Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-03 / 28. szám
2. oldal Világtükör 1997. február 3., hétfő — Hazai Tükör A két államfő a Moszkva melletti rezidencián tárgyalt FOTÓ: FEB/REUTER Moszkva tovább titkolódzik Chirac elnök felkereste a még mindig lábadozó Jelcint Vasárnap Chirac felkereste a tüdőgyulladása után lábadozó Jelcint Moszkva melletti rezidenciáján. A nyugati vezetők közül a francia államfő volt az első, aki újabb betegsége után személyes benyomásokat szerezhetett az orosz elnök állapotáról. A találkozóról csak szűkszavú tájékoztatást adtak. Sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán létrejön-e a korábban kitűzött találkozó. Moszkvában ugyanis ismét közszájon forogtak a találgatások az elnök egészségi állapotával kapcsolatban. Jelcin viszont már napokkal ezelőtt jelezte: mindenképpen megtartják a megbeszéléseket Chirackal. Mindössze egy és negyed órát tartott a két elnöknek az új európai biztonsági rendszerről, a NATO tervezett bővítéséről, illetve a kétoldalú kapcsolatokról folytatott eszmecseréje. A francia és az orosz államfő megerősítette, hogy a következő csúcstalálkozót szeptember végén tartják. Chirac várhatóan szeptember 25-27-én látogat az orosz fővárosba. Kiszivárgott hírek szerint az orosz államfő elmondta vendégének, hogy Oroszország változatlanul ellenzi a NATO kiszélesítését. Moszkva ugyanakkor számos vonatkozásban közelinek érzi saját álláspontjához Párizs bizonyos önállóságra törekvő elképzeléseit. Bár Franciaország korábban fontosabbnak tartotta az észak-atlanti szervezet korszerűsítését a bővítésnél, most már a két folyamat párhuzamosságának a híve. Moszkva igyekszik kihasználni a lappangó francia-amerikai ellentéteket, ami mozgásteret jelenthet Jelcinnek. A kétoldalú viszonyt illetően a felek szót ejtettek a gazdasági kapcsolatok kihasználatlan lehetőségeiről. Az orosz külkereskedelmi forgalomból 11 százalékkal részesedő Franciaország csak a 6. helyen áll. A tárgyalásokat követő rövid munkaebéd után a vendég azonnal a repülőtérre hajtatott. Egyre romlik a CEFTA-álla- mok külkereskedelmi mérlege. A legnagyobb „zuhanást” a cseh külkereskedelem könyvelte el, amelynek hiánya tavaly 60 százalékkal romlott. A Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás öt tagállama közül csak Magyarországnak sikerült tartania a kivitel és a behozatal közti „ollónyílást”. Szocialista kormánya lesz Bulgáriának. A párt Nikolaj Dobrevet, a jelenlegi belügyminisztert jelöli kormányfőnek. Az ellenzék és az egyetemi diákság kinyilvánította, hogy erőteljes tiltakozó megmozdulásokat szervez, és kiterjeszti a közúti és a vasúti forgalom blokádját, ha ismét a szocialisták alakítanak kormányt. Újabb háborút jósol Radovan Karadzsics, ha nem rendeződik Brcko város helyzete. A boszniai szerbek és a horvát-mu- zulmán föderáció egyaránt igényt tart a településre. * Elhunyt Solt Ottilia. Hosszú, súlyos betegség után, életének 53. évében szombaton elhunyt Solt Ottilia szociológus, szociálpolitikus, a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék kiemelkedő személyisége. 1979-ben a Szegényeket Támogató Alap egyik megteremtője volt. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának ügyvivője, az SZDSZ alapító tagja, 1990-94 között pedig országgyűlési képviselője volt. A vírus nem válogat. Horn Gyula a hét végén influenzában megbetegedett - jelentette be a Miniszterelnöki Hivatal Sajtó és Kommunikációs Irodája. A kormányfő betegsége miatt kénytelen volt lemondani a hét első felére tervezett programjait. Az iparnál sokkal jobban jövedelmez a szolgáltatótevékenység Nyomul a német gazdaság Clinton elnöksége alatt, az elmúlt négy évben kilencmillió új munkahelyet teremtettek az Egyesült Államokban, túlnyomórészt a szolgáltatások területén. A munkavállalók háromnegyedét ma már ez a gazdasági szektor foglalkoztatja. Az amerikai tapasztalatokat hasznosítva most nagyszabású szerkezeti átalakítást hajt végre a német gazdaság. A jövőt, az informatika társadalmát - vallják a topmenedzserek - mindinkább a szolgáltatások mennyisége és színvonala jellemzi majd. Nem a termelés visszaszorításáról van szó, hanem annak „megtámogatásáról”. Az erre szakosodott háttérintézmények, cégek feltérképezik a lehetséges piacokat, feltárják az értékesítés finanszírozásának módozatait, és a legkorszerűbb eszközök alkalmazásával segítik, „kiszolgálják” a gazdasági élet szereplőit. Jó példa erre a Mercedesei- ről ismert konszern vállalata, a Daimler-Benz InterServices, amely hat év alatt megháromszorozta forgalmát, s ma már 28 országban rendelkezik képviselettel, így Budapesten is. A magyar szakemberek felkészültségét ismerve tavasszal nyolcvanfős számítás- technikai céget alapítanak nálunk a németek. A több mint 11 ezer fős berlini vállalat a távközlés és a számítástechnika vegyítésével olyan telematikai berendezések kiépítésével is foglalkozik, amelyek vezérlik a közúti forgalmat, megkönnyítik a célhoz jutást, védelmet nyújtanak az autótolvajokkal szemben, a „fedélzeti” segélyhívással pedig gyorsabban elhárítható a műszaki probléma, jelezhető a baleset. Néhány hét múlva Tokióban lesz a rendszer világpremierje. À berlini vállalat azonban nem erre a legbüszkébb, hanem Európa legbonyolultabb építkezésének irányítására. Ahol valaha a várost megosztó fal állt - a Potsdamer Platton, tíz futballpályányi területen - tizenkilenc óriási épületet emelnek. (toronyi) Orbán szerint márciusban megszületik az ellenzék összefogása Hárman a kétséges egységről Jó néhány összejövetelt, rendezvényt tartottak a hét végén a parlamenti ellenzéki pártok. Az egyik legjelentősebb találkozó színhelye Lakitelek volt, ahol az MDF kezdeményezésére nemzetközi tanácskozást tartottak a közép-európai keresztény és konzervatív pártokat összefogó tömörülés létrehozásáról. Az eszmecserén jelen volt az MDF, a Fidesz és a KDNP első embere is. A három pártvezető, Lezsák Sándor, Orbán Viktor és Giczy György - felhasználva az alkalmat - szót váltott egymással az ellenzéki erők egységének lehetőségéről is. A megbeszélés utáni tájékoztatójuk azonban azt érzékeltette, hogy nincs egység az egységről vallott nézetekben. Orbán Viktor kifejtette: reményei szerint márciusban megszületik az ellenzék együttműködése, március 1-jén ugyanis nyilvánosságra kerül az a szándéknyilatkozat, amely tisztázza, mely ellenzéki pártok hajlandóak szorosabb együttműködésre. Sajnálatos tényként említette, hogy a KDNP a közelmúltban elkötelezte magát a Kisgazdapárt mellett. Giczy György állította: egyelőre nem kötelezték el magukat a kisgazdák mellett; velük ugyanolyan munka- csoport kezdte meg a tárgyalást, mint amilyen a jövő héten megkezdi az MDF-fel is. A KDNP elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a Fidesz nem széles, hanem szűkebb körű együttműködést óhajt. Lezsák Sándor kijelentette: az emberek számára negyedrangú kérdés az ellenzéki együttműködés léte vagy nem léte. Most az a gondjuk, hogy lesz-e munkahelyük, hogyan, miből tud a család megélni. Arra kell tehát törekedni, hogy az alulról szerveződő ellenzéki együttműködések továbbra is működjenek, például a városok, falvak önkormányzataiban. Ősszel azután az ellenzék külön-külön vagy együtt világos alternatívákkal jelenhet meg a választók előtt. Davos sokkolja az olaszokat Megkezdődött az „euroháború” Olaszországnak állítólag önkéntesen le kellene mondania arról, hogy a közös európai valutához, az euróhoz az elsők között csatlakozzék. A davosi világgazdasági fórumon nyíltan arról beszélnek: az euro az eredeti időpontban - 1999-ben - csak az Alpoktól északra fekvő országok részvételével születhet meg. Bár Olaszország és Spanyol- ország esetleg teljesítheti a feltételek jelentős részét, de időre van szükségük ahhoz, hogy bizonyítsák: nem veszélyeztetik a közös pénz stabilitását. Görögország és Portugália pedig amúgy sem lesz képes az előírt időre eleget tenni a feltételeknek. Az olasz sajtó értesülése szerint az elmúlt napokban Ausztria és Hollandia ismételte meg Rómának hivatalosan azt a korábbi javaslatot, hogy Olaszország és Spanyolország önkéntesen mondjon le az elsők között való csatlakozásról annak fejében, hogy később biztosan beléphet. Franciaország felvetette: szigorítani kell azokat a feltételeket, amelyek az első körből kimaradók csatlakozását szabályozza. A javaslat elsősorban a leendő tagokra, a közép- és kelet-európai országokra vonatkozik, akiknek teljes jogú csatlakozása Párizs szerint a közösségi mezőgazdasági politikára nézve járna beláthatatlan következményekkel . Fogvacogtató teljesítmény. Csernitzki Attila szombaton átúszta a jeges Dunát. A víz egyfokos, a levegő hőmérséklete fagypont körüli volt. A zimankóra fittyet hányó fiatalember az Erzsébet hídnál, a pesti oldalon startolt, s a Szabadság hídhoz közel ért partot. Az orvosi kontroll szerint a vállalkozást, jól megúszta”. fotó: feb/diósi Elnöki jóváhagyás. Hazaérkezett az Egyesült Államokból Torgyán József. A kisgazda pártvezető első hazai megnyilatkozásában megerősítette, hogy egyetért pártja elnökségének távollétében megfogalmazott véleményével: az ellenzéki pártvezetők csúcstalálkozójának akkor van értelme, ha a programok egyeztetése már megtörtént. Indokoltnak tartja az 1995-ben elfogadott kisgazdaprogram akár 12 pontban történő tömörítését is. Mosolydoktor. Hazánkban járt az elmúlt napokban Michael Christensen amerikai előadóművész, a „bohócorvos- program” megalkotója. Ellátogatott a SOTE I. számú Gyermekklinikájára is, ahol e programja alapján nyolc, speciálisan képzett magyar bohóc segíti a kis betegek gyógyulását. Még nincs, de már megjelent Vihar a Tocsik-bizottság jelentésének kiszivárogtatása miatt Sajátos tájékoztatási „bravúr” született a hétvégén: nyilvánosságra került a Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság által készített jelentés állítólagos tervezete. Az a dokumentum, amely Deutsch Tamásnak, a bizottság elnökének nyilatkozata szerint el sem készült, s valódi változatát a testület majd csak a hét közepén vitatja meg. Deutsch szerint a megjelent írás - amelyet valószínűleg több munkaanyagból ollóztak össze - sok helyen pontatlan, hiányos és meghaladott információkat is tartalmaz. A valódi tervezetet a bizottság két szakértője - egyiküket az ellenzéki frakciók, másikat a két kormánypárti frakció választotta - várhatóan hétfőre vagy keddre készíti el, ezt követően tárgyalja az elnök és az alelnök, majd szerdán vagy csütörtökön a bizottság. Deutsch egyébként - a Toller László bizottsági alelnök- kel történt szombati egyeztetés után - jelentést kért a szakértőktől, akik megerősítették: a jelentéstervezet még nem készült el. A munkaanyag az egyik szakértő számítógépében volt, az előhíváshoz szükséges kulcsszót a szakértőkön kívül csak néhány közvetlen munkatárs ismerte. Az ügy külön érdekessége, hogy a verebek már napokkal korábban csiripelték: az anyag el fog kerülni egy országos sajtóorgánumhoz. Deutsch is hallotta a híresztelést, próbált lépni is a megjósolt kiszivárogtatás ellen, de sikertelenül.- Súlyos szabálytalanság történt, mindent megteszek a felelősök megtalálásáért. Véleményem szerint az írás megjelentetésének célja a bizottság körüli zavarkeltés volt - nyilatkozta az ügyről a fide- szes politikus. Visszament a medve a barlangjába Hideg napok jönnek Tegnap országszerte hét ágra sütött a nap. Ha van igazsága a néphitnek, hogy február másodikán a barlangjából előbúvó medve meglátva saját árnyékát visszabújik kuckójába, és így hosszú lesz a tél, akkor az idén odébb még a tavasz... Török Dénes meteorológus elmondta: egy ilyen talpas árnyékából a szakember aligha állapíthatna meg egyértelműen bármit is. Tény viszont, hogy hazánkban, és például Ausztriában, Szlovéniában, Szlovákiában, Olaszországban ezen az ominózus napon sütött a nap. Nem ragyogott fel viszont a nagy medvesűrűséggel jegyzett Kárpátokban! Hogy aztán a népi megfigyelést igazolja-e a következő hetek időjárása, arra a meteorológus nem esküdne meg. Az ellenkezőjére sem. Mindenesetre: a tudományos előrejelzés szerint az évszakhoz képest sokkal hidegebb napok elé nézünk. Amikor e sorok megjelennek, északkeleti országrészünkben hajnalban mínusz 15-18 fokot is mérhettek. Arra a kérdésre, hogy a most következő hideg szakasz az időjárás-megfigyelés során sokszor tapasztalt nagy ingadozások egyike, avagy az ember természetbe való újabb kori bele-beleavatkozásának következményeként egy törvény- szerű folyamat állomása, a tudomány valószínűleg csak évtizedek múlva ad választ. (cs)