Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

4. oldal 1997. március 14., péntek Megyei Körkép Palánki ünnepségek Csapó-napok Az iskola névadójáról való megemlékezéssel folytatód­tak csütörtökön a palánki középiskolában a Csapó­napi ünnepségek. Ez alka­lommal osztották ki a Csapó pályázat díjait is. A délelőtt folyamán a diá­kok előadást hallgattak meg a drogok káros hatásairól, majd különböző helyszíneken zajló színes, változatos rendezvé­nyekre került sor. Volt malac sütés, főzőcske, fogathajtás, kutyabemutató, német, történelem és aszfalt­rajz verseny. A vidám vetélkedők között nagy sikert aratott a tanár szépségverseny és a traktor­húzó házi bajnokság, no meg az erős legények szkander- versengése. A nap a sportcsarnokban megrendezett Csapó-bállal zárult. Pénteken délelőtt foci­bajnokság lesz, íjászat, kerá­miabemutató, amőba, sakk és kerékpárverseny. A rendőrség fegyver- és kutyabemutatót tart.-fké­Testületi ülés Pakson Egyirányú lesz a Kishegyi út Szokatlanul rövid ideig tar­tott a paksi önkormányzat szerdai ülése, amelynek kez­detén a tizenhét képviselőből mindössze kilenc volt jelen, ebből ketten képviselték az el­lenzéket. Elfogadták a tavalyi költségve­tési rendelet apró módosításit, majd a Kishegyi út egyirányúsí- tásáról tárgyaltak. Mint már megírtuk, ezt az előterjesztés szakmai véleményekre ala­pozva nem támogatta, ám dr. Bencsik Lajos, a körzet képvi­selője kiállt a lakossági kérés mellett, és végül az ő állás­pontja érvényesült. A döntés szerint április 1-től az utca egy­irányú lesz, a forgalom a lakó­telep felől a városközpont irá­nyába halad majd. Ugyancsak egyirányúvá válik az óvárosi Bástya utca is. Áttekintette a testület a vá­rosi rendelőintézet gazdasági helyzetét, a képviselők elfogad­ták dr. Pásztor Hilda igazgató főorvos beszámolóját. -rg­ZUG-koncert Gázló és ólommadarak. Ez a neve annak a rockzenét játszó együttesnek, mely ma 21 órai kezdettel ad koncertet Szek- szárdon, a ZUG-ban, a Béla ki­rály tér 6. szám alatt. Sikerül normalizálni a helyzetet Megállapodtak a húsiparnál A múlt héten kezdődtek el azok a tárgyalások a Szekszárdi Húsipari Rt.-nél, melyek a héten és még a jövő héten is foly­tatódnak. Cél, hogy a szakszervezeti oldal és a vállalat veze­tése között végre helyreálljon a nyugalom. A Munkaügyi Minisztérium által kirendelt döntőbíró szerepét Kántor Rajmund látta el, aki a két fél között közvetített. A csütör­töki tárgyalások után őt kérdeztük. — Mi volt a témája a mai megbeszélésnek és kik vettek ezen részt? — A szakszervezetet Haj- duné Lovász Edit, a tulajdo­nost Szilárd Ferenc, a Metraco jogi képviselője, a Munkaügyi Minisztériumot pedig én kép­viseltem. A téma, a két fél kö­zötti vitás gondok, illetve az együttműködés minimális fel­tételeinek a megvitatása volt. így a munkáltató vállalta, hogy a Munka Törvény- könyve szerinti, valamint a kollektív szerződésben leírt feltételeknek megfelelően, biztosítja a szakszervezet mű­ködését. A szakszervezeti ve­zetők rendelkezésére bocsájtja az irodát, melyet eddig is használtak és a még kényszer- szabadságon lévő 9 fő hétfőtől munkába állhat. — Ezek szerint minden érintett ügye elrendeződött? — Még folynak a tárgyalá­sok két személy, név szerint Csereklei Sándor és Tóth Endre ügyében. Tehát ők ket­ten nem vehetik még fel hét­főn a munkát, de az ügyükben a jövő héten folytatódnak