Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-26 / 48. szám
1997. február 26., szerda Így Írunk Mi 5. oldal Újságírók és diákújságírók Iskolánkban, a szekszárdi I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskolában újságíró-diá- kújságíró találkozót szerveztünk. A program játékos vetélkedő és beszélgetés hivatásos újságírókkal. A rendezvény emlékére szeretnénk kiadni egy közös lapot, ezért kérjük a jelentkezni kívánó csapatokat, hogy egy vagy két A/4-es méretű újságoldalt állítsanak össze írásaikból, rajzaikból, és azt juttassák el iskolánkba, legkésőbb március 10-ig, fénymásolható állapotban. Kérjük a csapatokat, hogy részvételi szándékukat iskolánkban előre jelezzék. A Béla-Tér szerkesztői Szeptember Kellemetlen nekem. Felkelek reggel mert, Ennem kell, de egy perc, s megyek el Epedek meg, mert ezer egyenletet verek fejembe, s testnevelek. Eszem, edzek, lefekszek egy Percre, de meg kell jegyeznem e Rengeteg leletet, s merengek Nem szeretem ezt mert Este lett. Megtettem melyeket Meg kellett tennem. Megettem levesem, testneveltem, egyenletet vertem Fejembe, de elment e kegyetlen terep, mert lefekszem. Elszelelt e szeptember. Mészi A tudás sikátora Párás hétfő délelőtt a tudás sikátorában. A pusztítás maszkjai az alvilágban ülnek és gyakorolják a túlélést. Még egyszer megszólal a jel, a végzet jele. A maszkok egyre jobban élesítik fogaikat, felkészülve a pokolra. A hóhér még sehol. Biztos a sivatagban feni kettős báróját. Már sok maszkot elpusztított vele. Előbb vagy utóbb megjelenik az alvilág kapujában és mereven előrenéző, fürkésző szemeit tüzesen előre vetvén megindul a pokol felé. Az alattvalók harci alakzatot öltenek a világvége ajtaja előtt. Már nincs menekvés! A vezér előveszi kardját és a kilincsre sújt. Lassan kinyílik az ajtó és a nagy fény szik-. rázva elhagyja a helyiséget. A maszkok egymást követően lépnek át a pokol küszöbén, majd mindenki a saját mocsarához megy és előkészíti a fegyvereit. A hóhér lép be utoljára és elzárja a menekülés útját. Majd lassan ő is leteszi gyilkos eszközeit, s végül a bár- dot. Az alattvalók szótlanul váiják a végzetes szót. Az uralkodó lassan kezébe veszi fegyverét és jó alaposan megnézi, majd szúrós szemeivel végigpásztázik a maszkokon. Lecsapja a bárdot! Vörösen világító tekintetét beleböki első áldozatába, majd azt mondja: — Akkor megkezdjük a felelést. „Mészi” Az I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola újságja, a Béla- Tér szerkesztőségének tajgai, akik az oldal összeállításában is közreműködtek: Kovácsné Tóth Erika (felelős szerkesztő), Száraz Andrea (főszerkesztő), Tóth Krisztina, Széles Anett, Szabó Miklós, Panyi Zita, Vicze László, Mészáros János, Bebesi Henriett, Simon Zsuzsanna, Nagy Gyöngyi, Adorján Noémi, Varga Balázs, Halmai Gergely, Zsoldos Péter, Andor Balázs, Buri Péter és Klopfer Csaba. Miért a törpök a legjobbak? Találkozás Törpapával Interjú a népszerű „szinkronnal” Reméljük Sinkovits Imre, aki mellesleg a kedvenc magyar fér- fiszínészünk, nem haragszik meg, hogy a címben „letörpapáz- tuk”. Ezt csak azért tettük, mert ennek a kedves rajzfilmfigurának ő a magyar hangja. A legutóbbi „fantörpikus” kirándulásunkon sikerült a Nemzeti Színház igazgatói irodájában riportot készíteni vele, egy pohár ásványvíz mellett. Természetes közvetlensége miatt egy cseppet se éreztük magunkat feszélyezetten. Igaz a riport elején támadt némi kellemetlenség, de ez csak a hangulat kedélyességét emelte. Feltettük az első kérdést és bekapcsoltuk a diktafont. Ekkor azonban legnagyobb megdöbbenésünkre harsogó rockzene szólalt meg. Mindenkiből kitört a kacagás. Ennek a kis műhibának az az oka, hogy a kazetta alja ki volt törve, így nem lehetett felvenni rá. Szerencsére nem estünk pánikba, egy cellux segítségével leragasztottuk a lyukakat, és ismét feltettük első kérdésünket: — Mesélne valamit Csiky Gergely Nagymama című darabjáról? — Mindig szerepelt a Nemzeti Színház műsorán Csiky Gergely Nagymamája. Népszerű darab. Csiky Gergelyt manapság nem túl sokra becsülik a modem színházat kedvelő színibírálók. Nagyon ismeri az életet és nagyon ismeri a dramaturgiát, majd meglátják az előadás végére, milyen gyönyörűen épül fel a darab. Itt az első felvonásban elhelyez bizonyos patront, ami majd a másodikban vagy a harmadikban durran. Valóságos élő figurákat teremtett meg a maga korából, felruházta egyéni tulajdonságokkal. Az én véleményem, de a többiek szerint is, a Nagymama nem egy színésznők álma szerep, ehhez kell egy olyan varázslatos személyiség, mint a Tolnay Klárié. Egy egyszerű ember, egy nagymama, aki rendet akar maga körül teremteni, és aki az a bizonyos nagymamatípus, aki napjainkban is érvényes, szereti a fiatalokat. Általában a mai csonka családokban is úgy van, hogy az unoka meg a nagyi a szülők feje fölött megértik egymást. Ennyit általánosságban magáról a darabról. Önmagámmal kapcsolatban, Koszta Sámuel nyugalmazott tábori lelkész. Ezt a figurát kicsit dagályos körmondatok jellemzik és a humora is ebből fakad majd. I'glódi István főrendezőnk azt mondta: „úgy gondolom, kedves barátaim, hogy nem kell ezt modernizálni, úgy kell lejátszani, ahogy Csiky Gergely megírta.” — Sinkovits Imréről, mint magánemberről szeretnénk pár dolgot megtudni. — Tessék kérdezni! — Kezdjük az elejéről, hol született. A gyermekkoráról is mondana egy pár szót nekünk? — Csúnya dolgot fogok mondani, sajnos Budapesten születtem. Azért sajnos, mert a szüleim Vas megyéből származtak el, és én a lelkemben megmaradtam vidékinek. Nem tudta se a lábam, se a lelkem megszokni az aszfaltot. Most pedig már egyre inkább nem buja a lelkem. A vidéki származásom alatt azt értem, amit én abból hiányolok és itt Pesten nincsen: a természet közelségét. Azt lehet mondani már lassan hetven felé ballagva, hogy a természetes, magától értetődő dolgokat szerem. Na, most az ember ezt hol találja meg? A természetben. Van egy kertünk az budai hegyekben. Ákkor tudok feltöltődni, ha nemcsak vidékre megyek, hanem általában privát emberek közé. Veszélyben van a színész, ha állandóan szintetikus környezetben él, színészek között. Délelőtt próbák, este előadások és ráadásul engem, egy színésznő feleség vár otthon. Feleségem, Gombos Katalin a Madách Színházból ment nemrég nyugdíjba. Kívánkozom magán emberek társaságába, mert ott más és más figurákat látok. Van a pálvölgyi cseppkőbarlangnak egy büfészerűsége, amely a kertünk felé útba esik. Azért szeretek odajárni, mert ott vannak barlangászok, madárvédők, környezetvédők, növénytudósok stb. Néha csak ott ülök egy szörp mellett és nézegetem őket. Sajnos már ismernek, de nem változtak meg és elárulom őszintén, hogy sok figurát közülük loptam. Mert mi a színészet: emberábrázolás. — Kicsit sablonos a kérdés, de már az elejétől fogva tudta, hogy színész lesz? — Ó, nem. Kezdetben mezőgazdász, aztán kertész, aztán erdész, aztán falusi tanító, aztán pap, megint mezőgazdász, azután megint pap, akkor megint tanító, aztán megint pap és ha az érettségi előtt tovább tart a lelkigyakorlat, bizony benn is maradtam volna és most száműzetésben élnék, mint egy jezsuita. Nagyon imponált nekem a jezsuiták hatalmas tudása. Végülis aztán megmaradt mindegyik foglalkozás, mert ezen a pályán mindegyiket lehet űzni. — Kedvenc rajzfilmszereplőnk a Törpapa. Egyébként szereti a Törpapát? — Nagyon. És ennél okosabb, bölcsebb filmet gyerekek számára ki sem találhattak volna, mert ez a film azt bizonyítja, hogyha kicsik vagytok és sokan és összefogtok, a nagy gonoszt le tudjátok győzni. Ezt nagyon szeretem és az unokáim is. Igaz, már nem kicsik, a legkisebb unokám is 20 éves. — Még mi is szoktuk nézni, hi-hi-hi. — Hö-hö-hö, hát én is. (Mindenki nevet.) — Törpapán kívül szinkronizált más rajzfilmfigurákat? — Az Oroszlánkirályban én voltam az öreg oroszlán. — Az utolsó kérdésünk: mit üzem a Rózsa-Rizsa olvasóinak? (Újságunkat akkor még így hívták.) — Hm. Rózsa-Rizsa? Minél több rózsát és kevesebb rizsát. Bebesi Henriett és Száraz Andrea Néhány szó házi sajtónkról Iskolánk első diáklapja, a „Kipufogó”, 1990-ben jelent meg néhány számmal. Kis szünet után, 1992-től már folyamatosan adtuk ki a „Rózsa - Rizsát”. Közben - mint ismert - intézményünk szakközépiskolából gimnáziummá alakult át és nevet is változtatott. így 1996. decemberétől diákújságunk is új nevet kapott: „Béla - Tér” lett. Úgy tapasztaljuk, hogy diáktársaink szívesen forgatják lapunkat. Szeretnénk, ha egyszer majd a mi köreinkben a Béla - Tér lenne a „legkedveltebb.” Az „így írunk mi” összeállításban reméljük sikerült bemutatnunk a Béla - Tér hangulatát, s az itt szereplő írások - bár nem tudnak mindent visszatükrözni újságunk és iskolánk tanulóinak tehetségéből és nagy- szerűségéből - nektek is legalább annyira tetszenek, mint nekünk. Dr. Sam Orewos: A szemérmesség — Doktor úr, mik a szemérmesség tünetei? — Először a bal, majd a jobb szemen is kör alakú érmek jelennek meg, ezek a szemérmek. — Mikor diagnosztizálták először a betegséget? — A bronzkorban, amikor egy szobrász ismerteién személy mellszobrának szemére bronzérmet ötvözött. — Mégis mit tudnak az ismeretlen személyről? — A történészek feltételezés szerint, valamely sportágban III. helyezést ért el. — Hogyan vált ragályossá a kór? — A Ferrobond nevű közvetítőközeg felfedezésével. — Milyen válfajai vannak a betegségnek? — Helyezéstől függően van arany-, ezüst- és bronz- érmesség. — Gyógyitható-e a kór, és ha igen, hogyan ? ' — Természetesen gyógyítható, csak azt nem tudjuk, hogyan. — Köszönjük szépen. „Bélás” gyűjtések A testnevelés órák szókincséből Monológ ...Ezek az átkozott kölykök már megint késnek. Nem érdekel... Na, majd én megmutatom nekik, mi a kötelesség és a rend. Gyerünk már! Mi van? Ha én időben érkeztem, te miért nem tudsz? Sorakozó! Vigyázz! Pihenj! na, indul az ötösjárat! Gyerünk te és te! Vigyázz! Jelentést kérek! Jobbra át! Futás! Na, mi van már? Szedd a lábad! Süket vagy? Nincs duma, mert nullázunk! Nem megmondtam? Nulla! Most is nulla! Megint nulla! Húzd vissza a nyelved, mert rálépnek! Négyes oszlop! Bemelegítés! Segítsek? Na ugye, hogy nem! Mit akartok játszani? Na jó, ebből elég volt! Futás indul! Állj! Sorakozó! Egészségetekre! ... Klingl Anikó Egy dumagép története Vajay András. Ő az, akiért sokan rajonganak. Jelenleg az Rádió Antritt munkatársa. (A riport készítésekor még a Szek- szárd Rádiónál dolgozott.) A srácok jó fejnek tartják, a lányok pedig szívdobogást kapnak Tőle, mert ugyebár nem csak a hangja miatt szeretik. Sokoldalú egyéniség, aki szinte már mindenbe belekóstolt. Pesten a Fáy Andrásban végzett közlekedés gépésztechnikusként s ezután a vendéglátás következett. Mégis sokaknak a Szekszárdi Rádió ugrik be, ha meghallják a nevét. Nem véletlen! Három évvel ezelőtt az országúton unalomból tekergette az autórádió gombjait, majd véletlen befogta a kedvenc adónkat. Megtetszett neki, s egyre sűrűbben hallgatta. Szöget ütött a fejében az a gondolat, milyen jó volna bekerülni. Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Egyik barátja, név szerint Marosi László, aki a Lala Hifi Centeméi volt, s történetesen ismerte a rádiónál dolgozókat, szólt, hogy van egy lelkes srác, aki szeretne dolgozni az adónál. Ez tehát a sztori bevezetése, de a többit halljuk inkább Tőle. — Elkerült a lámpaláz? — Sajnos nem. Amikor először kellett beszélnem a Szekszárdi Rádió mikrofonja mögött, volt bennem egy kis frász, de sikerült legyűrnöm. — Mi szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát végezhesd? — Először is jó beszédkészség és megfelelő zenei múlt. — Az első követelménynek köztudottan megfelelsz, sőt, még vissza is fogod magad. Milyen az, ha elemedben vagy? — Gyere el a Titanicba, ott majd meglátod. — Szó esett a zenei múltról. Ezen mit értesz? — A Szekszárdi Rádió előtt két évet „lehúztam”, a pécsi Dráva Rádiónál, ezután néhány haverommal alakítottam egy kis zenekart, s ott gitároztam. Ezenkívül pedig megszereztem a szaxofon és klarinétvizsgámat is. — Bravó, na ezt csinálja utánad valaki. Egy vérbeli rádiósnak mit jelent az adó? — Mindent. Tuti, hogy 10 évet öregednék ha abba kellene hagynom. Még ha botokkal fogok topogni, akkor is megyek és folytatom! — Na, azért reméljük egy darabig még mankók nélkül is sikerül összehoznod a dolgot. Mi az amit fontosnak tartasz a zenével kapcsolatban? — Hű, fogas kérdés. Talán azt, hogy ne magamnak játsz- szam a számokat. Az tiszta önzés lenne. — AKi ezt a szakmát választja, annak bizony számolnia kell a velejáró népszerűséggel is. Te hogy viseled a rajongást? — Inspirál arra, hogy minél jobb legyek. Vannak persze nehéz esetek is, de ezekkel nem foglalkozom. — Van egy fárasztó kérdésem. — Hadd halljam! — Tudjuk, hogy jártas vagy a zenei téren. Ehhez az kell, hogy minden nap órákat böngészed a poplapokat és magolod a slágerlisták tartalmát? Nem kopott még el az ujjad a sok lapozástól? (Óriási nevetés). — Hát nem egészen így megy. Az emberre mindig ragad valami úton, útfélen. Nem mondom azt, hogy soha életemben nem néztem még poplapokat, de nem vagyok mániákus zenebolond. Különben is a kívánságműsorokban maguk a hallgatók mondják el mit szeretnek. Hiába van például Michael Jackson a listák elején, ha egyszer D. J. Bobo-t kedvelik. — Van olyan dolog, ami nehézség szempontjából a leg . .. hogy kell egyáltalán, hogyan lehet leszerelni a trágár embereket? — Nehéz velük úgy beszélni, hogy sokan hallják az éteren keresztül, de udvariassággal mindent el lehet érni. Ha pedig mégsem, akkor jön a jól bevált módszer. Indítok egy kis zenét, s probléma máris megoldódott. — Eszméletlen, szinte mindenre tudja a megoldást. De most jól kapaszkodjatok meg, mert egy megrázó felismerés következik. A rádiósok gyöngyének kőből van a szíve! Ugye milyen tragikus? Hiába mondtam neki, hogy nyaktiló alá kerülök ha nem írom meg mi a kedvenc száma, még ez sem használt! Egyszerűen nem talál a rengeteg dalcím közül egyet sem, ami megnyerné a tetszését. Most pedig következzék az utolsó mondat, amit a szömyűesemény előtt le tudok írni: ÜDVÖZLI A BÉLÁSO- KAT! Miss Flurry
