Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-06 / 4. szám
4. oldal Megyei Körkép __________— SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK És KÖRNYÉKE 1997. január 6-, hétfő Rö viden Összevont ülés Bátaszéken Bátaszéken, január 8-án, szerdán 16 órakor összevont ülést tartanak: a kulturális és pénzügyi bizottsági ülésezik. Az összevont ülés során a város intézményeit látogatják meg. Programot egyeztetnek Szekszárd város önkormányzatának ez évi költségvetési tárgyalásához az előzetes programegyeztetésre január 6-án, azaz ma 16 órakor kerül sor Szek- szárdon, a városházán. Ezen a közgyűlés bizottságainak elnökei és a képviselőcsoportok vezetői vesznek részt. Előkészítő megbeszélés Intézmények költségvetésének előkészítéséről tárgyal január 7-én a szekszárdi művelődési bizottság. A 15 órakor kezdődő művelődési bizottsági ülésen javaslat hangzik el többek között a kulturális ágazathoz tartozó intézmények ez évi költség- vetésének előkészítésére, illetve megtárgyalják azok költségvetési terveit. Tájékoztató a közoktatásról A megyei és a megyei jogú városi közoktatásfejlesztési tervről szóló tájékoztatás, illetve a közalapítvány kuratóriumába és felügyelő bizottságába való delegálás lesz a téma január 9-én, 13 órakor Szekszárdon, a Babits Művelődési Házban. Előirányzatok áttekintése A Gazdasági- és Környezetvédelmi Bizottság ez évi munkaprogramja, valamint a költségvetési előirányzatok előzetes áttekintése lesz a január 9-én 16 órakor kezdődő bizottsági ülés témája Szekszárdon, a városházán. Polgármesterek találkoznak Huszonöt Szekszárd városkörnyéki település polgár- mestereinek értekezletét tartják január 10-én 10 órakor Szekszárdon, a városháza konferenciatermében. Az ülés témája lesz az 1996. évi táborozás elszámolása, valamint az idei táborozás előkészítése. Százhatszor nyújtotta a karját 1966. október 10. Emlékezetes nap a szekszárdi Varga Endre számára: ekkor adott először vért. A harminc év alatt 106-szor nyújtotta a karját, és segített másokon. A százszoros véradásért nemrégiben kitüntetést is kapott. Hogyan kezdődött? A Ke- selyűsi úti üzemeknek szervezett véradást az állomás, s ő akkor a városi kertészet telepvezetője volt. Példát kellett mutatnia. 1969-ben a kórház főkertészeként dolgozott - ha véradást szerveztek, rendszeresen jelentkezett akkor is később is. — Akkoriban a vállalatoknál a véradómozgalom nem jelentett problémát, nem úgy, mint ma. Pedig annak idején lényegesen kevesebb vállalat volt. Nekem az első és az utolsó véradás a legemlékezetesebb. Az elsőt magamnak is szerveznem kellett, az utolsó pedig sajnos azért, mert utána kiderült, többet nem adhatok. — Volt-e olyan alkalom a 106 közül, amikor behívták, mert azonnal kellett segíteni? — Emlékszem, egy alkalommal hajnalba éppen indultam a technikumba, s akkor kaptam a hívást, mert a gyerekosztályon egy vérzékeny kisgyereknek kellett a segítség. Aztán egy másik esetben egy tengelici és egy nagydorogi traktoros balesetet szenvedett. — Adódtak-e kellemetlen és kellemes élményei? — Az egyetlen kellemetlen élményem, amikor nem az elismeréssel kaptam a pénzjutalmat, hanem a munkahelyen, a pénztárba kellett felvennem. Legkedvesebb emlékem 1989- hez kötődik, amikor Budapesten, a Vöröskereszt országos központjában a szervezésért ezüst fokozatot, és 75-szörös véradásért elismerést kaptam. A másik, amikor a VIII. Vörös- kereszt és Vörösfélhold világ- kongresszuson, Budapesten, 80-szoros véradásért vettem át kitüntetést. — A harminc év távlatában, Ön, mint véradó hogyan látja a véradómozgalmat ? — Vállalatvezetőknek, hivatalvezetőknek prémiumfeltétel volt a szervezés, illetve azoknak is elismerést jelentett, akik szorgalmazták a véradást. A vezetők evidenciában tartották a véradó napokat. Véradás után munkaidő kedvezményt kaptak a dolgozók, ami gyakran egy egész napot is kitett. A véleményem az, akik sokszoros véradók, azok most is járnak vért adni, s a munkahelyen megtalálják ehhez a kiskaput. Némely munkahely viszont azt mondja, ha vért akar adni a dolgozó, nem fontos ott dolVarga Endre fotó: ritzel gozni, vagy vegyen ki szabadságot. A felfokozott, rohanó életünkben tapasztaljuk, hogy rengeteg baleset történik, az áldozatok nagyobb része fiatal. Gondoljunk csak a pörbölyi vasúti balesetre, vagy a Mérey utcai tragédiára. Jó lenne, ha a munkahelyi vezetőknek megváltozna a szemléletük, mert üzemi balesetek is előfordulnak. Nem beszélve a gyógyszerekről, amelyek vérkészítmény nélkül elképzelhetetlenek. Ezért is volt annyira megdöbbentő, amikor legutóbb, egy hétfői napon bementem véradásra - egyedül voltam.- péteri A várdombi horgászházaspár Nincs fantasztikusabb érzés annál, amikor a víz felszínén „ázó” úszó egyszercsak megmozdul, s nagyot ránt rajta a csalit piszkálgató hal, amikor a horogra ráakad. Az élmény semmivel sem cserélhető fel. A várdombi Bogdán Jánost nemcsak a mozdony füstje csapta meg - harminckét éven át a vasútnál dolgozott, mint mozdonyvezető -, hanem imádja a „csendes őrültek” sportját, a horgászatot is. — Öregapám a háború előtt csőszként, sokat rabsickodott. Mint afféle gyerek - lehettem vagy öt éves - egyszer kiszöktem utána, s meglestem, mit csinál. Amikor ipari tanuló voltam, Tolnán laktunk, lejártunk - akkor már közösen - a vízre. Nem voltak méregdrága horgászbotok. Igaz, nem is tellett volna rá. Kőrisbot volt a peca, libatollból az úszó, pár méter zsinór - ebből állt a felszerelés. Engedély nélkül horgásztunk, de a rendőrtől nem kellett tartanunk, mert jól ismertük. A várdomb-óbereki születésű Margitkával 1964-ben kötött házasságot, akkor költöztek Báta- székre. Sikerült az asszonyt is megfertőzni a horgászattal: — Nagyszerű volt az első alkalom - meséli az asszony -, amikor egy fa mögül lestem Jancsit, hogyan csinálja. A Pörböly közeli nyéki Duna, túlzás nélkül állítom, akkoriban a legszebb vizek egyike volt, vízimadarakkal, kócsagokkal, vadkacsákkal, sok-sok hallal. A rabsicok paradicsomaként tartották számon. Akkor még a-sze- relést is kint lehetett hagyni a vízparton ősztől tavaszig, senki nem vitte el. — Megtanítottam az asszonyt horgászni, most ott tartunk, hogy Margitom mindig több halat fog, a versenyeken is jobban szerepel nálam. Amikor csak tehették, vonattal Bátaszékig utaztak, majd kerékpárra ültek, s úgy „tekertek” le a Dunára. — Csodálatos érzés a kora reggeli biciklizés, előfordult, hogy ki kellett térnünk a csörtető, malacait vezető vaddisznómama elől - mondja János. - Aki nem élt át ehhez foghatót, nem is tudja elképzelni. Vannak, akik állítják, őrült az az ember, aki leül a vízpartra, meg azt is mondják, unalmas az egész. Pedig megnyugtat, pihentet, szórakoztat. Mindketten szeretjük az úszós horgászatot, emellett nem lehet unatkozni. Különösen akkor nem, amikor kilószámra fogjuk az apróhalat. Soha nem „mentünk” a nagyhalra - igaz, nem dobtuk még vissza ha ilyen akadt a horogra. De nem vagyunk a pontynak hívei. Az apróhalból is lehet finom lét, sült halat készíteni. Nemcsak hobbiszinten, versenyszerűen is űzik a horgászatot. Nincs olyan egyesületi, meghívásos vagy más horgászverseny, ahol ne lenne ott a Bogdán házaspár. A szobában sorakozó sok-sok pecabot, meg a különböző tárgyjutalmak jelzik eredményességüket. Bogdán János hetven óta vezetőségi tag a Báta- széki Horgászegyesületben, 1996-tól ő az elnök. 1975 óta társadalmi halőri feladatot is ellát. — Szerencsére a horgászoknak egy-két ezreléke ha szabálytalankodik - mondja halőri tapasztalatait János. - Aki zsivány- kodik, az tudja, hogy meddig mehet el. A legjobban azokra haragszom, akik a kispontyot elrakják. (péteri) Tanulságos, hasznos olvasmány Szekszárd monográfiája Annak idején a Tolna Megyei Népújság szerkesztőinek kézi könyvtárában két munka vészelte át a ki tudja hányszor és milyen szempontok szerint végzett selejtezéseket: a Révai nagy lexikona és vitéz Vendel István Szekszárd-mo- nográfiája. A megyeszékhely két világháború közötti polgármesterének műve idővel eltűnt a szerkesztőségből, de ez nem változtat azon a tényen, hogy fontosnak tartották a mindenkori szerkesztők, hasznos adatok tárának. Vendel István - igaz, nem szerzőként - most ismét szerepel egy szekszárdi kiadványban, Szekszárd város nemrég megjelent történeti monográfiájában. A dr. Dobos Gyula megyei levéltárigazgató által szerkesztett kötet a Il-es sorszámot viseli és Szekszárd két világháború közötti történetébe enged bepillantást. Kilenc fejezetéből hármat dr. Szilágyi Mihály, egyet- egyet pedig dr. Gaál Zsuzsanna, Viliminé dr. Kápol- nás Mária, dr. Kovács Sándor, dr. Gutái Miklós, Kaczián János és Solymár Imre írt. Az olvasó megismerkedhet Szekszárd két világháború közötti politikai életévéi, a város iparával, mezőgazdaságával, kereskedelmével, a pénzügyekkel, az oktatásügy történetével, az egészségüggyel, a művelődés és sport, valamint az egyházak történetével. E rövid írásnak nem az értékelés, hanem csak az ismertetés, a figyelemfelhívás a célja, mégis, engedtessék meg egy szubjektív észrevétel. A szerzők sorában három tanulmánnyal szerepel dr. Szilágyi Mihály. Ezek nem csak a számszerűség, hanem tartalmuk, megírásuk módja, alaposságuk okán is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Tulajdonképpen rejtély, hogy valaki, akinek hivatása nem a történelem, hanem sokkal prózaibb szakterület, hogyan művelheti ilyen magas színvonalon a „hobbiját”? E kérdést persze föltehetnénk Solymár Imrével kapcsolatban is, annak ellenére, hogy ő most történészként is pénzügyekkel foglalkozik. Szóval: le a kalappal az „amatőr hely- történészek” előtt! Érdekes olvasmány Szekszárd város történeti monográfiájának II. kötete. A legalkalmasabb arra, hogy különösen így télvíz idején bele-beleol- vasván elmélázzunk a két-há- rom emberöltővel előttünk járók cselekedetein - s főként: tanuljunk belőlük. -gyAmikor az igazgatónő ujjongott Nyeremény műsorzáráskor A közelmúltban sokan láthatták a televízió képernyőjén Nagyné Zsigmond Zsuzsannát, a szekszárdi Speciális Általános Iskola igazgatóját, aki bár nem játszott, mégis nyert a műsorban. Pontosabban az a Kinyújtott kéz nevű alapítvány gyarapodott 200 ezer forinttal, melyet Nagyné Zsigmond Zsuzsanna képviselt. S ez az említett gyarapodás nem nélkülözte a váratlan fordulatokat sem. — A Szerencsejáték Rt. szervezte ezt a műsort, s a ke- nósorsolás alkalmából a déldunántúli régió játékosa nemcsak magának, hanem a térség karitatív szervezeteinek is szerezhetett pénzt - tudtuk meg az igazgatótól. — S mivel a mi iskolánk is rendelkezik egy ilyen szervezettel - a szekszárdi fogyatékos gyermekeket támogató Kinyújtott kéz alapítvánnyal - pécsi, kaposvári, veszprémi, zalaegerszegi és máshonnan érkezett kollégáimmal együtt jómagam is ott lehettem a tévé által is közvetített programon. Az első helyezett játékos öt, a második négy, a harmadik három, a negyedik kettő, az ötödik pedig egy alapítványnak juttathatott komoly pénzösszegeket. A mi versenyzőnk sajnos az ötödik lett, tehát a dél-dunántúli régióból mindössze egy karitatív szervezet nyerhetett. Lélekben ekkor már elkönyveltem magamban, hogy a Kinyújtott kéz alapítványnak nem lesz szerencséje. Ráadásul a húzáskor- ez volt az utolsó a műsorban- a játékos azzal kezdte, hogy Veszprém megyei a kedvezményezett. Vége - gondoltam, s ekkor jött az óriási meglepetés. A cédulán ugyanis a Kinyújtott kéz alapítvány neve szeref)elt! A jétékos egy kis bakit követett el, összecserélte egymással Veszprém és Tolna megyét. Am ez már nem számított, felugrottam a helyemről, s ujjongva örültem sikerünknek. Annak, hogy továbbra is lesz mivel támogatnunk a gyerekeket.-száHideg időben nem járnak a betörők A hagyományoknak és a bűnügyi statisztikának megfelelően kevés bűncselekmény történt az év végén, szilveszterkor és az azt követő napokban a szekszárdi rendőrkapitányság működési területén. Az év első két hetében mindig visszaesik a bűncselekmények száma. A hó, a hideg nem kedvez a bűnözőknek sem. Szilveszter éjszakáján, annak ellenére, hogy az ügyeleteseket többször is hívták, nem történt bűncselekmény. Egy állampolgár például betörésnyomokat vélt felfedezni az ablakban. Az ügyeletes rendőrök megállapították, hogy a kutya tépte le a szúnyoghálót, és a redőnyön lévők kaparásKriminális nyomok is az ebtől származnak. Nem is tűnt el semmi. Hirtelen halál, oka ismeretlen Hirtelen halálnak hívják azt az esetet, amikor váratlanul meghal valaki, s az eset körülményeit nem lehet azonnal megítélni. Ilyen esetben, a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja meg a történteket. Január másodikán Szekszárdon a Kerámia utcában holtan találta a lakás tulajdonosát a több nap után hazaérkező albérlő. A lakásban nem volt fűtés, a rendőrök kihívták az orvost, aki első látásra szívelégtelenségre gyanakodott. Elrendelték a hatósági boncolást. Ennek eredménye tisztázza majd, hogy mi volt a halál tényleges oka. Betegség, s e miatt nem tudott befűteni a férfi, vagy esetleg más ok miatt következett be a kihűlés. Kérdés marad, ki okozta a kárt? Két utcai villanyóra szekrény is megrongálódott az elmúlt héten Szekszárdon. A feljelentést a tulajdonos, a DÉDÁSZ tette, de aligha lesz belőle nyomozás. Bűncselekmény ugyanis akkor van, ha a rongálás szándékos. Ezekben az esetekben alighanem a csúszós út, vagy a figyelmetlenség okózta a kárt. Ha így van, akkor a károkozót a tulajdonosnak kellene megtalálnia, s ezt követően polgári peres eljárásban követelhetné a kára megtérítését. -ihi Nemzetközi rajzfesztiválon a pörbölyiek és a bátaszékiek Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ „Karácsony és a szeretet” címmel gyermekrajz fesztivált rendezett, melyre az ország területéről háromezer, az országhatárainkon túlról ezer pályamunka érkezett. A zsűri által kiválogatott négyszáz alkotásból kiállítást rendeztek. Az ünnepélyes megnyitóra és a díjak átadására az Angyalföldi Művelődési Központban került sor. Néhány csoportdíjat és összesen tizenhárom egyéni díjat adtak át, köztük kettőt báta- széki iskolásnak. Nyári Edina és Földvári Viktor 3. osztályos tanulók tárgy- és háromezer forint értékű pénzjutalmat kaptak. Kettőjük munkáin kívül még tizenkét bátaszéki diák képe látható a színvonalasan megrendezett nemzetközi gyermekrajz kiállításon. A kiállított munkák készítői Takács Gabriella (2-os), Hepp Boglárka (2. osztályos), Rudolf Kata (2. osztályos), Reibl Erzsébet (3. osztályos), Rózsa Anita (3. osztályos), Csáki Dóra (4. osztályos), Horák Nelli (4. osztályos), Gáspár Kitti (4. osztályos), Konrád Ibolya (4. osztályos), Gáli Anikó (5. osztályos), Péter Csilla (5. osztályos) Schwartz Ágnes (5. osztályos). Tolna megyéből a bátaszékieken kívül a pörbölyi általános iskola diákjai is részt vettek a nemzetközi rajzfesztiválon. A tizenhárom beküldött rajz között nem volt díjazott, mégis kiemelkedő a gyerekek teljesítménye. Ugyanis a kiállításra a tizenhárom pályamunka közül hetet választott ki a zsűri. A kiállított munkák készítői: Juhász Mónika (2-os), Nagy Dorka (2. osztályos), András Gergő (2. osztályos), Kunok Balázs (3. osztályos), Hoffmann János (3. osztályos), Kelemen Magdolna (4. osztályos) és Hoffmann Anett (4. osztályos). (pt)