Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-23 / 19. szám

1997. január 23., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Elítélték a nagykónyi körzeti megbízottat Diszkós „baleset” Koppányszántón (Folytatás az 1. oldalról) de karját kifeszítve többen le­fogták és megütötték. A fő­hadnagy egyértelműen pro­vokációra gyanakodott. A kocsmába belépő, szolgálat­ban lévő Sz. Géza kollégája segítségére sietett, ő ügy val­lott, hogy a hangulatvilágítás­ban nem látta, kit ütött meg. A hangulatra jellemző, hogy a lökdösődés egyik kezdemé­nyezője, B. Zsolt a kihallgatá­son nem emlékezett semmire, az ominózus éjszakán annyira ittas volt, hogy később egy barátjától, tudta meg: átesett valami korláton ... A diszkós vallomásában azt erősítette meg, hogy I. Lászlót megütöt­ték, valamint B. Tibor ült és aludt. A bántalmazás követ­keztében B. Tibor nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedett: másfél centiméter mélyen felszakadt a szája. A tömegjelenet után nyolc „vendég” bepréselődött egy Ladába, és elhajtottak. Három tanú vallomása szerint Sz. Géza felszólította őket, hogy „tűnjenek el”, ezzel mintegy engedélyezte, hogy ittasan vezessen a Lada sofőrje. Egy másik tanú viszont azt is mondta, hogy a búcsúsok a rendőröket sértegették, egyi­küket azzal fenyegették meg, hogy „kinyírják”. Sz. Géza azt állította, hogy a nyolc személy elmenekült, és a rossz útviszonyok miatt nem üldözte őket. Az ittas vezetést a főtörzs­őrmester azzal magyarázta, hogy hajnali 3 óra 10 perckor, a szolgálat után megivott 3 centiliter konyakot, majd az ügyeletes tiszt utasítására in­dult Tamásiba. Később ezt megváltoztatta, de nem mondta meg, kitől kapott sze­szes italt. A február 10-i vér­vétel enyhe fokú ittasságot ál­lapított meg. Az ügyészségi nyomozóhivatal az ügy négy civil szereplője ellen garázda­ság gyanújával folytatott nyomozást időközben meg­szüntette, így az ügyészség egy személyt vádolt: Sz. Gé­zát. A vádirat megállapítja: Sz. Géza több olyan személyt ütött meg, akik a lökdösődés­ben nem vettek részt. A bíró­ság vétkesnek találta az emlí­tett vádpontokban, és 25 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. (tf) Megrepedt egy 400 milliméter átmérőjű acél nyomócső a paksi lakótelepen, az Építők útja, Kishegyi út sarkán.’ Az elfolyó víz homokot hordott a tolózáraknába, képünkön ép­pen ezt merik ki a Paksi Vízmű Kft. dolgozói, hogy a szak­emberek kicserélhessék a hibás csőszakaszt. A napokig tartó munka nem okozott vízhiányt. fotó: gottvald károly Az utolsó római császár Szekszárdon Dürenmatt 1949-bçn vetette papírra a Nagy Romulus című vígjátékát, s aki ma 19 órakor a szekszárdi Német Színház­ban megtekinti a mű színpadra állított változatát, megállapít­hatja: a svájci író műve - mely egy birodalom bukását beszéli el sajátos felfogásban - ma is A szülők komolyan veszik a védőoltásokat, terjed a rühatka Itt az influenza a kertek alatt Halmozott influenza megbetegedés az országban csak szórvá­nyosan, kisebb településeken, egy-egy közösségben fordult elő az elmúlt hetekben. Az egyre több megbetegedés alapján azon­ban feltételezhető, hogy az influenza előbb-utóbb járványszerű méreteket ölt, közölte az Országos Közegészségügyi Intézet. Az elmúlt évi statisztikai ada­tok összesítése alapján el­mondható, hogy Tolna megyé­ben a járványügyi helyzet tartó­san jó és megnyugtató. Ehhez sok egyéb mellett az is hozzájá­rult, hogy nem volt jelentős inf­luenzajárvány. A témáról Kalauz György, Saárossy Istvánné és Vargáné Vanya Ildikó közegészségügyi felügyelőkkel beszélgettünk. Mi a járvány? Szűkített értelemben két egy­mással összefüggő fertőző be­tegséget már annak kell tekin­teni, tágabb értelemben pedig akkor beszélünk járványról, ha a betegek száma hirtelen meg­emelkedik. Meghatározott kör­ben a családorvosoknak jelen­tési kötelezettségük van, így az ÁNTSZ illetékes osztálya nap­rakészen tájékozott a fertőző betegségek helyzetéről. Az inf­luenza után a leggyakoribb a salmonella fertőzés. Az elmúlt évben az országban 28 ezren betegedtek meg tőle, 5 ezerrel többen mint 1995-ben. Tolna megyében 1285 ember esett át salmonella fertőzésen, közülük 692-en az emlékezetes szek­szárdi mexikói salátától bete­gedtek meg. Gondos szülők A gyerekek több mint 99%-a megkapja a kötelező oltásokat. Ennek meg is van az eredmé­nye, ugyanis elenyésző az oltá­sokkal kivédhető gyermekkori fertőzések száma. Fertőző be­tegség következtében tavaly egy ember halt meg Tolna me­gyében. Az idős ember halálát tetanusz mérgezés és a védőol­tás elmulasztása okozta. Kor­osztályának tagjai ugyanis pár éve ingyen megkaphatták a vé­dőoltást de az érintetteknek csak mintegy fele vette ezt igénybe. Régi, új betegségek Az ÁNTSZ statisztikája nem tartalmazza a TBC-s megbete­gedéseket és néhány újabban megismert fertőző betegséget, mint például a Lyme kórt, amit a szakemberek véleménye sze­rint feltétlenül érdemes lenne bevenni a figyelt megbetegedé­sek körébe. Az országban szór­ványosan fel-feltűnnek régi fer­tőző betegségek, mint pl. a tí­fusz. Szerencsére ezek me­gyénket elkerülték. A rüh atka és az általa oko­zott kellemetlenség nem ki­mondottan fertőző betegség, de teijedése járványos méreteket ölthet. Sajnos a megye szociális otthonaiban és esetenként a haj­léktalanok körében ez terjedő­ben van. Tolna megyében de­cember 2-a óta működik influ­enza jelentő szolgálat, eddig még nem adott vészjelzést, de várható, hogy 1-2 héten belül megyénkbe is megérkezik a ví­rus. A Közegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint a magas lázzal, levertséggel, izületi fáj­dalmakkal járó megbetegedés leginkább a gyermekek köré­ben terjed, jelenleg elsősorban a fővárosban. A krónikus bete­geknek, az időseknek, illetve az egészségügyi dolgozóknak térí­tésmentesen járó oltóanyag­készlet már elfogyott ugyan, a patikákban azonban még min­dig beszerezhetők különböző gyártmányú védőoltások. Ezekre az egészségbiztosító 50 százalékos támogatást ad, így körülbelül 500 forintba kerül a szérum. Ihárosi Ibolya Hírek Mesemondó diákok sikere A salgótarjáni Illyés Gyu- láné Általános Iskola és Speciális Szakiskola által rendezett „77 magyar nép­mese” I. Kárpát-medencei mesemondó versenyen és meseillusztrációs kiállításon a szekszárdi Speciális Álta­lános Iskola tanulói az alábbi eredményeket érték el. Rajz kategóriában Opra Borbála 2. helyezett lett (ta­nára Szabópál Mónika). Mesemondás kategóriában második helyezést ért el La­katos Julianna (tanára Kisz- lemé Talabos Magdolna). A költségvetésről Udvariban A község idei költségveté­séről tárgyalt tegnapi ülésén az udvari képviselő-testület. Udvari ez évben sem tarto­zik a hátrányos helyzetű te­lepülések közé, bár 1996. szeptemberi adatok szerint 19,5 százalékos volt a falu­ban a munkanélküliség. A község 1997-ben 19 millió forintos állami támogatással és mintegy öt milliós saját bevétellel számolhat. Az egyik legnagyobb helyi adó­fizető, a Dalmand Rt. az ön- kormányzat számításai sze­rint 800 ezer forintos ipar­űzési adóval tartozik a köz­ségnek. Testületi ülés, jegyző nélkül Ülést tart a fácánkerti kép­viselőtestület, ma, csütörtö­kön 18 órától. A napirenden egyebek mellett szerepel a költségvetés tervezet és a HTO pótigények megtár­gyalása. Ezen kívül szó lesz a fácánkerti .jegyzőkérdés­ről” is, ugyanis az önkor­mányzat polgármesteri hiva­talának jelenleg nincs veze­tője. Az adórendeletről a decsi gazdáknak A gazdakör szervezi azt a rendezvényt, melyen január 24-én, pénteken 19 órai kezdettel a decsi önkor­mányzat ebédlőjében Kő­vári László ismerteti az új adó- és tb-rendeletet, vala­mint az őstermelői igazol­vánnyal kapcsolatos tudni­valókat. Autót törtek fel Feltörtek egy autót Bony- hádon a Bacsó Béla utcá­ban. A Zsiguliból egy rádió­smagnót vittek el. Száz éve született a bukovinai székelyek hazahozója Németh Kálmánra emlékeznek (Folytatás az L oldalról.) 1932-ben, miután Kolozsvá­rott elvégezte a teológiát, a iasi püspök Józseffalvára küldte. A bukovinai viszonyo­kat felmérve megértette: nem­csak lelki gondozásra van szükségük az ott élő emberek­nek. A miséken kívül is fog­lalkozott a józseffalviakkal: írni, olvasni énekelni tanította őket, dalkört alakított. A kórus olyan jól működött, hogy részt vett a Marosvásárhelyen szer­vezett országos dalostalálko­zókon. A lelkész később az egész családját Józseffalvára vitte, annak tagjait bevonta küldetése megvalósításába. Apja ott halt meg, sírja ma is megtalálható a józseffalvi templom kertjében. Németh Kálmán sokoldalú ember volt: írt, festett, zenét szerzett, ki­váló szónok volt és nagy dip­lomáciai érzékkel rendelke­zett. Ez utóbbira igen nagy szüksége volt, amikor a ma­gyarok helyzete 1938 után Bukovinában rosszra fordult. Sikerült jó kapcsolatot kialakí­tania az akkori kormánnyal. 1939-ben átszökött Magyaror­szágra és előkészítette a buko­vinai székelyek hazatelepíté­sét. 1941-ben, a délvidék visz- szafoglalása után kézenfekvő­nek tűnt, hogy a székelyeket a Bácskában telepítsék le. A székelyek ott 32 kisebb telepü­lést hoztak létre. 1944 őszén kényszerültek újabb vándor­útra: előbb Zalába, Somogyba és Komárom megyébe kerül­tek, majd a Völgységben, Bu­dapest illetve Baja környékén lelték meg hazájukat. A jó- zseffalviak többnyire Báta- székre kerültek. Németh Kál­mán 1949-ig élt ott. Az akkori hatalom nem nézte jó szem­mel a tevékenységét. A komp­romisszumos megoldás az lett, hogy az akkori megyéspüspök amerikai misszióra küldhette. Németh Kálmán soha többé nem tért haza, 1966-ben halt meg az egyesült államokban. A székelyek igen hálásak neki, hogy igen kitartóan küzdött azért, hogy hazajöhessenek. Konok, szigorú ember volt, azon fáradozott, hogy az em­berek álljanak ki igazságukért és ne tűrjék el a megalázta­tást. Hangyái Egy „mégis aláírt” szerződés Formai, vagy tartalmi eltérések? Tegnap aláírták a tolnai laktanyai épületek hasznosításáról szóló szerződést. A megállapodás pikantériája, hogy a haszno­sítással megbízott cég - a Tolna Megyei Gazdák Tanácsadó Kft. - egészen tegnapig azon az állásponton volt, hogy nem írja alá a megállapodást, mivel szerintük a korábban egyeztetett szerződéstervezet és az aláírásra az önkormányzat által felkí­nált „változat” között lényeges tartalmi eltérés van. A tolnai képviselők még tavaly év vége táján döntöttek úgy, hogy a helyi laktanyahasznosí­tásra pályázó cégek közül a Tolna Megyei Gazdák Tanács­adó Kft-t bízzák meg. A döntés után a kft. kidolgozott egy konkrét szerződéstervezetet, amelyet a képviselőtestület ügyrendi és jogi bizottsága megvizsgált, majd a továbbiak­ban a bizottság egyik tagja és a kft. képviselői egyeztettek. Ezt követően a bizottság a szerző­déstervezetet elfogadásra java­solta a testületnek, amely azt - ’96. december 30-án - meg is tette. Az immár a város áldásával bíró dokumentumot az elmúlt hét elején kellett volna aláírnia a polgármesternek és a kft. képviselőjének. Erre azonban akkor nem került sor, a „Gaz­dák” - a szerződéstervezettel kapcsolatos - tartalmi kifogásai miatt. Mint azt a kft. ügyvezetője, Sziráki János lapunknak el­mondta, véleményük szerint a jogi bizottsággal előzetesen egyeztetett szerződéstervezet, és a nekik aláírásra felkínált anyag között nem csak stiliszti­kai, hanem lényegi - számukra hátrányos - eltérések vannak, részben a műszaki tartalom, részben bizonyos számok vo­natkozásában. A kft. vezetője tájékoztatott arról is, hogy a héten megpró­báltak egyeztetni a jogi bizott­ság képviselőjével, aki azonban ettől elzárkózott. Ennek elle­nére a kft. vezetője tegnap úgy döntött, hogy mégiscsak aláírja a szerződést, mivel a késleke­dés ronthatja az eredményes hasznosítás esélyét.-s­időszerű. A darabot - mely egyben premier - a temesvári Darida István András ren­dezte, a főbb szerepekben az ugyancsak temesvári Harold Schmeltz (Romulus), Mécs Károly (Odoaker) és Fráter Kata (Júlia) látható. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom