Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

9. oldal I

Almok és realitások az Aliscavinnél

Visszaállítani a szekszárdi borok hírét

Amikor fiatal és bolond voltam, akkor Zaire-be mentem szállodát építeni, most, hogy öregebb vagyok, Magyarországra jöttem vissza borászatot tanulni - mondja nem kis humorérzékről tanúbizonyságot téve József Kovács építész, a szekszárdi Aliscavin Rt. többségi részvényeinek tulajdonosa.

— Az édesapám 86 éves, Budapesten él, de még ma is ő ássa fel a kertjét. Ha rá hasonlítok, akkor még nekem is van jó pár évem, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet - mondja mintegy indoklásul az 1956- ban 18 évesen Kanadába disz- szidált, ott építészmérnökké lett

József Kovács fotó: gottvald

férfi, hogy miért is nem kényelmes belgiumi házának kandallója előtt üldögél, élvezi egy szorgos élet gyümölcseit, hanem új dologba fogott. Egy éve ugyanis, hogy József Kovács megvásárolta a felszámolás alatt lévő szekszárdi borászati vállalat részvényeinek többségét, mert - bár jól lehet korábban nem foglalkozott szőlővel és borral - fantáziát látott a szekszárdi hegyvidék boraiban.

— Az élet folyamatos kihívás, ha az ember nem csinál semmi érdemlegest, nincsenek céljai, akkor hamar megöregszik. Felszámoltam az afrikai vállalkozásomat és a feleségem támogatásával Szekszárdon belevágtam egy újba.

— Szeretnénk az Ernővel együtt (Módos Ernő ismert szekszárdi borász, az Aliscavin Rt. ügyvezető igazgatója) olyan

kiváló minőségű borokat előállítani, amiket jó áron lehet értékesíteni, amikkel vissza lehet állítani a szekszárdi borok hírét.

— Minőségi borokat szeretnénk készíteni. A minőség itt nem öncélú dolog, hanem egy szalmaszál, amibe ha nem kapaszkodunk bele, akkor „ha ránk szabadul” a Közös-piac, a magyar borászat meghal, eltűnik - fűzi hozzá Módos Ernő. - Mi nem tudunk versenyezni a több millió hektáros francia, olasz szőlőültetvényekkel. Ha nem lépünk, végünk, itt várnak ugrásra készen a bolgár, román borkereskedők.

— Szekszárd környékén sajnos túl vannak terhelve a szőlőültetvények, hamar szüretelnek, gyakran éretlen szőlőkből csinálják a borokat. Ahhoz, hogy visszaszerezzük a történelmi borvidék hírnevét, azt kell kínálnunk, amit a piac igényel, jó minőségű, egyedi, testes vörösborokat, évjáratonként. Itt jóformán minden ember foglalkozik szőlővel, nagyon jó borokat lehet kóstolgatni, de évjáratokban senki nem gondolkodik, legfeljebb csak egy-két eldugott palack van valahol, valamelyik pince mélyén. Csak az emlékeket felidézve, tudjuk mondani milyen volt az 5-10 évvel ez előtti Oportó vagy Kékfrankos.

— Nem elég jó bort csinálni, azt sokan tudnak. Eladni jó áron a palackokat, az a nagy kunszt. Feltétlen szükséges megteremteni a bor misztériumát, megnyerni a vevők bizalmát. Ezért vásárolt meg az Aliscavin Szentgál-Szőlőhegyen egy elhanyagolt, régi kúriát, hogy ott egy olyan borérlelő pinceházat alakítson ki, ami a körülötte lévő szőlőkkel együtt megfelelő környezetet biztosít a külföldi partnerek fogadására. A szekszárdi gazdasági övezetben, az Epreskert utcában lévő telephelyünk nem igazán alkalmas erre - halljuk.

Chateau Szt. Gaal, ez áll az asztalán lévő tervrajzon.

— Nem úri passzió ez, nem lakás épül, hanem egy gazdasági részleg, ami lehetőséget

nyújt a hőn áhított - a bor címkéken is megjelenített - image kialakításához. A francia borvidék mintájára, de nem másolva azt, szeretnénk kialakítani a nagyon szép helyen, a falu végén lévő elhanyagolt régi majorban a Chateau Sz. Gaal-t. Az istállót átalakítjuk borházzá, kis bariqe hordókban fogjuk az értékes, divatos és ezért jól, három-ötszörös áron eladható borokat érlelni.

— Az Aliscavin borászati profiljához ki kell építeni egy olyan arculatot, ami megfelel a külföldi partnerek elvárásainak. Ez a régi major valamikor a Kom- lóssy családé volt, aztán a zom- bai téeszé lett. Sajnos eddig nem találtunk semmi dokumentumot, hogy is nézhetett ki fénykorában a kúria, pedig eredeti állapotban szeretnénk visz- szaállítani. Romos állapotban van az épületegyüttes, de szerencsére olyan átalakításokat nem végeztek rajta, ami megváltoztatta volna az épület jellegét, látszik rajta milyen lehetett régen, a fénykorában.

— Megkezdtük a felújítási munkákat, „bele van vágva a fejsze a tuskóba”, szekszárdiként kell gondolkodnom, fontos, hogy sikeres legyen ez a vállalkozás.

F. Kováts Éva

Ma még romokban a Chateau Szt. Gaal fotó: gottvald

Azok a felejthetetlen karácsonyok

Halász Bálint nyugalmazott szekszárdi tanár úr osztotta meg velünk karácsonyi élményeit. Bálint bácsi 1929. december 13-án, Luca napján, pénteken született a Duna túlsó oldalán, Solton.

— Bálint bácsi, melyik a legemlékezetesebb karácsonya ?

— A második világháború kellős közepén, 1942-ben, cudar tél volt.

A hó az ereszig ért. Azokban az időkben a lovasszán volt a közlekedési eszköz. Borzasztóan szegények voltunk. Anyám ágyban fekvő beteg, nevelőapám az orosz fronton. Én másodikos polgárista voltam, Duna- földváron. Téli szünet volt, az ünnepi várakozások nem törtek magasra. Honnan? Miből? Es akkor történt a csoda! Az emberség csodája. Volt egy osztályfőnököm, Koszorús Józsi bácsi - aki magyart és németet tanított. Pedagógusi pályámon példaképemül őt követtem később. Józsi bácsi titokban gyűjtést szervezett és a szent ünnep előtti napon - mint a mesében - megállt a házunk előtt egy lovasszánkó! Osztálytársaim két nagy vesszőkosarat hoztak be, mindenféle élelmiszerrel teli. Feledhetetlen emlék ez, még ma is csak könrtyes szemekkel tudok gondolni rá. Karácsonyfánk azért akkor is volt, ha nem is nagy. Rajta alma, aranypapírba csomagolt dió, anyám sütötte hamis-mézes függelék. Ha ajándék nem is nagyon került alá, az Emberség jelen volt, s még a háború idején is a béke.

— Milyen gyermekkori emléke van még erről az ünnepről?

— Van egy a fentinél vidámabb karácsonyi emlékem is, nagyon kicsi lehettem, talán első osztályos. A szüleim nagyon várták már, hogy elaludjak, végül úgy tettem,

mint aki alszik. Akkor állították a fenyőfát - ez békeidőben volt, jobban is telt rá, mert a plafonig ért. Zizegett a papír, ahogy kötözték a szaloncukrot. Észrevették, hogy leskelődök, de nem haragudtak meg, inkább nevetve azt

mondták: ha már kilestél minket, gyere, segíts kötözni a cukrot! Ez is olyan örök szép emlék, amit soha nem felejtek el.

— Sa felnőttkori karácsonyok?

— Felnőtt életemben azok voltak a legszebb ünnepek, amikor kicsik voltak a gyerekeim. Mindig igyekeztünk szép karácsonyokat tartani. Egyszer gyökeres fenyőfát vettünk, amit az ünnep után kiültettem a ház elé. A fa ma is látható az Ady Endre utcában, úgy 30 méter magas. Most az unokák öröme teszi széppé a karácsonyt. Az örömük, ahogy az ajándékokat bontogatják, ahogy összeha- sonlítgatják egyik a másikkal. Négy unokám van. Karácsonykor van a feleségem születésnapja, névnapja, az eljegyzésünk évfordulója, és még két családi születésnap is ilyentájt esedékes. Nekem mindig is a karácsony marad a legszebb ünnep.

Venter Marianna

Bálint bácsi a történet idején

Beszélgetés Gyulay Endre püspökkel

Váljon kedvessé minden otthon

Számos jel utal arra, hogy a katolikus egyház éberen figyeli napjaink történéseit és válaszol rájuk. II. János Pál például az ősszel a pápai akadémiához intézett levelében újfent méltatta a fejlődés elméletét. A magyar püspöki kar pedig a nyár végén körlevelében a család jelentőségét húzta alá. Hogyan tekint az egyház a világra? - erről beszélgettünk az ünnep alkalmából Gyulay Endre Szeged- csanádi megyéspüspökkel, a magyar katolikus püspöki kar alelnökével.- Az egyház tanítása a kinyilatkoztatásra épül. A Szentíráshoz és a Szenthagyományhoz ragaszkodnunk kell - mondta elöljáróban a püspök. - Az egyházi tudományok is fejlődnek és olyan lépéseket mozdíthatnak elő, amelyek a hit és a világi tudományok közötti ellentéteket mindinkább feloldják. Vegyük például a világ teremtésének szó szerinti értelmezését: Isten hat nap alatt teremtette a világot. A Szentírás kutatói bemutatták,

hogy ez nem tudományos értekezés, hanem elbeszélés jellegű, költői leírás. S magára a folyamatra magyarázatot adni - ez a tudósok dolga.

Az egyház nem adja fel azt a nézetét, hogy az anyag nem örök, hanem Isten teremtménye, miként azt sem, hogy az emberi lélek sem csupán a fejlődés eredménye, hanem Isten saját teremtő műve. (Ez a leglényegesebb eltérés a materialisták nézeteitől.) Az egyház valóban figyel a világra, a tudományok fejlődésére és ami nem ellenkezik tanításával, azt elfogadja. Tiszteli a tudományok autonómiáját.

A világ dolgaira való reagálásunkról tanúskodik a Magyar Katolikus Püspöki Kar augusztus 20-án megjelent körlevele is. Mi, püspökök, felelősséget érzünk az egész magyar népért, ezért felmértük, milyen eredmények vagy kudarcok kísérik napjainkban a magyar társadalom életét. Vizsgálatunk során nagyon ügyeltünk arra, nehogy leragadjunk a politika vagy bármelyik párt nézeteinél és nagyon vigyázunk arra, hogy csak a valós tényeket vegyük figyelembe. Munkánk azonban csak akkor teljes, ha fontos iránymutatásként bemutatjuk a 2000 éves egyház tapasztalatait, s főleg a társadalmi kérdésekben 1891 óta út pápai enciklikákat.

È munkában természetesen szükségünk volt azokra a világi tudósokra, akik komoly szakmai felvilágosításokkal szolgáltak, így találkozik az egyházi és a világi tudomány.- Miként tekint az egyház a hazai állapotokra?- Már a francia forradalommal megkezdődött a nagy igyekezet az egyház és az állam szétválasztására. Nálunk, Rákosiék idejében terrorisztikus módon

történt meg ez a szétválasztás, ami valójában nem volt más, mint az egyház gúzsbakötése.

Ebből adódnak ma is a konfliktusaink. Az 1990/IV-es törvény biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot. De csak elméletben. Indíthatunk iskolákat, de ehhez vissza kellene kapnunk épületeinket. A mai úgynevezett normatív támogatás mellett fenntartani sem tudjuk a tanintézeteket. Jogunk van, de a lehetőségünk kevés.

Szerzeteseink is megszervezhetik közös életüket, de ehhez is szükség lenne rendházaikra, óvodáikra, iskoláikra és kollégiumaikra. Bár az 1991/XXXII. törvény elméletben ezeket biztosítja, a gyakorlati lépések mégis késnek.

Sok nehézség van még mindig a hitoktatással, bár jogunk itt is törvényre épül. Sok iskola nemigen akar időt és helyet biztosítani e célra. Komoly gondok nehezítik az utunkat. Pedig tevékeny híveink szeretet-megmoz- dulásai igazolják, hogy nem ártani, hanem szolgálni szeretnénk. Értékszemléletünk átadása, keresztény erkölcsi nevelésünk hasznára lehet a korrupcióra és erőszakos cselekvésekre hajló testvéreinknek, egyenként is, társadalmilag is.- Milyen hatással volt a társadalomra a püspöki körlevél?- A közélet feszültségei, konfliktusai indítottak bennünket, hogy megírjuk a híveinkhez és minden jószándékú emberhez szóló körlevelünket. Ennek'elolvasása sokakat sarkallt levélírásra, amelyekben elmondják véleményüket, felkínálják a közösséget segítő munkájukat. Gyakran cseréljük ki nézeteinket a különböző fórumokon, és úgy látom, hogy lassan újra megélénkül a közös

gondolkodás, függetlenül bizonyos sajtóhatásoktól.

A nyomor enyhítésére mi társadalmi méretekben sokat nem tudunk tenni. Karitatív csoportjaink azonban mindenüvé eljutnak bár apró, de gyakran szinte életmentő segélyeikkel, vagy segítő karjukkal, szavukkal. A határon kívülieknek is jut gondoskodásunkból, és találunk lehetőséget a nyugati magyarok adományainak továbbítására is.

Talán nem kevés az a lelkierő, amelyet templomaink csendjében, a papjainkkal való beszélgetésekből - akár a gyóntatószékben, akár a betegágynál - az igehirdetésből, vagy a szentmiseáldozatból mentenek híveink. Azt hiszem, a karácsony, a betlehemi istengyermek szegénysége, emberszere- tete az idén is Isten felé fordítja gondolatainkat és felmelegíti szívünket, hogy ne csak magunkkal törődjünk, hanem sze- retetünkkel tegyük kedvessé embertársaink otthonát. És talán ne csak erre az egy estére.

Deregán Gábor

Eladható bort, jó áron, ez a cél