Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-12 / 60. szám

1997. március 12., szerda Sport 9. oldal Edzőváltás Györkönyben A labdarúgó NB III rajtja előtt egy héttel edzőváltás tör­tént a Györkönyi SE-nél. Ér­deklődésünkre a következő közleményt juttatta el szer­kesztőségünkbe az egyesület vezetése. „Blatt Pál edző és a Györ­könyi SE közös megegyezés­sel szerződést bontott. Az edzői feladatokat a további­akban a csapat korábbi játé­kosa, a megyebajnokságot nyert együttes edzője, Lauer József látja el, segítője pálya­edzőként és játékosként Gracza Tibor lesz.” Johann Koch, a györkö- nyiek mecénása cáfolta azon híreket, miszerint Blatt Pál já­tékosedző és a labdarúgók, között komoly ellentét alakult volna ki, s emiatt váltak volna el a felek. Johann Koch remek szakembernek, felkészült tré­nernek tartja Blatt Pált, de ahogy fogalmazott nem „kommunikatív ember”, így idővel feszülté vált kettejük viszonya. A tavaly nyár óta menedzserként tevékenykedő Lauer József személyében ga­ranciát lát a nyugodt és sike­res munkavégzésre. Blatt Pál nem kívánt nyi­latkozni az ügyben. A bajnokság végeredmé­nyét nagyban befolyásolhatja, hogy a Dráva-csoport fe­gyelmi bizottsága a napokban három büntetőpont levonásá­val sújtotta a harmadik helye-, zett györkönyleket, miután az ősz folyamán ifjúsági gárdá­jukat egy alkalommal, serdülő csapatukat pedig kétszer nem tudták kiállítani. Mint meg­tudtuk, a határozat ellen fel­lebbezéssel élt az egyesület, így a végső döntésig nem csökken a Györköny SE pont­száma. -teszi­A palánk mellől NB I, férfiak, rájátszás az 1- 8. helyért: Marc-Körmend- Atomerőmű SE 18 óra. Ver- tetics István: — A Magyar­kupa hétvégi négyes döntőjé­ben a minket sújtó sérüléshul­lám dacára is nagyon közel álltunk a bravúrhoz. Kévésén múlott a fináléba kerülésünk, de mint már annyiszor, ezúttal is a döntő pillanatokban ki­csúszott kezünkből a győze­lem. Ha játékosaink nagyobb hittel, önbizalommal játsza­nak a Körmend elleni elődön­tőben, akkor meglepetést sze­rezhettünk volna. A bronz­mérkőzésen döntőnek bizo­nyult Gulyás ismételt kiesése, s Hencsey sem volt teljes ér­tékű, úgy láttam, ennek tuda­tában a többiek már lélekben is könnyebben feladták. Saj­nos, egy nappal a Körmend elleni újabb összecsapás előtt úgy tűnik, Gulyásra ismét nem számíthatunk (centerünk kedden tüzetes orvosi vizsgá­laton vett részt), s Hencsey já­téka is erősen kérdéses. Az újdonsült kupagyőztes vasiak ellen tehát rendkívül nehéz helyzetben lépünk pályára. Hazai környezetben még ve­szélyesebbek, két amerikai kosarasuk pedig különösen kiváló formában van, így cé­lunk a tisztes helytállás. Igyekszem feltüzelni játéko­saimat, bár tudjuk, Gulyásék nélkül kevés az esélyünk; vi­szont éppen a múlt szombati kupatalálkozó is bizonyította, hogy nem szabad feladnunk. Jobbra át! Irány: Kecskemét! Sok futballszurkolót meglepett a hír, miszerint az Atomerőmű SE 19 éves játékosa, Osztermá- jer Gábor Paks helyett Kecs­keméten kezdte az NB Il-es idényt. A hivatalos közlés ezzel kapcsolatosan így szólt: „Osz- termájer megkezdte katonai