Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-19 / 296. szám

1996. december 19., csütörtök Sport 11. oldal A sportszakszervezet főtitkára Szekszárdon Tegnap Szekszárdra látoga­tott Völgyi László, az Orszá­gos Sportszakszervezet főtit­kára. Délelőtt a Városi Sport- és Szabadidőközpont helyi szakszervezetének (újjáala­kuló gyűlésén vett részt (ahol a sportcsarnok munkatársai Fonyódi Györgyöt választot­ták elnöknek), majd délután Fodor Miklós alpolgármes­ternél tett látogatást. A beszélgetés a sporttör­vény elfogadása után a város kialakítandó sportkoncepció­járól, a kiemelten támogatott egyesületekről, az önkor­mányzat által fenntartott sportlétesítmények helyzeté­ről folyt a városházán. Völgyi László lapunknak elmondta, hogy a sportcsar­nokok, sportlétesítmények közhasznú társasággá való alakulásával kapcsolatban sok negatív tapasztalatot szerzett szerte az országban, ezért is tartja fontosnak a kapcsolat- felvételt, véleménycserét a lé­tesítményeket üzemeltető ön- kormányzatok vezetőivel.-teszi­Karate Bátaszéki elsőség Pakson A hétvégén Pakson rendezték meg az idei megyei karate bajnokságot. A Il-es iskolá­ban 100 részvételével lebo­nyolított versenyen a me­gyénkben szakosztályok mel­lett ceglédi, dunaújvárosi és pécsi karatékák is rajthoz áll­tak. A legeredményesebb együttesnek a 8 arany-, 11 ezüst- és 11 bronzérmet szerző bátaszékiek bizonyul­tak. A bátaszékiek eredmé­nyei: Aranyérmesek: Tresz Tamás, Dózsa-Pál Katalin, Szabó György, Kecskés Dá­vid (kumite), Köbli Kata (ki­hon), Zoltán Tamás, Simondi János (kata), Zoltán Tamás, Simondi János, Szabó György (csapat kata). Ezüstérmesek: Zoltán Tamás, Papp Zsolt, Szath- máry Zoltán (kumite), Szabó György, Kecskés Dávid, Pé­csi Éva, Csáki Zoltán, Károly Kornél (kata), Horgász Éva (kumite, kata), Szőts Sza­bolcs, Pécsi Éva, Köbli Kata (csapat kata). Bronzérmesek: Horgász Dezső, Simondi János, Szőts Szabolcs, Károly Kornél (kumite), Nyári Edina (ki­hon), Dózsa-Pál Katalin, Dó­zsa-Pál Ákos, Simondi Attila (kata), Csikós Zoltán (kumite, kata), Kecskés Dávid, Dózsa- Pál Ákos, Simondi Attila, Besszer Zsolt, Károly Kornél, Csikós Zoltán (csapat kata). A paksiak eredményei: Aranyérmes: Weisz Tamás (Paksi SE, kata), Weisz Ág­nes (PSE, kata, kumite), We­isz Tamás, Weisz Ágnes, Pál József (csapat kata). Ezüstérmesek: Antal Ág­nes (Atomerőmű SE, kumite), Dömötör Balázs (ASE, kata). Bronzérmes: Pál József (PSE, kata, kumite). A pontverseny végered­ménye: 1. Bátaszék, 2. Paksi SE, 3. Atomerőmű SE. Ipponos csapatgyőzelem Ercsiben A szekszárdi Ippon Karate Egyesület fiataljai - a Varga Trans-Fer. támogatásával - a hétvégén Ercsibe utaztak ver­senyezni. Az ipponosok ismét nagyszerűen szerepeltek, ti­zenegy csapatot megelőzve a legjobb együttesnek járó kü- löndíjjal tértek haza. Eredmények, 9-10 éve­sek, kata (formagyakorlat): 2. Berta Mónika, 3. Biter Csilla. Kumite (küzdelem): 2. Eller Zoltán, 3. Veres Már­ton, Kuti Ágnes, Major Antal, Csóti Szendi, Csóti Norbert, Berta Péter. 11-12 évesek, kata: 1. Báli Anita, 2. Szekeres Imre, 3. Báli Csaba, Kovács Tamás. Kumite: 1. Mácsik Adrienn, Bálint Gábor, Báli Anita, 2. Szekeres Imre, 3. Nagy Ta­más, 13-14 évesek, kumite: 3. Kuti János. A Guiness Rekordok Könyvébe kerül Új edző a Soproni Ászoknál Németh Árpád, a Soproni Ászok KC elnöke bejelen­tette, hogy április 30-ig Fodor Péter, az egykori körmendi kosárlabdázó lesz a soproni együttes új vezetőedzője. A jelenlegi tréner, Meszlényi Róbert Fodorral közösen igyekszik az A-csoportban tartani a gárdát. Sopronban két új amerikai játékos edz, az Ászok ugyanakkor megvált az eddigi jugoszláv és ameri­kai légiósától. Az évszázad sakkszimultánja Mint arról már korábban be­számoltunk, december 7-én igazi gálával zárult a millecen- tenárium jegyében szervezett országos sakkszimultán. A vállalkozás a szekszárdi székhelyű Magyar Eszperantó Sakk Társaság kezdeménye­zése nyomán kelt életre. A szi­multán megszervezésére már­ciusban koordinációs bizottság alakult, melynek munkájába a Magyar Sakkszövetség mellett a Tolna Megyei Testnevelési és Sporthivatal, valamint a Tolna Megyei Sakkszövetség is be­kapcsolódott. Az első felhívá­sokat még márciusban postáz­ták, s ezek a legtöbb megyében „értő fülekre” találtak. A hosz- szas szervező munka ered­ményképpen szeptember 14-én tizenkét megyében, valamint a fővárosban összesen harminc­két helyszínen, kilencven tele­pülés sakkozóinak a részvéte­lével került sor a millecentená- riumi szimultánra. A nyitó lé­péseket egy időben, 10 órakor húzta meg a szervezők felkéré­sét elfogadó negyvenegy mes­ter (köztük nyolc nagymester), akik összesen 1124 partit ját­szottak (egyet még számítógép ellen is). Teljesítményük példa nélküli, az esemény méltán ne­vezhető az évszázad szimultán­jának. Egy-egy mester átlagosan harminc-negyven táblán ját­szott egyidőben, ám Szekszár­don Schneider Attila nemzet­közi mester egyszerre 101 (!) sakkozóval mérte össze tudását (huszonegy ellenfelétől szen­vedett vereséget). Az országos rendezvénysorozat legidősebb és legfiatalabb résztvevője is Szekszárdon ült asztalhoz, a 81 esztendős Gerezsdi Lajos bácsi, illetve az ötéves budapesti Né­meth Bence személyében. A december 7-ei gálára har­minchármán kaptak személyre szóló meghívót, a budapesti Vakok Általános Iskolájának Nándor termében végül hu­szonheten ültek asztalhoz Por- tisch Lajos nemzetközi nagy­mester ellen. A finálét dr. Kuta- likné dr. Kardos Zsuzsanna, Zugló polgármester asszonya nyitotta meg, majd Portisch La­jos sakkolimpiai élményeit hallgathatták meg a jelenlevők. A nemzetközi nagymesternek dr. Németh József, a Magyar Eszperantó Sakk Társaság el­nöke ajándékként Bakó László várdombi szobrászművész egyik sakk témájú alkotását nyújtotta át, majd egy tisztelet­beli tagságot tanúsító oklevelet adott át. Portisch Lajos a gálán tizenöt győzelem, s tíz döntet­len mellett két vereséget köny­velhetett el. Az egyiket a mind­össze kilencéves bátaszéki Ru­Dr. Németh József és a tűzveszélyes sakk-készlet fotó: g.k. Férfi kosárlabda Európa-bajnoki középdöntő dolf Anna mérte rá, a másikat a gyöngyösi Szekeres Sándortól szenvedte el. A szimultánok mellett to­vábbi rendezvényeknek is gaz­dája volt a koordinációs bizott­ság. Az augusztusi jubileumi emlékülést követően Szekszár­don Millecentenáriumi Sakk- és Eszperantó Emlékoszlop­együttest, Zombán Rozsnyay Mátyás emléktáblát avattak, míg novemberben Dunapatajon dr. Bán Jenőről emlékeztek meg. A fentieken kívül szep­temberben a tolnai megyeszék­helyen, decemberben a fővá­rosban nyílt kiállítás Bakó László sakk témájú szobraiból. Különleges sakk-készlet húszezer szál gyufából A szekszárdi székhelyű Magyar Eszperantó Sakk Társaság el­nöke, dr. Németh József gyűj­teményének éke egy 20 ezer gyufaszálból „felépített” sakk­készlet. A kalocsai Szilágyi­mester keze-munkáját dicsérő (mű)alkotás immár tizenöt éve dísze Németh úr lakásának. A 83x83x7 cm méretű tábla és az egyenként 10-13 cm magas fi­gurák alkotta készlet az idén bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A különleges csú­csokat tartalmazó kiadványban rövidesen helyet kap a mille­centenáriumi 1124 táblás sakk­szimultán is. (fekete) Jelesre vizsgáztunk a csehekből Csehország-Magyarország 80-82 (34-34) Novy Jicin, 400 néző. V: To- sev (bolgár), Ziemblicki (len­gyel). Csehország: Czudek (4), Vahala (11), Treml (11), Okac (21), Becka (15). Cs: Hruby (9), Kovái (5), Babka (2), Pribyl (2). Szöv. kapi­tány: Vaclav Jalocecki. Ma- gyaro.: Sitku (14), Dávid (10), Boros (6), Mészáros Z. (3), Czigler (13). Cs: Halm (17), Gulyás (10), Orosz (9). Szöv. kapitány: Mészáros Lajos. À magyar csapat bravúros győzelmével a befejező két forduló előtt már biztosan meg­előzte Csehországot. A követ­kező körben, január végén Ma­cedóniában lépnek pályára Mé­száros Lajos tanítványai. Vaclav Jalocecki: — Egyik legjobb mérkőzése volt ez a csapatomnak, de sikertelen be­fejezéssel. Halm Roland kikap­csolása megoldhatatlan felada­tot jelentett számunkra. Megér­demelték a magyarok a sikert. Mészáros Lajos: — Na­gyon felkészültünk a csehek­ből, különösen a távoli dobá­sokra hívtam fel a csapatom fi­gyelmét. Ezt hatástalanítani tudtuk a zóna- és az emberfo- gásos védekezés változtatásai­val. Izgalmas végjátékban Halm hárompontosai döntöttek. Jobban muzsikált az olasz utánpótlás Magyarország-Olaszor- szág 0-2 (0-1). Hungária krt., 1000 néző. V: Przesmycki (lengyel). Ma­gyarország: Király- Vá­mosi- Vincze G., Juhász, Fehér Zs. (Fehér Cs.) - Kor­sós, Dárdai, Lendvai, Tóth N. (Holló)- Bükszegi, Fehér M. (Potemkin). Edző: Ub- rankovics Mihály. Olaszor­szág: Buffon (Sereni)- Sár- tor (Longo), Franceschini (Oshadogan), Rivalta, Coco (Pesaresi)- Locatelli, Go­retti (Baronio), Fiore (Longo), Ambrosini- Luca- relli, Cammarata (Carpa- relli). Edző: Cesare Maidini. G: Lucarelli 2. Jók: Vámosi, Vincze G., Bükszegi, illetve Sartor, Pesaresi, Lucarelli. A 25. percben Lucarelli kilenc méterről a jobb felső sarokba lőtt. 0-1. A 85. percben ugyanő - a kapunak háttal állva - hat méterről a bal sarokba fejelt. 0-2. A taljánok félgőzzel is magabiztosan győzték le az Ubrankovics-legénységet. Teremfoci Szilveszter-kupa Simontomyán Akik az idén még nem tud­tak betelni a labdarúgás nyújtotta élvezettel, azok az év utolsó napjaiban is pá­lyára léphetnek. December 27-28-án ugyanis harmadik alkalom­mal rendeznek a simontor- nyai sportcsarnokban szil­veszteri kispályás teremlab­darúgó tornát. A viadalra december 20-ig lehet jelent­kezni a sportcsarnokban, Pápai Lajosnál (Répa). A nevezési díj csapatonként 2500 forint. A torna nyilvá­nos sorsolására december 23-án, 17 órakor a Sport bü­fében kerül sor. A rendezők minden érdeklődőt szeretet­tel várnak. Teke NB III A Víz az úr Juta Minerva-Szekszárdi Vízitársulat 3:5 (2324: 2385). Pontszerzők: Csur- kovics 427, Támer 405, Ke­resztes 403. Nagyatádi VSE-Dom- bóvári Spartacus II. 6:2 (2125:2041). Szoros mér­kőzésen a mérsékelt egyéni teljesítmények miatt szen­vedtek vereséget a vendé­gek. Pontszerzők: Szabó Cs. 371, ifj. Lehmann 355. Elsőosztályba vágyó kömlődiek »»Hagyjanak játszani!” Roberto Baggio, az olasz labda­rúgó élvonalban szereplő AC Milan utóbbi időben mellőzött csatára határozottan cáfolta azokat az olasz sajtóértesülése­ket, amelyek szerint az Intema- zionaléhoz szerződik át. — Még nem tudom, mara- dok-e, avagy távozom a Milán­tól. Az azonban nevetséges állí­tás, hogy az Interhez szeretnék igazolni. Csak az bizonyos, hogy futballozni akarok - nyi­latkozta Roberto Baggio. A 29 esztendős támadó - igaz, sérült is volt - igen ritkán jut játéklehetőséghez. Állítólag mellőzése miatt összeveszett a Milan új vezetőedzőjével, Ar- rigo Sacchival. Roberto Baggio szerint egyre inkább formába lendül. Minden vágya, hogy játszani hagyják. Asztalitenisz NB III Mányoki „ezüst” a bajnokság félidejében Nagymányok-Dombóvár II. 13:5. Jó mérkőzésen, színvonalas játékkal búcsú­zott a két Tolna megyei csa­pat az NB III őszi idényétől. A nagymányokiak folytatva eddigi sikeres szereplésüket biztosan győzték le az NB Il-es játékosokkal felálló Dombóvár csapatát, s ezzel a bajnokság félidejében az előkelő második helyen áll­nak a székesfehérvári Hon­véd Szondi SE együttese mögött. Győztesek: Kelemen 4, Kizakisz 3, Varga P., Teleki A. 2-2, a Varga-Teleki Zs., Kizakisz-Kelemen pár, il­letve Kiss 3, Vadas 2. Hosszú szünet után 1994 júniu­sában, Hauzer László és Ko­vács Sándor összefogása nyo­mán alakult újjá a dunakömlődi futballcsapat. Rendbe hozták a pályát, szereléseket vásároltak, s még az évben felnőtt és ifjú­sági gárdát indítottak a paksi körzeti bajnokságban. Az első esztendő során negyedik, a má­sodikban ötödik helyezést értek el. Idén, a megyei II. osztály megalakításakor, a körzeti csa­patok legjobb ötödik helye­zettje egy fokkal feljebb léphet­tek a Duna-partiak. A bajnok­ság felénél, a „megye b”-ben veretlenül, a mezőnyre tíz pon­tot verve állnak az élen. Kovács Sándornak vezető­ként, szponzorként és játékos­ként egyaránt komoly része van a sikerben: — Két év alatt sikerült egy jo együttest összehozni. Az új­jáalakuláskor elsőrendű célunk egy működőképes csapat létre­hozása volt, később jöhetett a minőségi fejlődés. Sikerült olyan játékosokat igazolnunk, akikkel már komolyabb célokat is meg tudunk valósítani. Gon­dolok itt Gyöngyösire, Bene­dekre, Tibai kapusra, de említ­hetném Kajári, Büttl és Rákosi nevét is. Ezek a labdarúgók, mind emberileg, mind a szín­vonalat illetően egyértelműen pozitív irányba mozdították a csapatot. Mellettük a többiek is sokat tesznek, hiszen a lelkes, harcos hozzáállás valamennyi csapattag játékát jellemezte. Feltétlenül szólnom kell Kola- rics Zsolt edzőről is, aki úgy­mond összerakta a csapatot. Jómagam - mivel játszom is - ott vagyok az edzéseken, a meccseken, figyelni tudom a fiúk minden rezdülését, s nyu­godt szívvel mondhatom, most nagyon együtt vagyunk. A jó eredmény elérésében fontos szerepe van természetesen a falu összefogásának is, ami két év után vált igazán érezhetővé. A falubeliek eddig is figyeltek ránk, de óvatosabban bántak az anyagi segítséggel, kíváncsiak voltak, hogy az akkori szeré­nyebb összegű támogatások jó helyre kerülnek-e, megfelelően bánunk-e a pénzzel. Idén nyá­ron már teljes mellszélességgel kiálltak mellettünk, már komo­lyabb összegű támogatáshoz ju­tottunk. Az erkölcsi segítségü­ket is érezzük, hiszen a vidéki meccsekre is elkísérik szurko­lóink a csapatot, büszkék a si­kereinkre. Külön öröm, hogy Dunakömlőd lett az őszi szezon legsportszerűbb csapata, ne­künk van a legkevesebb hiba­pontunk a sárga és a piros lapok tekintetében. — Mik a jövő évi tervek? — Nagy előnnyel vezetjük a bajnokságot, s tavasszal riváli­sainkat hazai pályán fogadhat­juk. Minden esélyünk adott a bajnokság megnyeréséhez, úgy is mondhatnám, azt csak mi ve­szíthetjük el. Az első két helye­zett jut fel a megyei első osz­tályba. Szponzoraink biztosítot­tak bennünket jövőbeni támo­gatásukról, s az ifjúsági csapa­tunk mellett, melynek Máté László az edzője, már serdülő együttesünk is van. Igaz, az utóbbi még nem szerepel baj­nokságban, de Homoki Sándor irányítása mellett iskolai torná­kon már játszottak a gyerekek. Minden feltétel adott tehát a to­vábblépéshez. A többi már csak rajtunk múlik. Gyöngyösi Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom