Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 2. szám
DARÓCZI ESZTER CSENDES JUBILEUMA (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. JANUÁR 3. PÉNTEK ___________________________ÁRA: 32 FORINT________________________________Vili. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM M ai ajánlatunk: Koppányszántót január 1-től önállóan jegyzik” Helyben intézik az ügyeket 1996. nyarán Nagykónyi kilépett a Koppányszántóval alkotott körjegyzőségből, amely ezáltal megszűnt. A volt társközségben úgy döntöttek: nem néznek más partner után. Január 1-től teljesen önálló lett a koppányszántói polgár- mesteri hivatal. A hivatalvezetői teendőket a nyugalmazott jegyző, dr. Kecskés József látja el félállásban. A község képviselői egyelőre nem tervezik a hivatal bővítését - tudtuk meg Niklai János polgármestertől, aki azt is elmondta, hogy abból az ösz- szegből - 2,4 millió forint -, amelyet Nagykónyinak utaltak át a köijegyzőség működtetésére, önállóan is fenn tudnak tartani jegyzőséget. A polgármester szerint az önálló hivatal jobb lesz a falunak, az emberek pozitívan élik meg, mivel ezután helyben intéződnek a dolgok. Más települések példái azt mutatják, hogy a jegyzőség hiányszakma. Hosszú ideje nincs jegyzője Szakálynak, négyszer hirdette meg a jegyzői állást a gyönki önkormányzat, ahol megbízott jegyző végzi a hivatalvezetői munkát, csakúgy, mint Diós- berényben. Hőgyészen január 1-től üresedett meg a jegyzői státusz, erre szintén nem érkezett pályázat. (tf) Óévbúcsúztatás, teltházzal A csikorgó hideg, valamint a nem éppen fillérekbe kerülő belépődíj sem riasztotta vissza a mulatni vágyókat: az év utolsó napján Szekszárdon valamennyi nagy térrel rendelkező köz- intézmény - már ahol persze tartottak szilvesztert - telt házzal üzemelt. — Úgy hatszázan lehettünk a sportcsarnokban - becsülte meg a jelenlévők létszámát Keresztes János igazgató. — A résztvevőknek rendkívül tetszett a program, a Swing, majd a Fehér zenekar muzsikája, illetve Varga János és csapatának palotás tánca. Egyébként a legutolsó vendégünk az újév első napján reggel hét órakor ment haza ... Mindent összegezve elégedett vagyok az érdeklődéssel, s annak ellenére, hogy még fértek volna szilveszte- rezők a sportcsarnokba, nyereséggel zártuk az óévet. Halmai Gábomé, a Babits Mihály Művelődési Ház igazgatója ugyancsak az általa vezetett intézményben búcsúztatta az esztendő utolsó napját. — Egészen pontosan kettőszázhatvannégy vendégünk volt, s mindenki remekül érezte magát, köszönhetően többek között a fáradhatatlan Leposa zenekarnak, melynek tagjai reggel hat óráig muzsikáltak. S jóllehet sokan jelentkeztek utólag, a legnagyobb jószándék mellett sem tudtunk volna újabb vendégeket fogadni, hiszen az említett létszámnak köszönhetően kitehettük volna az abszolút megtelt táblát. így azokkal, akiknek nem jutott már jegy, legközelebb ez év végén találkozhatunk. száDr. Gaál Attila üdvözlete Tegnap késő este hívta fel szerkesztőségünket telefonon dr. Gaál Áttila Dél-Afrikából, hogy az új esztendő alkalmából üdvözölje Kedves Olvasóinkat. Mint mondta: ott 30 fokos a meleg, esik az eső, fúj a szél - és tart a vidám karnevál. Jól zárták az évet a bonyhádi rendőrök Elkapták a mányoki betörőket Fagyoskodnak az állatok is. A mínusz 10 fok fölötti hideg már nagy gondot tud okozni a szabad ég alatt végzett tevékenységekben. A korszerű szarvasmarhatelepek, melyből több is van megyénkben (képünk az Ózsákpusztai telepen készült, mely a szekszárdi Aranyfürt tsz-hez tartozik) három oldalról védettek. A fészer-szerű istállókban kötetlenül tartják az állatokat. (Folytatás az 5. oldalon.) fotó: bakójenő Megszolgálták a szilveszteri pezsgőt a bonyhádi rendőrök. Egy nap alatt kézre kerítették a nagymányoki boltbetöréssel alaposan gyanúsítható három baranyai férfit. A felderítésben komoly jelentőséggel bírt, hogy egy szemtanú meg tudta mondani a több százezres értéket eltüntetők autójának rendszámát. Mint arról lapunkban beszámoltunk, december 29-ére virradóra betörtek egy nagymányoki vegyesboltba és egy drogériába. Az elkövetők a vegyesbolton áttételes fogóval vágták le a lakatot - tájékoztatta lapunkat Pilisi Gábor alezredes, a bonyhádi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, aki azt is elmondta, hogy egy szemtanú más fontos információkkal is tudott szolgálni az elkövetőkről és arról a kocsiról, amellyel azok távoztak. Szerencsére a jármű rendszámát is meg tudta mondani a figyelmes szemtanú. A felderítést azonban nehezítette, hogy a Nissan nyilvántartás szerinti tulajdonosa másfél évvel ezelőtt eladta az autót. Azóta úgy cserélt gazdát vagy tízszer a kocsi, hogy egyszer sem lett átíratva. A három hegyhátmaróci gyanúsított így is előkerült. (Részletek a 4. oldalon.) Mire jó az őstermelői igazolvány? Január 1-től hatályba lépett az őstermelői igazolványok bevezetése. Kiket érint az új rendelkezés, hol lehet kiváltani, mire jó az új igazolvány? A kérdésekre választ Haász Lászlótól, a megyei agrárkamara titkárától kértünk. — Nézzük sorba, kiket érint az új rendelet? — Minden termelőt, aki az áruját értékesíti és nem vállalkozó. A törvény nem jelöli meg az értékesítés alsó határát, tehát a piacon árusító néninek is kell, hogy legyen elviekben őstermelői igazolványa. — Hol kell ezt kiváltani és milyen adatokat kell feltüntetni benne? — A helyi gazdajegyzőknél lehet kiváltam a fogadóóráik idejében. Az őstermelői igazolvány egy adatnyilvántartó lapból áll, igényléskor ezt kell kitölteni. A személyi adatokon kívül itt meg kell jelölni a gazdálkodás részleteit is. Vagyis: a helyrajzi számokat fel kell tüntetni (Folytatás áz 5. oldalon.) Röviden Pakson: bibliaismereti szabadegyetem. A nyitott könyv a címe a kilencedik évfolyamában járó előadás- sorozat január 6-án, 17 órakor kezdődő rendezvényének Pakson, a művelődési központ könyvtárában. Előadó: Pintér János nyugalmazott evangélikus esperes Szombathelyről. Tolnán: pályázat a kitüntető díjra. E hónap végéig kell leadni a javaslatokat a Tolna Városért kitüntető díj adományozására. Javaslatot tehetnek a képviselőtestület tagjai, bizottságai, a jegyző, a városi intézmények, a gazdálkodó szervezetek, a városi szintű szakmai, társadalmi szervezetek. A beérkezettjavaslatokat egy városi bizottság véleményezi majd, ezután a polgármester javaslatára a képviselőtestület fog dönteni. Évente két díj, illetve 1 posztumusz díj adható ki. A Faddi Horgász Egyesület szombaton délelőtt 9 órától közgyűlést tart. Az eseményre a helyi művelődési házban kerül sor. Hobbibörze. Idén is minden hónap első szombatján rendezi a paksi művelődési központ a gyűjtők csere napját, a Hobbibörzét, amelyen bélyegek, szalvéták, telefonkártyák, ásványok és sok egyéb cserélhet gazdát. Az ezévi első alkalom január 4-én szombaton lesz 14 és 17 óra között. Gyünkön tűz ütött ki az év utolsó napján a szociális otthon kazánházában, melynek következtében a kazán villamos berendezései leégtek. A gyönki önkéntes tűzoltók három percen belül a helyszínre érkeztek, és eloltották a tüzet. A kár százötven ezer forint. Kulcscsomót találtak Szekszárdon az OTP előtt. Tulajdonosa átveheti a sajtóház portáján. „Külsérelmi nyomok nem látszottak” Hőgyészen meghalt egy fiatal lány Túl vagyunk az ünnepeken, mely az idén kicsit hosszabbra sikeredett, mint máskor, és a hó is akkor esett először, amikor kellett, „szentkarácsony estéjén”. Minden feltétel meg volt ahhoz, hogy a karácsony és az azt követő ünnepek meghittek legyenek egy átlagcsaládban. Az ünnepek alatt a magány is jobban fáj. Ezt bizonyítja az is, hogy szenteste napján az idén is többen követtek el ön- gyilkosságot. Az átlagosnál viszont kevesebb volt a bűn- cselekmény megyénkben. A csúszósság, a sűrű havazás, a nagy hideg ellenére 28-án és 31-én volt egy-egy súlyos, valamint egy könnyű baleset, a többi napon nem történt baleset a megye főútjain. Sajnos, az idei év első napja már rosszul kezdődött. Meghalt egy fiatal lány Hőgyészen, aki barátnőjével együtt január elsején, reggel fél hatkor, a szilveszteri buliból hazafelé tartott. A részletekről Nesz János őrnagyot, a hőgyé- szi rendőrőrs parancsnokát kérdeztük: — A két fiatal, 17 éves lány a hőgyészi sportpályánál vált el a baráti társaságuktól, akikkel közösen töltötték a szilvesztert. A járda síkos volt, ezért az úttesten gyalogoltak hazafelé, amikor fél hat körül Szekszárd felől 3 személy- gépkocsi, a másik irányból pedig egy Volkswagen Golf érkezett. Ez utóbbi, a szembejövő autók fényétől „megvakulva” nem vette észre az úttesten gyalogoló fiatalokat. A könnyebben sérült fiatal lány elmondta, hogy barátnőjével lehúzódtak az út szélére, amikor észrevették a közelgő autókat. Libasorban mentek, úgy, hogy egymás kezét fogták. Az elöl gyalogló kislány egyszer csak érezte, hogy a barátnője kirántja a kezét, majd valami megütötte az ő lábát is. Ekkor fordult vissza és látta, hogy a barátnője a földön feküdt, mert elütötte egy autó. — Hányán ültek a Golfban és mi történt ezután ? (Folytatás a 3. oldalon.) Kiürültek a benzinkutak. Az, hogy január elsejével emelkednek az árak, már megszoktuk. Lassan már arról is leszokott az ember, ha meghallja, hogy ennek, vagy annak az ára emelkedni fog, gyorsan vásárol belőle (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: b. j.