szolgálatát Sárbogárdon, ahová a paksi sportvezetés vonultatta be, de a játékos saját kérésére átvezényeltette magát Kecske­métre, így egy évig a KSC-RSC csapatában szerepel”. — Januárban kerestek meg a kecskemétiek, hogy lenne-e kedvem a katonaság alatt náluk játszani. Abban maradtunk, hogy megvárom, az ASE mi­ként intézi a sorsomat. Mikor kiderült, hogy az eskü után egy évig Sárbogárdról kellene na­ponta edzésekre, mérkőzésekre ingáznom, akkor döntöttem a kecskeméti ajánlat mellett. Úgy gondoltam, sokkal kiegyensú­lyozottabb teljesítményt nyújt­hatok így, a fejlődésem is biz- tosítottabb, ha a hírős városban folytatom. Ezek után nem én, hanem a kecskemétiek vezé­nyeltek át. Itt egy nagyon fiatal csapat jött össze, döntő többsé­günk kato'na, de minden fi­gyelmünket a labdarúgásra for­díthatjuk - beszélt döntése hát­teréről Osztermájer. — Kecskeméten több játék- lehetőséget is ígértek? — Igen, az is tetszett, hogy elmondták, mindenképpen kezdőként számolnak velem. A társak befogadtak, jól sikerült a bemutatkozásom, szóval jól ér­zem magam Kecskeméten. Ugyanakkor sajnálom is, hogy el „kellett” mennem Paksról, természetesen szurkolok az ASE bennmaradásáért. — Távozásod bizonyára a paksi vezetőket is meglepte. Hogyan reagáltak rá? — Bár először kicsit hara­gudtak, később rendesek voltak velem. Belátták, hogy a fejlő­désem érdekében jobb, ha ezt az évet Kecskeméten töltöm. A szerződésem szerint utána fél évig még az ASE labdarúgója leszek, tehát számukra is hasz­nos lehet, ha jól szerepelek. — A paksi szurkolók ezután bizonyára fél szemmel a KSC- RSC mérkőzéseire is figyelnek. — Úgy akarok játszani, hogy esetleg NB I-es, vagy kül­földi csapatok is felfigyeljenek rám, ezek a távolabbi terveim. Én azt várom, hogy sokat fej­lődve meghatározó játékosa le­gyek a csapatnak, és a KSC- RSC is kiharcolja az NB II-ben maradást. Ezzel bizonyítanám azt, hogy itt Pakson is a kezdő­ben lenne a helyem. — Ezek szerint csak van benned némi keserűség? — Erről nem szívesen be­szélnék. Az tény, hogy kicsit fájt nekem, hogy a felkészülés alatt olyan játékosokat is hoz­tak Paksra, akik a posztomon nem biztos, hogy jobbaűc nálam, mégis övék az előny. Én itt nőt­tem fel, és talán ezért, de úgy éreztem, hogy még mindig gye­rekként kezeltek, nem vettek elég komolyan. — Vagyis bizonyításra ké­szülsz? — Igen, és ehhez kitűnő alapot kaptam Reszeli Soós mestertől a téli felkészülés so­rán. Nagyon jó erőben érzem magam, ezért is bízom egy si­keres idényben. Szerintem ép­pen a kiváló felkészülés ered­ményeként sikerül majd az ASE-nak is a nyolc között vé­geznie. Őszintén mondom, szurkolok érte. Medgyesy Késdobáló argentin focidrukkerek Egy kés a játékvezető kezében a Racing Club-Indenpendiente argentin kupamérkőzésen. A derék sípmester nem egy sárga lap helyett húzta elő véletlenül a zsebéből, a vágóeszközzel az egyik szurkoló (ha annak ne­vezhetjük) vette célba a labda­rúgókat. Szerencsére baleset ezúttal nem történt. A botrá­nyos körülmények között leját­szott találkozót egyébként a In- denpendiente nyerte 2-1-re. FOTÓ: FEB-REUTERS Mai sportműsor Kosárlabda: NB I, férfiak, rájátszás az 1-8. helyért: Marc-Körmend-Atomerő- műSE 18 óra. Labdarúgás: Losonczi- kupa: UFC Szekszárd-Ger- jen 15 óra. Előkészületi mérkőzés: Paksi SE-Bölcs- ke 16 óra. Bombameglepetés a vád stadionban Tegnap a labdarúgó Ma­gyar-kupában két negyed­döntő visszavágót játszot­tak: MTK FC-III. kér. TVE 4-0 (3-0). Hungária krt., 1500 néző. V: Kiss B. Nem volt egy súlycsoport­ban a két együttes. G: Prei- singer 2, Farkasházy, Sze­keres. Továbbjutott az MTK 6-1-es összesítéssel. Vác-Ferencváros 3-0 (1-0). Továbbjutott a Vác 5-2-es összesítéssel. Népújság Totó Tippjeink a totó 11. heti mérkőzéseire: 1. Freiburg-1860 München X 2. Mönchengladbach-Köln X 3. VfB Stuttgart-Dortmund 1 4. Bayern Müncen-Schalke 1 5. Leverkusen-Bielefeld 1 6. Rostock-Düsseldorf X 7. Bologna-Napoli 1 8. Calgiari-Vicenza X 9. Juventus-AS Roma X 10. Lazio-Atalanta 1 11. AC Milan-Fiorentina 1 12. Sampdoria-Reggiana 1 13. Udinese-Perugia X Plusz 1 mérkőzés: 14. Verona-Piacenza 1 DIÁKSPORTSOROK Tuba Gyula emléktorna Március 14-én és 15-én- négy­négy fiú és lány csapat részvé­telével - nemzetközi ifjúsági emléktomát rendeznek Gyön- kön a helyi gimnázium augusz­tusban elhunyt egykori testne­velője és kézilabda edzője, Tuba Gyula emlékére. Atlétika: új színekben is a megszokott eredmények A hétvégén a Dunakeszi-Alagi Lóversenypálya adott otthont az atléták szabadtéri évadnyitó versenyének, a 89. országos mezei futó bajnokságnak. A közel ezer résztvevő között megyénk közép- és hosszútáv­futói - a hagyományokhoz hűen - kitűnően szerepeltek. Kovács Krisztián a 15 éve­sek 3000 méterén könnyedén utasította maga mögé társait, rajt-cél győzelmet aratott. Né­meth Máté betegséggel, sérülé­sekkel tizedelt felkészülése el­lenére új korcsoportjában (ser­dülő A) elsőévesként is igazolta klasszisát, remek idővel a 3. he­lyen végzett. Csillag Balázs (8000 m) az ifjúságiak, míg Gergelics Dóra (3000 m) a 14 éves serdülők között szerzett értékes, bajnoki pontokat érő 5. helyezést. Az eredmények tehát a ré­giek, mégis, a jegyzőkönyvek változásról árulkodnak. Éveken keresztül megszokhattuk már, ha közép-, hosszútáv-, vagy akár akadályfutás, akkor Spor- Tolna Triatlon és Futóklub. Nos, az idén az említett sporto­lók társaikkal együtt a Szek­szárdi Atlétikai Clubhoz igazol­tak. A szakág edzője továbbra is Németh Gyula, aki elmondta, hogy szűkös anyagi lehetősé­geik tették indokolttá a váltást. Kovács Krisztián Az új egyesületben biztosítot­tak a feltételek a megfelelő fel­készüléshez, a hazai és nemzet­közi versenyeztetéshez. Hol három, hol egy a nyolc Labdarúgás, NB Il-es ifibaj­nokság, A-korosztály: Bala- tonfüred-Paksi ASE 4-4 (0-0). Paks: Müller (Pokorni)- Róth, Törjék, Füredi (Széli)— Bese (Pesti, Antalka), Led- neczki, Majsai B., Mizser- Fal­ler (Molnár), Szabadi, Pumer- schein. Edző: Klement István. Már 4-1-re is vezettek a pak­siak, ám három súlyos kapus­hiba miatt egyenlíteni tudtak a házigazda fürediek. G: Szabadi 2, Mizser, Pumerschein. Jók: Ledneczki, Róth. B-korosztály: Balatonfü­red-Paksi ASE 0-8 (0-2). Paks: Hamza (Katona)- Tamási Z„ Pokomi G., Mayer (Kenes- sey), Szakács- Tóth, Varnyú, Fritz, Tamai (Búzás T.)- Laka­tos, Tamási G. Edző: Kohl Jó­zsef. A minden tekintetben jobb vendégek akár nagyobb arány­ban is győzhettek volna. G: Tamási G„ Szakács 2-2, Mayer, Varnyú, Fritz, Kenes- sey. Jók: Szakács, Tamási Z. Csupa tolnai bajnok A Tolnán megrendezett megyei ifjúsági asztalitenisz bajnokság eredményei: Fiú egyes: 1. Strobl Dániel (Tolnai SE), 2. ifj. Klézli László (Dombóvári VMSE), 3. Majzik Tamás (Tolnai SE) és Wittinger János (Tolnai SE). Leány egyes: 1. Báli Ibolya, 2. Wittinger Judit, 3. Máté Szilvia és Guld Katalin (mind­annyian Tolnai SE). Fiú páros: 1. Strobl-Wittin- ger (Tolnai SE), 2. Klézli-Maj- zik (Tolnai SE-DVMSE), 3. Kovács-Tóth (Tolnai SE). Leány páros: 1. Bali-Wit- tinger, 2. Máté-Link, 3. Ha- vasi-Guld, és Bucher-Kalamár (mindannyian Tolnai SE). Vegyespáros: 1. Strobl-Bali (Tolnai SE), 2. Klézli-Wittin- ger (Tolnai SE-DVMSE), 3. Máté-Majzik és Wittinger- Link (mindkettő Tolnai SE). Kosárlabda megyei diákolimpia döntő A lányoknál a paksi, míg a fi­úknál a dombóvári gimnazisták szereztek aranyérmet a múlt hétvégén, a szekszárdi Garay János Gimnázium csarnokában lebonyolított V. korcsoportos kosárlabda diákolimpia megyei döntőjén. Eredmények, lányok: Vak Bottyán Gimnázium, Paks-Ga- ray János Gimnázium, Szek- szárd 20-0. (A szekszárdi lá­nyoknak nem volt érvényes sportorvosi igazolásuk.) Paks-Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár 59-28, Szekszárd- Dombóvár 63-24. Végeredmény: 1. VakBoty- tyán Gimnázium, Paks (testne­velő: C. Szabó Istvánné), 2. Ga­ray J. Gimnázium, Szekszárd (testn.: Csírzó Zoltán), 3. Dom­bóvár, Illyés Gyula Gimnázium (testn.: Németh József). Fiúk: Ady Endre Szakközép- iskola, Szekszárd-Vak Bottyán Gimnázium, Paks 66-41, Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár- Paks 87-61, Dombóvár-Szek- szárd 88-62. Végeredmény: 1. Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár (testn.: Németh József), 2. Ady Endre Szakközépiskola, Szek­szárd (testn.: Ruip László), 3. Vak Bottyán Gimnázium, Paks (testn.: C. Szabó Istyánné). Kézilabda bajnokság Női ifjúsági NB I/B: Tolna SE-BHG SE 14-26 (6-12). Tolna: Szabó- Imre, Losonczi, Konyecsnyi 2, Konkoly E. 1, Sipos Á. 11 (4), Oláh. Csere: Puxler, Konkoly J., Schmidt, Maráczi, Csicsó. Edző: Bagdi Józsefné. A rutinosabb főváro­siak biztosan nyertek. Jók: Szabó, Konkoly E. FPL Szekszárd-Postás SE 23-22 (10-12). Szekszárd: Schell- Szuprics, Müller 5, Taksonyi 1, Riba, Tamás 11, Mizsák. Csere: Horváth O. 6, Ranga. Edző: Taksonyi István, Schell Ferencné. A hazaiak nagy küzdelemben vágtak visz- sza súlyos fővárosi vereségü­kért. Jók: Tamás, Müller, Hor­váth O. A pécsi sportiskolások győzelme a Csipet-kupán Március 8-án, szombaton hat csapat részvételével Kocsolán került sor a Csipet-kupa leány kézilabda tornára. Az 5-6. osz­tályos tanulókból álló együtte­sek két csoportban küzdöttek a tomagyőzelemért. Eredmények, A-csoport: Pécsi TÁSI-Tamási 24-3, Pé­csi TÁSI-Solt 24-6, Solt-Ta- mási 16-12. B-csoport: Ko­csola-Siófok 10—4, Kocsola- Szekszárd V. sz. Ált. Isk. 14-10, Szekszárd-Siófok 22-5. Helyosztók: az 5. helyért: Tamási-Siófok 15-14. A 3. he­lyért: Szekszárd V. sz. Ált. Isk.