Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01-02 / 27. szám

r r Humor FEBRUAR 1. SZOMBAT * Köszöntjük a névnapjukat ünneplő IGNÁC nevű olvasóinkat. Névnapok története: Ignác. Hozzánk a latinból átkerült, nem la­tin eredetű név, jelentése ismeretlen. Latin alakja (Ignatius) kap­csolatba hozható a tűzzel. Védőszentje: Szent Ignác vértanú, János apostol tanítványa, akit a hagyomány szerint 107-ben kiéheztetett oroszlánok elé vetettek. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Trifon vértanú. (Ortodox naptárban: Szent Perpétua vértanú. A zsinagógái naptárban újholdhirdetés. Hajdan. Február elsején 120 éve, 1877-ben életbe lépett megyénk­ben az új italmérési törvény, amely szerint saját borokat csak a helyben élők és a pincével rendelkezők árusíthattak. 80 éve, 1917- ben megkezdték a középületek rézkilincseinek és ablakvereteinek begyűjtését hadicélokra. 75 éve, 1922-ben a kultuszminiszter köz­benjárására megszüntették Babits Mihály rendőri felügyeletét, ad­dig, mint a társadalomra veszélyes elemnek hetenként kellett je­lentkeznie. Február másodikán 100 éve, 1897-ben hajnalig tartott a Dombóvárait először rendezett „asszonyságok bálja”, itt ropták először az új táncot, amelynek pas des quarte volt a neve. A napi igék: Katolikus: Zsid. 11.1-2.8-19. Lk. 1.69-75. Mk. 4.35^11. Református: Mt. 12.46-50. Jer. 32.16-25. Evangéli­kus: Mai. 3.13-20. Lk. 8.16-21. Ortdtfox: 2Tim. 2.1-10. Jn. 15.17-16.2. A Nap kél 7.11 órakor, nyugszik 16.45 órakor. A Hold kél 0.48 órakor, nyugszik 11.08 órakor. Vízállások a Dunán január 31-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár -50 cm, Paks 46 cm, Dombod 65 cm, Árvízkapu 512 cm. A Sió Palánknál 286 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Trafflpax: 06.00-14.00 óráig a 6-os főút szekszárdi, bonyhádi szakaszán. Felelős szerkesztő: Árki Attila. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dom­bóvár: Nagy László, 464-635. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, mikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez sze­retnénk segítséget nyújtani so­rozatunkkal, melyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recep­teket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szek- szárd, Pf: 71. A borítékra írják rá: „Mitfőzzek ma?”. Most a gyönki Szabóné Néth Martina halmaradék burgo­nyával receptjét ajánljuk elké­szíteni. Hozzávalók: 2 dl tej­föl, só, bors, 1 tojás, burgonya, halmaradék. Ha bármilyen főtt vagy sült halból marad néhány szelet, szedjük ki belőle a szál­kát és a húsát vágjuk kisebb da­rabokra. Egy kivajazott tűzálló tál aljára tegyünk egy sor kari­kára vágott főtt burgonyát, erre a szálka nélküli haldarabkákat, szórjuk meg vaj morzsákkal és reszelt sajttal. Á tetejére ismét tegyünk burgonyát. Egy egész tojást keverjünk el 2 dl tejföllel, sóval, törött borssal és öntsük a burgonyára. Zsemlemorzsával megszórva sütőben átsütjük. Az év autója, a Renault Mégane Scénic és a típuscsalád másik újdonsága, a lép­csőshátú Mégane Classic megérkeztek a szekszárdi Renault márkakereskedésbe. Az új­szerű felépítésű, úgynevezett egyterű buszlimuzint, a Scénic-et szerkesztőségünk is kipró­bálhatta, erről bővebben a jövő héten olvashatnak. fotó: gottvald Ultrahanggal a leukémia ellen? Az ultrahang fényérzékeny sze­rekkel együtt alkalmazva segít­het a leukémia kezelésében, mert elpusztítja az abnormálisán fejlődő sejteket - állapították meg japán kutatók, akik a brit Lancetben tették közzé megfi­gyeléseik eredményét. A kísér­leteket úgynevezett T-sejtes leukémiában szenvedő betege­ken végezték, akiknek vérmin­táit egy percig ultrahanggal ke­zelték, miután a vérmintákba fénykezelt, illetve besugárzott szert juttattak. A kísérletek so­rán jelentős különbség mutatko­zott azon vérmintákban a daga­natos sejtek számát illetően, amelyeket csak ultrahanggal, il­letve amelyeket ultrahanggal és a fényérzékeny szerekkel együtt kezeltek. A kutatók reményei szerint az ultrahang és a fényér­zékeny szerek együttes alkal­mazása más betegségek gyógyí­tásában is ígéretes lehet. Áz ult­rahang a fénynél jobban hasz­nálható a fényérzékeny szerek­kel kombinálva, mert viszony­lag könnyű alkalmazni nagyobb mennyiségű vér kezelésére és használata a kezelési időt is le­rövidíti. Olvastam írta: D. Varga Márta Víz és káposztalé TTogy ez nekem eddig nem jutott eszembe! - dühöngtem teg- LJ. nap, amikora kezembe került egy szépségszalon felhívása. Az ötlet ugyanis egyszerűen zseniális. A bátor tóparti vállal­kozó nyitott egy szépségszalont, ahova azoknak érdemes el­menni, akiknek nincs annyi fantáziájuk, hogy otthon és egyedül, minden különösebb külső segítség nélkül szépek, karcsúak és bájosak legyenek, akárcsak a habokból előbukkanó Afrodité. Szóval, ebben a „ szálonban ” gasztronómiai szakemberek által kidolgozott étrenddel lehet méregteleníteni a szervezetünket, s ők mondják meg azt is, hogy mit kell enni. Reggelire például teát, és három deci gyümölcslevet. Ebédre salátát, ami almá­ból, uborkából, kiviből áll és ezt energiasalátának hívják. Inni csak szénsavmentes vizet szabad. A vacsora egyszerűen szegé­nyes: egy pohárka káposztalé. M ostanában minden valamire való vállalkozó azon töri a buksi fejét, hogyan lehetne minél kisebb befektetéssel mi­nél nagyobb hasznot bezsebelni. Hát íme: itt a nagy lehetőség, lehet kopírozni, szabadon fantáziáim, munkára bírni kihaszná­latlan agysejtjeinket. A szépségszalonban a kéthetes kúra egyébként csekély ötvenezer forintba kerül... A tökéletes nő Minden férfi arról álmodik, hogy egyszer találkozik a tö­kéletes nővel. De milyen is ő? A Star amerikai magazin re­ceptje egyszerű: végy egy da­rabka Cindy Crawfordot (leg­inkább a mellehúsát), keverd össze Liz Taylor ibolyakék szempárával, Sharon Stone fitos nózijával, Bo Derek po­facsontjával, Kim Basinger érzéki ajkával, Urna Thurman feszes bőrével, valamint Jane Seymour gesztenyeszínű ha­jával - és máris megkaptad a tökéletes nőt. S ha mindezt még egy cseppet fűszerezni kívánod, ne feledkezzél meg Claudia Schiffer csodálatosan hosszú combjairól sem. A szakértők szerint az így ösz- szemontírozott nő olyannyira tökéletes, hogy az már szinte elképzelhetetlen. Reklám — Grün úr, nem úgy kell írni a cégtáblán az ön szakmá­ját, hogy „eötvös mester”! — Tudom, uram. De amióta így írtam ki, naponta ötven ve­vővel több jön be az üzletembe, hogy erre figyelmeztessen. Autóbusz-pályaudvar — Uram - kérdezi a lihegve érkező a végállomáson - el­ment már a busz Gyöngyösre? — Két perccel ezelőtt. — Hát, az nagy baj. Ugyanis én vagyok a sofőr. Fodrásznál Mégiscsak disznóság, hogy annyit kell fizetnem a hajvágá­sért, mint a dús hajúnak! - pa­naszkodik a kopasz vendég. — Uram, ön nem a vágást fizeti meg, hanem a keresést. Vásárban — Kérek három léggömböt. — Csak egyet tudok adni, kislányom. Az összes többit megvette egy bácsi a kisfiának. — És hol van az a kisfiú? — Ott repül a csarnok pla­fonja alatt. Turisták —- De jó, hogy találkoztunk, két órája bolyongok, de nem ta­lálom az erdőből kivezető utat. — Jó magának, én már két hete keresem. Áruházban — Parancsoljon, uram! — Ajándékot szeretnék venni a feleségemnek. — A leértékelt áruk a fél­emeleten kaphatók... Festés — Mennyiért festené ki a szobánkat, mester úr? — Tizenötezerért. — És ha a férjem segítene? — Akkor húszezer. Különbség — Mi a különbség az első és másod osztályú kórházi kezelés között? — Az első osztályúnál újak a műszerek, régiek az ápolók, Másodosztályon az ápolók újak és a műszerek régiek. Az egyik szereti, a másik őrzi Minden túlzás nélkül állíthat­juk, a panelépületek lépcsőhá­zait meglehetősen sivárra ter­vezték annak idején. így aztán minden igényesebb lakó igyekszik egy kicsit „fel­dobni” az üres, színtelen teret, változó ízléssel és elképzelés­sel. Az egyik szekszárdi lakóte­lep fénytelen lépcsőházában például majdnem minden emeleten szárazvirágot, pad­lóvázát helyeztek ki a lakók, sőt, még egy aprócska szikla­kért is került két lakás ajtaja közé. Sehol sem hiányzik a lábtörlő, minden ajtóra és pos­taládára szépen kiírták a neve­ket is. Valaki arra is gondosan ügyel, hogy nagy ünnepek előtt megfelelő dekoráció ke­rüljön a tömb bejáratánál lévő „postaládás” folyosócskára. Akik szerencsésebbek a vi­lágítás szempontjából, azok „igazi” virágokban is gyö­nyörködhetnek felfelé menet, így van ez a fotón látható ház­ban is, ám a gondosan készí­tett felirat azt mutatja, nem mindenki tiszteli az azt megil­lető módon az élő növényeket. (Aki ellopja az ugyebár leg­alább szereti...) Jogos tehát a felszólítás, bár arra kíváncsi lennék hogy a beígért megfi­gyelést hogyan valósítja meg a felirat készítője... Fotó: Gottvald Károly Több órás napsütés-- - ---- ■■ ■ ■ O RSZÁGOS ELŐREJELZÉS Tegnap markáns hidegfront érte el Közép-Európát, mellyel igen hideg, sarkvidéki eredetű levegő áramlik tér­ségünkbe. A hideg levegő nedvesség- tartalma nem túl magas, ezért ma is számíthatunk több-kevesebb napsü­tésre. A gyorsan vonuló felhőkből egy-egy futó hózápor is lehet, főleg a keleti, északkeleti országrészben. A ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A Dunántúl déli, délnyugati terüle­tei főié is egyre hidegebb levegő ér­kezik, ezért további lehűlésre kell szá­mítani. Hosszabb-rövidebb idősza­kokra kisüt ugyan a nap, de néha meg­növekszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északi szél megerősö­dik. Délután -1, +1 fok várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 0 Paks: Siófok: -1 Pécs: Szekszárdi 0 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) köd mindenütt megszűnik. Az északi, északnyugati szél sokfelé erős, olykor Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 35-55 40-60 Velencei-tó: Fertő-tó: 45-60 35-55 viharos lesz. A hőmérséklet csúcsér­Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Kaposvár: 30-45 Paks: 40-50 téke már csak +1 és -4 fok között Tisza-tó: 0 Fertő-tó: 0 Siófok: 30-45 Pécs: 40-50 alakul. Tisza: 0 Duna: 0,+l Szekszárd: 30-45 Mohács: 40-50 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A köd ma mindenütt megszűnik, gondot a közlekedésben elsősorban az erős, olykor viharos oldalszél okozhatja. Iránya északi, északnyugati lesz. Erős hidegfronti hatásra kell számítani. Sokfelé egész nap fagyni fog, síkosság is lehet. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom