Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 2. szám
MŰSORAJÁNLATOK Őszintén sajnálom, hogy lassan véget ér a Waczak Szálló című angol tévésorozat (TV1). Töredelmesen be kell vallanom: a szívemhez nőttek ennek a harmad-, sőt negyedrangú kis tengerparti üdülőnek sors- és vendégüldözte tulajdonosai, gügyébbnél gügyébb alkalmazottai és még a náluk is ütődöttebb vendégei. Minden egyes epizód kerek történet, jobbnál jobb színészekkel és rePlusz mekül megírt párbeszédekkel. (Kurír, 1996. dec. 9.) A Duna Tv kedd esti programjában szép, hosszú, komplikált és igen gyenge Ken- nedy-film volt látható Ruby, a Ken- nedy-gyilkosság másik arca címen. Hibáinak se szeri, se száma: például, hogy nem lehetett rajta izgulni, rendemínusz zője nem tudott feszültséget gerjeszteni, körülményes volt és modoros . . . (Népszabadság, 1996. dec. 9.) Úgy vagyok én a Fri- derikusszal, mint édes hazám lakóinak többsége: bírom is meg nem is, de többnyire hidegen hagy. Tegnap aztán teljesen befürödtem Frideri- kusszal. Se csicsa, se faksznis frizura, egyszerűen gyászba öltözött, egyik gyászos témájához illően. Egyvalamit biztosan sejtek: ez a pasi nemcsak reggel nyolc és tíz között showman és újságíró. Az Egy nap alatt lettem senki című fejezete még nem változtatta meg a Ph-értékemet, de az ausztrál ürge, a kegyes halált osztó komputerével teljesen lenyűgözött. (Pesti Riport, 1996. dec. 6.) Filmajánlatok keddre 10.30 RTL. Gazdag és szép. Brooke fontos beosztást talált Sheilának a Forrester cégnél. Connor megpróbálja lebeszélni, de Brooke a Sheilával folytatott beszélgetés után még biztosabb benne, hogy Sheila az ő embere. 15.00 SAT1. Jake és McCabe. Az ismert zsebtolvajtrió vaskos pénztárcát zsákmányol. Gyilkosságra szóló megbízást találnak benne. Az akciót május tizedikén kell végrehajtani. Jake azt is megtudja, hogy ki lesz a célpont: McCabe államügyész! 15.05 PR07. A mi kis farmunk. A jómódú Mr. Slater és családja Walnut Grove-ba költözik. Olesonék a gazdag vevőt látják bennük, egyelőre azonban csak gond van velük. Bart, a fiuk szemtelen, ki- állhatatlan kölyök. A POP TV heti műsora HÉTFŐ Műsorvezető: Bősz Péter 6.30-8.00 Vekker Információs magazin- műsor 20.00 Műsorismertetés Utcai portrék 20.05 Forródrót Telefonos játék Kindl Gáborral 20.40 Jövendőmondás Jukkával 21.10 Sport 21.40 POP TV Mozi: Fehér Fantom 22.15 Körkép Polgármesterek a stúdióban KEDD Műsorvezető: Farkas Beáta 6.30-8.00 Vekker Információs magazin- műsor 20.05 „Paragrafus” Jogi tanácsadó dr. Pesthy Endrével 20.25 Névjegykártya Riportműsor vállalkozókról, ismert emberekről 21.00 Műtőben 21.25 POP TV Mozi A nézők szavazati alapján az alábbi filmek egyike: 1. A szerelem gyilkolhat 2. Ellentámadás 3. Jó zsaru, rossz zsaru SZERDA Műsorvezető: Szél Móni 6.30-8.00 Vekker (információs magaCSÜTÖRTÖK Műsorvezető: Szél Móni 6.30-8.00 Vekker (információs magazinműsor) 20.00 Műsorismertetés 20.05 Esti egyveleg 20.30 Van ilyen?! 20.50 Sport 21.20 POP TV Mozi Idegen a világűrből PÉNTEK Műsorvezető: Kindl Gábor 6.30-8.00 Vekker (információs magazinműsor) 22.00 Éjszakai műszak (erotika, éjszakai élet, nézői vélemények alapján) 23.00 POP TV Mozi Szexuális erőszak SZOMBAT 8.00- 9.00 Vekker Információs magazin- műsor 9.00- 12.00 Szombat délelőtt Benne:„Főzzünk együtt!”, Tánciskola, játék és sok zene VASÁRNAP Családi csatorna 14.00 Műsorismertetés Műsorvezető: Pék Zita 14.05 Kölyökvilág Félix macska gyermekműsora 14.30 „Étlap” Kívánságműsor 16.20 Sport 16.50 POP TV Mozi: Mirage A POP TV a műsorváltoztatás jogát fenntartiflA hangosfilm történetének meghatározó darabja Az orosz Roland-ének János vitéz A magyar nép koszorús költője, Petőfi Sándor írta meg Jancsi és az ő Iluskája történetét. Költeményéből Kacsoh Pongrácz készített daljátékot. A mese a juhászlegényről szól, akiből sok kaland után János vitéz lesz. A film érdekessége, hogy az eredeti kópiája javarészt megsemmisült. A most látható filmet több különböző kópiából állították ösz- sze. DTV, kedd, 14.35 A filmtörténet kimagasló alakja Szergej Mihajlovics Eisenstein. Remekművei sorából az élre kívánkozik a Patyom- kin páncélos, amely a némafilm, valamint A jégmezők lovagja (DTV, szerda 18.15), amely a hangosfilm történetének meghatározó darabja. A jégmezők lovagja a rendező művészetének beteljesülése, mintegy összegzése a filmnyelv megújítására tett számtalan kísérletének. Az operához hasonlóan új műfajt akart teremteni, amelyben a párbeszédnek nincs nagy jelentősége. Érdeklődését a hang és a kép közötti szerves egység kidolgozása kötötte le. Az aprólékos műgonddal kidolgozott jeleneteket Szergej Prokofjev kísérőzenéje fogja keretbe. Filmje valóságos szimfónia. Vászonméretű, virtuóz játék a hangsúlyos díszletekkel, a stilizált jellemekkel, a mozdulatlan és mozgó formákkal, aminek révén állandóan változó, plasztikus kapcsolat jön létre. Mindez a drámai mozgás, a tartalom hangsúlyosabb kifejezése érdekében történik. Ez pedig nem más, mint a honvédő Alekszander Nyevszkij herceg történetén keresztül a hazafias összefogás hirdetése, a haza áldozatos szeretete, az önfeláldozó példamutatás. Nem véletlenül nevezik az orosz Ro- land-éneknek. Az 1242-ben Oroszország meghódítására induló teuton lovagok könnyedén azonosíthatók voltak a hitleri veszedelemmel. Marienhof Az epizód címe: Búcsú Lisától. Elérkezett a búcsúzás napja: Manfred elköltözik. Marco meglepetéssel értesül arról, mi történt. Csak most válik világossá számára, hogy Johanna zsarolta Ingét. Ilyen erőszakos módon volt képes rávenni a számára előnytelen anyagi feltétel teljesítésére. Időközben Gerti már a spanyol- országi utazás lázában ég. Éppen indulna Gessnerrel. TV1, csütörtök, 11.05 KERESZTREJTVÉNY Láttuk, hallottuk Különleges pályaképet mondhat magáénak Mednyánszky Ági. A Szubrett felsőfokon című műsorból a néző megtudhatta, hogy balettnövendékként már hatéves korában ő volt Bánk és Melinda, valamint Csocso- szán gyermeke az Operában. Tizenhárom évesen a nővérével a Moulin Rouge-ban léptek fel. Feleki Kamilltól tanult szteppelni, és első filmfőszerepét Bilicsi Tivadar partnereként alakította. A szőke hajú, gyönyörű alakú, pompásan táncolóéneklő és szépen beszélő fiatal lány a mozivászon mellett a színpadot is meghódította. A háború után Várkonyi Zoltán szerződtette a legendás Művész Színházba, ahol többek között Du- nyecska volt a Bűn és bűnhődésben. Innen járt vendégszerepelni az Operettszínházba, ami a Művész megszűnése után végleges otthona lett, és ahol a mai napig játszik, persze, már karakterszerepben. A félórás műsorba nem fért bele minden, de így is szemet gyönyörködtető volt látni Med- nyánszky Ági káprázatos tánctudását - régi filmrészletekben éppúgy, mint tévéműsorokban. Szubrettként partnere volt a legnagyobbaknak, La- tabárral, Rátonyi- val, Németh Sándorral nyújtott kimagasló énekesszínészi és táncos élményt. Ha nem ide születik, hollywoodi sztár lehetett volna. Harminc- nyolc éve játssza a Szabó család Icuját. Nagyszerű volt, ahogyan táncra perdült ifjú kollégájával, Csutka Istvánnal, bizonyítva: ma is felveszi a versenyt a fiatalokkal. LZs. A H. világháború A balul sikerült kínai „kaland” után Japán érdeklődése a nyersanyagban gazdag Dél- kelet-Ázsia felé fordult. Indokína, Thaiföld, Szingapúr volt az előrenyomulás főbb állomása. (STV, csütörtök, 19.00) Az élő tenger A korallszirt víz alatti kertnek tűnhet. Ha meg akarjuk érteni a korallzátony titkát, tudni kell, hogyan alakult ki ez az összetett rendszer, és hogyan látja el élelemmel a megszámlálhatatlan életformát, amelynek otthont ad. (TV1, szombat, 14.45) HBO, Szombat, 15.40: 8 másodperc. A rodeó legnehezebb versenyszáma a bikalovaglás. A sikerhez a lovasnak nyolc másodpercig kell fönntartania magát a megvadult állat hátán. Lane egyike az ismeretlen bikalovasoknak. Bár egyre jobb eredményeket ér el, apja mégis elégedetlen: a bajnoki cím megszerzését várja tőle. Amikor Lane megismerkedik a gyönyörű Kellyvel, valósággal megtáltosodik, és elnyeri az áhított címet. A siker azonban a fejébe száll. A skandináv rejtvény nyertesei A lapunk műsormellékletében lévő rejtvény megfejtése beküldendő a Tolnai Népújság Szerkesztőségének címére: 7101. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra írják rá' Skandináv rejtvény! Beküldési határidő: január 17. A december 20-i skandináv rejtvény helyes megfejtése a következő: „Harang csendül, ének zendül, messze zsong a hála ének". Könyvet nyertek: Szili László Madocsa, Temető u. 16., Tandiné Pataky Zsuzsanna Nyíregyháza, Legyező u. 12., Farkas Dezső őcsény, Ifjúság u. 9., Bíró Lajosné Paks, Kömlődi u. 11/a., Bics- key László Nagyszékely. SZAJNA PARTI ÉP. ILYEN ÁLLATKA IS VAN ~1 ORSZÁGOS PIACKUTATÓ INT. ~1 DALMÁCIÁI VÁROS ~1 MESSZE- HANGZÓAN SZÓL SOSEM ELÉG! PL. A SORS FÉNYFOLT TÁRGYRAG L t t t t r ROMÁN FÉRFINÉV IDEGEN KLUB ► VEDER PL KÖNYV HELYE ► t BENNE BELSEJE ! JEREVÁN, MÁSKÉPP ► r ....r • -1 t GRAMM AKKUMULÁTOR VALLÁSI MEGNYILVÁNULÁS DEUTERON ► UDVARHÁZ MUTATÓ NÉVMÁS t BAJOR FESTŐ c_ ♦ JUH ADENOZM- TRIFOSZ- FÁT, RÖV. t ÓRIÁSKÍGYÓ ► t SZAVAZAT ►ék-kínai VÁROS RÉSZBEN GYORS ! 1 t UGYANAZ, RÖVIDEN MÚLT IDŐ JELE ős « L 0 > * MÉTER TÖBB A KELLETÉNÉL BIZTOS 1 ABENGÁU TŰZ ÍRÓJA ~n REPÜLŐGÉP-TÍPUS ~1 FÁRADT ÁGYÚ MUNKAKÖZÖSSÉG V-T KÖVETI KÜLFÖLDRE MEGY MIRIGY TERMÉKE t t t t l BELSŐ LOGIKA! ROMÁN FÉRFINÉV ► 1962-ES E- GYEZMÉNY ■ t VOLT ► JAPÁN VÁROS ZAJOS L PAP ILYEN PER IS VAN ► fíMi ■ t LUXEMBURGI ÉS ANGOL AUTÓJEL ► t MÉRGES L GÁZ W* KÉN ÉS I NÁTRIUM 1 r ÓCSKAPIAC ELEMÉR, BECÉZVE ►BIZONY, RÉGI SZÓVAL TILTÁS t TE MEG ÉN ► f GYULLADÁSJELE t MAGTALAN TŰZ ! _________1 t IDÓRABLÁS IVÓLÉMÁRKA ► * r L 0-►