-Solt 23-7. A döntőben: Pécsi TÁSI-Kocsola 14-8. A legjobb kapusnak Czövek Szilvia (Pécsi TÁSI), a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Sza­bados Réka (Kocsola) bizo­nyult. A gólkirálynői címet 23 találatával Dómján Kata (Pécsi TÁSI) érdemelte ki. Iregszemcsén maradt a Tavaszi-kupa A múlt hétvégén Tavaszi-kupa néven négy csapat részvételé­vel serdülő leány kézilabdator­nát rendeztek Iregszemcsén, ahol a hazaiak pontveszteség nélkül végeztek az első helyen. Eredmények: Iregszemcse- Kocsola 10-8, Siófok-Tamási 8-7, Tamási-Kocsola 14-9, Iregszemcse-Siófok 19-5, Ko- csola-Siófok 17-4, Iregszem- cse-Tamási 11-10. Végeredmény: 1. Regszem­cse 6, 2. Kocsola 2 (34-28), 3. Tamási 2 (31-28), 4. Siófok 2 (17-43) ponttal. Á gólkirálynői címet 14-14 találattal meg­osztva kapta az iregszemcsei Savanyú Olga és Gyánó Kinga. A legjobb mezőnyjátékosnak Forró Mónikát (Tamási), míg a legjobb kapusnak Rácz Évát (Kocsola) választották. Quinter-triatlon Vasárnap bonyolították le Bonyhádon a Quinter-triatlon felkészülési versenysorozat harmadik, egyben utolsó fordu­lóját. A viadalon hét korcso­portban ötvenen álltak rajthoz. A Tolna megyeiek eredmé­nyei: újonc (200 m úszás, 1.7 km futás): 1. Halmosi Dániel (Dombóvári Sí). Gyermek (300 m, 1.7 km): 1. Mándi Tamás, 2. Halmosi Norbert (mindkettő DSI). Serdülők (500 m, 1.7 km), fiúk: 3. Sza­badi Máté (Simontomya), lá­nyok: 1. Gergelics Dóra (Quin- ter SE Bonyhád), 3. Katona Bea (Őcsény). Ifjúságiak (750 m, 4.7 km): 2. Gergelics Judit, 3. Gergely Izabella (mindkettő Quinter SE). Juniorok (1.5 km, 9.2 km), fiúk: 1. Müller Péter (Quinter SE), 2. Égly Zsombor (DSI), lányok: 1. Gász Anita, 2. Bajkai Zsuzsa, 3. Müller Krisztina (mindhá­rom Quinter SE). A versenysorozat abszolút­győztesei: újonc: Halmosi Dá­niel (DSI). Gyermek: Halmosi Norbert (DSI). Serdülő: Iva- nics Szilárd (Baja), Gergelics Dóra (Quinter SE). Ifjúságiak: Bajai Péter, Vértesy Zsuzsa (mindkettő Baja). Juniorok: Müller Péter, Gász Anita (mindkettő Quinter SE). Sztárai-siker Tolnán Nagy küzdelmet hozott az V. korcsoportos fiú röplabda diák­olimpia megyei döntője, ame­lyet a tolnai I-es iskola csarno­kában rendeztek meg. A döntőbe jutottak mező­nyéből - Bonyhádi Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium, Dunaföldvári Magyar László Gimnázium, Szekszárdi Garay János Gimnázium, Tolnai Sztá- rai Mihály Gimnázium - a ga- raysok fizikumukkal, a Sztárai gárdája pedig technikai tudásá­val emelkedett ki. E két csapat mérkőzését drámai fordulatok után a tolnaiak nyerték, így - a korábbi évekhez hasonlóan - ők képviselik megyénket az or­szágos elődöntőn. Ezüstérmes a Garay gimnázium, a bronz a dunaföldváriaké. Eredmények: Szekszárd­Dunaföldvár 2:0, Szekszárd- Bonyhád 2:0, Tolna-Duna- földvár 2:0, Tolna-Bonyhád 2:0, Dunaföldvár-Bonyhád 2:0, Tolna-Szekszárd 2:1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom