Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-20 / 16. szám

1997. január 20., hétfő 3. oldal Megyei Körkép Győzelem: idén utánvéttel A dombóvári diákok elsők egyéniben és csapatban is Mi van akkor, ha a címzettnek nincs papírja ? A Posta Pécsi Igazgatóságá­nak területén működő négy postaforgalmi szakközépis­kola diákjai, vagyis fonyódi, vasvári, pécsi és dombóvári három fős csapatok verse­nyeztek egymással pénteken és szombaton. A területi ta­nulmányi versenynek a dom­bóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola adott helyet. A hagyományos, és évről évre más helyszínen megrendezésre kerülő vetélkedőn a diákok mind írásbeli, mind pedig gya­korlati feladatokat megoldot­tak. A pénteki írásbeli forduló után szombaton a pénztári is­meretek, illetve postaforgalmi szolgálat elnevezésű tantárgyak anyagából adtak számot tudá­sukról a versenyzők. A gyakorlati versenyen a di­ákok csomag feladással és átvé­tellel kapcsolatos feladatot kel­lett megoldani a fiataloknak. Minden versenyzőnek ugyanazt a feladatot kellett megoldania a gyakorlati vetélkedőn. Neveze­tesen: egy utánvételes csoma­got kellett átadniuk a címzet­teknek, aki elvesztette az ehhez szükséges dokumentumot. A diákok egy konkrét postai művelet videolejátszásán lát­ható hibákat is versenyfeladat­ként gyűjtötték össze, s pénztári ismeretekből, postaforgalmi szolgálatból elsajátított tudásu­kat is hasznosították a verse­nyen. A dombóvári csapat - ha­sonlóan a tavalyi pécsi sikerhez - idén is első helyen végzett, s egyéniben is dombóvári tanuló szerezte meg az első helyet, miként a harmadikat is.- nagy ­Mecénásbál a Bartinánál A Bartina Néptánc Egyesület február 8-án, szombaton este 19.30 órai kezdettel mecénás­bált rendez, a táncegyüttesek munkájának a támogatására. A hamisítatlanul jó hangulatról a Gáti-Oberitter zenekar mel­lett az egyesület táncosai gon­doskodnak. Az immár hagyo­mányos bált a Babits Mihály Művelődési Ház márványter­mében tartják. A magyaror­szági amatőr néptáncmozga­lomban vezető szerepet kivívó Bartina Néptáncegyüttes 1991. óta működik egyesületi formá­ban. A 250 táncos családja, va­lamint Szekszárd önkormány­zata vállalta az értékmegőrző munka egy részének a finanszí­rozását. Történik mindez azért, mert az egyre magasabb minő­ségű feladatok megoldására széles körű társadalmi összefo­gásra van szükség. Aki részt vesz a mecénásbálon, gyönyör­ködhet a táncokban és a tánco­sokban, s svédasztal mellett csillapíthatja éhségét. Horgász közgyűlések. Megkezdődtek Tolna megyében a horgászegyesületek közgyűlései. Szombaton délelőtt a Mű­vészetek Házában a szekszárdiak összegezték (képünkön) az év eredményeit, és tervezték meg az idei év legfontosabb te­endőit. Vasárnap délelőtt a bátaszékiek tartottak egyesületi közgyűlést. A részletekről horgász rovatunkban számolunk be olvasóinknak. fotó: gottvald Ön mit kérdezne Berta Attilától? (Folytatás az 1. oldalról.) Később eredményesen tanul­jon, és mindig az lebegjen a szeme előtt, hogy ő motoros rendőr akar lenni. Ha Buda­pest főkapitánya leszek, ami­kor ő 18 éves lesz, biztosan motoros rendőr lesz belőle, mert az utánpótlás biztosítását nem lehet elég korán kezdeni. Knizer Adámné Mözsről azt kérdezi, miért pont most vál­lalta a feladatot, amikor alvi­lági leszámolások vannak a fővárosban, s itt is maradnak még megoldatlan ügyek? — Azért most vállaltam, mert most kértek fel erre a be­osztásra. A megoldandó ügye­ket pedig megoldják azok, akik azt eddig is tették, a jól felkészült Tolna megyei rend­őri apparátus. Özvegy Balogh Zoltánné szekszárdi olvasónk azt kér­dezi, bízik-e abban, hogy a bűnözés teljesen megszűnik Magyarországon ? — Ebben nem lehet bízni, mert amióta társadalom léte­zik, mindig volt bűnözés és mindig lesz is. Azt tudom a kedves kérdezőnek mondani, arra kell készülni, hogy egyre több bűncselekmény lesz. Ha az európai határok úgy alakul­nak, hogy Rotterdamtól át le­het közlekedni Európán He­gyeshalomig, akkor erre fel kell készülni. A kérdés az, el tudjuk-e érni, hogy a bűnözés szintje az elviselhetőség hatá­rain belül maradjon. Csak névvel fogadtunk el kérdéseket, de voltak, akik kér­ték nevük közlésének mellőzé­sét. Egyikőjük azt kérdezte, mi a véleménye a főkapitánynak, ha egy másik fegyveres testü­letnél „a mundér becsületé­nek” védelmében folynak a vizsgálatok. Hogyan viszo­nyulna a feltételezett elköve­tőhöz felettesként, beosztott­ként, barátként, ha tudomá­sára jutna, hogy a vádak iga­zak. — Az erkölcsi normák a fegyveres testületekben és azon kívül is mindenkire vo­natkoznak.- Mit tervez a Rákóczi tér­rel?- Semmit. Prostitúció amióta a világ világ, mindig volt és lesz is. Egy téren fel lehet számolni, de akkor egy másikon folytatódik.- Mit remél az „árulók” el­távolításától?- Azt, hogy megtisztul a testület. Az áruló szót erkölcsi értelemben használtam, de egy fegyveres testületnek a bűnö­zéstől is közel intaktnak kell lennie.- Amerikában keményeb­ben lépnek fel a rendőrök, ter­vez-e ez irányba lépéseket.- A rendőrség tevékeny­sége mindig az adott állam jogrendjétől függ, az amerikai és a magyar jelentősen eltér egymástól, de mi sem szeret­nénk előre köszönni a bűnö­zőknek. A becsületes állam­polgároknak viszont annál in­kább. Egy európai szellemű, udvarias fellépést kellene a magyar rendőrségnek párosí­tania a határozottsággal. Dr. Berta Attila dandártá­bornok számára a legkedve­sebb kérdést a paksi kisfiú tette fel,-így lapunk ajándékát ő kapja. Ihárosi Ibolya Rudolf László és Madagaszkár Egykori útitársa munkája ösztönzést ad az összegzéshez Aki kedveli a természetfilmeket, a távoli, egzotikus tájakat, annak bizonyára élményt jelentett a Magyar Televízióban éppen most záruló sorozat. Arról az egyszemélyes Mada- gaszkár-expedícióról van szó, mely nemcsak bemutatta a szigetország jellegzetességeit, hanem megpróbált nyomába eredni Benyovszky Móricnak is. A XVIII. század magyar uta­zóját a sziget népei királyukká választották, igaz, csak rövid ideig uralkodott, mert egy csa­tában életét vesztette. A szombatonként vetített epizódokat kiváltképp érdek­lődéssel kísérte figyelemmel a bátaszéki Rudolf László, aki 1988-ban ugyancsak megfor­dult a malgasok földjén. Sőt, éppen azzal a Cséke Zsolttal együtt, akinek a nevéhez fű­ződik a most bemutatott soro­zat elkészítése. — Természetesen meg fo­gom keresni barátomat, Cséke Zsoltot, s gratulálok neki kie­melkedő teljesítményéhez - mondta Rudolf László. — Jómagam az 1988-as expedí­ció után elkezdtem magamban szövögetni a visszatérés ter­vét, de valamennyiünk közül - hatan vágtunk neki akkor az útnak - eddig egyedül Zsolt váltotta valóra álmát. Az általa forgatott filmből mindenestre megtudtam, hogy azt a keresz­tet, melyet kilenc évvel ezelőtt Benyovszky Móric vélt nyug­helye fölé állítottunk, már le­rombolták az őslakók, való­színűleg kincset kerestek. Ez némileg elkeserít, viszont Cséke Zsolt filmsorozata ösz­tönző erővel is hat rám: úgy érzem, talán nem lenne feles­leges részletesebben is meg­örökítenem eddigi utazásaim történetét, s ha nem is filmen, talán egy könyvben: hiszen nemcsak Madagaszkár szige­tét, hanem Tanzánia, Algéria és Kamcsatka vadregényes tá­jait is sikerült bebarangol­nom. -szá­Az 1988-as expedíció: elöl középen Cséke Zsolt, mögötte középen Rudolf László Hírek Dr. Szabó Imre fogadóórái Dr. Szabó Imre, a Tolna me­gyei 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője Ka- posszekcsőn és Csikóstőttősön- programjának változása miatt- nem január 23-án, hanem ja­nuár 22-én, szerdán tartja foga­dóóráit, a