Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

2. oldal Világtükör 1997. január 2., csütörtök A helyzet kulcsa Draskovicsnál van? Az új esztendőt is az utcán köszöntötték az immár öt hete tüntető belgrádiak. Az Együtt ellenzéki pártkoalíció felhívására százezrek vo­nultak föl Szerbia több nagyvárosában. fotó: feb/reuter Elhalasztották az izraeli csapatkivonásról szóló egyezmény aláírását Véres merénylet Hebronban Hét ember megsebesült, közülük egy súlyosan, amikor újév napján a ciszjordániai Hebronban egy izraeli katona auto­mata fegyverből tüzet nyitott a város központi piacának be­járatánál. Arafat és Netanjahu elítélte a merényletet. Moszkva fenyegetőzik Támadásba lendül az orosz diplomácia Michal Kováé szlovák elnök nem írta alá a büntető törvény- könyv módosítását. A jogsza­bályt az ellenzék, és az európai szervezetek is aggályosnak íté­lik meg. Az államfő a Btk. al­kotmányellenes rendelkezései­re hivatkozva a tervezetet visz- szaadta a parlamentnek. Újévi köszöntőjében bocsá­natot kért honfitársaitól az or­szág „nyomorúságos állapotá­ért” Zselju Zselev bolgár ál­lamfő. A televízióban éjfélkor sugárzott rendkívül borúlátó beszédében a hivatalából január végén távozó elnök kijelentette: a piacgazdaságba való bolgár átmenet megbukott. Diplomáciai feszültség ke­letkezett az óév végén Moszkva és Washington között. Az orosz külügyminisztérium kedden til­takozott az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének ügyvivőjénél, mert egy orosz diplomatát vasárnap súlyosan bántalmazott a New York-i rendőrség. 12 pitbulltulajdonost citál­nak a bíróság elé Párizs egyik elővárosában, miután az olcsó bérlakások hivatala eddig eredménytelenül próbálta rá­bírni őket arra, hogy váljanak meg veszélyesnek ítélt kedven­ceiktől. Az ingatlankezelő még szeptember végén megtiltotta, hogy pitbullt tartsanak a házai­ban. Ä per február végén, már­cius elején kezdődik. Több ezer munkás és egye­temi hallgató csapott össze szerda hajnalban a rohamrend­őrséggel a dél-koreai főváros­ban. Az újév alkalmából szer­vezett felvonulásokat a szak- szervezetek és tagjaik arra is felhasználták, hogy tiltakozá­sukat fejezzék ki az új munka­törvény ellen. A több mint öt­ezer tüntetőt a rendőrök végül könnyfakasztó gránátok segít­ségével zavarták szét. Kórházban ápolják a kínai politikai élet nagy veteránját, Teng Hsziao-pinget - jelentette kedden a kínai nyelvű hong­kongi sajtó. A 92 esztendős po­litikust egy pekingi gyógyinté­zetben kezelik. Újabb merényletet követtek el szerda hajnalban a bodo lá­zadók a kelet-indiai Asszam ál­lamban: távirányítású pokol­géppel fölrobbantottak egy vasúti hidat. Személyi sérülés nem történt. A szakadárok 1987 óta harcolnak független álla­muk megteremtéséért Asz- szamban. Kiszabadult a hó fogságából szerdán az a mintegy 300 utas, aki napokon át vesztegelt jár­művével az Oroszországot és Grúziát összekötő transzkauká­zusi főútvonalon. A fiatal izraeli férfi, aki kato­nai egyenruhát és a vallásos zsidók kis kerek sapkáját, a kippát viselte, vagy húsz löve­déket lőtt ki, mielőtt az izraeli rendőrség őrizetbe vette volna. Az incidens Hebron központ­jában történt, abban az utcá­ban, ahol a városban élő mint­egy 400 főnyi zsidóság több­sége lakik. Izraeli katonai források sze­rint a jelenleg katonai szolgá­latát töltő merénylő kifejezet­ten azzal a céllal érkezett Heb- ronba, hogy egy gyilkos me­rénylettel megtorpedózza a részleges izraeli kivonulásról szóló megállapodást. Jasszer Arafat palesztin ve­zető szóvivője útján elítélte a merényletet, és felszólította Izraelt, hogy a békefolyamat megőrzése érdekében vessen véget az ilyen cselekmények­nek. Benjamin Netanjahu tele­fonon beszélt Arafatlal, s el­ítélve a véres akciót, együttér­zéséről biztosította a sebesül-' teket és hozzátartozóikat. A sebesülteket befogadó hebroni Ahli kórház előtt több tucat palesztin gyűlt össze, és kövekkel dobálták meg az iz­raeli katonákat. Számos pa­lesztin jelentkezett véradásra, mások Hebron utcáin tüntet­tek, mielőtt a hatóságok kijá­rási tilalmat rendeltek volna el a város nagy részében. A merénylet fokozta a fe­szültséget Hebronban, az utolsó nagyobb, még izraeli kézen lévő ciszjordániai pa­lesztin városban. A részleges kivonulásról szóló egyez­ményt korábbi jelentések sze­rint kedden vagy szerdán írta volna alá Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Jasszer Arafat, a palesztin Autonómia Tanács elnöke, de a találkozót kedden elhalasztották. Moszkva nagyszabású diplo­máciai offenzívát tervez a NATO-bővítés ellen - közölte Jelcin elnök külpolitikai ta­nácsadója. Dmitrij Rjurikov azzal fenyege­tőzött, hogy a NATO kiszélesí­tése esetén Moszkva megszigo­ríthatja a vízumszabályokat az észak-atlanti szövetség új tag­jaival szemben. Az elnöki tanácsadó kifej­tette: Borisz Jelcin egyik leg­főbb külpolitikai célkitűzése „a NATO keleti bővítésére irá­nyuló koncepció leküzdése”. Ez lesz a vezető téma Borisz Jelcin és Helmut Kohl német Az amerikai választók újabb négy évre bizalmat szavaztak Bili Clintonnak, de az elnök könyvét nem vásárolják. A Random House kiadó nemrég jelentette meg - csaknem fél millió példányban - A remény­ség és a történelem között című kötetet, s bízott abban, hogy a Clinton elnök gondolatait tar­talmazó, 178 oldalas művet (ti­zenhét dollárért) viszik majd, mint a cukrot. Nem így történt, csaknem ti­zenötezer példány már vissza­érkezett a kiadóhoz, és azzal számolnak, hogy a január 20-ai hivatalos elnöki beiktatásig 250-350 ezer további kötet kö­veti az első küldeményeket. Egy baltimore-i könyvkeres­kedő elmondta: harminchat da­rabot rendelt, de ez idáig csak öt példányon tudott túladni. Sokak szerint korunk „nép­zenéjének” egyik vadhajtása a pergő szavú, szinte nem is énekelt műfaj: a rap. Elsősorban amerikai, fekete bőrű zenészek terjesztették el, s a műfaj hamarosan világsikert könyvelhetett el. Ám a rap szinte kezdettől fogva összefo­nódik a bűnözéssel. Az első támadások azért in­dultak ellene, mert a dalos szö­vegelésben meglehetősen sok volt a brutális részlet, az erő­szak. Aztán a vádak konkrétab­bak lettek: nemcsak a műfaj kedvelői (akik elsősorban az amerikai nagyvárosokat rette­gésben tartó fekete bandákból kerültek ki), de művelői is ösz- szetűzésbe kerültek a törvény­nyel. A rap legnagyobb sztárjai, kancellár szombati megbeszé­lésein. Ugyancsak ennek a kér­désnek akarja szentelni az orosz államfő Jacques Chirac francia elnökkel esedékes janu­ári találkozóját, s várhatóan ez a téma uralja majd a márciusra beütemezett orosz-amerikai csúcsértekezletet is.- Maga a bővítés nem ígér semmi előnyt az új tagorszá­goknak. Mi több, belépésük orosz részről a vízumszabályok megszigorítását vonhatja maga után, ami kedvezőtlenül hat az üzleti és a humanitárius kapcso­latokra, nem beszélve az adó­fizetőkre nehezedő terhekről - vélekedett a tanácsadó. Szerinte most, jóval a választá­sok után, a könyv már nem számíthat nagy érdeklődésre. A First Lady, Hillary művéből vi­szont ugyanezekben a hetekben százhúszat adott el. Újraválasztása óta Clinton máris figyelemre méltó politi­kai döntéseket hozott. Madele­ine Albright külügyminiszteri kinevezésével a „gyengébb” nem körében növelte a népsze­rűségét, bár a hölgyek többsége amúgy is rá voksolt. Azzal, hogy a republikánus párti William Cohent bízta meg a védelmi tárca irányításával, a Kongresszus többségét alkotó köztársaságiaknak tett komoly gesztust. Igaz, Clintont harmadszor már nem választhatják meg, de mindez növelheti Al Gore alel- nök és a lehetséges demokrata elnökjelölt jövendő esélyeit. Snoop Doggy Dog és Tupac Shakur komoly bűncselekmé­nyek gyanúsítottjai lettek. Utóbbit a sors felmentette: há­rom hónappal ezelőtt három go­lyó oltotta ki az életét. A hagyományos lemeztársa­ságok ezen a területen nem na­gyon tudtak (talán nem is akar­tak) labdába rúgni. Végül a rapre specializálódott Death Row Records (figyelemre méltó elnevezés: Siralomház Lemezgyár) minden babért - és rengeteg pénzt - learatott. Most újabb, noha az előzőek után nem meglepő „csapás” érte a műfajt: a lemeztársaság alapító­tulajdonosa is súlyos gyanúba keveredett. A milliomos Ma­rion Knight bűnlajstroma olyan tekintélyes, hogy hosszú bör­tönbüntetésre számíthat. Volt egyszer egy autógyár Bizonytalan jövő előtt áll a szebb napokat látott Zastava Művek Emlékeznek még a Zastavára? Nem is olyan régen hazánk­ban is népszerű volt a jugoszláv kisautó, amely jórészt a Fiat licencére épült. A Zastava minősége persze nem érte el az olasz eredetiét. Ez igazán akkor derült ki, amikor a Yugo névre keresz­telt kisautó megjelent az ame­rikai piacon. „Minden egyes darabra ezer dollárt fizettünk rá” - meséli a gyár egyik munkása. A Yugo versenyké­pessége éppen az alacsony ár­ban rejlett, ám a tengerentúli üzletnek csakhamar befel­legzett. A kragujevaci Zastava-gyá- rat 1853-ban alapították, akkor ágyút és fegyvereket gyártot­tak ott. Száz évvel később, 1953-ban a Crvena Zastavára, azaz Vörös Zászlóra átkeresz­telt gyár belefogott az autó­gyártásba. Tito Jugoszláviájá­ban az egység és az együttmű­ködés szimbóluma lett ez az üzem: a műanyag tartozékokat horvátországi, az elektronikát szlovéniai és bosznia-herce- govinai, az üléseket macedón cégek szállították. Az 1991-ben kitört délszláv háború megbénította a gazda­ságot, s nem kímélte a tagköz­társaságok korábbi szoros együttműködésére alapuló Zastava gyárat sem. A munká­sok - munkahelyük védelmé­ben - eleinte csempészakció­kat bonyolítottak le, hogy a gyártáshoz szükséges alkatré­szeket beszerezzék. Aztán ez a csatorna is bedugult. Sokak szerint a szebb napo­kat látott Zastava Művek csakis azért volt képes fenn­maradni, mert a balkáni há­ború idején visszatért eredeti tevékenységéhez: fegyvereket gyártott. Ezt persze mindenki cáfolja. A gyár most külföldi partnereket keres a talpra ál­láshoz; ha minden jól megy, az idén 8000 kisautó gördül majd le futószalagjairól. Polcokon porosodik az amerikai elnök könyve Clintont nem olvassák Bajban van a Siralomház tulajdonosa Bűnök a rapzene körül Drámai felvétel. Első ízben fotózhattak riporterek a két hete tartó limai túszdráma helyszínén, a japán nagykövet rezidenciáján. A terroristák kedden egy húszfős újságíró-kül­döttséget beengedtek az épületbe, ők örökítették meg a túszok közül a perui külügyminisz­tert (balról az első) és a házigazda japán nagykövetet (balról a harmadik), fotó: feb/reuter Bár csak márciusban osztják, máris megkezdődött a latolgatás Ki esélyes az idei Oscar-díjra? Aki tavaly megdöbbent azon, hogy a Babe című „disznó” filmet jelölték a legjobb alkotásnak járó Oscar-díjra, az talán nem fog meglepődni azon, hogy az idén esetleg egy pornókirály élet- története kapja meg az aranyszobrocskát. Ez nem elsősorban a hírhedt Hustler magazin tulajdonosá­nak érdeme lenne, hanem sok­kal inkább a filmet rendező Mi­los Formáné. A másik nagy esélyes az „Evita”, amelynek rendezője, Alan Parker nagyon szeretné elnyerni a díjat - más­különben lehúzhatja a vetítő- vásznat immár öt éve tartó si- kertelenségi sorozata után. A legjobb férfiszínésznek akár Ralph Fiennest is választ­hatják, aki a The English Patient című, a második világ­háború alatt játszódó történet­ben arról az örök érvényű igaz­ságról győzködi a nézőket, hogy a szerelem előbbre való a politikánál. Az ilyesfajta filme­ket a díjat odaítélő Amerikai Filmakadémia tagjai is kedve­lik, úgyhogy a gyártó Disney- stúdió erősen reménykedik, hogy ezzel, vagy az Evitával sikerül elnyernie az Oscart. Biztos befutónak gondolják sokan a The Crucible című al­kotást, amely Arthur Miller 1953-ban született műve, a Sa- lemi boszorkányok alapján ké­szült. Az allegorikus történet tulajdonképpen a McCarthy-éra politikai boszorkányüldözését, a korszak lelki terroiját pró­bálja bemutatni: a téma mind­máig népszerű Hollywoodban. Sokan az Evita címszereplő­jét, Madonnát is az Oscar-jelöl- tek között látják, jóllehet a kri­tikusok egy része egyáltalán nincs elragadtatva a filmtől, s az énekesnő alakításától. A Filmakadémia január 8-án küldi szét az ötezer szavazó­lapot, amelyeket legkésőbb feb­ruár 11-ig kell visszaküldeni, amikor is nyilvánosságra hoz­zák a jelöltek listáját. A végső döntésről március végén, a díj­kiosztó gálán értesülhetnek a résztvevők és - a tévéközvetí­tés jóvoltából - a fél világ. Az est házigazdája ismét Billy Crystal lesz. Ezért ő is megér­demelne egy díjat... FEB

Next

/
Oldalképek
Tartalom