a tárgyalások. — A bérmegállapodások hogyan állnak? — A bérmegállapodások­ról és a kollektív szerződés részleteiről is tovább tárgya­lunk, tehát ezen a területen még nincsen megállapodás. Nagyon pozitív eredményként ítélem meg, hogy a megbeszé­lések elől egyik fél sem zárkó­zik el, sőt sikerült összeállíta­nunk egy öt pontos jegyzéket, melyben az együttműködés feltételeit rögzítettük. A mun­káltató ígéretet tett arra, hogy a folyamatban lévő munkaü­gyi perekről hajlandó tár­gyalni az érintettekkel. Az el­mondottakból az is kitűnt, hogy mindkét fél számára fon­tos, hogy egymást tiszteletben tartsák, és az eddigi sértegető hangnemen változtassanak. Ez vonatkozik a médiákban meg­jelent nyilatkozatokra is. A tárgyalások tehát a jövő héten folytatódnak. Mauthner Vezetőségi ülés a társaskörben Újvárosi sportnap a kettes iskolával A Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör vezető­sége szerdán este tartotta ülését Szekszárdon, a Szent Ist­ván Házban. A vezetőségi ülésen Kurdi László, a 2. számú általános iskola felsőtagozatos igazga­tóhelyettese tájékoztatást adott arról a kezdeményezés­ről, amely Weines Életmód­klub néven szerveződik. Az országos szövetség nemrégi­ben alakult meg, s régiókban alakulnak ki a hálózatok. A klub célja közösségek össze­fogása a szabadidő kulturált eltöltésére. Ehhez kapcsoló­dik az egészséges életmód, a sport, s az érdeklődéshez, igényhez igazodva előadá­sok szervezése. Az iskola a klub megvalósításához újvá­rosi kapcsolódási pontot ke­res, s ez adta az ötletet, hogy a lehetőséget fölkínálja a tár­saskörnek, illetve az újváro­siaknak. A sportoláshoz, a szabadidő hasznos eltöltésé­hez rendelkezésre áll az is­kola sportszerekkel, szak­emberekkel, amelyeket a kö­zösség szervezetten igénybe vehet. Az ötlet megnyerte a társaskör vezetőségének tet­szését, s úgy döntöttek, hogy részleteiben többször meg­beszélik a klub alakulásának lehetőségét, s ezután, május 17-én sor kerülhet egy újvá­rosi sportnap közös lebonyo­lítására. A vezetőségi ülés további részében szó esett még az április 19-i közlekedési ve­télkedőről, aminek szintén a kettes iskola és a társaskör lesz a házigazdája. Az ifjúságért. Együttműködési megállapodást kötött Budapesten a gyermek- és ifjúsági ügyeket segítő megyei alapítványokkal a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány. A ké­pen Néber Tibor Tolna megyei elnök és Knopf Attila titkár. fotó: feb/diósi Gáti Mariann Napból jöttem című könyvének bemu­tatója volt tegnap Szekszárdon, a Gyermekkönyvtárban. „Örö­kös barátságot kötöttem a Kis Herceggel. Ez a barátság más, mint a halandó emberek barátsága. Nagyon mélyről jön és a TISZTA SZERETET táplálja” - írja a szerző a gyermekeknek és felnőtteknek szánt könyv előszavában. A színes képekkel il­lusztrált versek, mesék, filozófiai fejtegetések egy kislány éle­téről, gondolatairól szólnak, aki „kék hajával és ezüstös halfar­kával már kicsiny korától különbözött társaitól, ezért sokszor csúnyának és boldogtalannak érezte magát.” A sellő-lány gon­dolatait ajánljuk mindazoknak, akik már- régen felnőttek, de valahol a lelkűk mélyén mégis megmaradtak gyereknek. - fké ­Tavasz van, gyönyörű! (Folytatás az L oldalról.) A Garay-napok alkalmából megtartott gyalogtúrán elsősök a gemenci erdőbe, a másod­évesek a szálkai tóhoz, a har­madikosok Grábócra, az er­dészházhoz, a negyedikesek pedig a sötétvölgyi kiránduló­központba mentek. A Garay- napok csütörtöki programja között szerepelt számítógépes országos verseny és Zombori Ottó csillagász előadása. A rendezvény ma folytatódik, 9 órakor iskolai ünnepély lesz a Babits Mihály Művelődési Központban. Tíz órakor isme­retterjesztő előadás kezdődik Megtaláló Szállításra készítette ki néhány holmiját szekszárdi olvasónk március 10-én hétfőn, 17 óra körül a Kadarka utcában, a Ba­bits Mihály Általános Iskola előtt. A járdán lévő tárgyakat néhány percre hagyták csak magukra, ám ennyi idő is elég volt arra, hogy nyomtalanul el­tűnjenek. Többek között egy és diákversenyek, szavalóver­seny, Körösi Csorna Sándor földrajzverseny hazai és a ha­táron túl élő versenyzőkkel. 13 órától vállalkozási vetélkedőre és sakkversenyre kerül sor. Ezzel párhuzamosan kosár­labda torna és focimeccs lesz az osztályok között. A Garay- bál este 7 órakor kezdődik az Illyés Gyula Pedagógiai Főis­kola Gyakorló Iskolájában. A diáknapi programokon a szek­szárdiakon kívül Galántáról, Dunaszerdahelyről, Kolozs­várról, Nagyenyedről, Seges­várról és Pélmonostorról érke­zett vendégek is részt vettek. kerestetik 120 literes 4 fiókos fagyasztó- láda, egy Hajdú centrifuga, va­lamint egy zsák ruha. A tárgyak tulajdonos kéri, hogy aki az esettel kapcsolatban felvilágo­sítást tud adni, netán azt gon­dolta, hogy lomtalanítás van és tévedésből pakolta fel a holmit, jelentkezzen 17 óra után a 74/311-902-es telefonon. Állatorvosi ügyelet Az ügyelet 1997. március 13-án 16 órától március 17-én reggel 8 óráig tart. Hatósági állator­vosi ügyelet: Dr. Fehér Tibor Paks, Deák F. u. 25. Tel: 74/310-187, Dr. Bánszky And­rás Váralja, Kossuth u. 40. Te­lefon: 74/458-469. Dr. Helfen- bein József Decs, Szövetkezet u. 9. Tel: 74/496-993, Dr. Szé­kely Attila Dombóvár, Kékne­felejcs u. 21. Tel: 74/466-351, Dr. Patonai Iván Pincehely, Vörösmarty tér 12. Tel: 74/406-843; 06/30/470-863, Dr. Bartha Gyula Tamási, Alma sor 2. Tel: 74/471-635. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Gönczi István Tengelic- Középhidvég, tel: 06/30/570-824; 74/436-034, Dr. Koch Henrik Bonyhád, Szabadság u. 7. Tel: 74/451-916, Dr. Somosi Sza­bolcs Bátaszék, Kossuth u. 10. Tel: 74/493-907, Dr. Tatay Mihály Szekszárd, Alkotmány u. 7. Tel: 74/316-395, Dr. Gip- pert Róbert Dalmand, Újdal- mand, tel: 74/439^190, Dr. Ru- binek Gyula Regöly, Kereszt u. 25. Tel: 74/402-454, Dr. Topái László Tamási, Gárdonyi u. 27. Tel: 74/471-054; 06/20/531-532. Szekszárdi Kisállat Klinika: (Hunyadi u. 5., telefon: 74/315-797) szom­baton és vasárnap 9 órától 12 óráig. Az ügyeleti időn kívül a 06-30-464—776-os rádiótele­fonon hívható az ügyeletes ál­latorvos. Állatgyógyszertár: TOL­NAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/315-797. 06-30-464-776 Szombat, vasárnap: 9.00-12.00. A Tolnai Népújság március 20-án megjelenő Húsvéti váskr mellékletében engedménnyel adnatják fel keretesjtypiereseiket! Sa|i3|pz7§Skszárd uszt F. tér 3. Tel.: 74/416-211 Fax: 74/415-508 Megrendelőlevél a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény: példányszámban 6 18 forintban 191 573 egy hónapra negyedévre 625 Ft 1875 Ft Név: Lakcím: Kéijük a megrendelólevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy a Tolnai Népújság kézbesítőjének átadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom