Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-20 / 43. szám

KÉNYSZERPÁLYÁN AZ ÖNKORMÁNYZAT (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. FEBRUÁR 20. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 32 FORINT VIII. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM Látogatási tilalom a megyei kórházban Dr. Sudár Géza szekszárdi vá­rosi tisztifőorvos látogatási ti­lalmat rendelt el a megyei kórház minden osztályán. Mint elmondta, az intézke­désre több egymást erősítő okból került sor. Egyik ezek közül, hogy Bátaszéken a na­pokban robbanásszerűen megnőtt az influenzás megbe­tegedések száma, ami figyel­meztető jel. Országos szinten a járvány visszavonulóban van, az esetek száma csak Veszprém és Tolna megyében emelkedik. Az előző heti emelkedés most már me­gyénkben is olyan szintet ért el, ami indokolja, hogy meg­előző jelleggel sor kerüljön erre az óvintézkedésre. A me­gyei kórház egyes osztályai­ról is érkeztek informális úton influenzás esetekről jelenté­sek a tisztifőorvoshoz. Dr. Sudár Géza elmondta, a jár­vány eddig szerencsésen ala­kult Tolna megyében, orszá­gos szinten a megbetegedések számát tekintve a sor végén állunk. A látogatási tilalom elrendelésével ezt a kedvező állapotot igyekeznek továbbra is fenntartani. Előzetes letartóztatásban a bátai gyanúsított Egy hónapra előzetes letartóz­tatásba helyezte tegnap dél­után a Szekszárdi Városi Bí­róság B. László bátai lakost. Mint arról tegnapi lapszá­munkban részletesen beszá­moltunk, a rendőrség B. Lász­lót alaposan gyanúsítja a 76 éves H. A.-né meggyilkolásá­val. A 21 éves fiatalember bevallotta tettét, s a rendőrség a házkutatás során megtalálta a gyanúsított véres ruhadarab­jait is. Ellene szóló körül­mény az is, hogy a gyanúsított arcán karmolási nyomok van­nak, az áldozat körme alatt pedig bőrfoszlányokat talál­tak. A rendőrség vizsgálati osztályán folytatódik B. László kihallgatása, s megtör­tént a szakértői munka előké­szítése. Ennek során, többek között, bizonyítani kell, hogy a gyanúsított ruháján az áldo­zat vére van, s annak körme alatt pedig a gyanúsított bőr­foszlányait találták meg. Az élet ellenes bűncselek­mények esetében a bíróság rendszerint elrendeli az előze­tes fogva tartást, mert a vár­ható súlyos büntetés miatt tar­tani lehet a gyanúsított szöké­sétől vagy elrejtőzésétől. Ihárosi Feltételezett atomerömübaleset Békepartnerségi gyakorlat Egy feltételezett atomerőmű­baleset következményeinek felszámolását oldják meg a polgári védelmi erők a feb­ruár 20. és 26. között lezajló NATO békepartnerségi gya­korlaton. CMX-97 (Crisis Managa- ment Exercise) néven a NATO tervezte a katonai­polgári együttműködési törzsvezetési gyakorlatot. A gyakorlaton a magyar szük­séghelyzeti szakemberek a NATO Főparancsnokságon, idehaza pedig - Budapesten, Tolnában és Bács-Kiskunban - az illetékes polgári védelmi erők, a vám- és pénzügyőrség szakemberei, a honvédség és a Meteorológiai Szolgálat képviselői vesznek részt. Bontják a régi melléképületeket a bonyhádi kórház udvarán, ahol rövidesen megkezdik az ápolási osztály építését. A minimumfeltételek biztosításához épülő osztály kivitelezésére meg­hívásos pályázatot hirdettek, a tenderbontás hétfőn lesz. Az ápolási osztály elkészültéig 132 nap van hátra. A tegnap kezdődött bontásnál - jelképezve a térségi összefogást - a völgységi pol­gármesterek közül aktívan tevékenykedett Oroszki István bonyhádi, Forray Gellért cikói, Höfler József kisvejkei, Höffler János kisdorogi, Szász János József závodi, Rózsa József lengyeli ve­zető, sőt, egy hölgy, Csaba Józsefné is kivette részét a cseppet sem könnyű munkából. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A grémiumot feloszlatták, az iparfejlesztés folytatódik Hol volt, hol nem volt egy bizottság Mesebeli fordulatot használt Bor Imre szabaddemokrata kép­viselő a paksi önkormányzat ülésén, a gazdaságfejlesztési bi­zottság megszüntetéséről szóló vitában, szerinte más bizottság is készítheti a hamuban sült pogácsát. Más vélemények szerint a bizottság volt mesebeli: hol volt, hol nem volt. Két fő kifogást hozott fel Her- czeg József polgármester, és dr. Bencsik Lajos képviselő, a gazdasági bizottság elnöke a tavaly júliusban létrehozott gazdaságfejlesztési bizottság munkájával kapcsolatban. Az egyik, hogy a bizottság csak részfeladatokat oldott meg (tér­informatikai rendszer, a Nem­zeti Kataszteri Programba tör­ténő bekapcsolódás, patika pri­vatizáció), de hosszútávú ipar­és gazdaságfejlesztési koncep­ció kidolgozásába bele sem kezdett. A másik, hogy az eltelt idő alatt nem keresett kapcsola­tokat, üléseire sem a polgár- mestert, sem a társbizottságo­kat, sem a polgármesteri hiva­talban alkalmazott iparfejlesz­tési menedzsert nem hívta meg. Az úgynevezett „kanadai pro­jekt” (ami Tatabányán bevált, az észak-amerikai kormány tá­mogatásával ipartelepítés) meghiúsulása nem róható fel a bizottságnak, de új utakat kel­lett volna keresni. (Folytatás a 4. oldalon.) Képviselő lesz a bonyhádi alpolgármester Újabb bonyhádi a Parlamentben Az MSZP megyei szervezete a bonyhádi alpolgármestert dele­gálja dr. Kiss József helyére, aki az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár főigazgató-helyettese lett. Új tagja lesz az MSZP parla­menti képviselőcsoportjának, miután dr. Kiss Józsefet a Tolna megyéből bekerült kép­viselőt nevezték ki az Egész­ségbiztosítási Pénztári főigaz­gató-helyettesévé. Dr. Kissnek köztisztviselőként - az össze­férhetetlenség miatt - vissza kellett adnia mandátumát. A megüresedő helyre az MSZP Tolna megyei szervezete dr. Ábrahám Jánost, Bonyhád vá­ros alpolgármesterét delegálta. A völgységi városban élő ügy­véd korábban szerepelt a szoci­alisták megyei listáján az egyéni választási körzetben pe­dig második lett. Hangyái CSAK EGY TELEFONJÁBA KERÜL. Rendelje meg! Röviden Dr. Benkő András, az 5. sz. választókerület ország- gyűlési képviselője feb­ruár 21-én, pénteken 9-től az értényi, 11-től pedig a koppányszántói polgár- mesteri hivatalban tart fo­gadóórát. Reneszánsz játszóházat rendez a szekszárdi Gyer­mekek Háza ma, csütörtö­kön 14 órai kezdettel. A rendezvényre várnak min­den alkotni vágyó, ügyes­kezű gyerekek, akik kora­beli kézműves mestersé­gekkel ismerkedhetnek meg, mint például az ék­szerkészítés, iniciálé rajzo­lás, pecsétkészítés. Bogyiszlón újabb gázveze­ték szakasz készült el. A Kisfaludy utcai vezetéket a jövő héten helyezik nyomás alá. 'Jelenleg is folyik a gázépítés a Tolnai utcában és néhány kisebb szakaszon. A tolnai önkéntes tűzoltó egyesület holnap, azaz pénteken, 17 órától tartja éves közgyűlését. Tekin­tettel arra, hogy a vezető­ség négy éves megbízatása lejárt, tisztújításra is sor kerül. Rablás a bankautomatá­nál. Egy kocsmai kártya­csata után két bonyhádi fiatalember ezerhatszáz forintot rabolt el az ugyan­csak bonyhádi F. A-tól. Ezt követően D. D. és P. I. a férfit arra kényszerítette, hogy a nála lévő bankkár­tyáról tízezer-ötszáz forin­tot vegyen ki. A kutyaszo­rítóban lévő férfi enge­delmeskedett. A két táma­dót a rendőrség őrizetbe vette. Tegnapi számunk 5. olda­lán Érdemes volt hinni a csodában címmel közöltünk írást. A benne szereplők ne­vét, az érintettek kérésére megváltoztattuk, tehát a ne­vek magával a történettel el­lentétben nem valóságosak, hanem kitaláltak. A zöldkönyves tanfolyamok márciustól indulnak A tegnapi hóesés kicsit meg­ijesztett bennünket, noha még csak február van, tehát az sem lenne meglepő ha térdig járnánk a hóban. No de nincs ok a félelemre, már kopogtat a tavasz. Vörös Gézától, a megyei ta­lajvédelmi és növényegész­ségügyi állomás igazgató-he­lyettesétől is a télvégi állapo­tok felől érdeklődtünk. — Milyen képet mutatnak a szántóföldek? — A szántóföldek átvizsgá­lása során megállapítottuk, hogy az őszi kalászosok és a repce növényegészségügyi helyzete jónak mondható. Fagykár okozta pusztulást csak elvétve találtunk. Nagyon Már kopogtat a tavasz szépen zöldülnek a vetések, hála az elmúlt hetek kellemes időjárásának. A metszés első­sorban az almásokban és a sző­lőkben sorra elkezdődött. Fagykárral itt sem találkoz­tunk, de a viharos januári szél, majd az ónos esők kisebb-na- gyobb károkat okoztak az ül­tetvényekben. A most leesett pár milliméter hó viszont nem okozott zavart. Bíztató kilátá­saink vannak a következő he­tekre is, lehet, hogy hótakarót legközelebb csak december­ben látunk majd. — Még a mezőgazdasági munkák kez­dete előtt, az állomás szervezé­sében, az idén márciusban is lesznek zöldkönyves tanfolya­mok, melyek több száz gazdál­kodót érintenek. Az idén ho­gyan zajlanak le ezek a to­vábbképzések? — Áz utóbbi időben eltérő hangvételű írások jelentek meg a Il-es kategóriás nö­vényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító zöldkönyvekre vonatkozóan. A növényvédő szerek jelenleg 3 kategóriába sorolandók: az I- es kategóriás készítményeket csak növényvédelmi szakmér­nök, növényvédő üzemmér­nök, vagy növényvédelmi szakirányultságú mezőgazda- sági mérnök vásárolhatja meg és használhatja fel. A Il-es ka­tegóriás készítményeket a zöldkönyvvel rendelkezők ve­hetik meg és juttathatják ki a szántóföldre, míg a III-as ka­tegóriás szereket korlátozás nélkül bárki beszerezheti és fel is használhatja. Mivel a zöldkönyvek érvé­nyességi ideje 5 év, az 1991- ben kiadott könyvek már lejár­tak, vagy hamarosan lejárnak. A megyei növényegészségügyi állomás márciusban tervezi ezek meghosszabbítását: 1 na­pos továbbképzés meghallga­tása után, vizsgakötelezettség nélkül. A nálunk lévő nyilván­tartás alapján, levélben értesít­jük a lejárt zöldkönyvek tulaj­donosait, hogy a megye melyik városában és mikor jelenjenek meg. Terveink szerint 2-3 to­vábbképzési napot jelölünk meg, ennek időpontját a Népúj­ságon keresztül közöljük majd. Aki nem kap értesítést, jelent­kezhet a megadott helyszíne­ken. (A lejárt zöldkönyvet, személyi igazolványt és a to­vábbképzés díját, 2200 forintot kell magukkal hozniuk.) M. I. Rendszer, mely működik is A megyei területfejlesztési tanácsok tavaly jöttek létre, s kezdtek el működni. Mára ezek a szerveződések - ponto­sabban azok vezetői - már országos találkozókon cseré­lik ki tapasztalataikat. így történt ez kedden Budapesten is, ahol Bach József képviselte szőkébb pátriánkat. — Mindenekelőtt abban próbáltunk megállapodni, hogy mi legyen az a végső határidő, amikorra a területfejlesztési ta­nácsoknak ki kell írni a pályá­zatokat - tudtuk meg a megyei közgyűlés elnökétől. — Sze­retnénk ugyanis elkerülni azt a rohammunkát, ami éppen az év végén jellemzett bennünket is, de másokat is. — Mitől függ egyébként az időpont megjelölése? — Egyszerű a válasz, első­sorban a parlamenttől. Először is nem ártana ismerni az orszá­gos területfejlesztési koncep­ciót, de ennek tárgyalását mos­tanában kezdi el a parlament. Ugyanígy hiányzik az ország- gyűlési határozat a decentrali­zált pénzalapok elosztásáról. Addig ugyanis nem tudunk pá­lyázatot kiírni, amíg nem vilá­gos a fejlesztési, illetve a terü­leti kiegyenlítésre vonatkozó alapok elosztásának aránya. — Végül is miben maradtak a találkozó résztvevői? — Abban, hogy legkésőbb április elsejére ki kellene írni a területfejlesztési tanácsoknak az idei évre szóló pályázatokat. Konklúziónk mindenesetre az volt, hogy a hiányosságok elle­nére működik a rendszer, s iga­zából ez a lényeg. -szá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom