már viszont sajnos eljutottunk oda, hogy a vizet kell védeni az embertől. Ezzel a sokatmondó példázattal kezdte tegnap előadását Kiing Béla Szekszárdon, a MTESZ- székházban. A Magyar Hidrológiai Társaság Tolna Megyei Szervezetének elnöke a Víz világnapja alkalmából népes hallgatóság előtt részletezte mindazokat az erőfeszítéseket,, melyek nemcsak világviszonylatban, de helyi szinten is a sérülékeny vízbázis megóvását célozzák. A felszín alatti vizek országszerte - így Tolna megyében is- sok helyen elszennyeződtek - mutatott rá Kiing Béla. A kormányzat idén a helyzet javítására 690 millió forintot tett félre. Ebből az összegből Tolna megye is részesedik: mint ismeretes, Bölcskétől egészen a Gemenci Tájvédelmi Körzet határáig már tart a Dunapart- menti vízkészlet kutatása. A feltáró munkában kiemelt szerepet kapott Madocsa és Fadd térsége. Az előadást követően folytatódott a világnapi program, de már jórészt a legkisebbek számára. A rendezők a II. Számú Általános Iskola tanulóinak egy csoportját különbusszal szállították ki a Sió-torkolathoz. Az érdeklődő gyerekek szakmai kalauzolás mellett ismerkedhettek meg az ott található zsilip működésével. -szá-