két település község­házában. Kaposszekcsőn dél­után 14-15 óra között, Csikós­tőttősön pedig 15-16 óra között válj a a települések választópol­gárait. Sólymos Róbertné Hőgyész jegyzője Sólymos Róbertnét, a hőgyészi polgármesteri hivatal igazgatási csoportvezetőjét bízta meg a község képviselő-testülete a jegyzői feladatok ellátásával. A hivatalvezetői állás a korábbi jegyző, Fazekas Márton távo­zásával január 1-ével üresedett meg, a státuszra kiírt pályázatra nem érkezett jelentkező. Tolnán: a Patyolat tulajdoni igénye Ma délután ül össze a tolnai képviselőtestület ügyrendi és jogi bizottsága. Az ülésen - egyebek mellett - megtárgyal­ják Hámori Attila beadványát, véleményezik a város 1997-es költségvetését, szó lesz az I-es iskolánál végzett ellenőrzés le­zárásáról, a köztisztasági rende­let koncepciójáról és a Patyolat Kft. tulajdoni igényéről is. Testületi ülések a Völgységben Képviselő-testületi üléseket tar­tanak a napokban több völgy- ségi településen. Kisdorogon szerdán, Kisvejkén csütörtökön lesz önkormányzati tanácsko­zás, ahol a falvak költségveté­séről tárgyalnak. Az elmúlt héten Grábóc és Mőcsény ön- kormányzata együttes testületi ülésen határozott a közösen működtetett körjegyzőség munkatársainak béremeléséről. Bonyhádon január 30-án tartják az idei első önkormányzati ülést. Fának ütközött a hatos úton Súlyosan megsérült annak a Lada személygépkocsinak a vezetője, amelyik lecsúszott a 6-os útról és egy fának ütközött Bonyhád határában, a 155-ös kilométerszelvénynél. A bal­eset egy Budapestről Pécsre tartó járművel történt szomba­ton hajnalban, feltehetően azért, mert a vezető nem az út­viszonyoknak megfelelő sebes­séggel hajtott a havas, jeges, fagyos úton. Nyolc osztályos gimnáziumi osztály is indul Nyílt nap a Garay gimnáziumban Második alkalommal rendez­tek szombaton délelőtt tájékoz­tatót a szekszárdi Garay Gim­náziumban a szülők és a jö­vendő gimnazisták számára. Játékos vetélkedők, érdekes szaktárgyi programok . és sportvetélkedők is várták az érdeklődőket. A látogatók mintegy százötvenen voltak, Lemle Béláné igazgató szerint a többség már eldöntötte, hogy hol kíván továbbtanulni. Ma délelőtt ismét „nyitva” lesz az iskola. A jelenlegi első osztályosok óráira mehetnek be a jövendő elsősök és a szü­leik. Négy, négy gimnáziumos első osztály indul, az iskolá­ban, az egyik természettudo­mányi a másik humán fakultá­cióval. A harmadik, német nyelvi osztályban heti 7 órában tanulják a nyelvet. A negyedik általános tantervű osztály, de német, vagy angol nyelvből ott is emelt lesz az óraszám. Mindegyik osztályban intenzív nyelvoktatást vezetnek be, a már tanult nyelvet első nyelv­ként kezelve haladó szinten ok­tatják, a másodikat heti három órában. A harmadik osztálytól kezdve mind a négy osztály előtt nyitva a lehetősége újabb fakultációk felvételének. Harmadszor indul nyolc osz­tályos gimnáziumi osztály is, az első két évben a Dienes Va­léria Általános Iskolával együttműködve. Az eddigi na­gyon jó tapasztalatok alapján azt remélik, hogy az idén is jó képességű gyerekek nyernek felvételt ebbe az osztályba. A tervek között szerepel még egy különleges nulladik évfolyam indítása is. Ebbe az osztályba azokat a nyolcadik osztályt elvégzett diákokat vár­ják, aki rászánnak egy évet a nyelvtanulásra. A tandíjas, in­tenzív nyelvi képzés során heti 16 órában tervezik tanítani a német, vagy az angol nyelvet. A képzés célja, hogy a diákok az év végén középfokú nyelv­vizsgát tudjanak tenni. Ezért olyan tanulókat várnak, akik már elértek egy bizonyos szin­tet a nyelvtanulásban. A nulla­dik osztály plusz lehetőség, nem zárja ki, hogy a tanuló bármelyik másik osztályba is jelentkezzen. A leendő diákok egy csoportja FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom